Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-06 / 288. szám
10 A SZELLEM VILÁGA Misztika 1994» December 6», Kedd VIDÁMAN Gyógytanácsok Szepesi Sándor Következzék néhány jó tanács a humoros természetgyógyásztól! Vírusos influenza, tüdőgyulladás, stb. ellen: „Ha teljesen elment az eszünk, Luca napján éjfélkor keljünk fel az ágyból, és menjünk ki a mezőre. Ott az összes létező gizgazból, gyomnövényből szedjünk néhány marékkai (minél büdösebb, annál jobb), majd térjünk haza, és kergessük körbe a macskát háromszor az udvaron. (Azért háromszor, mert utána úgyis felszívódik valamerre a szerencsétlen.) Miután ezzel megvagyunk, pácoljuk be a mezőn szedett gyomokat másfél liter - kizárólag szerves! - trágyalébe, - ez szükség esetén bármilyen „Bio-Natur-Shopping”-ban beszerezhető, palackozott állapotban. Ha még most sem röhögnek rajtunk eléggé a szomszédok, feküdjünk fel sziesztázni a tyúkól tetejére - a szakemberek bemérései szerint ez az egyetlen hely, ahol nem érvényesül a vízerek káros hatása -, s maradjunk ott az első kukorékolásig. Ha a kakasunk sztrájkhangulatban van, vagy álomszuszék, az pech, mert várhatóan oda fogunk fagyni a tetőzethez. Ha azonban minden rendben megy, s megússzuk élve, az első kukorékolásra hanyat-homlok rohanjunk le trágya- szagú bio-dudváinkhoz, öntsük át az egészet egy kondérba, s kezdjük el lassú tűzön forralni. Aztán - ha a bűz már kezd kibírhatatlanná válni - öntsük az egészet a klozettba, és menjünk el orvoshoz.” Gyógytorna gerincbántalmak, porckopás, izomsorvadás ellen: „Tanyázzunk le a földre, és vegyük fel a lótuszülést, amit nagyjából úgy tudunk elérni, ha egy kis időre elfelejtjük, mi a normális rendeltetése a két lábunknak. Ezt követően jobb kezünkkel nyúljunk át a bal combunk alatt, s próbáljuk megfogni a jobb fülcimpánkat oly módon, hogy közben jobb lábunk nagyujjának körmével a hátunk közepét vakargatjuk. Eközben a bal kezünkkel - hátulról - nyúljunk át a jobb hónunk alatt, fogjuk meg a bal bokánkat úgy, hogy szép lassan átmegyünk fejenállásba. Mindezeket addig folytassuk, míg az ápolók ránk nem adják a kényszerzubbonyt.” Másnaposság ellen csak egyetlen mondat: „ Nem kell annyit vedelni!” Különös hassebek Az M-ben élő asszony furcsa dolgokat élt át. Három alkalommal is találkozott idegenekkel, furcsa fekete alakokkal, szép, elúszó női formákkal... Egy alkalommal elvitték magukkal az idegenek. Az udvarukon álló tojás alakú objektumba szállt, annak kabinjában nem látott semmit, de érezte, hogy van mellette valaki. Ezután egy tágas, világos helyiségben találta magát. Sok embert látott ott, gyermekeket, ismerős nőket. Mindenki meztelen volt, ő is. Arra eszmélt, hogy fáj a hasa, és fekszik az otthoni ágyában, hálóingben. Erős, szúrós szag csapta meg az orrát. Rosszul aludt, ezért a második nap igyekezett hamar ágyba kerülni, de minden megismétlődött - még kétszer. Meglepve tapasztalta, hogy két karján, a vénák közelében szúrt sebek voltak, amelyek heteken át égtek. A hasán vörös foltok jelentek meg, amelyek azonban nem fájtak. Az orvos által felírt kenőcstől azonban igen. A foltok megmaradtak, ám az asszony egészségi állapota javult. Visszerei visszahúzódtak, hallása megjavult. (Kiss L. Hufon) Hasán a foltok megmaradtak Fotó: Tarcali Gábor Apró babonák Az orvosságot nem szabad megköszönni, mert nem használ - olvashatjuk Krúdy