Észak-Magyarország, 1995. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-09 / 34. szám
Az Észak-Magyarország CSÜTÖRTÖKI MELLÉKLETE 1995. Február 9. Idegenvezető A híres mádi bálok Messze földön híresek voltak az elfúlt században a mádi bálok. A régi Bálház ma már nem áll, a telkén az új piac kapott helyet. Később a Kék Szőlő Szállában rendezték e vigalmakat. Ezt a szállodát az And- •'ássycsalád építette. E szüreti bálokat minden kedden, csütörtökön és vasárnap rendezték: »viaszgyertyák világa” mellett. Jó cauzsikáról a rendező, például Le- derer András árendás gondoskodott. A magyar és német nyelven Megjelenő hajdani báli meghívóban az is olvasható, hogy „az másságok a beménetel megtiltatik”, illet- Ve, hogy „a Tantzolás akadályoztassa miatt a kutyákat magokkal ne hozzanak.” A mádi bálok országos hírét egyébként egy szólás-mondás is igazolja: ’Amelyik lányt, a debreceni vásáron, a pócsi búcsún és a mádi bálon Pártában hagynak, vénlány marad holta napjáig.” Dani, a kisdobos A mádi általános iskolában emléktábla hirdeti a község szülöttének, Koroknay Dánielnek a dicsőségét. Eani, mert hisz gyerekről van szó, mindössze 15 esztendőt élt. 1834. Január 1-jén született a mai Vécsey a-1. szám alatt álló házban, s a Komárom megyei Ács község temetőjében nyugszik, hová hamvai 1849 JPájusában kerültek. Mint szabadsághősé! Hisz Korok- nay Dániel az 1848/49-es szabad- ságharc egyik legfiatalabb katonája Y?|t- Kezdetben kisdobosként, majd '°ágyúsként Damjanich vörössipká- Sai között végigharcolta a dicsősé- ges tavaszi hadjáratot. Az ácsi csapban hált hősi halált, mádon az iskola tantestülete és Püulóifjúsága tiszteletre méltón aP°lja Koroknay Dani emlékét. ücvár A megyei műemlékjegyzékben dyer Péven tartanak nyilván egy épülést, amely hajdanán dézsmaház Kmkciót töltött be. Ez az épület Mád nyugati részében található, a lallyára vezető országút közelében. Egyemeletes épület, amely alatt Pmcerendszer húzódik. A pince a beszolgáltatott borok, az emeletes Pjagtár pedig a szemes termények barol ás ára szolgált, bipgy honnan kapta az épület a Cic- var nevet, pontosan nem tudni. Elképzelhető, hogy a terménytároló- ban törvényszerűen clszaporodó egerek ellen macskákat tartottak, es ezért adta a nép tréfásan az épü- mtnek a macskák vára, vagyis a Mcvár nevet. Nem térkép e táj: Mád Mádi anziksz Fotók: Fojtán László Hajdú Imke Mielőtt e sorok írásához hozzákezd- tem, megnéztem Borsod-Abauj-Zemp- lén megye képes műemlékjegyzékében: valójában hány mádi építmény élvez műemlék védettséget. Kilenc ilyen épületet, illetve egy esetben szobrot találtam, ami nem kevés. Sőt, ismerve a megye többi hasonló nagyságrendű települését - Mád a „megmutatható létesítményeket” illetően valahol a rangsor elején található. S ez nem csupán számszerűséggel kivívott, előkelő hely! Ezek a műemlék és műemlék jellegű építmények ugyanis a település történelmi múltjának, pontosabban történelmi jelentőségének koronatanúi. Mádon, ebben a szép fekvésű községben sétálva, az ember lépten- nyomon szembesül a 17-18-19. századokkal. A gótikus eredetű katolikus plébániatemplom mai formáját részben a 17., részben a 18. században nyerte el. A plébánia szomszédságában található Nepomuki Szent János szobrot - a szent lábánál a