Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-28 / 24. szám
Január 28., Szombat Műhely BK»»nn ÉM-hétvége VII Kincses Veronika: pályáról és boldogságról T. Nagy József □ Nézze el a szójátékot, de állja talán a helyét, hogy kirobbanó sikerrel robbant be a magyar operaéletbe. Huszonegy évvel ezelőtt debütált mint lírai szoprán, s bizonyára voltak gyönyörű pillanatai, élményei a pályán. Kérhetnék belőlük? • Ha most felsorolnám, itt ülnénk két órán át. Q Olyanra gondoltam, ami úgy istenigazából jólesett. • Nagyon sok ilyen volt, Amerikában például, ahol nagyon nyitottak az emberek. És volt egy igen emlékezetes operai vendégjáték Athénban, három évvel ezelőtt. Az Akropolisz alatt van egy ötezer személyes szabadtéri színház, természetesen telt ház előtt játszottunk. Mivel a társulat csak napidíjat kapott, senkinek nem volt pénze hogy elmenjen valahová; így a szabadnaposak is eljöttek a kolléga előadására, olyanok, akik engem még nem is láttak. Elájultak, hogy én mit tudok. Az egy felejthetetlen este volt: sötétkék ég, fönn az Akropolisz kivilágítva, és az ember énekelte csodálatos partnerekkel a Pillangókisasszonyt - hát ennél nagyobb boldogság nem kell! Már ami a pályát illeti. De ha már a pályát említettem, megmondom, hogy nem szoktam összegezni, se kérdéseket föltenni. Akkor se fogok, ha nyugdíjba megyek. Ami volt az volt, elmúlt. Q A Kossuth-díjat a legfiatalabb művészek egyikeként kapta meg. Jelenleg a Magyar Állami Operaház magánénekese. Milyen munkák várják? • Sok minden van, külföldi meghívások. Hála Istennek, mert most már csak ott lehet pénzt keresni. Amit itt fizetnek egy énekesnek... Nem beszélek róla. □ Megértem, ez magánügy... • Nem azért nem beszélek róla, mert olyan sok, hanem mert olyan szégyenletesen kevés. Ha megkérdezi egy külföldi partnerem, mennyi az én hazai bérezésem, elterelem a szót, mert nem hiszi el úgy sem. Több mint húsz év után, Kossuth-díjasan? Nem mondom meg, olyan kevés pénz, hogy szégyellem megmondani. Illetve, nem nekem kell szégyellnem magam. Q Mielőtt továbbmegyünk: mit ne kérdezzek még? Az elején már utaltam egy évszámra... • Hagyjuk az évszániokat; mikor született, Járt óvodába, iskolába, mikor végzett. Letagadni a kort úgy se lehet, meg nem is akartam Mit csináljak, sírjak? Az nem segít. Akkor inkább vidám vagyok. Vizsgákra is úgy mentem, hogy most mit idegeskedjem: ha sikerül, akkor átengednek és ötös lesz; ha meg nem sikerül és megbukom, altkor meg duplán mérgelődjem!? Nem. Már rájöttem, hogy mindent és mindenkit úgy fogadjak el, ahogy van és amilyen. Ü Az operát nemigen szívelők között gyakori a vélemény, hogy azért nem érdekes az egész, mert csak állnak ott és énekelnek... Mit szól hozzá? • Tudja, milyen nehéz ott állni?!... Van, aki tud játszani, van aki nem. Régen ez nem volt kívánalom. Ma már az az igény, hogy jó játékos, jó színész is legyen az operaénekes. Ez aztán gyakran átesik oda, hogy örülnek a színésznek, a hang már nem is számít. Ez rendezői kérdés is. □ Van aki. csillagként ragyog fel, másnak keményen kell tanulni, küzdeni. Mi a siker titka? • Ez is-is. Volt olyan kollégám, akinek semmilyen hangja nem volt, de annyira akart, hogy mégis énekes lett. Szóval, minden elképzelhető. Akarattól és tehetségtől függ, de még akkor se biztos a siker, ha nincs szerencsém. A