Gyula Álmoskönyvében. A manapság is használatos mondás olyan babona, amely a régi népéletből ered. A jeles író gyűjteményéből idézünk még néhányat. Ha kiömlik a paprika, veszekedés lesz. Ha kés vagy olló estében megáll a padlóban, váratlan vendég jön. Gyerekes háznál le kell ülni a vendégnek, mert elviszi az álmot. Ha a pók leereszkedik este valakire, az szerencsét jelent. Ha esik az eső és süt a nap, veri az ördög a feleségét. Vadásznak, halásznak és kártyásnak nem szabad szerencsét kívánni, mert az ellenkezője teljesül. Ha a jobb szem viszket, az bánatot, a bal örömet jelent. Óriás arca néz le a Marsról? Szepesi Sándor Miskolc (ÉM) - 1980-ban egy Vincent di Pietro nevű komputerspecialista az amerikai National Space Science Data Center archívumában azokat a felvételeket vizsgálta, melyeket annak idején a Viking-1 és a Viking-2 űrszondák küldtek a Földre a Mars felszínéről. Vizsgálatai közben Di Pietro felfedezett egy képet, melyen egy emberi archoz meglehetősen hasonlatos forma volt látható. A felvétel a bolygó felszínének körülbelül 63x58 kilométeres területét ábrázolta, egy részletet az úgynevezett Cydonia-régióból. A számítások alapján a „kőarc” átmérőjét 1500-1600 méterre becsülték. Di Pietro felkereste egyik munkatársát, Gregory Molenaart, aki szintén számítástechnikai szakember volt, s - számítógép segítségével - megpróbálták tovább javítani a képminőséget. Elsőként a digitális komputertechnikát hívták segítségül, és sikerült elérniük, hogy a 321 024 képegységből álló felvétel pontjait még kisebb részekre bontva, a „kőarc” apróbb részletei is kirajzolódjanak. A felvételeket nyilvánosságra hozták a nemzetközi sajtóban, s ezt követően nemsokára megjelentek az első kritikák is. Többen azon véleményüknek adtak hangot, hogy az arcforma csupán optikai tévedés, s a látványt a Nap állásából adódó fény- és árnyékviszonyok csalóka játéka eredményezi. Di Pietro és Molenaar időközben újabb felvételre bukkant a „Mars- arc”-ról a NASA archívumában. A 70A13 jelű kép abban különbözött az előzőtől, hogy a Viking-szonda 35 nappal később készítette, más kameraállásból, más Napállásnál, és jóval kisebb távolságból. A két számítástechnikai szakember ezt a felvételt is analizálta, s az eredmény igazolta a várakozásukat. Kirajzolódott a „kőarc” másik fele is, láthatóvá váltak a szemgödrök és az áll- csúcs. Nem sokkal később új lehetőséget találtak arra, hogy felderítsék A „Mars-arc" a képanyag még nem látható, apróbb részleteit. Mivel mindkét felvétel fekete-fehér volt, megpróbálkoztak a színkódolás technikájával. Ez abból állt, hogy a komputert egy színes képernyőhöz csatlakoztatták, s a szürkének minden egyes árnyalatához egy-egy színt rendeltek. A legsötétebb helyek a képernyőn lila vagy piros szín árnyalatait kapták, a világosabbak sárga majd zöld, végül kék színként jelentek meg. Ezzel a technikával nemcsak az objektum formáját, nagyságát és helyzetét lehet megállapítani, hanem lehetővé válik az alakzat térdi- menzionálása, azaz, háromdimenziós megjelenítése is. így olyan részleteket érzékelhetünk, amelyeket szemünk egy normális fekete-fehér fénykép esetén még nem azonosítana. A színkódolás technikája a marsi „kőarc” esetében is újabb eredményeket hozott: láthatóvá vált a szemgolyó, a pupilla, sőt egy könnycsepp is a jobb oldali szem alatt. Ezt Fotó: ÉM-repró az analízist azóta