Észak-Magyarország, 1995. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-14 / 12. szám
6 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1995- Ianuár 14., Szombat _TÉKA Századunk krónikája Brackó István A szó eredeti és átvitt értelmében is súlyos könyv a nemrég megjelent Officina Nova kiadvány; A XX. század krónikája. Legalább öt kilót nyom, de nem ez az érdekes. A pontos adatok szerint az 1464 oldalon 4500 szócikk, 3000 kép, 20 ezer kronologikus információ és 10 ezer név szerepel. Külföldiek írták, eddig két tucatnyi országban jelent meg, de ez speciális változat, hiszen a hazai szerzők a magyar eseményeket is beleszőtték a monumentális alkotásba. Talán nem véletlen az első bejegyzés: 1900. január 1-jén megindul Budapesten a Huszadik Század című folyóirat. S az utolsó: 1994. május 29-én a magyar parlamenti választások második fordulója. A vázlatos elemzés közli a referendum eredményét, s Horn Gyula fényképét, amint - balesete után a „koronás fejdíszével” - kilép a szavazófülkéből. S hogy mi minden történt a két esemény között? Tudjuk is, nem is, megéltük és nem is. Két háború, forradalmak és ellenforradalmak, vezérek, birodalmak tündöklése és bukása, gazdasági, társadalmi, demográfiai átrendeződések egész sora, és rengeteg borzalom. A bevezetőben olvasható: „Árnyék és fény, jó és rossz egyaránt jellemezte ezt a vége felé járó évszázadot. A történelem azonban nem ér véget. Rajtunk, a múltból tanulókon múlik: milyen lesz a következő század... Arról kíván tanúságot tenni, hogy az emberek élni akarása és alkotó ereje mindenkor erősebbnek bizonyul bármiféle háborúnál és válságnál, eltévelyedésnél és elaljasodásnál.” Persze, a nagy egészet az apró részletek teszik teljessé. 1900. február 9-én Dwight F. Davis vándorserleget alapít a világ legjobb teniszezőinek. 1906. június 26-án az első grand prix autóversenyt Franciaországban Szász Ferenc nyerte 1,3 literes, 90 lóerős Renault gépkocsijával. 1911. október 14-én kezd működni az első magyar filmgyár. 1925. szeptember 10.: megjelenik az első számjegytárcsás telefonkészülék Budapesten. 1941. december 7- én elkészült Budapesten a Nemzeti Sportcsarnok. 1947. szeptember 16.: John Cobb abszolút autós gyorsasági rekordot állít fel 634, 386 kilométer/óra sebességgel az Utah állambeli Sós-tónál. 1949. november 20-án átadják az újjáépített Lánchidat. 1951. április 15-én Tirolban megnyílik az első S. O. S.-gyermekfa- lu... És így tovább, egészen napjainkig. Tény az, hogy ez az értékes-érdekes dokumentumgyűjtemény még nem teljes. Öt hagy- mázas év van még hátra a századból, s a második évezredből. Vajon a majdani pótkötetbe mi kerül, ha elkészül, és elkészül-e egyáltalán. Lesz-e papír, toll és írásra alkalmas kéz? Alfától az Omegáig Miskolc, Kazincbarcika, Sárospatak (ÉM) - A Nemzeti Filharmónia szervezésében Alfától az Omegáig címmel rendhagyó koncerteket tart megyénkben Benkő László, az Omega együttes billentyűse. Különböző korok zene- irodalmának alkotásait mutatja a XX. század hangszerén, a szintetizátoron. De Bach-, Gounod-, Beethoven-, Bartók-, Gerschwin- művei mellett Benkő László megszólaltatja saját szerzeményeit is. Megmutatja azt az utat, hogy jutott el a könnyűzenétől a komolyzenéig. Január 16-án, hétfőn Miskolcon a Rónai Sándor Művelődési Házban három középiskola diákjai hallhatják