Észak-Magyarország, 1995. február (51. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-10 / 35. szám

LI. évfolyam, 35. szám 1995. február 10., péntek Törvényre várnak a vámosok Rekordösszeget, több mint négyszázmilliárd forintot fi­zetett be tavaly a központi büdzsébe a Vám- és Pénzügy­őrség. „Finánctörvény” vi­szont még nincs. (7. oldal) Kiszolgáltatottság a kereskedelemben Nem halasztható a munkahe­lyi kollektív szerződések be­tartásának kikényszerítése. Minden eszközzel segíteni kell a munkahelyi rendsze­res béralkut is. (5. oldal) BORSOD - ABAÚJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Miniszter elleni per " a tárca furcsállja Budapest (MTI) - A Népjóléti Mi­sztérium vezetése megütközéssel égadta az Országos Dohányfüst- tóentes Egyesület (ODE) főtitkárá­nak nyilatkozatát, amely szerint a Siezet próbapert indít Kovács °ál ellen, mivel szerintük sem a mi­niszter, sem a tárca, sem pedig a sármány nem tesz semmit a nem- aohányzók védelme érdekében. Kö­kény Mihály politikai államtitkár u§y vélekedett: furcsa, hogy egy %an egyesület, amellyel a tárca je­llegi vezetésének jó a kapcsolata, amely a minisztérium épületében, annak infrastruktúráját használva myékenykedik - éppen a népjóléti jninisztert idézi bíróság elé. Az r®E bejelentése azért is megdob­ható, mert a tárca kezdeményezés s®re éppen a közeljövőben tart vita­napot a parlament a népesség egész- Segügyi állapotáról, ahol minden hi­ánnyal szóba kerül a dohányzás el- J^nfcizdelem is. ____________ k z IKM előrejelzése 1995-re kedvező Budapest (MTI) - Az Ipari és Ke­cskédéül^ Minisztérium szakértői S2erint a Pénzügyminisztérium ^gnózisa az ipari termelés és az ®xPort értékéről csak az alsó határ- nmt tekinthető. A PM előrejelzései zerint az ipar termelése az idén 3-4 ^nzalékkal, kivitele pedig 6-8 szá­ntókkal növekszik. Az IKM szak- tóberei szerint viszont megfelelő ?yporttámogató gazdaságpolitikai Epések eredményeként az ipar ki- tele 6-10 százalékkal növekedhet, s mindezek alapján az ipari terme- lS bővülése elérheti a 4-6 százalé- i °t is. Az energiaigényes ágazatok azai bel- és külföldi versenyképes- ße azonban várhatóan számotte- j°6n romlik az energiaárak január |et követő jelentős emelkedése mi- , tt. Amennyiben az árfolyampoliti- sa'(tlem ellensúlyozza ennek hatá- 3 a versenyképesség romlása en- J^szélesebb körű is lehet. Habsburg Ottó *pőadó körútja ^üdapest (MTI) - Magyarországi Ja során öt vidéki településen - Ki id0'1, Szolnokon, Lakitelken, skunfélegyházán és Kecskemé- . n ~ tart előadást február 10. és 12. p ,tt Habsburg Ottó, az Európai ti .ament tagja, a Páneurópai ar) -° *EEU) nemzetközi elnöke. Elő- asaiban Habsburg Ottó egyebek las r arra a kérdésre kíván vá­rt adni, hogy miért fontos Ma- Eii>.r0rSzabr számára a teljes jogú kön°?a^ Unió-tagság. Az előadói tei-v11 véSeztével a PEU elnöke a s ek szerint részt vesz azon a mii'?!8®’ amelyet a Budapesten m,. | diplomáciai testületek ^^mratársai részére celebrálnak. Kősúti fuvarozók ^umrnentessége Budapest (MTI) - Már csak a kor- ahl?^SZL?^ú jóváhagyás hiányzik Vn ?z’ bogy a magyar közúti fuva- S7-?,1,18 szolgálati vízum nélkül ba /t.ssanak árut Olaszország- fPrtlis elején várható jóváha- ván Sa kapcsolatban Galambos Ist- p ’ a, agyar Közúti Fuvarozók mSetónek elnökségi taSa e'­fnv-i A' ,a,z lntézkedéssel a magyar vénv Zíka! 8zemben több éve ér- p.j :e?u., diszkriminációs gyakor- •at szuruk meg. Feleannyi bűncselekmény A megyei rendőrök munkája a 3. legjobb az országos listán Modem bűnügyi labor is segíti a megyei rendőrség munkáját Fotó: Fojtán László Miskolc (ÉM - FJ) - Mind a köz­lekedési balesetek, mind az is­mertté vált bűncselekmények száma csökkent tavaly Borsod- Abaúj-Zemplén megyében. Er­ről a megyei főkapitányságon számoltak be tegnap