több, független szakértő is elvégezte, s a hírek szerint mindegyik vizsgálat igazolta Di Pietróék eredményeit. A „kőarc” körüli viták mindemellett egyáltalán nem csitulnak, sőt! Mert ugye, ha elfogadjuk, hogy valóban értelmes lények tudatos alkotásáról van szó, akkor adódik a kérdés, hogy kik, mikor és miért formázták ezt a gigászi képmást a Mars felszínére? Az ufó-hívők kórusa természetesen teli torokból zengi, hogy földönkívüli civilizációk, meg marslakók, meg minden. Hogy a tudomány „hivatalos” berkeiben hogyan minősítik ezeket a feltételezéseket, azt már leírni sem merem... talán még az a legtolerán- sabb álláspont erről a részről, hogy váljunk a véleményalkotással addig, míg megteremtődnek a feltételek, hogy földi űrhajósaink közelebbről is szemügyre vehessék a „titokzatos” bolygó felszínét. Hát várjuk. Mennyi idős is valójában az ember? Szepesi Sándor Miskolc (ÉM) - Valamikor a harmincas években a müncheni egyetem élettanprofesszora, Edgar Dacqué egy igen meglepő elmélettel kergette a kétségbeesésbe tudóstársait. Paleontológiái, antropológiai, mitográfíai és egyéb kutatásai során ugyanis az illető úr arra a fantasztikus következtetésre jutott, hogy az ember - szemben a hivatalos tudomány által elfogadott néhány millió évvel - valójában több százmillió éves. Dacqué elmélete szerint az ember nem az élővilág evolúciós törzsfájának egy egészen friss hajtása, amint azt az általánosan elfogadott fejlődéselmélet bizonyítja, hanem egy őstípus, amely a paleozoikumban (de legkésőbb a perm korszak idején) jelent meg a színen, és a különböző földtörténeti korokban más és más formát öltött magára. Először hal-, majd kétéltúszerű, azután (a mezozoikumban) hüllőszerű, később a cenozoikumban majom, végül emberszerű alakban parádézott, vagyis mindig olyan külsőt vett fel, amely megfelelt az adott kor domináns életformájának. Dacqué - egyebek mellett - azt is teóriája bizonyítékának tekintette, hogy méhen belüli fejlődésének kilenc hónapja során az emberi magzat végighalad a különböző földtörténeti korokra jellemző alakokon, (hal, kétéltű, hüllő, emlős) míg végül elnyeri születésre kész formáját. Amihez azonban tudósunk a leggyakrabban folyamodott elméletének alátámasztására, az az emberiség hatalmas mítoszkincse volt, melyben számos leírás található olyan démoni, félisteni vagy isteni lényekről, melyek látható alakjukban átmenetet képeznek valamilyen állatfaj és az ember között. (Tehát részben állati, részben emberi testük van.) Ide sorolhatjuk például az egyiptomi mitológia - és a hozzá kapcsolódó ikonográfia - állatisteneit, vagy a görög mítoszok kentaurjait, szirénjeit, gigászait is. Dacqué néhány követője szerint az ember ősi formái nem csak a mítoszok által fenntartott kollektív emlékezetben őrződtek meg, hanem néhány távoli, védett és elszigetelt helyen fizikai mivoltukban is túlélték korunkat, s így akár még a történelmi idők emberei is találkozhattak velük. Vannak, akik úgy vélik, hogy a mítoszokban oly gyakran felbukkanó félig állat, félig ember alakú kultúrhéroszok - akik valamilyen új eszmerendszerrel (vagy elfelejtett, régi tudással?) ajándékozzák meg az új korszak embereit - ilyen túlélőkre vezethetők vissza. Dacqué elmélete szerint tehát az ember legősibb alakja halszerű volt, vagyis ősünk a nyílt vízi életmódnak leginkább megfelelő alakban kezdte meg több