a koncertet, 18-án, szerdán délelőtt 11-től és délután 1 órától a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központban, majd január 23-án este fél 8-tól a sárospataki Művelődés Házában vendégszerepei a népszerű művész. Colo-pajzsos filmek Hajdúböszörmény (ÉM) - Ezen a hét végén tartják Hajdúböszörményben az észak-keleti régió független, nonprofesszionális filmkészítőinek film- és videoszemléjét. Ez alkalommal a rendezők olyan, nem megrendelésre, nem kereskedelmi céllal készült alkotásaikat mutatják be, amelyek eddig még nem szerepeltek országos vagy területi szemlén. A miskolci Colo-pajzs Video Egyesület - a rövidfilm kategóriában - három filmjével indul a hajdúböszörményi fesztiválon. Az egyik az Álomutazás címet kapta. Elkészültéhez rövid történet fűződik: az egyesület még tavaly „Bízd a fantáziádra!” címmel pályázatot írt ki az általános iskolásoknak, akik egy adott, bár képzeletbeli helyszínre - várral, erdővel, tóval — mesét vagy történetet írhattak. Csóka Tímea Álomutazás című meséjét találták a legötletesebbnek, így ennek nyomán kezdődhetett meg nyáron a most elkészült tizenöt perces film forgatása Boldogkőváralján. Másik videójuk A Werk, avagy film egy film gyártogatásáról az Álomutazás felvételeihez, boldogkőváraljai táborozásukhoz kapcsolódik. A harmadik videofilm alkotói - Csákiné Mikulás Mária, Dobrik István, Selmeczi György és Zsámba László - nem kötődnek konkrétan az egyesülethez. Filmjük Pető Jánosról, a megyénkben élő festőművészről ad sajátos szemléletű portrét. Működőképes lap képtelen működése Beszélgetés Viga Gyulával, a Dimenziók főszerkesztőjével Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - A Felsőmagyar- ország Irodalmi Alapítvány 1994 májusa után kuratórium nélkül működik, sőt lemondott tisztségéről az ügyvezetői feladatokkal megbízott Mile Lajos is. Az alapítók, a Holnap Irodalmi Társaság tagjai kezdeményezték ugyan az új kuratórium felállítását, de még mindig nem alakult meg a testület. Nagy késéssel, december közepén jelent meg az alapítvány által kiadott Holnap című irodalmi folyóirat összevont nyári száma. De ez a bizonytalan helyzet kihat az alapítvány másik lapjának, a Dimenziók című társadalmi, gazdasági folyóiratnak a jövőjére is. Erről beszélgettünk Viga Gyulával, a Herman Ottó Múzeum tanácsosával, a Dimenziók főszerkesztőjével. • Két évvel ezelőtt, amikor felkértek a lap szerkesztésére, azt az ígéretet kaptam, hogy a folyóirat megjelentetésén kívül más feladatom nem lesz. Azt gondoltam, hogy a múzeumi és az egyetemi munkám mellett - minimális háttérrel — nyugodtan meg tudom csinálni. Én ezt ma is így gondolom. De az alapítvány nehézkedése - a gazdasági problémák és az ettől nem teljesen független belső torzsalkodás - kihat a Dimenziók jövőjére is. A ’93-as új- raalakuláskor az alapítvány - Mile Lajos vezényletével - úgy próbálta átszervezni önmagát, hogy a benn- lévő emberek érdekei ne sérüljenek, a sorsuk rendezett legyen. Utána azonban kiderült, hogy a megszerezhető támogatás nagyon szűkös a hármas feladathoz - tehát a két folyóirat megjelentetéséhez és a könyvkiadáshoz, illetve az egész rendszer fenntartásához. Alapvető ellenmondásnak tartom, hogy nincs eldöntve, hogy ennek a térségnek, ennek a megyének, városnak mire van szüksége, mit tud felvállalni. Azt is látni kell, hogy