hitet és a hallgatást jelképező két angyallal - Berzeviczy Zsófia emeltette 1778-ban. Klasszicizáló késő barokk stílusban épült a református templom a 19. század elején. Egy másik stílus, a copf markáns megje- lentetője a 18. század végén épült zsinagóga, míg a legrangosabb mádi műemlék jellegű lakóházak - a Máriássy-ház, az Aspremont herceg kúriája - késő barokk stílusjegyeket hordoznak. A védett épületek sorában említhetem még a katolikus temetőben található temető kápolnát, - az építtető Czakó Sándor és családja temetkezési helyéül is szolgált -, valamint az egykori dézs- maházat a, Cicvárat, amelyről külön is teszek említést. Ám ahogyan egy vár ereje sem a falakban rejtőzik, hanem a védők lelkében, ugyanúgy önmagában ezek az épületek képtelenek közvetíteni e sok évszázadot megélt település lelkét. Miközben kúriák és pincék között barangolunk, vagy hallgatjuk a katolikus templom tornyából áradó harangszót, elevenítsük meg a hajdanvolt századokat. Mád nevének eredetéről többféle feltevés járja. A tudományos magyarázat, az etimológusok vélekedése szerint, mint annyi más község neve, Mádé is, puszta személynévből keletkezett magyar névadással. (Ez voltaképpen azt jelenti, hogy az alapjául szolgáló személynév után nem került -falva, -laka, -háza stb. utótag). Maga a személynév, amelyből a település elnevezése kialakult, állítólag a Madaras, régiesen Modoros név, ennek rövidüléses becéző alakja a Mád. A néphagyomány ettől sokkal regényesebb néveredetet tart számon. Állítólag, amikor a honfoglaló magyarok e tájra értek, Árpád fejedelem az Istenhegy tetejéről széttekintve a gyönyörű vidéken, ezt találta mondani: „Ma ád Isten szerencsét e tájon Tárcái és Ond vezéreknek.” S a „Ma ád”-ból lett a Mád megnevezés. A történetnek annyi valóságtartalma talán lehet, hogy Anonymus szerint Árpád valóban időzött itt, s volt egy versengés Tárcái, Ond és Ketel vezérek között. Egy lovasverseny, amelynek végén Tárcái ért fel elsőnek, a később róla elnevezett Tarcal-hegy tetejére. Talán áldomást is ittak, s talán borral, hisz’ a hajdani leírások szerint - a Gesta Hungarorumból tudjuk - honfoglaló őseink e tájon szőlővel beültetett hegyoldalakat találtak. A tokaji, ezenkívül a mádi bor természetesen nem akkor vált híressé, hanem jóval később, a 16. század első felében, amikor a török kézre kerül az addig az első magyar borvidéknek számító Szerémség. S persze azután, hogy 1650 táján megjelent az aszú bor. Jóval később, Csokonai Vitéz Mihály már ilyenféle mádi nedűtől lelkesült, s nem véletlenül vetette papírra, mások buzdítására: Igyunk barátaim! A komor Bú lángja nem csatázik, Ha mádi borral a gyomor A kis pokol megázik. ” Csokonai nagy ínyenc volt, higy- gyünk neki! Annál is inkább, mert tőle függetlenül egy 1735-ben, Kassán kiadott latin nyelvű epigramma-gyűjtemény szerint is gyógyszer e mádi bor: „Más bor nagy hírrel csurranhat szerte világon Kedves a mádi nekünk mindvalamennyi előtt.” Kedves, mert jó bor, márpedig a jó bor - mióta világ a világ - búfelejtő. Talán ezért is Mádon sok tréfás történet kering két híres borászról, Tapa és Kubus Istvánról, valamint Csörge Józsi bácsiról, aki egyszerű napszámos volt. Csörge bácsi - mint valamennyi mádi férfiú - igencsak kedvelte a bort. Mondta is