százmillió éves pályafutását. Nagyon sok fennmaradt legenda, mítosz, „beszámoló” foglalkozik ezekkel a „halemberekkel”, idézzünk most fel ezekből néhányat. A legismertebb (és legtöbbet idézett) beszámoló egy ilyen haltestű kultúrhéroszról Bérószosz babiloni pap és asztrológus „Babilónia története”, című krónikájában olvasható. Ez a mű valamikor i. e. 260 körül keletkezhetett, de minden bizonynyal jóval régebbi, valószínűleg su- mér hagyományok képezték az alapját. (A Bérószosz által - hellén hatásra - Oannésznek nevezett halember alakja egyébként még sok más, közel-keleti nép mitológiájában is felbukkan, egyebek között olyan neveken, mint Oesz, Hoa, Ea, Ana, Aun, Oan, U-anna, Hanni, Ummánu stb.) íme tehát Óannész története Bérószosz krónikájából: „...A teremtés első évében az Erüthreai (Vörös) tengerből egy értelemmel megáldott lény jött elő, tökéletes haltesttel. A halfej alól azonban emberi fej nőtt ki, és emberi lábak a hátsó végéből vagy farkából. Emberi hangon is tudott szólni, és képét mindmáig megőrizték. Ez a lény nappal az emberek között tartózkodott, s megismertette őket az írásjegyekkel, tudományokkal, megtanította nekik, hogyan kell templomokat és városokat építeni, a földet felmérni, és gyümölcsöket termeszteni... Később még több hasonló lény bukkant elő. Egy ilyen haltestű, de emberi kezű és lábú teremtmény tanította meg a csillagok tudományát is.” Ezeknek a halembereknek az első ismert ábrázolásai több ezer évvel előzik meg Bérószosz művét, mégpedig különféle mezopotámiai pecséthengereken. Az ilyen vésett figurák alsó része leginkább a tenger habjaiból kiemelkedő haltestre emlékeztet, ami deréktól felfelé széttárt karú emberi alakban folytatódik. A görögök és a rómaiak is ismerték a haltestű embereket, egy 1215- ből származó izlandi krónikában pedig a következők olvashatók a „haffstramb”-nak nevezett tengeri férfiról: „...Nyaka, feje, orra és szája az emberéhez hasonlított, azzal a különbséggel, hogy feje rendkívül magas, és felül hegyes volt. Széles vállai kis karcsonkokban végződtek. A test lefelé keskenyedett, de hogy övön alul milyen volt, azt soha, senki nem látta.” A „haffstramb” páijáról, a nőnemű „masguguerről” pedig ez áll a könyvben: „Teste derékig olyannak tűnt, akár. egy nő teste. Nagy keblei voltak, és ritkás haja. Csökevényes karjai végén nagy kezeket, és libalábszérű, hosz- szú ujjakat lehetett látni.” Robert K. G. Temple 1976-ban megjelent „The Sirius Mystery” (A Szíriusz- rejtély) című könyvében a következő leírást adja a Nyugat-Afrikában élő dogon nép kultúrhéroszáról, aki .szerinte hétezer évvel ezelőtt elhozta az emberiségnek a fejlettebb kultúrát: „Teste alsó része delfinhez hasonló, míg felső része emberszerű. Kaijai emberi karok, mellkasa szőrrel borított, arcvonásai ugyancsak emberiek. A kulcscsontjainál található kopoltyúnyílásokon át lélegzik.” Ez a Nommónak nevezett halember Temple szerint megdöbbentő csillagászati ismereteket adott át a dogonok őseinek. A „dogonológu- sok” szerint ez a kis afrikai nép régtől fogva ismeri a Szaturnusz gyű- rúrendszerét, és a Jupiter holdjait; tudja, hogy a Föld a Nap körül kering, miközben a saját tengelye körül forog, és tisztában van a galaxisok szerkezetével is. A dogonok állítólag ereklyeként őrzik egy ilyen halember-kultúrhé- rosz csontvázát, de ennek hollétéről még saját népük köréből