ebben a megyében vállalkozási alapon nem lehet ezt megcsinálni. Ez az alapítvány nagyon kevés megyei és városi támogatással, és szinte sikertelen pályázatokkal eltart három főállású embert. A megyétől és a várostól kapott pénz jelentős része a bérekre, a tb-járulákokra megy el. Véleményem szerint, ez tarthatatlan helyzet. Vagy ki kell mondani valakinek, hogy van itt két-három tehetséges ember, akikről gondoskodni kívánunk. De akkor ennek a konzekvenciáit is végig kell gondolni. □ Ezt kinek kellene kimondania? • A mai helyzetben ennek az alapítványnak és a kuratórium elnökének - ha lenne ilyen. Mert hiszen áz önkormányzatok részéről érezhető, hogy ők a támogatással a maguk részéről letudták a folyóiratokkal való foglalkozást. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az önkormányzatnak vannak bizonyos kötelező és vannak vállalt feladati. Kultúrának ez a Wilhelm Jezek, a vizuális pszichológus ke néven, a Rocksaláta és a Time zenekarok alapító tagja. 1966-ban a párizsi ABC iskolában rajz-festé- szet szakon végzett festőakadémiát. 1967—91-ig teológiatanár-hitoktató, majd főiskolai tanár, de mindvégig zeneszerző, dalszövegíró, sőt, képesített ifjúsági labdarúgóedző. Sőt, ő az ezoterikus, kedélykezelő misztikus jódli feltalálója is. Wilheml Jezek nem művésznek, sokkal inkább „vizuális pszichológusnak” tartja magát. Művészete meglehetősen szokatlan. „Elér és alkot mindent és semmit - írták róla az egyik bécsi lapban - művei nem tartoznak semmilyen művészeti irányzathoz. A befogadónak elegendő lehetősége marad az egyéni értelmezésre. Jezek a szemlélőt nem akarja elérni, hanem meg akarja döbbenteni, miszerint az anyagi világ üres burkát át kell törni, a munkáknak provokatívnak kell lenniük, el kell gondolkodtatniuk, nem pedig valami megoldás receptet, ideológiát vagy dogmát kell a szemlélőre ráerőszakolniuk. Ez a filozófia a gondolkodásunk primitívvé válása ellen, a közhelyek ellen, és egy kommersz ’hülyítőipar’ felé tendáló középszerűség ellen irányul.” Miskolc (ÉM) - Wilhelm Jezek Ausztriában élő, cseh származású festő alkotásaiból nyílik kiállítás január 16-án, hétfőn délután 5 órakor a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban. A tárlatot Bárdos István, a Komárom-Esztergom Megyei Ön- kormányzati Hivatal közművelődési munkatársa ajánlja a közönség figyelmébe. A megnyitón itt lesz a kiállító művész is. Wilhelm Jezek - a sokak által csodabogárnak tartott ötvenedik évében járó festő - négyévesen kezdett rajzolni. A képzőművészet mellett foglalkoztatja a zene is. Énekesgitáros volt a Conny Tex Hat-ben, az Atlantis Folk Clubban jódlis Dukiállítás ianuár 16-tól 30-ig látható az Ady Endre Művelődési Házban Viga Gyula főszerkesztő: „Az alapítvány rendezetlensége elsodorhatja a Dimenziókat is" Fotó: Farkas Maya szférája nem tartozik a kötelező feladatok közé. □ De nem csak a várostól és a megyétől kérhetnek támogatást? • Ebben a térségben nincs egy nagymúltú folyóirat, hiányoznak a sok évtizedes múltra visszatekintő jelentős intézmények, és nincs meg az a lobby sem, ami ennek a térségnek a kulturális életéért dolgozna. A József Attila Irodalma Álapit- ványnál, de a többi nagy kulturális alapítványnál is erősen érzékelhető, kitapintható kapcsolatrendszer működik. Azt kell mondanom, hogy ennek a térségnek valamiféle beget- tózása