egy sajtó- tájékoztatón, amelyen Kacziba Antal vezérőrnagy is részt vett. A Borsod-Abaűj-Zemplén megyei rendőrök 1994-es munkájának érté­kelése volt a tárgya a tegnap dél­után Miskolcon megtartott sajtó- tájékoztatónak. A megbeszélésen megjelent az Országos Rendőr-főka­pitányság bűnügyi főigazgatója, Kacziba Antal vezérőrnagy is. Forgács László ezredes, főkapi­tány leszögezte: a ’92-es évtől csök­ken megyénkben az ismertté vált bűncselekmények száma. Ez idő alatt, közel 30 ezerről jóval 19 ezer alá szorult a gaztett-lajstrom. A bűncselekmények mintegy 70 szá­zalékát, változatlanul a vagyon elle­ni jogsértések teszik ki. Minden má­sodik bűnelkövető rendőrkézre ke­rült. E kategóriában külön kiemelte Kazincbarcikát és Miskolcot. Örven­detes, hogy csökkent az élet elleni bűncselekmények száma, fegyverrel elkövetett emberölés pedig egyálta­lán nem történt. Jelentősen keve­sebb volt a közterületen elkövetett jogsértés, ami a szaporodó rendőrőr­sök munkájának köszönhető. Kábítószerrel való visszaélés mi­att 14 esetben indult eljárás, s a fő­kapitány hangsúlyozta: e területen megyénkben kiemelkedően jó a fel­derítési mutató. A közlekedési bal­eseteket telűntve is évek óta folya­matos a csökkenés. Kacziba Antal vezérőrnagy' kér­désekre válaszolva elmondta: ha az emberek többsége úgy érzi, hogy nem javult a közbiztonság, az való­színűleg úgy is van. Következtetni ugyanis szerinte nem a szép vagy kevésbé szép statisztikákból kell. Elégedettségének adott hangot a fő- kapitányság vezetőivel szemben: a tavalyi sikerek nagyban nekik kö­szönhetők. S bár sokkal nehezebb e válságokkal sújtott régióban ki­emelkedően teljesíteni, a borsodiak­nak nincs szégyenkeznivalójuk, az országos értékelő táblázaton a har­madik legjobbként szerepelnek. A pápa jövőre hazánkba látogat Vatikánváros (MTI) - Magyaror­szági látogatásra hívta meg II. János Pál pápát Göncz Árpád köztársasági elnök. Az 1996-ra szóló szóbeli meghívást a katoli­kus egyházfő elfogadta. A ter­vek szerint ezen az úton sor ke­rülne II. János Pál és II. Alekszij pátriárka, orosz ortodox egy­házfő közti találkozóra is. A magyar köztársasági elnök csü­törtökön tett magánlátogatást a Va­tikánban. Göncz Árpádot kihallga­táson fogadta II. János Pál pápa. A mintegy 40 percig tartó magánki­hallgatáson szóba keiiilt II. János Pál 1991 augusztusában tett ma­gyarországi útja. A kihallgatáson Göncz Árpád szóbeli meghívást adott át II. János Pálnak. A pápa útitervében szerepel, hogy jövőre felkeresi az ezeréves Ausztriát, és kedvezően fogadta, hogy ehhez csat­lakozóan ellátogasson Magyaror­szágra, a honfoglalás 1100. és a pannonhalmai apátság alapításá­nak 1000. évfordulója alkalmából. Göncz Árpád beszélt a határo­kon túl élő magyarok katolikus kö­zösségeinek ügyeiről. így a gyulafe­hérvári érsekség és a négy erdélyi magyar püspökség kapcsolatairól, a szlovákiai (magyar anyanyelvű) se­gédpüspökök kérdéséről. Utalt arra a szoros kapcsolatra, amely az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzése, illetve a hitélet, az evan- gelizació között van. Fej ilyen jókor még nem fájdult meg Miskolc (ÉM) - Robbanáshoz ri­asztották tegnap késő délelőtt Mis­kolctapolcára, a Bencések útja 27- es számú házhoz a tűzoltókat, a mentőket és a rendőröket. Az elsőd­leges adatok szerint a családi ház egy szellőzetlen alagsori helyiségé­ben - benzin és fűrészpor keveréké­vel — bőröket zsírtalanított a hu­szonéves Zs. Levente. Mivel a ben­zin gőzétől időközben megfájdult a feje, a szabadba indult friss levegőt szívni. Szerencséjére, ugyanis mi­után elhagyta a helyiséget, az összegyűlt benzingőz - feltehetően a vízmelegítő őrlángjától - belob­bant, s a robbanás alapjaiban rázta meg az épületet. A fiatalember az arcán és a kezén súlyos égési sérü­léseket szenvedett. Az