Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-05 / 287. szám
1994» December 5-, Hétfő Megyei Körkép - Hirdetés ÉSZAK-Magyarország 5 ÉM-fónim Miskolc (ÉM) - Az önkormányzati választásra készülve Észak-Magyar- ország-fórumot tart lapunk december 7-én, szerdán délután 6 órától Miskolcon, a Kossuth utca 11. szám alatti Csodamalom Bábszínházban. Rendezvényünkre meghívtuk a borsodi megyeszékhely valamennyi polgármesterjelöltjét. A nyilvános fórumon - amelyre a belépés díjtalan - az érdeklődők kérdéseket tehetnek fel a város első emberének címére pályázóknak, programjukkal, a település sorsát érintő elképzeléseikkel kapcsolatban. A fórumon elhangzottakról részletesen beszámolunk. Természetesen Miskolc (ÉM) - A Pax Corporis Természetes Életmód Egyesületben (Miskolc, Széchenyi u. 35.) december 8-án, délután fél ötkor tartja következő népfőiskolái előadását Tóth Judit főorvos. A témakör: a természetes életmód elemei és mindennapi jellemzői a családban. A tagság karácsonyi ünnepségét december 16-án (péntek) délután négy órakor rendezik. Négy község lángja Szakáid (ÉM) - A szerződés szerint októberre ígérték a kivitelezők, de csak most, december 5-én, hétfőn délután 2 órakor lobban fel a gázláng a mindössze 520 lelket számláló Szakáid községben. Az eseményre viszont nemcsak a helyiek vártak. A mintegy 240 milliós költséggel, az önkormányzatok összefogásával és minden támogatás nélkül megépített fővezetéken keresztül ugyanis a szomszédos Hejőszalontá és Hejőkeresztúr, valamint Ernőd lakói is végre vezetékes gázhoz jutnak Szabó Iván: atgondolatlan a költségvetés Az MDF politikusa az önkormányzati választásokról Miskolc (ÉM - I.S.) - Az önkormányzati választások előtt egy héttel lakossági fórumon találkozott a választókkal Megy- aszón és Mályiban Szabó Iván, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) ügyvezető elnöke, pártja parlamenti frakciójának vezetője. Szombat délutáni és esti programjába belefért egy sajtó- tájékoztató és háttérbeszélgetés is - Választások után, választások előtt címmel -, amelyet Miskolcon, a Tokaj Vendéglátóház üzleti klubjában tartottak. Az MDF ügyvezető elnöke a politika és a gazdaság szempontjából dolgozta fel az országgyűlési választások utáni és a helyhatósági választások előtti helyzetet. Maradjunk a politikánál: Szabó Iván szerint a huszadik század utolsó éveire az addigi három hatalmi ág - törvényhozó, végrehajtó és bírói - két másik elemmel - az önkormányzati és a média - kibővült. A kívánatos az lenne - és ez a világon nagyon sok helyütt, a jól működő demokráciákban így van -, hogy ezen hatalmi ágak egymástól elkülönüljenek, szuverenitásuk megmaradjon. Magyarországon sajátos a helyzet, lényegében a hatalmi ágak közül - a bíróit kivéve - három lényegileg a kormánypártok kezében van, ott összpontosul. Egyetlen területet nem foglalt még el a két kormánypárt, az önkormányzatokat. A december 11-i választásokon nemcsak az a tét, hogy ki lesz a polgármester, s kik lesznek a helyi képviselők, hanem és elsősorban az, hogy az egy- hatalmú centrum végérvényesen kiterjeszkedik-e az államigazgatáson túl a helyi igazgatásra is, vagy sem. Ha igen, altkor az a helyzet áJ.1Szabó Iván Fotó: