Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-02 / 1. szám
8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1995, Tanuár 2.« Hétfő _APROPÓ Reklamáció Dobos Klára Most sem sikerült nagyokat kacagnom. Pedig biz' Isten, nem voltak előítéleteim, várakozással ültem a tv elé, szomjaztam a szilveszteri műsor poénjait. De nem nagyon jöttek, úgyhogy kénytelen voltam a szükséges Plusszal oltani szomjamat. Ezt csak azért jegyzem le, hogy az írás adekvát lehessen a műsorral, ami most a reklám jegyében telt. Kezdődött mindjárt Szép anyukával a Família Kft.-ből, akinek nem sikerült kizavarni a családi meghittségből a reklámfilmkészítő stábot. így aztán elénekelhette a kék csibét a Maggitól, meg a majonéz-, és kávéreklámot -, de ebben a sorozatban egy gyengébb epizód még elfér. (Pont szilveszterkor?)... Aztán következett a rádiókabaré különkiadása, melynek az elején Selmeczi Tibor szóvivő éppen a reklámok fontosságát ecsetelte, mikor jött Markos, akinek sikerült átlépnie a határt a még elviselhető és a közönséges között: igen, a gusztustalanságig Ambipurozott... És jött Gálvolgyi, aki szintén nincs elragadtatva ettől a műfajtól, ezért szubjektív reklámokat talált ki. Különösen az „új vegyespálinka" bemutatását hagyhatta volna el, mert nem olyan idők járnak, hogy a befolyásolhatatlanság kellemes állapotában mosolyoghatnánk rajta. Hofi ugyan nem szerepelt a műsorban, de jött Nagy Bandó, aki eleinte igencsak „hofisnak" tűnt, éppen csak az anyósáról nem ejtett szót. O is - jogos - kritikával élt a műfaj iránt, feltéve a kérdést, hogy kinek nyomják ezeket a heppis reklámokat, hiszen ez olyan, mint az Oz a csodák csodája Ózdról... Igazuk van a reklámok kritizálóinak. (Ha úgy vesszük azonban, a humoristák és az író emberek sok témát köszönhetnek a reklámnak. Egyrészt, mert sokszor rendkívül infantilisak, másrészt, mert tényleg, miből?!). Persze egy népre jellemzőek a reklámjai. De jellemző a szilveszteri műsor is. Az a szűk néhány óra az újévi invokáció előtt, a humoristák jelenlátása, politizálni akarása. Sajnos nagyon akartak. A könnyedség nem a buborékokban van... • A Miskolci Szimfonikus Zenekar hagyományos újévi koncertjét január 9-én, hétfőn este fél 8-tól tartja a Miskolci Nemzeti Színházban. Vezényel: Kovács László. A műsorvezető: Kandnóti László. A műsorban közreműködő énekesek: Miller Lajos és Kertesi Ingrid, TÉKA Zalán Tibor arcai Miskolc (ÉM - V.T.) - Zalán Tibort versei tükrében egy gyomorbajos, kissé szexmániás, nárcisztikus figurának képzelik az emberek, legalábbis ez derül ki Tóth László vele, készített interjújából, melyet a tatabányai Új Forrás legutóbbi számában olvashatunk. Magam sem értem a dolgot - mondja Zalán -, talán arról van szó, hogy valamit nem tudok igazán rendbe tenni magamban. „Valószínűleg alapjában véve rendkívül zárkózott, befelé forduló, visszafogott ember vagyok, aki tulajdonképpen nem szerepet játszik, hanem csupán szeretne valamiképpen beleolvadni a külvilágba. Mindig irtóztam az olyan művészektől vagy közéleti szereplőktől, akik kínosan ügyeltek arra, hogy minden mozdulatuk olyan legyen, amilyet elvárnak tőlük.” Meglehet, az irodalmi közélet utóbbi fél évtizedében éppen ezért lát- juk-halljuk a korábbinál jóval ritkábban. Zalán 1979-ben írta az azóta „elhíresült” esszéjét, az Arctalan nemzedéket, mely a nagyjából 1954 körül született, az 1970-es években pályát kezdő költőkről szól. Többek között Tóth Erzsébet, Csordás Gábor, Parti Nagy Lajos, Szervác József, Géczi János, Szik- szai Károly voltak ennek az arctalan nemzedéknek a tagjai, akiktől Zalán a karakteresebb arcvonásokat kérte számon, s akik közül ma már igen kevesen írnak verset. Némelyikük el is tűnt az irodalomból. Tóth Erzsébetnek az elmúlt évben jelent meg egy vereseskötete, de a kritika kevésbé vesz róla tudomást. Talán sikerül most jól” visszatérnie az irodalomba: a közelmúltban az Élet és Irodalom versrovatának élére került. Szembetűnő, hogy ebből a csapatból azok vannak most színen, akik korábban e nemzedék perifériáján mozogtak, gondoljunk Rakovszky Zsuzsára, Ferenc Győzőre. A „régiek” közül (Zalánon kívül) csupán Géczi nevével találkozhatunk a verspublikációk zajos tömegében. De nem is sajnálkozhatunk, társaik közül ők lettek a legjobbak: nem maradtak arctalanok. Ne csak egy éve legyen