folyik. Persze, én sem gondolom, hogy a gyengébb teljesítményt feltétlenül erősebben kell támogatni. Nyilván működtetni kell bizonyos mérőrendszert. De azért az még sincs rendjén, hogy ezek a nagy alapítványok gyakorlatilag magukra hagyják ezt a térséget is. Nagyon fájdalmas, de mi tavaly a Nemzeti Kulturális Alap folyóirat-pályázatán összesen 400 ezer forintot nyertünk. Ezt a Holnap támogatására adták, persze úgy is vehetem, hogy ez a megye összesen ennyit kapott. A Helikon-napokon találkoztam a kuratórium egyik tagjával, aki azt kérdezte tőlem: miért kellene Borsod megyének vagy Szabolcsnak többet kapnia?! Miért lenne szükség több folyóiratra ott, ahol - szerintük - nincs meg az a szellemi kapacitás, amit a lapokban feltétlenül meg kellene szólaltatni?! □ Egyébként miért lenne szükség több lapra? • A két lap, a Holnap és a Dimenziók teljesen különböző jellegű. De itt egyébként sem lett több folyóirat, hiszen a Holnap megjelenése előtt a Napjaink című irodalmi lap mellett is ott volt a Borsodi Szemle, sőt a Borsodi Művelődés is. Számomra nem lehet kétséges, hogy ennek a térségnek vannák olyan sajátos társadalmi, gazdasági kérdései, amelyeket itt kell megszólaltatni. Persze, el tudom képzelni az ellenkezőjét is. Mert mondhatják azt is, hogy az állampolgár pénzén itt ne tartsanak el lapokat. De ezt a köztes állapotot, amikor szépeket mondunk, hogy kell és szükség van rá, és közben meg hagyjuk meghalni az egészet, ezt én tarthatatlannak minősítem. □ Erről a holtpontról el kellene mozdulni. Valakiknek szorgalmazniuk kellene a döntést. Nem a belső emberek dolga lenne ez? • Ezt én is szívesen szorgalmaznám, de ehhez tisztázni kellene a belső viszonyokat is, mert nem egyformák a bennlévő emberek érdekei. Egészen másképpen viszonyul ehhez a kérdéshez az, aki innen kapja a fizetését, ez jelenti a megélhetését, mint például én, aki a múzeumi munkám mellett, szerződéses megbízással végzem ezt a tevékenységet. De ha csak a két lapot nézzük, akkor is egészen más a megítéltetés. Egy tanulmányról, egy szociográfiáról nagyon egyszerűen el lehet dönteni, hogy megfe- lel-e a szakmai követelményeknek, viszont egészen más egy vers megítélése. Itt tehát az anyagi gondon, a belső torzsalkodásokon kívül számolni kell az egymástól eltérő irodalmi felfogások harcával is. □ De a Dimenziókat nem érintik ezek a viták. Mindig pontosan megjelent. Viszonylag sok előfizetőt gyűjtött... • Á Dimenzióknak megvan a tudományos háttere. Amit a város és a megye ad a két folyóirat támogatására, abból - véleményem szerint - meg is jelenhetne a Holnap és a Dimenziók. Viszont, mi itt egy kasszából gazdálkodunk, nincsenek külön fiókok. Tulajdonképpen egymás elől visszük el a pénzt. Ráadásul az alapítvány rendezetlensége elsodorhatja a Dimenziókat is. Hasonló helyzetekben már régen feladtam a harcot. Hogy ezt most nem teszem, ennek két oka van. Úgy érzem, nincs miért feladnom, amit csinálok, az működik, működőképes. Másrészt - lehet, hogy ezek nagy szavak -, ha ezt most én feladom, akkor ennek vége. A Dimenziók is besorakozik a megszűnt lapok sorába. Számítástechnikusok Miskolc (ÉM) - A Nemes Tihamár Országos Számítástechnikai Verseny megyei fordulóját január 14- én, szombaton rendezik meg Miskolcon. Dusza Árpádtól, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanárától, a