Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-19 / 299. szám

4 ÉSZAK-Magyarország Levelezés 1994- December 19., Hétfő Ürömcsomag Tisztelt Vámhivatal! Arra szeretném Önöket kérni, hogy karácso­nyi jókívánságaikat ne csak rokonaiknak, ba­rátaiknak küldjék el, hanem munkájukkal a magyar állampolgároknak is. Kérem ezt azért, mert amit a karácsonyi csomagommal csinál­tak személyiségemet sérti, a látványtól órákig zokogtam. Kislányom küldte a csomagot, aki élete első karácsonyát tölti távol a családjától. A nehe­zen összespórolt kis pénzén megvásárolt aján­dékokat szeretettel és gondosan becsomagolva küldte el, és előzőleg telefonon arra kért, hogy csak az ünnep estéjén, a fenyőfa mellett bont­sam a dobozt fel. E meglepetés máshogy sike­redett, mert a Tisztelt Vámhivatal a csomagot miszlikekre szedte, a díszcsomagolást széttép­kedte, majd „gondos” átvizsgálás után tartal­mát ömlesztve a dobozba tette, s mindezért felszámolt 100 forintot és még 40-et, merthogy átcsomagolta, és átadta a postának kézbesí­tésre. Szeretném megjegyezni, hogy én is küldtem a gyermekemnek ajándékot, de ott tiszteletben tartották az emberi érzéseket, az ünnep hangulatát, mert a szép díszcsomago­lást sértetlenül továbbították és meghagyták gyermekemnek azt az örömet, hogy a hazait a fenyőfa alatt ő bontsa fel. Mindezt azért írtam meg, mert bizonyára több ilyen csomag érkezik még külföldről, amit szeretettel küldenek, s amelyet igen durva do­log a technika világában így szétszedni, és mindezzel öröm helyett ürömöt szerezni. (Név és cím a szerk.-ben) Büntetik a fizetőt? A MIK Rt. avasi házkezelősége értesítést kül­dött, miszerint 1994. július 1-jétől 100%-kal megemelik az önkormányzati garázs bérleti díját. Arra hivatkoztak: mindennek megemel­kedett az ára. Ez is lehet egy érv, ám megje­gyezni kívánom, hogy 1981-ben utalta ki a ga­rázst az akkori városi tanács, s azóta egyetlen fillért sem költöttek rá. Nincs is karbantartási kötelezettsége a tulajdonosnak, vagyis a bérle­ti díj ráfordításmentes, tiszta haszon. így hát a díjemelésre vonatkozó indok teljesen elfogad­hatatlan! (Igaz nem is tud és nem is igyekszik elfogadható magyarázatot találni a bérbeadó, úgy véli, ez nem kötelessége! Az értesítéssel együtt egy megállapodást is kaptam a házkezelőségtől, amelyet 8 napon belül - aláírva - visszakértek. Személyesen vittem be az általam aláírt megállapodást, úgy éreztem, ez állampolgári (bérlői) .kötelessé­gem. Jóval később több garázsbérlőtől érdek­lődtem a fogadtatásról, de a duplájára emelt összegről közülük senki nem tudott. Azt is mondhatnám, hogy kinevettek (kiröhögtek) a viccért. Később úgy értesültem, hogy aki nem fizette vagy nem értesült idejében az emelés­ről, nem is kötelezhető visszamenőleges fize­tésre, csak szeptember 15-től.(!?) Azt tehát, aki becsületesen visszajuttatta a megállapodást és leperkálta a magasabb díjat, - büntetik, és arra ösztönzik, hogy legközelebb a kisnyugdíjából inkább a szeszmérést keresse fel, mert ott adnak is érte valamit. Mert nem mindegy, hogy hol kábítják az embert. Tanul­ság számomra mindebből, hogy legközelebb én is megvárom az első felszólítást, ami minden­képpen gazdaságosabb megoldásnak tűnik. Rőthy Gyula Feledékenység Mindjárt azzal kezdem, hogy aligha van olyan ember, aki életében még semmiről sem feled­kezett meg. És sajnos ez a tulajdonság a koro­sodással egyre inkább mindennapjaink része lesz. Már a kisdiákok is „kihagynak”: otthon felejtik a tízórait, a füzetet, nem jut eszükbe a megtanult lecke... A felnőttek többnyire az er­nyőt hagyják otthon vagy a villamoson, de vannak, akik sokkal nagyobb értéket veszíte­nek el. Zilált hétköznapjainkon, sűrű gondja­ink közepette azt sem tudjuk, hogy hol áll a fe­jünk. Ez persze óhatatlanul feledékenységhez vezet. No de fogjuk viccesre a dolgot. Két úr di­csekszik a kutyája okosságával. így az egyik: Én a szájába adom