Nagy Gábor (ISB) hat elő, hogy egyugyanazon oldalon áll a kormány, az Érdekegyeztető Tanács, az önkormányzat. És ez szöges ellentétben áll azzal a polgári-demokratikus elvvel, amely a 90- es években teremtődött, s amelynek az volt a lényege, hogy a központi hatalommal szemben a társadalom ellensúlyt képez. A gazdaságról. A volt pénzügy- miniszter úgy látja, az ő minisztersége idejében a pénzügypolitikát mindig a gazdaság oldaláról közelítették meg, addig most teljes fordulat következett be, a fiskális szemlélet maga alá gyűrte a gazdaságot. A pénzügyi egyensúly kergetése, és ezért a gazdaság növekedésének feláldozása, téves koncepció, biztos kudarcra van ítélve - Szabó Iván szerint. A mostani költségvetési politika rövid távú szemlélete hosszú távon alapvető nemzeti érdekeket sért, nem vázol fel jövőképet, nincs cél, csak helyzet. Tizenhét esztendő után 3,5 százalékos volt a GDP növekedése, most meg olyan elképzelést tett le a kormány a T. Ház asztalára, hogy ez jövőre nulla lesz — Szabó Iván ezt nem tudta kommentálni. Lapunk munkatársának arra a kérdésére, hogy ezek után vajon lát-e valamilyen pozitívumot a költségvetésben, Szabó Iván a következőt felelte:- Nem tudom megkérdőjelezni az energiaárak emelését, bár ez nem igazán költségvetési, hanem gazdálkodási kérdés. A költségvetésnek ebből legfeljebb áfa bevétele van. A költségvetésben különben vannak nyomelemek, amelyek üdvözölhetek, például a társasági nyereségadó csökkentése. A beruházások ösztönzése is ilyen, csak az a furcsa helyzet áll elő, hogy a többlettermékkel vajon mit fog kezdeni a gazdaság, amikor a fogyasztás csökkentése, a belföldi piac szűkítése a cél. Atgondolatlan az egész költségvetés. Ami jó benne, azt is agyonütik a másik oldalon.- Milyen esélyeket ad pártjának a helyhatósági választásokon? - szólt második kérdésünk.- Nem lehet erre egyszerű választ adni. Helyi koalíciók születtek, egészen más a képlet, mint tavasszal volt. Azt hiszem, a fővárosi polgármesterjelöltünknek nagy az esélye a győzelemre. Egyébként ez, és a hasonló összefogások jelenthetnek bizonyos üzenetet a választók felé, van bizonyos alternatívája a kormánykoalíciónak.- Horn Gyula a napokban úgy nyilatkozott: nem zárja ki, hogy kormányában lehetnek személyi változásokat. Ön - a miniszterelnök helyében - melyik minisztertől válna meg?- Valamennyitől. De félre a tréfát. Nem mondok neveket, mert azokat dhekt a helyükön hagyják. A KAMPÁNY HÍREI- Tanácsokat, ötleteket vár megvalósítható terveihez Hor- váthné Pozsonyi Szilvia, a miskolci 14. sz. választókerület független képviselőjelöltje december 5-én délután 5 órától a 10-es iskolában (Katowice út 17.)- A szerencsi szocialisták közreműködésével a Mikulás ellátogat december 5-én délután 3 órakor Szerencs Ond városrészének tagiskolájába.- A Munkáspárt jelöltjei a párt , Kilián-Dél Kandó K u. 1-5. sz. alatti helyiségében beszélgetésre váiják az érdeklődőket. December 5-én, hétfőn 10-16 óráig: Guba La- josné (9.vk.), Németh Józsefné (18. vk), Suhajda László (20.vk.).- Emődi Gyula, a Miskolc 14. sz. vk. munkáspárti képviselőjelöltje december 5-én, hétfőn a Szentpé- teri kapu 101. sz. alatti szociális otthonban 9.30-kor beszélgetésre váija a körzet választópolgárait.