zenésznek, az énekesnek az a szerencséje, hogy a hanglemezek, a rádiófelvételek megőriznek valamit abból, amit tulajdonképpen nem lehet ilyen módon sem reprodukálni. □A tehetséges, a sikeres embernek mindig is vannak irigyel, rosszakarói... • Hála Istennek!, addig jó. Valahogy mégis embernek kell maradni. Vannak jó barátaim, barátnőim, akikre mindig lehet számítani. Az nagy adomány, nagy kincs. Aztán, hogy a színházi intrikák, meg a pálya... Egyet mondok: nem jó az, ha valaki túlságosan tehetséges; sokszor el kell titkolni, jobb ha nem tudják, mert akkor kalapáccsal visszakalapálnak a földbe. Én sose mondtam magamról, milyen tehetséges vagyok, csak tudtam. Mondani - mondják mások! □ És ön honnan tudta? • Tudtam, eleve adott volt. De hiába tudom, ha ez nem derül ki, akkor megette a fene. Bizonyára az is a tehetség egyik összetevője, hogy az ember érzi és tudja: neki ezt meg kell csinálni! □ Már-már misztikum övezi, hogyan óvják- vigyázzák hangjukat az operaénekesek. Mit mondana erről? • Minden ember más, ez teljesen egyéni dolog. Általában azt mondjuk, hogy ne fázzunk meg, ne legyünk hurutosak... A tojásos kúrákon mosolygok csak, de tény, hogy ki kell védeni a veszélyeket. Tizenhat éve nem énekeltem Haydn-Évszakokat, amikor eljött az alkalom, a kórustagok - ugyanazok - megkérdezték: „Te tizenhat éve nem énekeltél semmit? Teljesen olyan a hangod, sőt még sokkal szebb!” Ennél nagyobb dicséret nem kell... Volt még egy nagy boldogságom szezonkezdéskor. Bementem az Erkel Színházba, és annyira megörült nekem a műszak! Hoztak egy szál rózsát, egyikük éppen faragott, mert szünetje volt, kifaragott nekem egy kanalat... Olyan boldogság volt, hogy hiányoltak és örültek nekem. Éz a siker, és az, hogy a közönség szeret. Rolls- Royce-om nem lesz, se Jaguárom, se csincsillabundám. Ma már nem akarom, hogy mindenki szeressen, csak bizonyos emberek szeretetére vágyom. Azoktól meg is kapom. □ Már többször kimondta a bűvös szót: boldogság. Meséljen nekünk erről... • Voltam tavaly januárban Franciaországban, Montpellierben, van ott egy nagy tér: vasárnap leültem, sütött a nap, gyönyörű idő volt, ittam egy capuccinót és azt mondtam „Istenem, milyen boldog vagyok én; de rég éreztem, milyen jó így ülni gondtalanul; dolgozni és közben pihenni és jólérezni magamat”. A boldogság nem nagy dolog. Csak meg kell látni... Az a boldogság, ha egészséges vagyok, tudok örülni, van családom, szeret a gyerekem, a féljem, szeretnek a szüleim. Néha fölhívom a szülői házat, van ott egy titkom, amit én kuckónak hívok és azt mondom: „Anyu! Én most megyek egy kicsit kuckózni.” Na jó, rég kinőttem a kisgyerekkorból, de odamegyek az Anyukámhoz, s akkor ő főz nekem valami finomat (igen, a krumplileves is az, de minden finom, amit ő főz), s akkor bebújok a kuckóba, elalszom, az Anyukám betakargat - és tudja, hogy én milyen boldog vagyok! Nem is tudja elképzelni. □ Én már azt se mertem elképzelni, hogy van még felnőtt, aki be meri vallani ezeket. • Miért?! Ez így van. Nézze, eljutottam Cannes-ba, énekeltem és laktam a Carlton Hotelban; ez a legdrágább hotel, egy lakosztály 40-50 ezer frank egy éjszakára. Na persze én nem ilyenben laktam, az az olajsejkeké. Tehát eljutottam egy ilyen hotelba - és akkor mi van?! Az is egy olyan szálloda, mint a többi. Persze öröm ott lenni, de