eddigi vizs­gálatok megállapították: a megen­gedettnél nagyobb mennyiségű ben­zint is tároltak az épületben. A robbanás okainak további felderítése szakértők bevonásával folyik. Az anyagi kár több millió forint. Fotó: Farkas Maya KOMMENTÁR Preferált nadrágszíjhúzás Brackó István A tőzsde - a piacgazdaság mindenkori barométere - esőre áll. Panaszkodnak is a brókerek, noha az ő jutalékuk valószí­nűleg magasabb lesz, mint a részvénye­sek osztaléka. Az útkereső, válságban lé­vő gazdaság elbizonytalanította a befek­tetőket, óvatosságra intette a vállalkozó­kat, s nadrágszíjluizásra késztette a több­séget, amely fix fizetésből, nyugdíjból vagy munkanélküli segélyből él. A minisz­terelnöki nyilatkozat, mely szerint - köz- megegyezéssel - találtak pénzügyminisz­ter- és bankelnökjelöltet, csak a politiku­sok kedélyét nyugtatta meg. Az értékpa­pírpiacon gyakorlatilag változatlan a hely­zet a privatizációs folyam éppúgy eltere- lődött, elzáródott, mint a Duna, s a re­ménykedő választópolgár tanulgatja az uj tisztségviselők nevét, s közelről nézve sem hisz a szemének az új árcédulák láttán. A preferált nadrágszíjhúzás - egy parla­menti képviselőtől kölcsönöztük ezt a napjainkra jellemző kifejezést-az egyen­súlyra való törekvés, a költségvetés min­denhatóságát hirdeti. A Békési-programot, Békési nélkül. Hogy 1995 a fordulat éve lesz?Lehet... De nem mindegy, hogy mer­re fordul, s mozdul-e a szekér. A magá- nosító és adóbehajtó cégek kemény lec­két kaptak erre az évre. Forintban is, fel­adatban is. A két új, hajdan közös köny­vet írt, s csaknem egykorú, magas beosz­tást betöltendő ember - s most arra a ló­ra hivatkozunk, amelyik nekiment a fal­nak - vagy bátor, vagy vak. A kiszámít­hatóság és a folyamatosság hirdetése el­lenére is aligha feltételezhető, hogy két ambiciózus fiatalember minden döntésé­ben megfogadja a vének tanácsát... Vala­mi változni fog, mert változnia kell. A pre- ferálatlan tömegek nem támogatják a pre­ferált nadrágszíjhúzást. Fogyóban a türe­lem, és elfogyott a lyuk. Egyeztetés a vasútról Budapest (MTI) - Egyeztetést tartottak a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztéri­um, valamint a Nemzeti Mozgalom a Vasútért Egyesület képviselői. Szerdán a késő esti órák­ban megtartott tárgyalásokat a közlekedési tárca kezdeményezte azt követően, hogy’ a kor­mány kilátásba helyezte egyes vasútvonalak megszüntetését. Az egyesület által csütörtö­kön kiadott sajtónyilatkozat szerint a megbe­szélésen hangsúlyozták: az össztársadalmat érintő tárgyilagos hatásvizsgalat elkészültéig nem szabad a vasút biztonságát veszélyeztető drasztikus létszámleépítést folytatni. Á terve­zett lépéseidül az önkormányzatok nem kap­tak megfelelő tájékoztatást. Ä februári menet­rend-változtatásokat csupán közölték az ön- kormányzatokkal, előzetes egyeztetésre nem került sor. Mindezek ellenére a mozgalom résztvevői eredményesnek ítélték a megbeszé­lést, bár kérdéseikre a minisztérium képvise­lőitől nem kaptak választ. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Mi­nisztérium tájékoztatása szerint a több mint négyórás megbeszélés nem volt mentes a vá­daskodásoktól. Scharte Péter államtitkár-he­lyettes tájékoztatta a mozgalom képviselőit: nem 3 ezer és nem 900 kilométernyi mellékvo­nal bezárására kerül sor. A lezajlott vizsgálat szerint 300 kilométerre tehető vasúti mellék­vonal gazdaságos működtetésére nem lát lehe­tőséget a kormány. A minisztérium elismerte, a MÁV illetékesei és az önkormányzatok kö­zött elégtelen volt az eddigi egyeztetés. • A MAV-nak ugyanis nemcsak tájékoztatnia, ha­nem egyeztetnie is kell az önkormányzatok­kal. Közeledtek az álláspontok abban, hogy' a vasút jövőjével kapcsolatos lépéseket a közle­kedéspolitika szerves részeként kell kezelni.

Next

/
Thumbnails
Contents