Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-27 / 305. szám

14 ÉSZAKIM AGYARORSZÁG Napról Napra 1994. December 27-, Kedd _A NAP FOTÓIA A két bárányka Jézus születésének évforduló­ján egy jelképes „betlehemi istálló" mellett került „az érdeklődés középpontjába". Szelíd, birkatürelemmel megáldott jószágok ők, aki­ket a legváratlanabb események sem hoznak ki a sodrukból. A mostani nagy érdeklődést is elviselték, sőt, kifejezetten jólesett nekik a bir­kaésszel fel nem fogható, sok simogatásban is kifejezésre juttatott szeretet. „ANNO December 27-én történt 1236. Julianus domonkos szerzetes, miután a Volga-vidéki magna Hungáriában (Baskíriá­ban) megtalálta a keleti magyarok egy csoport­ját, a mordvinok földjén, majd Oroszországon és Lengyelországon át visszaérkezett Magyar- országra. 1282.1. (Habsburg) Rudolf német király a Ba- benberg-örökséget: Ausztriát és Stájerországot húbérbirtokként fiainak, Albert és Rudolf her­cegeknek adományozta. 1655. H. Rákóczi György, mint földesúr, hajdú­szabadságot adott a Bőcsbe (Zemplén vm.) tele­pült hajdúknak. 1717. A Dél-Erdélyben dühöngő pestis miatt a Gubemium Nagyszebenből ideiglenesen Ko­lozsvárra tette át székhelyét. 1848. Windischgratz hg. serege elfoglalta Győrt. - Bem tábornok kiáltványa. (Bűnbocsá­natot hirdetett az erdélyi ellenforradalmi fólke- lőknek, ha leteszik a fegyvert.) 1860. Az uralkodó elrendelte a Temesi Bánság és a Szerb Vajdaság visszacsatolását Magyaror­szághoz. - Az uralkodó Bécsben fogadta Deák Ferencet és Eötvös József bárót. 1926. Megjelent az új pénz, a pengő és a fillér. - Kölnben bemutatták Bartók Béla A csodálatos mandarin című táncjátékát. 1963. Megalakult a Szövetkezeti Tudományos Tanács, elnöke Erdei Ferenc. NAPTÁR A Nap kel: 7 óra 31 perckor, nyugszik: 15 óra 59 perckor. A Hold kel: 1 óra 21 perckor, nyugszik: 12 óra 06 perckor. Névnapok: Fabióla, JÁNOS, Lázár, Teo­dor, Teofánia. „IDŐJÁRÁS Kicsit változékonyabbra fordul időjárásunk. Megyénk területén is több lesz a felhő, de az or­szág nyugati részéhez hasonló, vastag hótakaró­ra továbbra sincs kilátás. Napközben hószállin- gózásra, ónos szitálásra is lehet számí­tani, megélénkül a délnyugati szél. A hőmérsék­let reggel 0 és -5, délután 0 és +5 fok kö­zött alakul. Aknagránátos karácsony az Avason Az ijedtség és a félelem órái egy ismeretlen eredetű lövedéktől Udvardy József Miskolc (ÉM) - Sem szeretettel­jesnek, sem békésnek nem te­kinthető az a pár óra, amelyet karácsony első napján éltek át Miskolcon, az avasi lakótelep egyik lépcsőházának lakói. Az alagsorban ugyanis egy gyanús tárgyra bukkantak, amiről ki­derült: második világháborús lövedék. A lépcsőház tizenkét lakását a rendőrség ezért ideig­lenesen kiüríttette. Nagyobb baj szerencsére nem történt. A Budapestről riasztott tűzsze­rész osztag eltávolította a hely­színről a veszélyes eszközt.- Este hét óra előtt érkeztünk haza- mondja a Sályi István utca 14-es számmal jelzett lépcsőház egyik la­kója, aki ragaszkodott az inkogni- tóhoz. - A féljem lement az alag­sorba. Mindennap ellenőrzi, rend van-e ott, nem fészkelte-e be magát valaki a hátsó ajtóból nyíló helyi­ségbe. A villanyóra kapcsolószek­rényének tetején ő fedezte fel a gyanús csomagot. Egy nejlontasak- ba burkolva valamiféle fémtárgy feküdt ott. Szólt a szomszéd férfi­aknak, akik óvatosan kitapogatták és arra a következtetésre jutottak, hogy az esetleg bomba, vagy löve­dék lehet.