is csak a „kiválasztottak” tudnak. Ufó-kutatásról az ifjúsági házban Miskolc (ÉM) - Oláh András ufókutató tart előadást december 17-én 17 órától az Ifjúsági és Szabadidő Házban (Miskolc, Győri kapu 27. sz.). Az előadás témái: a marsi arcok üzenetei, rémpofák a csempén, egy ufó utasai, a Pisco-öböl titka. A program érdekessége, hogy a kutatásanyag videokazettán és albumban megvásárolható a helyszínen. Földönkívülieknek Svájcban kizárva Bern (MTI) — A svájci külügyminisztérium vonakodik attól, hogy diplomáciai képviseletet engedélyezzen területén földönkívüli lények számára. Nem áprilisi tréfáról van azonban szó. Mint az AFP francia hírügynökség írja, a svájci külügyminisztérium szóvivője az ilyen döntésekhez illő teljes komolysággal kijelentette Bernben: kormánya elutasította az úgynevezett Rael szekta erre irányuló követelését. A raeliták abból indulnak ki, hogy kis földönkívüli élőlények, amelyeket Elohimoknak neveznek, hozták létre az életet a Földön. Ezért joguk van követséget létesíteni Bernben. „Nem tárgyalhatunk diplomáciai státusról az Elohimok részére, amíg nem jelennek meg nálunk” - érvelt a szóvivő. A Nouveau Quotidicn című lap szerint a raeliták, akiknek központja Genfben van, panaszt emeltek az aigle-i prefektus ellen. A prefektus ugyanis elkergette a községből a szekta tagjait, amikor aláírásokat gyűjtöttek a diplomáciai kapcsolat felvétele ügyében. A szektának világszerte 40 ezer tagja van. Vezetőjük, Claude Vorilhon francia újságíró azt állítja, hogy 1973 óta összeköttetésben áll az „Elohimokkal”. Cyclops-projekt kérdőjelekkel Miskolc (ÉM) — Ez a monumentális program a SETI (Search Extra Terrestival Inteligence - Földönkívüli Intelligenciák keresése) egyik tervezete közé tartozott. A projektet 1992 tavaszán indították volna megfelelő keretek között. A feladatot több összehangolt rádióteleszkóp látta volna el, amelyek a világ több pontján működtek, illetve működnek. Figyelemmel kellett volna kísérniük a kérdéses 21 GHz-es hidrogén hullámhosszt, a különös infravörös jelforrásokat, illetve mesterséges jelforrásként szóba jöhető objektumokat, ami megtalálása a legnagyobb siker és szenzáció lehetne napjaink világába. A teleszkóprendszer figyelme nagyjából mindenre kiterjedne. De sajnos, mint minden nagyobb terv, ez is kútba esett. Az anyagi források már az elején elapadtak és a további kutatásra egy lyukas cent sem maradt. Épp ezért a Cyclops-terv, mint az első nagy fülelés az égiek felé, abbamaradt. A SET’, kénytelen volt lefújni az akciót a szakemberek legnagyobb megdöbbenésére. Vajon mikor lesz megint alkalom és pénz egy ekkora feladatra? Nem tudni. Addig is bolygónk napjai csigalassúsággal peregnek, még egyszer talán valahol sikerül egy mesterségesnek bizonyítható értelmes rádióforrást elcsípni. Minden bizonnyal sokat kell várni rá. Aranybarna szem figyeli hátulról Miskolc (ÉM) - Miskolci olvasónk kereste meg szerkesztőségünk Misztika rovatát. A hölgy érdekes jelenségről beszélt. Egyedül volt a lakásban, éppen porszívózott. Egyszer csak úgy érezte, valaki figyeli hátulról. Megfordult, a fal felé fordult, és egy hatalmas, aranybarna szemet látott a falon. Olyan volt, mintha odavetítették volna. Meleg és barátságos volt a látvány, így alanyunknak eszébe sem jutott megijedni. A szem pár perc múlva köddé vált. Az oldalt összeállította: M. Szabó Zsuzsa II