- Kardos Mihály, a kazincbarcikai 9. sz. vk. munkáspárti képviselőjelöltje december 5-én, 16.30- kor a barcikai Dózsa György úti Általános Iskolában lakossági fórumon találkozik a választókkal. A rendezvényen részt vesz Molnár Miklós, a Munkáspárt kazincbarcikai polgármesteijelöltje is.- A Munkáspárt Kilián-Dél, Kandó Kálmán úti 1-5. sz. alatti helyiségében december 5-én, 6-án és 7-én (hétfőn, kedden és szerdán) egész napos ruhavásárra várják az érdeklődőket.- Fekete Zoltán, a miskolci 7. sz. vk. MDF-es képviselőjelöltje december 5-én, hétfőn délután öt órától a Kazinczy Általános Iskolában (Középszer 3.) lakossági fórumra várja a választópolgárokat.- A KDNP, az MDF és az FKGP szirmabesenyői alapszervezetei december 8-án, csütörtökön este 6 órától választási nagygyűlést tartanak a művelődési házban. A rendezvény előadója Krausz Ottó, a KDNP Országos Központjának kampánytitkára. Bemutatják pol- gármesteijelöltjüket és önkormányzati képviselőjelöltjeiket.- Skapinyecz Lajos, az MDF miskolci önkormányzati képviselőjelöltje személyes találkozóra hívja a választókat december 5-én, hétfőn délután 5 órára a Martintelepre, a Forgács u. 20. sz. alatti napközi otthonba, valamint december 7-én, szerdán délután 5 órára Szirmán a közösségi házba.- Katona Lajos, a miskolci 25. sz. vk. MDF által támogatott független képviselőjelöltje december 5- én délután 5 órától Perecesen, a Szén u. 11. sz. alatti iskolában bemutatkozó találkozót tart, melynek vendége Papp Miklós, az MDF Miskolci Szervezetének titkára.- Csatári József a miskolci 25. sz. vk. munkáspárti képviselőjelöltje december 5-én, hétfőn délután 5 órakor lakossági fórumra hívja a választópolgárokat Perecesen a „Bányamécs” helységébe.- Zelenák Sándor, a Munkáspárt bodrogkisfaludi polgármes- teijelöltje december 6-án, kedden 17.30-kor a kultúrházban bemutatkozik a választópolgároknak. Meghívó egy rendkívüli utazásra Évadnyitó premier a MALÉV-nél! 1995. január 9-től március 15-ig tart a MALÉV kedvezményes akciója. Bizonyos feltételekkel Ön szenzációs áron vásárolhat ebben az időszakban repülőjegyeket 29 városba. Például Prága mindössze 15 ezer, Zürich 20 ezer, Amszterdam 25 ezer forintéit lesz elérhető. Karácsonyi ajándék a MALÉV-től! 1994. december 1. és 20. között az akcióhoz repülőjegy-utalványok vehetők, tovább csökkentve az engedményes árat 3000 Ft-tal. Az utalvány karácsonyi ajándéknak is kitűnő, amellyel önmagát vagy szeretteit meglepheti. Részletes tájékoztató anyagot kap, ha felkeres bennünket. ■ Személyesen: Várják Önt a MALÉV jegyirodák és az utazási irodák. ■ Telefonon: MALÉV telefonos értékesítés: 267-4333- n Hangpostán: 266-6044 (Mondja be a jeligét: „MALÉV PREMIER”, és adja meg nevét, pontos címét!) ■ Telefaxon: 117-1971 (1 llvatkozzon a MALÉV PREMIER ajánlatra, és írja meg nevét, pontos címét!) ■ Levélben: Amennyiben kitölti az alábbi kupont, és postázza a megadott címre. Kérjük, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki a kupont, és küldje a következő címre: MALÉV Rt. Budapest, 3. PL: 225. SyitBfÜcSSH1i naarian Airlines _IJNNEN SZÓLVA Ferike Fecske Csaba November egyik morcos vasárnapján két fóti fiú - az egyik pár napja