- Hogyan kerülhetett oda?- Sejtelmünk sincs. Nem a leg­jobb környéken lakunk sajnos. Hiá­ba zárunk rendszeresen, az ajtókat kifeszítik. Korábban a lépcsőház összes csengőjéről leszaggatták a védőburkolatot. Félünk, mindig tar­tanunk kell valamilyen gonoszság­tól. Úgy gondoltuk, legjobb lesz, ha kihívjuk a rendőröket. A megyei rendőr-főkapitányság ügyletét december 25-én este hét órakor értesítették. A helyszínelés­kor kiderült, hogy valóban robbanó­szerkezetről van szó. így előírás sze­rint hívták a tűzszerészeket. Az egységnek azonban Budapestről kellett Miskolcra utaznia. A főváros környékén azonban rendkívül ked­vezőtlen időjárási állapotok alakul­tak ki. Nyilván az ilyen esetekre vo­natkozó szabályoknak megfelelően, biztonsági okokból a rendőrök ideig­lenesen kiüríttették a lépcsőházat. Kevésbé hivatalosan fogalmazva bekopogtak a lakókhoz, és megkér­ték őket, hogy öltözzenek fel jól és hagyják el otthonaikat.- Nyolc óra után kopogtattak be hozzánk egyenruhás rendőrök — mondja Karnóczi Istvánná, az egyik első emeleti lakó. - A két fi­ammal és a férjemmel éppen a té­vét néztük. Megkértek bennünket, vegyünk föl vastag, meleg ruhát és fáradjunk ki az épületből. Nem tudtuk miért határozták el a kiürítést, de gyorsan engedel­meskedtünk. Nagyobb pánik nem volt, de eleinte félelem, rettegés töltött el bennünket. A szomszé­doknál, garázsokban, ki itt, ki ott húzta meg magát. Később oldódott a szorongás, ám még most is reme­gés fog el, mi lett volna, ha az a bomba felrobban alattunk. Az akció idején lezárták a kör­nyéket, megszüntették a gázszol­gáltatást. Készenlétben álltak a mentők és a tűzoltók. A lakók este tizenegy óra és éjfél között mehet­tek vissza otthonaikba. Mint a tűz­szerészek megállapították: a zsák­ban egy második világháborús lö­vedék volt. Kilőtt, de fel nem robbant ak­nagránátot vittek ki az alagsorból. A veszélyes lövedék eredetének fel­kutatására a rendőrség a szüksé­ges intézkedéseket megtette. Terroristáktól retteg az orosz főváros Moszkva (MTI) - A csecsenföldi események miatt a moszkvai ható­ságok rendkívüli biztonsági intéz­kedéseket vezettek be az orosz fővá­rosban. Az állítólagos kaukázusi terroristáktól való rettegés azonban néha furcsa eseteket produkál. A minap a Proletarszkaja metró- állomáshoz közeledő szerelvény egyik kocsijában egy kaukázusi fia­talember néhány másodpercre őri­zetlenül hagyta a táskáját. A kocsi­ban lévő metrótérképet tanulmá­nyozta éppen, amikor hangos csata­kiáltásra lett figyelmes. Egy hábo­rús veterán csillogó szemekkel fel­kapta a csomagját, és azt kiáltotta, hogy ő most mindenkit megment, majd villámgyorsan kihajította az ablakon a gyanúsnak vélt táskát. A forró vérű fiatalembert úgy kellett lefogni, hogy ne emeljen kezet az „éber” frontharcosra. Egy másik, nem kevésbé furcsa eset Moszkva egyik pályaudvarán történt. A váróterem egyik sarká­ban egy postai csomagok küldésére használt faládára lettek figyelme­sek a várakozó utasok. Ákom-bá- kom betűkkel az állt rajta: ajándék a csecsenföldi nagybácsitól. A ha­lálra vált utasok már szinte halla­ni vélték, amint ketyeg a bomba a ládában. A sebtében kihívott tűz­szerészek azonban csak száraz­süteményt