nem a boldogság. Nekem nem az a célom, hogy elmondhassam: ott laktam. Az a boldogság, hogy odamegyek a Mamámhoz, vagy eljön Ő és főz egy finomat és látja, hogy az unokája, az én fiam milyen jót eszik belőle. Ez a boldogság. Vagy ha elültetek egy virághagymát és kibújik belőle egy szép virág. Ezek mind boldogságok. Mindez nem jelenti azt, hogy én kisigényű vagyok, mert igényem van. Sok mindent szeretnék, ami nem lesz meg az életemben, de attól még az ember abszolút boldog lehet. Boldog vagyok, hogy reggel fölébredek és van hangom, és tudok énekelni. □ Ha egy tíz év körüli gyermek egyszer csak arra ébred, hogy „kiköpött” jó hangja van, mit tegyen? Üljön reggeltől estig a zongora mellett, az énektanár mellett trillázzon? © Ha neki jólesik, akkor tegye. Az se baj, ha a felismerésben segít a szülő. Az én esetemben ez megvolt a Papámban. Jártam gyerekkórusba és 12 évesen elhatároztam, hogy én AKKORIS! operaénekes leszek. Ez így is lett. Visszatekintve ez teljesen sima és egyenes. Azért nem egészen megy így. Ezt üzenem. Serfőző Simon Aki nem hódolt be Amióta Szalay Lajos újra hazát fogott magának itthon, hazaköltözött a nagyvilágból, napjai ugyanannak a városnak poros zajából rebbenek el, amelyben, mint annyi más, magam is fogyasztom az életem. Találkozás mégsem hozott össze vele, járásom nem kereste hozzá az utat. Másokéi keresik épp elégszer, koptatják ferdére járdáját, küszöbét, hadd látnák a látható és azon túli valóságot rajzoló mestert. Azt képzelvén: híre, rangja fényében az 6 arcuk is fólderenghet, nem árnyékosul vak ismeretlenségbe; örök sötétségbe. Azt képzelvén a gnómok, törpék, elleshetik nagysága titkát, s felnőhetnek hozzá. Nem tudják, Őt önnön energiája, felhajtó ereje emelte magasba, amit a rögöket összerándító gyötrelmeiből, földrészeken túli hátraszorítottságából nyert. Onnan, hogy nem véletlen-ember, hanem megjelölt férfija a felelősségnek, akinek szerződött társa a gond. Aki az önmagáért való esztétikumnak, semleges szemléletnek nem hódolt be: nem üresedett odvakhoz. Azokkal érzett együtt - Illyés pusztai parasztjaival, Kassák gúny ás, gazos arcú elesettjeivel - akiknek talpa, alatt „a pornak is nyomorszaga van”. Velük: az itthoni, s inesszeszakadt világ mindenkori kitaszítottjaival, kijátszottjaivál vállalt közösséget. Értük rajzverseinek kontinentális indulata, tüzet vető ereje, barbár dühe. A jóért, igazságért rajzéposzainak agresszív szenvedélye, amitől szinte megtántorodunk. Égető heve messziről arcunkba csap. Hegyi József Otven esztendővel ezelőtt, Budapest ostromának 13. napján, 1945. január 5-én éhen halt szá- Zfidunk egyik legkiválóbb írója, szabó Dezső. Koporsó nem lé- ven, egy konyhaszekrénybe tették ^holttestét, és úgy hántolták el a Rákóczi téren ásott sírgödörben, a 90. zsoltár; „Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, Téged tar- lőttünk hajlékunknak” éneklése Két év múlva exhumállak és a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Mindez végakaratával ellentét- ven történt. Életében ugyanis azt hagyta meg lelkes fiatal hivei- hek: népi íróknak, falukutató sz°ciográfusoknak, hogy halála után a Gellérthegy tetején temes- sé/e el, és ott állítsanak sírja fölé méltó emléket. És bár a háború után a népi írók közül néhányan a miniszteri bársonyszékben is ültek, példaképük, mesterük