a családnak! Gondolatok Bruno Bettelheim Az elég jó szülő című könyvéről Tusnády Lászlóné Nagyon sokan szidják a fiatalok viselkedését, elégedetlenek velük, hálátlanoknak, önzőknek, figyelmetleneknek, nemtörődömöknek tartják őket. Mindezért elsősorban az iskolát hibáztatják, de többen felelőseknek tekintik a szülőket is. A nevelésük módszerében elbizonytalanodó szülőknek (de sok esetben a pedagógusoknak is) nagyon sok problémára ad választ Bruno Bettelheimnek a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent könyve, amely a gyermeknevelésről szól. Milyen jelentősége van a korai élményeknek a gyermek fejlődésében? Miért fordul a gyermek a szülő ellen? Miért nem tekinti követésre méltónak? Mit érünk el azzal, ha csak drága játékokkal halmozzuk el gyermekünket, de nem ülünk le vele (őszinte érdeklődéssel) játszani? Ezekre és még sok más kérdésre kapunk választ a könyvet olvasva. Nem mindenható ez a könyv, de segítségével sok érthetetlen dologra kapunk választ, végiggondolva az olvasottakat, nagyobb a valószínűsége annak, hogy jó megoldást találjunk a gyermeknevelés során felmerülő problémákra. A leglényegesebb a gyermek számára az, hogy az otthon mindig és minden körülmények között a biztos kikötőt jelentse. Fontos az, hogy tudja, hogy szülei szeretik, hogy számíthat mindig rájuk. Ahhoz, hogy lelkileg egészséges egyéniség nőjön ki a kezünk alól, nagyon nagy , szerepe van az otthon harmóniájának, a szülők példamutató viselkedésének. Sajnos, vannak olyan válsághelyzetek, amikor nem tudunk türelmesek és megértőek lenni, mert a körülmények annyira felka- vaiják az érzelmeinket. Nem értjük, miért olyan makacs a gyermekünk, képtelenek vagyunk szeretni, mikor súlyosan megsért minket, néha „torkig vagyunk a gyerek viselkedésével”. Sokat segít ezekben a helyzetekben az, ha visszaemlékezünk arra, hogy hogyan reagáltunk mi hasonló korunkban, hasonló szituációban. Az, ami a szülő számára a legésszerűbb, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanaz a gyermek számára. Feltétlenül szüksége van a szülőnek erős empátiára ahhoz, hogy rá- érezzen arra, hogy mivel segíti elő legjobban gyermeke fejlődését. Sokszor értelmetlennek tekintjük a gyermek sokszor megismételt (számunkra unalmasnak tűnő) játékát, pedig az esetek többségében valamilyen problémahelyzet megoldását keresi, és nagyon rosszat teszünk vele, ha értésére is adjuk, hogy milyen feleslegesnek tekintjük azt, amit csinál. Csökkentjük vele önbecsülését. Beleszólva tevékenységébe - azt gondolva, hasznos tanácsot adunk neki - megfosztjuk attól, hogy a felmerülő problémáit megoldja. Ha türelmetlenül félbeszakítjuk gyermekünk tevékenységét, ezzel akaratlanul is azt adjuk tudtára, hogy nem lényeges, amit ő csinál, pedig az önállóan megszervezett játék „gyakran annak az erőfeszítésnek a része, amellyel a világ jobb megértésére” törekszik a gyerek, vagy „nyugtalanító lelki nehézségeire” keres választ. A játék az esetek nagy részében csak arra szolgál, hogy érezze a gyermek, hogy a teste jól működik, a közös játék pedig azzal az elégedettséggel tölti el, hogy másokkal is jól tud együttműködni. „A gyerekek rendkívül érzékenyen reagálnak valósi érzéseinkre.” Megérzik, ha szorongunk, és rájuk is ráragad ez az érzés, érzékeny szeizmográfként működnek, és meg tudják különböztetni azt, mikor érdeklődünk őszintén tevékenységük iránt, vagy csak mondjuk azt, érzik azt, hogy dicséretünk komoly-e vagy csak formális. Nagyon hamar rájönnek arra is, ha csak azért örülünk kitartó játékuknak, mert így nem kell velük foglalkoznunk, nyugodtan végezhetjük a saját tevékenységünket. Különösen a kisebb gyermek elválj a, hogy részt vegyünk játékában, gyakran hív magához, nemcsak a jelenlétünk, hanem a tevékenységének értékelése is fontos számára. Megdöbbentő a szerző könyvének harmadik része, melyben részletesen elemzi többek között azt, hogy a mai családi kapcsolatok miért nem olyanok, mint a régi idők „támaszt nyújtó” családjáé, hogy nem volt mindig serdülőkor, hogy a szeretet szálainak gyengülése milyen társadalmi körülmények következménye, hogy az esetek többségében a szülő miért nem eszménykép már a gyerek szemében. A régi családokban a család minden tagjának (kivéve az egészen kicsiket) meg kellett küzdeni a létfenntartásért, az esetek nagy részében a