találtak a gazdátlan csomagban. Az utóbbi időben sok dolguk van a tűzszerészeknek. Egy hete példá­ul rekordot döntött az egyetlen nap alatt vaklármának bizonyult bom­bariadók száma. A közelmúltban az orosz hivata­los hírügynökség előtt valaki egy parkoló autóra helyezett jókora po­roltóra lett figyelmes. Még a kihí­vott rendőrök sem mertek a tűzoltó eszközhöz közel merészkedni, vi­szont akkurátusán körbekerítették a bombaveszélyesnek vélt környé­ket, nem kis csődületet okozva ez­zel. Néhány óra elteltével meg is ér­kezett az idomított kutyával meg­erősített tűzszerész-csapat. Nem kellett sok idő a négylábúnak a rej­tély kiszagolásához, és annak meg­állapításához, hogy a poroltó tény­leg poroltó, és csak egy újabb rosszízű tréfa áldozataivá váltak az ijedős moszkvaiak. A tó jegén még tilos, mert életveszélyes Miskoc, Hámori tó, december 26., karácsony második napja. Vége felé közeledik az ünnep. A gyerek szánkót, korcsolyát kapott és különben is, kikívánkozik már a család a szabadba. Amire szükség van, ami kellemes és em­lékezetes lehet. De ne járjon bajjal, netán tragédiával! A Hámori tó jege (is) még nagyon vékony, tábla figyelmez­tet a veszélyre. Hiába!? Fotók: Fojtán László „HOROSZKÓP ^ III.21.-IV.20. Az újévi húzásokat most ne felejtse el, de válasszon új szerencseszámokat. A 63-as és a 71-es mellett feltétlenül játssza meg a 13-ast, a 17-est, meg a 86-ost. Ha nyer, felezünk. ^ IV.21.-V.20. Nem mehet mindenki szabadságra, bár mindenki megérdemelné. Ötlete tehát nem rossz, csak kivihetetlen. A munka nem állhat meg, hiszen az idő is múlik. V.21.-VI.21. Jövőre majdnem ugyanaz lesz, mint az idén. Azzal a különbséggel, hogy hajlamosabbak leszünk elfeledni mi volt itt tavaly. Leszokunk lassan az évek összehasonlításáról. >€: Vl.22.-vn.22. Az élet olyan ugyan, mint egy sokala­kos freskó, csak egyre több helyen hul­lik le a festék, s tűnnek el a figurák. Újak is megjelennek ugyan, de azok is el fognak tűnni. i*f VII.23.-VII1.23. Dolgozott eleget, de ezért mostanában nem jár jutalom. Úgy tűnik, inkább a munka abbahagyását jutalmazzák. A hivatástudatot pedig nemigen szok­ták észrevenni. £> VIII.24.-IX.23. Amikor annyira megelégel valamit, hogy megutálja, próbálja meg palás­tolni valahogy. Ha nem tudja, tanulja meg, mert sokan vannak, akiknek a gyomra mindent bevesz. TZ IX.24.-X.23. Ragaszkodik környezetéhez, barátai­hoz, munkahelyéhez, mert azt hiszi, még mindig adnak úgynevezett hú- ségpénzt. Pedig ma, ha az alkalmazott nem mozdul, kicserélődik a tulaj. X.24.-XI.22. Önnek most sok-sok biztatásra van szüksége, mert egy kicsit elszontyolo­dott. Keresse a derűs tekinteteket, azok tulajdonosai biztosan nem akar­nak rosszat. tfá XI.23.-XII.21. Ön nagyokat tud tévedni, s az bizony veszélyes. Különösen, ha olyasmiben téved, amivel magára szabadítja a bajt. Ezesetben még csak hibáztatni se tud senkit. H XII.22.-1.20. Csillapodjék, ön egy bak ugyan, de nem feltétlenül muszáj ugrálnia. Ami ugrál, az nem bak, hanem bakkecske. Erre a szerepre pedig nem szoktak vágyni még a bakok sem. I.21.-II.20. Gondolja át mégegyszer a dol­got. Folytassa-e vagy adja fel. Ha úgy dönt, hogy folytatja, érzékenysé­géről kell lemondania. Az sem lesz könnyű. 55 II.21.