kévését mégsem teljesíthették. Bzabó Dezső 1919-ben valósággal berobbant az irodalomba és a magyar közéletbe Az elsodort falu című expresszionista stílusú, nagy hatású családregényével. További művei: Nincs menekvés, Csodálatos élet,. Segítség! Az egész látóhatár, Életeim, A bölcsőtől Budapestig, Feltámadás Makucskán. Ez utóbbit - e sorok írójának ismeretei sze- ri>it - a Hernád-völgyi Hejce községben írta. Kiss József aba- úji református esperes ugyanis e8y nyáron vendégül látta a | nagy nyomorban élő írót, s ott született meg ez a remekbe szabott kisregény, amelyet a közelmúltban újra kiadtak, sőt dramatizált formában a rádió is műsorára tűzte. Esszéiből, tanulmányaiból szintén megjelent, napjainkban egy válogatás. Amikor már semmiképpen sem talált kiadóra, Ludas Mátyás Kiadó néven saját vállalkozásában jelentette meg regényeit, novelláit, esszéit, politikai, irodalmi pamfletját. Egész életét, irodalmi munkásságát ellentmondásosság jelleniezte. Nem hiába választotta a Ludas Füzetek mottójául ezt a Kempis Tamásidézetet: „... a dextris et a sinist- ris hostes sünt, qui nunquam quiescunt.” Magyarul: Jobbról is, balról is ellenségeim vannak, akik sohasem nyugszanak. Természetesen emuik az volt az oka, hogy ő sem nyugodott, ő is mindig kétfelé hadakozott: polemizált Tisza István tól kezdve a húszas-harmincas évek politikusaival, támadta a mindenkori rendszer politikáját, harcolt a német befolyás és a nyilas mozgalom erősödése ellen, s ha alkalmat talált rá, nem kímélte még a haladó szellemű írókat, értelmiségieket sem. Egyetlenegy tekintetben volt rendíthetetlenül következetes: a magyar paraszt imádatában. A parasztságot mint egyedül szilárd nemzetfenntartó erőt azonosította a magyar néppel, s valósággal miti- zálta a parasztságot. Node, nem irodalmi méltatást kívánok adni Szabó Dezső nagy ívű pályájáról, munkásságáról, hanem néhány érdekes történetet elmondani irodalmunknak erről a különleges, sehová be nem skatulyázható, mindenkivel összeférhetetlen, robbanó erejű alakjáról, aki. saját magát tartotta a két világháború közti Magyarország egyedüli zsenijének. A róla szóló történeteket élményeim, emlékeim, az Eötvös Kollégiumban töltött öt év alatt ottani kiváló professzoraink: Gombocz Zoltán, Horváth János, Szekfű Gyula elbeszélései alapján szedtem össze. Már az egyetemi hallgatói, élete is különös módon kezdődött Szabó Dezsőnek. A Kolozsvári Református Gimnáziumban tett érettségi után beiratkozott a budapesti. Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karára magyar-francia szakos hallgatónak. Évfolyamtársai szeptember vége felé jelentették az Eötvös Kollégium igazgatójának, Be Gé úrnak (így becézték a kollégisták Bartoniek Gézát), hogy egy Erdélyből jött elsőéves gólyának nincs lakása, és éjszakáról éjszakára künn alszik a Városligetben. Az igazgató intézkedésére Szabó Dezső bekerült a kollégiumba, ahol különös szorgalommal finnugor nyelvekkel foglalkozott, és ezerszám gyűjtötte dobozaiba a „cédulákat”. Amikor később - már híres író korában - szorult anyagi helyzetében kénytelen volt könyveit ániba bocsátani, a kollégium az egész könyvtárát az értékénél magasabb összegért megvásárolta. Ennek köszönhetően - kollokviumokra, vizsgákra készülve - gyakran vettük kezünkbe a Szabó Dezső egykori könyvtárából való