gyerek a szülő foglalkozását folytatta. A közös munkában már egész kiskorától részt vett. Láthatta és megcsodálhatta szüleit, hogyan dolgoznak meg a mindennapi kenyérért. Tisztelte ezért őket. A gyereknek a családi munkamegosztásban való részvétele növelte önbecsülését, hamar kialakította benne a felelősségérzetet a család többi tagja iránt. Az a példa, hogy a nagycsalád minden tagja ott volt, ha valaki a családból segítségre szorult, de akkor is, ha ünnepelni kellett (együtt sírtak, együtt nevettek), olyan erős szálakkal fűzte rokonaihoz, hogy nem érezhette gyökértelennek magát. Nem volt televízió, nem volt a sok játék, mégsem volt soha magányos a gyermek, volt kivel együtt játszani és később együtt dolgozni. Mit tudunk tenni ma azért, hogy a gyermek otthon érezze magát a családban, hogy annak szerves része legyen, hogy a szülők iránti tisztelet kialakuljon, megerősödjön, és ne csökkentse a gyermek önbecsülését, és hogy biztonságérzetének alapja a családi fészek legyen? Még sorolhatnám a kérdéseket, melyekre választ keres és ad a szerző könyvében, melynek „az a célja, hogy bátorítsa a szülőket, igyekezzenek a saját fejükkel végiggondolni a gyermeknevelés bizonyos kérdéseit”. A könyvet elolvasva a gyermekeinkkel kapcsolatos problémák már nem annyira bosszúságot, szorongást vagy bizonytalanságot váltanak ki bennünk, hanem kedvet egy kalandos, izgalmas tevékenységhez, amely nem terhes kötelesség tele feszültségekkel, nem munka, nem is játék, hanem maga az élet, melyben keressük az utat lélektől lélekig. (A szerző a sárospataki Comeni- us Tanítóképző Főiskola oktatója) Ajándékkészítők Miskolc (ÉM) - My present for Christmas (az én ajándékom karácsonyra) címmel hirdetett pályázatot az International Language School (ILS) Miskolci Tagozata Karrina Bt. Pályázni lehetett saját kezűleg készített játékokkal és ajándéktárgyakkal, illetve angol vagy német nyelvű képregényekkel. Hatvanegy pályázó küldte el a maga készítette társasjátékot, képregényt, dísztárgyat. A fődíjat - amely mindhárom kategóriában 60 órás angol vagy német nyelvi kurzuson való ingyenes részvétel - az első kategóriában Pozbai Viola, a sajóládi Fráter György Általános Iskola tanulója, a második kategóriában Bucsi Beáta, az encsi Kazinczy Általános Iskola növendéke, a harmadik kategóriában pedig Elek Zsuzsanna Tiszaúj- városból nyerte. De sokam kaptáik kifestőket, mesekönyveket, egyéb ajándékokat. A legtöbb pályamunka a miskolci Istvánffy Gyula Általános Iskolából érkezett. Az eredményhirdetésen résztvevők egyhangú döntése alapján a pályamunkákat karácsonykor a Gyermekegészségügyi Központban tartózkodó gyerekeknek ajándékozták, két munka kivételével, amelyek gyártásához vállalkozót keresnek. A gyermekekért Miskolc (ÉM) - Miskolc a gyermekekért elnevezésű alapítvány pályázatot hirdet. A feltételekről Takács Mártától, a kuratórium elnökétől, az Avasi Gimnázium igazgatójától kaptunk tájékoztatást. Pályázhat minden olyan miskolci lakos tanuló, aki még nem töltötte be a 18. életévét a pályázat benyújtásának határidejéig, aki tehetséget és kiváló teljesítményt tud felmutatni általában vagy egy-egy adott területen, magatartása példamutató, tanulmányi eredménye jó. A pályázat térjen ki a tanuló érdeklődésére, eddigi eredményeire, befutott illetve leendő pályájára. A pályázathoz mellékletként hozzácsatolandó az iskola ajánlása, az igazgató támogató aláírása. A kuratórium a pályázatokat 1995. március 31-ig bírálja el. Benyújtási határidő 1995. február 28. A pályázatokat a következő címen várja a kuratórium: Avasi Gimnázium 3524 Miskolc, Klapka u. 2. sz. Pf. 20. Tel./fax: 46/365-970. KÉPTÁR Miskolci Téli Tárlat A megnyitón Térségünk képzőművészeinek munkái láthatók tavaly december elejétől a Téli Tárlaton a Miskolci Galéria Déryné utcai kiállítótermében, illetve az iparművészek alkotásai a Mini Galériában (Kossuth u. 11.). A megnyitón még azt hallottuk, hogy a tárjatok csak december végéig tartanak nyitva. Ám a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították a látogatási lehetőséget, így a Déryné utcai galériában január 22-ig, a Kossuth utcaiban pedig január 15-ig tekinthetők meg az alkotások. Borsos István: Pelikán Fejér Ernő: Deviáns idők Teliinger István tányér-díszítései Kunt Ernő: Diósgyőr Fotók: Dobos Klára, ÉM-repro ,k