-1II.20. Egy kis pihenésre lenne szüksége. Lazsáljon egy kicsit, a munka úgyis megvárja. Egy óra, egy nap sok­szor csodát tesz a megfáradt em­berfiának. Lottótájékoztató Budapest (MTI) - A Szerencsejá­ték Rt. tájékoztatása szerint az 51. héten 5 találatos szelvényt nem ta­láltak. A következő heti 5 találatos nettó nyereményösszeg 100 millió forint. Négy találata 35 fogadónak volt, nyereményük egyenként 571 701 forint. A 3-as találat 4 177, a 2-es 205 forintot ér. A nyerőszá­mok: 11, 22, 73, 75, 77. Az 51. heti hatoslottón 1 darab 6 ta­lálatos szelvény volt. Nyereménye: 28 600 849 forint. Az 1 darab 5+1 találatos szelvény 5 494 511 forin­tot, az 5 találat 50 816, a 4 találat 1066, a 3 találat 133 forintot ér. A nyerőszámok: 5,9,17, 32,35,41. A pótszám: 31. A Jokeren első nyerőosztályban nyereményt elért szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg: 6 217 971 forint. Jokerszám: 8 2 7 12 8. A közölt adatok nem véglegesek. AustriaLottó Budapest (MTI) - A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint az 51. he­ti AustriaLottó nyerőszámai a kö­vetkezők: 2, 5, 24, 39 41, 43, a pót­szám: 45. Joker nyerőszám: 311396. Elsőként a sarkon Oslo (dpa-NTB) - A 41 éves Liv Ar- nesen az első nő, aki egyedül hódí­totta meg a Déli-sarkot. A kalandos kedvű norvég asszony 50 nap alatt 1150 kilométert megtéve, kará­csony szent estjén érte el úti célját. Arnesen útja során sível közleke­dett, maga után húzott szánkója 50, hátizsákja pedig 15 kilogrammot nyomott. Nagy melege a cipekedés ellenére sem lehetett, hiszen bár éj­jel-nappal süt arra a nap, a hőmér­séklet mindössze mínusz 36 Celsi- us-fok. Arnesen, aki korábban ta­nárnő volt, most pedig egy utazási iroda reklámosa, a sarkpont sikeres elérése után egy déli-sarkvidéki amerikai kutatóállomás meghívá­sának tesz eleget. Tűzben hét halott Moszkva (MTI) - Hét ember életét vesztette, 18 pedig égési sérülések­kel kórházba került az uráli terüle­ten lévő Kizil városában, ahol hét­főn reggel tűz ütött ki a helyi elme­gyógyintézetben. A kórházban mintegy 200 beteg tartózkodott, amikor a földszinti áramelosztóból lángok csaptak el. Az elektromos hálózatban keletkezett rövidzárlat okozta tűz átterjedt a kórter­mekre. A tűzoltók mellett a men­tésben részt vettek a helyi bánya­mentők, akik ölben vitték ki a lán­goló kórtermekből a magatehetet­len betegeket. Még a vonat sem... Calgary (AFP) - A kanadai férfi éktelen haragra gerjedt, amikor a rendőrség felébresztette péntek reggel. Dühét ráadásul az sem lo- hasztotta le, hogy a durva ébresz­tésre a sínek között került sor, nem sokkal azután, hogy két vonat is átment fölötte. A férfi állítólag moccanatlan át- aludta, ahogy egy tehervonatot át­mozgattak fölötte a calgaryi rende­ző pályaudvaron. Nem ébredt fel a második vonatra sem, amelynek vezetője észrevette ugyan a béké­sen szundító urat, ám mire teljesen le tudott fékezni, a mozdony már átsuhant az alvó fölött. Emberünk azonban a két eset során egyetlen sérülést sem szenvedett. Mesébe il­lő történetére nem magyarázat, hogy az incidens idején tökrészeg volt. Arra viszont igen, hogy hallat­lanul szerencsés megmenekülése után miért kellett a kijózanító inté­zetben, majd egy rendőrségi cellá­ban töltenie az éjszakát.- 1ST— 0ta = ©OWLIBTT Ügyeletes riporter: Kovács Judit Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/208

Next

/
Thumbnails
Contents