irodalomtörténeti, nyelvészeti könyveket, s az iránta érzett nagy-nagy tisztelettel nézegettük a jobbra dőlt. betűkkel saját kezűleg beírt nevét. Több vidéki gimnáziumban tanított, majd felhagyva a tanári pályával, a fővárosba költözött. De hiába voltak írói sikerei, gyakran küzdött anyagi gondokkal. Az történt ugyanis, hogy kiadója, a Géniusz Könyvkiadó Vállalat nagy üzletet szimatolva Szabó Dezső műveinek kiadásában, egy alkalommal igencsak kihasználta az író szorult helyzetét, és olyan szerződést kötött vele, amely szerint Szabó Dezső egy nagyobb összegért műveinek kiadási jogát ölök áron eladta a Géniusznak. Hiába fordult később a bírósághoz, keresetét elutasították, a Géniusz Jogerősen” adhatta ki Szabó Dezső műveit anélkül, hogy az író egyetlen fillért is kapott volna a hatalmas bevételekből. Amikor egyetemi tanár barátai: Gombocz Zoltán, Horváth János, Pais Dezső, Szekfű Gyula az 1920-as, 30-as években értesültek Szabó Dezső éhezéseiről, időnként maguk között nagyobb összegeket adtak össze. A gond ilyenkor mindig az volt: hogyan juttassák el neki adományukat. Az igazat nem mondhatták meg, mert vérig sértődve, egy „fejedelem” gőgjével utasította volna vissza az összeget. Mivel mindnyájan akadémikusok voltak, így a Magyar Tudományos Akadémia küldöttségeként keresték fel, és az irodalmi-nyelvészeti osztály által odaítélt díjként nyújtották át neki a gyűjtött pénzösszeget. Igen népszerűek, látogatottak voltak a Zeneakadémián tartott Szabó Dezső-estek. El nem mulasztottunk volna egyet Js belőlük. Valósággal lenyűgözte hallgatóságát széles körű európai műveltségével, az irodalom, művészetek nyújtotta szépségek szinte láttató érzékeltetésével, dinamikus stílusú előadásával. Különösen ostorozta ilyenkor - inggallérját kibontva, az asztalt csapkodva-a dilettáns politikusokat, akik közül az egyiket, a fűzfapoétaként, költői babérokra, törekvő pénzügyminisztert - hat évtized messzeségéből még ma is fülemben cseng - „az isteni kinyilatkoztatás szétfröccsent óriásvirslijének” nevezte. Sok érdekes történet forgott egyetemi hallgató korunkban közszájon Szabó Dezsőről. Hadd mondjak el még egyet. Amikor Gömbös Gyula alakított kormányt, a jobboldal szerette volna a maga táborában látni Szabó Dezsőt. A Turul Bajtársi Szövetségből néhány fiatalembert az íróhoz menesztettek, felkérve őt egy rádióelőadás tartására. Szabó Dezső törzshelye akkor a körúti Spolarich Kávéház volt. Megkezdődött az alkudozás. Küldöttség jött., küldöttség ment A legnagyobb akadálynak az mutatkozott, hogy az író egy negyedórás előadásért ezer pengőt kért, ami abban az időben néhány fejőstehén árának felelt meg. Az illetékesek szívták ugyan a fogukat, de végül is kénytelenek voltak belenyugodni a horribilis honoráriumba. Az előadás témájában is megegyeztek, így a fiatalok elégedetten indultak vissza a jó hírrel. A kávéház ajtajából azonban az író visszahívta őket. -Mégegy icipici kikötésem van - mondta -, nevezetesen az, hogy csak akkor lépek mikrofon elé, ha előzőleg a teljes vezérkart eltávolítják a Magyar Rádió éléről. Ezzel - az író korgó gyomra és az ezer pengős honorárium ellenére - kútba esett Szabó Dezső rádió- előadása, s az éter hullámain át sohasem hallhattuk a nagy író dörgedelmes, ostorozó hangját. Történetek Szabó Dezsőről Pihenő zsákhordó Szalay Lajos rajza