társaságban gyakran:- Gyerekek, ez olyan jó, mint az anyám teje! Sőt, még annál is jobb! Mert az anyatejjel csak kilenc hónapig táplált anyám, és le tudott választani róla. De ettől a bortól nem választ el engem csak a halál. Igaza lett. Egyébként a bor okozhat más galibát is. Hogy csak annak a bizonyos mádi zsidónak az esetét említsem! Közismert a szólásmondás: ott. van, ahol a mádi zsidó. Arra az emberre szokták mondani, aki egy tapodtat sem tud előbbre jutni. Történt, hogy ez a bizonyos mádi honpolgár kapatosán indult el a vásárba. Útközben bizony elaludt a bakon. Ezt vette észre egy tréfás kedvű legény, aki a szekeret megfordította, s a ló újra hazafelé indult. Amikor a gazda felébredt, ugyanott voltak, ahonnan elindultak. A másik változat szerint, az ugyancsak vásárba induló mádi zsidó pipára akart gyújtani a bakon. Ám olyan erős szembe szél fújt, hogy az öngyújtó tüzét mindig elfújta. Le kellett volna szállnia a bakról és a szélnek háttal fordulni, ám ő ettől sokkal kényelmesebb volt. Lovával megfordíttatta a szekeret, és úgy gyújtott rá. ízletes lehetett az a pipadohány, mert annyira belefeledkezett a pöfékelésbe, hogy a szekeret elfelejtette újra megfordíttat- ni. így a vásár heíyett újra Mádra érkezett vissza. Lám, ilyen vidám esetek történtek Mádon szép számmal a századok során. Sajnos azonban a megpróbáltatásból is kijutott bőven. Volt itt is tűz, hadak járása, pestis, ugyanúgy mint a környék többi településén. A 18. század végi Mádról szóló verses krónika szerzője, éppen ezért nem csak rögzíti a szomorú tényeket, de úgy érzi, jót is kell kívánnia a megmaradóknak: A pestisben megholt régi jámboroknak Ezer itt a száma felírva azoknak, Adjon Isten sok jót a maradékoknak Haszonnal szolgálni mindennek tudjanak. Ez a jókívánság két évszázaddal később is mennyire aktuális! Száraz szamorodni Hajdú Imre Én Mádot-egészen kisgyerekként, amikor még a tejet többre becsültem minden más italnál, különösen pedig a bornál -a nótából ismertem meg. Nem is tudom, hogy a dallama, vagy a szövege fogott-e meg jobban, mindenesetre én ebből a dalból, hogy „bor, bor, bor, / de jó ez a módi bor” korán és egy életre megtanultam: akár a hagyma és Makó, a paprika és Szeged, a bor és Mád elválaszthatatlanul egymáshoz tartoznak. Később, ahogyan cseperedtem, s a tejszeretetem mellett, kezdtem érdeklődést mutatni a minden ősömnek munkát és örömet biztosító szőlő, bor iránt is, magam is megtapasztaltam ennek az összetartozásnak egy másmilyen minőségét. Nevezetesen, hogy ezek a párosítások „osztályon felüliséget” jelentenek. Makó esetében a legjobb hagymaminőséget, Szegednél, Kalocsánál a legfinomabb édes-nemes paprikát, Mádnál viszont a nedűk nedűjét, a királyok borát. Mád bora a világhírű Tokaj-Hegyalján belül is emelt szint. Sportnyelven fogalmazva a „szuper-bajnokság” döntőit a mádi, a tarcali, a tály- lyai és tolcsvai borok vívják. Pontosabban vívnák, ha volna ilyen bajnokság. Mint ahogy az elmúlt évtizedek gyakorlatához képest sokkal profibb menedzseléssel e borok a világkupa döntőjében is eséllyel indulnának. Indulnának - mondom így feltételes módban, mert sajnos hiába létezik az Isten adta talentum, ma még mezre is alig telik. Úgy hogy egyelőre a mádi bor is jobbára libalegelős futballpályákon