a kosarat, bele a pénzt és egy cetlit, hogy mit hozzon a boltból. Mire a másik: Ez sem kutya, de mit tett az én négylá­búm? Egyszer elmentünk a strandra a nejem­mel, aki csak az öltözőben jött rá, hogy otthon felejtette a bikinijét. Megszagoltattuk a kutyá­val a kombinéját és hazaküldtük. Mit gon­dolsz, mit hozott magával? ...hát a szomszédot, a sliccénél fogva. Feledékenységi variációim legutolsó „ál­lomása” egy busz, amely Miskolcon, a Vörös­marty utcai általános iskola mellett parkol már vagy két éve. Mit parkol! Lecövekelt, gyö­keret eresztett, ott áll mozdulatlanul télen- nyáron. A rendszáma: BHY-992. Keresi a gaz­dáját, márcsak azért is, mert legutóbb egy ki­sebb koccanás előidézője volt. Bizonyosan van is neki, mert feltételezem, hogy nem untak rá, s lett ily módon kivert kutya. Ám ha a tulajdo­nosának mégsem kellene, úgy ajánlja fel egy gyermekintézménynek, vagy egy nyugdíjas­klubnak. Gyermekek és öregek szállítására ki­válóan alkalmas lenne! Mindenesetre jobb he­lyen lenne, mint most. Nyíri Kálmán Segélykiáltás a „Sanyikákért” Az ötéves Sanyikét a sínek között játszadozva gázolta halálra a vonat. Édesapja magát téve felelőssé, nem tudott napirendre térni a történtek felett. Azt gondolta, mindez nem kö­vetkezett volna be, ha nem lakoltat- ják ki őket. Mélységes fájdalmában, valószínűleg szörnyű lelki tusa kö­zepette vetette magát a kerekek alá. Mindezek után érthető, ha az édesanya képtelen volt maradni az alig pár napos szükséglakásban, ahol minden a fia és félje halálára emlékeztette. Kérte az önkormány­zatot, utaljanak ki részükre a város más területén hasonló lakást. De ne vágjunk a dolgok elébe. A „Mit üzen. a rádió” hallgatói hallhatták Csorbáék esetét. Ebből megtudhattuk, hogy a félj munka- nélküli volt és hosszas keresgélés után sem tudott elhelyezkedni. Az édesanya várandósán otthon volt az apróságokkal. Az anyagi helyzetük egyre romlott. Eleinte a hasukon és a ruházkodásukon, no meg a vil­lanyszámlán próbálták megspórol­ni a lakás egyéb rezsiköltségeit. De az árak állandó emelkedését ez a nadrágszíjpolitika sem tudta ellen­súlyozni. Végül is kilakoltatták őket az összkomfortos lakásukból a vá­ros Mésztelep nevű nyomornegye­débe, a vasút mellé, ahol a tragédi­ák is bekövetkeztek. A család nehe­zen vette tudomásul a változást. Abban reménykedtek, hogy a 30 négyzetméternél valamivel na­gyobb komfort nélküli új otthonuk­ban nem lesz annyi kiadás, jobban spórolhatnak. És ha egyszer a férj­nek is munkája lesz, s egyenesbe jönnek, talán visszakerülhetnek megszokott környezetükbe. Az in­terjúban megszólaltatott körzeti doktornő nem ennyire optimista helyzetüket illetően. Szerinte ezek a családok egy darabig derekasan tartják magukat, majd a még job­ban nehezülő körülmények és az adott környezet magával rántja őket, mint a hínár. Valljuk be: csöppet sem szívderí­tő a helyzet szűkebb pátriánkban sem. Hiszen egyre több azoknak a száma, akik már képtelenek fizetni a magas rezsiköltségeket. Erről ta­núskodnak a több száz miihóra duz­zadt közüzemi díjak, a villany, a gáz, a központi fűtés és a lakbérhát­ralékok. (Vajon mennyi lesz a hát­ralék januártól, amikor is már 50- 70 százalékkal megemelt energia­árakat kell fizetni?) Az érintett csa­ládok feje felett állandóan ott lebeg a szörnyű bizonytalanság érzése, hogy bármikor kikapcsolhatják a villanyt, a gázt és kilakoltatják őket. Miskolcon körülhelül 15 ezer munkanélküli van. Azt nem tudni, közülük hányukat lengi körül, bo­rítja be a kilátástalanság, a re­ményvesztés, a keserűség köde. A közelgő ünnepekre való készülődés, a pénztelenségből eredő tehetetlen­ség érzése méginkább szomorúvá változtatja az otthonukat. Számuk­ra az igazi megoldás az lenne, ha újonnan alakult üzemek, vállalko­zók télapói egy-egy álláshelyet ten­nének a fenyőfájuk alá. Őszintén kí­vánom, hogy ez a vágyuk mielőbb teljesüljön. Ha nem is karácsony­kor, de