verseny egyik szervezőjétől megtudtuk, hogy a megyéből közel 400 tanuló indult a versenyen, közülük 32 általános és 46 középiskolás diák jutott be a megyei fordulóba. Az általános iskolások szombaton délelőtt 11-től a Földes Ferenc Gimnáziumban, illetve a szirmabe- senyői általános iskolában oldják meg a központilag összeállított feladatsort. A középiskolások egyik csoportja a Herman Ottó Gimnáziumban, a másik pedig a Kandó Kálmán Híradástechnikai és Műszeripari Szakközépiskolában kapott helyet. Az országos összevetés után a legjobb eredményt elért diákok vehetnek részt a tavasszal megrendezendő országos döntőben. Pályaválasztóknak Miskolc (ÉM) - Az Eötvös József Szakmunkásképző- és Szakközépiskola (Miskolc, Gagarin út 54.) január 17-én és 18-án délután 3 órától várja azokat a nyolcadik osztályos tanulókat és szüleiket tájékoztató értekezletre, akik az iskolában oktatott húsz építőipari szakma valamelyikére jelentkeznek, illetve gázipari, építőanyag-ipari vagy famegmunkáló technikusi szakon szeretnék tanulmányaikat folytatni, valamint a művészeti szak keramikus, textilrajzoló, bútorműves- és intarziakészítő, tárgyrestaurátor ágazatot kívánják választani. * Sárospatak (ÉM) - A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma felvételt hirdet az 1995/96-os tanévre a következő osztályokba: speciális angol tagozatú; emelt szintű német nyelvi, számítástechnika orientált, általános tantervű. Felvételi vizsgát magyarból és matematikából kell tenni. Jelentkezni február 15-ig lehet. * Miskolc (ÉM) - A miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatónője január 16-tól február 10-ig minden hétfőn és szerdán délután 2-től 4 óráig fogadóórát tart azon végzős általános iskolás diákok szüleinek, akik a gimnáziumban szeretnének továbbtanulni. A fogadóórákon a felvételivel, a továbbtanulással kapcsolatban felmerülő kérdésekre kaphatnak választ az érdekeltek. Szikszói tv-műsor Szikszó (ÉM) - A szikszói Városi Televízió január 15-i, vasárnapi adása este 7 órakor telefonos játékkal kezdődik. (A műsor és a játék telefonszáma 46/396-193). A műsor vendége lesz Mező István országgyűlési képviselő, karikaturista. Ezt követően megismerhetik a nézők Szatmári Istvánt, Alsóvadász polgármesterét, majd beszámolót láthatnak a Miskolc környéki csapatok részére szervezett játékos sporttalálkozóról. A műsorban bemutatják Hegedűs Pétert is, aki a Varga Tamás országos matematikai verseny megyei fordulóján kategóriájának győztese lett. A szikszói Városi Televízió vasárnapi programja a hírekkel zárul. Rövtdfn A János vitéz című bábjátékot láthatják az érdeklődők január 15-én, vasárnap délelőtt 10 órától a Miskolci Bábszínházban (Kossuth u. 11.). A Légi Team együttes ad koncertet január 14-én, szombaton este 9 órától a miskolci Vian-klubban (Tokaj Vendéglátóház). Az üvöltő szelek című, 1939-ben készült amerikai filmet mutatják be január 16-án, hétfőn este 6 órától a kazincbarcikai Béke mozi filmmúzeumi sorozatának keretében. A Miskolci Bölcsész Egyesület január 18-án, szerdán délután 4 órától tartja rendes évi közgyűlését (Miskolc, Mindszent tér 1. 517. szoba). A könnyező Szűz Mária képekről, ezek tiszteletéről tart előadást Barna Gábor január 15-én, vasárnap délután 4 órától a Búza téri Görög Katolikus Plébánia hittantermében (Miskolc, Szeles u. 43.).