töltötte be 14. életévét, a másik még annyi idős sincs - halálra kínozta a kilencéves A4. Ferikét, a fóti gyermekváros lakóját. Az ember, noha ismeretlenekről van szó, megdöbben, képtelen napirendre térni a tragédia fölött. Ferike hároméves korában került a fóti otthonba, de addig is állami gondozott volt, csecsemőotthonos. A tény, hogy nem családban, édesanyja oltalmában teltek legérzékenyebb évei, erősen rányomta bélyegét Ferike személyiségére. Szellemileg, fizikailag, érzelmileg elmaradott volt, amikor Fótra került, jószerivel járni, beszélni alig tudott. Óriási hátrányba került a többiekkel szemben, akik csak később, már védettebb éveikben kerültek állami gondozásba. Ferike szülei fiatalok, még nem töltötték be a harmincat, hlárom gyermekük közül Ferike és nővére állami gondozott. A gyámügy vitette őket intézetbe, merta szülőknél veszélyeztetve voltak. Az édesanya takarítónőként dolgozik, fizetése olyan csekély - a bruttó tízezret sem éri el hogy óvodás korú gyermekének eltartása is nehézségekbe ütközik. Az apa nem dolgozik, de amikor még dolgozott is, fizetését inkább italra költötte, mint a családra. Az édesanya ragaszkodása gyermekeihez hiábavalónak bizonyult, de sohasem mondott le a reményről, hogy egyszer majd kihozza őket. Ferikét is ez a remény éltette. Nem találta helyét az otthonban, a gyerekek kiközösítették. Ezt erőszakoskodással próbálta ellensúlyozni, kötekedő volt, kiállhatatlan. Szívesebben kereste a felnőttek társaságát. Tanítónője szerint ragaszkodó természetű volt, egyre közelebb került hozzá, mindig ment utána, kérdezte, mit segíthet. Nyilván az idegen asszonyban az édesanyját kereste. Most már soha többé nem találja meg. Válasz egyelőre nincs, hogy a két fiú miért végzett Ferikével. Egyik oka talán maga a kis áldozat volt, aki úgy akart a többiek fölé nőni, hogy dacosan, szinte szó nélkül elviseli bántalmazásaikat. Ferike halálával kilenc év szenvedés, megaláztatás végére került pont. De ez így nem igaz. Kilenc év vajúdás után a remény elvetélt. Gondoljunk bele, hány és hány Ferike él közöttünk. Tehetetlenek vagyunk. Tehetetlenek vagyunk?! Véradónaptár Miskolc (ÉM) - Megyénkben december 5-től december 9-ig az alábbi cégek, lakóterületek biztosítják a betegellátáshoz szükséges vérmennyiséget: Hétfőn: Miskolci Rendőrszakközépiskola; Nyékládháza községXcdden: Miskolci Vízniű- vek; Miskolci Rendőrszakközépiskola; Ózdi Egészségügyi Intézmény; Ózdi Bölcsódék- Óvodák; Borsodchem Rt. Kazincbarcika; Tolcsva község.Szerdán: Miskolci Rendőrszakközépiskola; Miskolc Megyei Városi Tűzoltó- parancsnokság; TÁKISZ Miskolc .Csütörtökön: Miskolci Rendőrszakközépiskola; Erdőbénye községHénteken: Kérik aki beteg embertársain segíteni tudna, jelentkezzen véradásra a miskolci Vértranszfuziós Állomáson. (Miskolc, Csabai kapu 9-11.) Nyugdíjasok Mikulása Miskolc (ÉM) - A Nyugdíjas Klubok Megyei Szervezete Mikulás-nap alkalmából december 7-én 8-12 óra között fogadónapot (díjtalan jogsegélyszolgálattal) és kedvezményes vásárt tart a miskolci Időskorúak Közösségi Házában (Miskolc, Kassai u. 86. szám alatt). ,Jószerencsét”- „Jószerencsét", mondta a minisztérium, de az az érzésünk, hogy ez kevés lesz... Rajz: Barát József