játszik. a színvomlat kevésbé értékelő, korántsem igényes közönség előtt. S a középszerűségnél semmi sem rosszabb! Ilyen közegben az isteni csoda is fényét veszti, s beleszürkül ebbe a középszerűségbe. Szeretem Mádot, s nem kevés mádit mondhatok barátomnak. Talán ők sem tagadnak meg engem. De éppen ezért, mert szeretem a tájat, és az Ut élőket, fájdalom e hajdani mezőváros „kopott gúnyáját” látni. Az egykori patinás épületek, melyekben Rákócziak, Szirmayak, Orczyak, Berzeviczyek, Máriásyak laktak, ma többségükben megkopotton dacolnak az idővel. Tudom új Rákócziak, új Szirmayak kellenének e tájra! Hisz a kincs, amelyért annak idején történelmünk sok gazdag főúri családja eljegyezte magát Máddal, ma is létezik. Ez a Kalmár János - a Falukönyv írójának szavaival élve: „a mádi talaj, a trachit,nyirok”, a legjobb talaj nem a minőségiszőlő-termesztésre. Ez adja a legerősebb, legtartósabb, legzamatosabb bort.” Az ember gyakran mondja tehetetlenségében: miért is nincs ez a Tokaj-Hegyalja közelebb az osztrák határhoz, vagy legalábbis miért nincs a Dunántúlon. Persze a „közgazdaságilag kedvezőtlen” földrajzi helyzet csak egy ok a sok között. A helyiek ezeregy okot tudnának említeni e régóta takaréklángra állított táj keserveként. A második világháború során elhurcolt zsidó lakosság hiánya (ők. voltak évszázadokon át a legnagyobb és legjobb borkereskedők) éppúgy végzetes, mint az elmúlt 40-45 év településfejlesztési, gazdasági koncepciója, a kukoricafól- des új városokba zsákkal öntött pénz, miközben e középkori mezővárosokban - hol a 16-17. században a magyar szellem és gazdaság megalapozódott - a krajcár kuncogott. Innen kell elkezdeni a talpra állást! Elsősorban saját erőre számítva. A régmúlt lehet „hátország”, adhat, s kell hogy adjon ehhez a jövőépítéshez erőt, büszkeséget, dacot, s m indenekelőtt kitartást.. Mád és a bor elválaszthatatlan. A bor sorsa Mád. sorsa. Az utóbbi függvénye az előbbinek. Mert a bortól függ az idegen forgalom, a gazdasági pezsgés, s a házak megújult külseje. Éppen ezért ehhez az kell - a fféle első lépéskén t -, hogy magunk előtt rendbe tegyük borainkat!( Természetesen akiknek rendbe kell tenniük. Ne köntörfalazzunk, Mádon is vannak ilyenek nem kevesen. A korábban említett középszerűségbe süllyedés sajnos járt egyfajta igénytelenséggel is.) Ezt, már mint a boraink rendbetételét senki más nem végzi el helyettünk. Márpedig Európát' enélkül fölösleges megszólítanunk. Erre a feladatra Mádon is emberek kellenek. Méghozzá nem akármilyen emberek! Hogy milyenek? Olyanok, akik tisztában vannak egy bizonyos Faddy Othmár atya szavaival. En is egy újságban olvastam ezeket: „az ember nem ér véget a bőrénél, sőt valójában éppenséggel azon túl dől el, hogy milyen minőség, hogy embernek milyen. Hogy mit sugároz ki magából. Hogy a belőle kisugárzó lélek miként képes magához kampózni más lelkeket..." Lefordítva ezt a hétköznapok nyelvére, én azt hiszem ismerek Mádon ilyen kisugárzó lelkeket: Szepsi Pista, Kubus János, Leskó Pista, Pálmai Gyuri... nem folytatom a sort. Egy biztos... a bor sorsa Mád. sorsa. De mind a bor, mind Mád sorsa elsősorba n azokon múlik, akik ott élnek. S élni annyit tesz: tenni, cselekedni. Ellenkező esetben nem élet az, csak vegetálás.