legalább a jövő évben. Pásztor György Születésnap a Gyermekvárosban 21 éves lett a miskolci Gyermekvá­ros. Otthonunk születésnapját min­den évben megünnepeltük. Kicsik és nagyok lelkesen készültek idén is a szülinapi bulira. A család éve je­gyében szerettünk volna úgy ünne­pelni, mint egy nagy család, ahol felnőtt-gyermek együtt játszik, szó­rakozik, örül, együtt sportol vidá­man, felszabadultan. A nagy készü­lődésben szinte észre sem vettük, hogy két napra is sok jó programot gyűjtöttünk össze. December 2-án, pénteken kezdő­dött rendezvénysorozatunk az isko­lai vetélkedővel, ahol számot adhat­tunk viselkedési, öltözködési szabá­lyokról, szituációs játékokat játszot­tunk, meghívókat, névjegykártyá­kat készítettünk családi alkalmak­ra. Kisebb társaink gyöngyöt fűz­hettek, s kirándultak a városba. Az ünnepi ebéd után megkezdődött az " igazi szülinapi buli. Nevelőink is ve­lünk játszottak. Folytatódott a vi­dám vetélkedő ügyességi feladatok­kal, s hogy nevelőink is számot ad­janak képességeikről, 15 perc alatt szöveget kellett tanulniuk, s azt fel­mondani előttünk. Büszkék voltunk rájuk, mert nagyon ügyesek voltak, amit csak fokoztak a székfoglaló versenyben, s a további feladatok­ban. De számot kellett adni - persze játékosan - arról is, hogy mit tu­dunk a 21 éves Gyermekváros múlt­járól, jelenéről. A délután csúcs­pontja a konyhai dolgozók által ké­szített hatalmas születésnapi torta gyertyáinak elfújása, a kölyökpezs­gők pukkanása, a „Boldog születés­napot!” dal közös, meghitt éneklése volt. De ezzel még nem ért véget a nap. Tamburás zenekar hangjaira táncház kezdődött. Egy óriási nagy körben együtt táncolt gyermek, fel­nőtt jókedvűen, vidáman, kéz a kéz­ben, s következett egy újabb megle­petés. Megérkezett a McDonald’s Mikulása és két krampusza, akik születésnapi ajándékként egy-egy McDonald’s vásárlási kártyát hoz­tak valamennyiünknek. Köszönjük a kedves meglepetést! Az estét vi­dám diszkó zárta. Szombat reggel kezdődött a jubi­leumi kosárlabda-bajnokság a tor­nateremben a szülinapi tortákért. Pajtásaink nevelőinkkel, igazga­tónkkal alkottak egy-egy csapatot. Volt játék, öröm, izgalom, de a leg­jobb az volt, hogy a hétköznapi munka, tanulás után mint egy nagy család, együtt voltunk. 1994. a család éve. Mi, nagyon sokan, sajnos nem családban élünk, így még jobban esik, hogy vannak, akik valamennyire pótolják ezt ne­künk itt, a Gyermekvárosban és azon kívül. Ezt a mindennapokban is érezzük, de most talán még job­ban sikerült a kapcsolatot erősíte­nünk. Sok-sok boldog, csillogó gyer­mekszemet láttunk együtt. Ez a „gyermekvárosi nagy család” közös öröme volt. Szeretnénk megköszön­ni támogatóinknak, hogy a szűkös, nehéz helyzetben is (sok-sok mun­kával) örömöt szereztek nekünk, így, az „Ember a Gyermekekért” Alapítvány, a McDonald’s vezetője és munkatársai, a Magyarországi Gyermekbarát Mozgalom képvise­lői, a Tamburás Zenekar tagjai. Kö­szönjük továbbá Kilián Istvánnak, a Kilián Motorrad vezetőjének és a miskolci motorosoknak a számító­gép-felszerelést, amit az adomány­számlájukon összegyűlt pénzből vá­sároltunk és végül, de nem utolsó­sorban minden gyermekvárosi fel­nőttnek. Horváth Róbert és Bereznai István gyermekönkormányzati vezetők „Zöld szigeten” parkoló járgány A zöld sziget túlzó megállapítás e maroknyi közterületre, a járgány ki­fejezés pedig egyenesen sértő a nyugati márkára. De mindezek a tényen mit sem változtatnak. Mert azt aligha vitat(hat)ja bárki is, hogy a gépkocsi ott parkol, ahol nyáron a fű zöldell, és oxigént lélegeznek ki a fák. No, hát ettől zöldterület a hi­degtől lecsupaszított parányi kis sziget a belvárosban ott, ahol par­kolóhelyek és órák egymásba ér­nek. Igaz, a kijelölt helyekért fizetni kell. Persze, hogy jobb lenne ingye­nes parkolóban, de Miskolc nem kényezteti el e téren az autósokat. A szabály, azonban szabály! S az ilyen kivételek csak-erősíthetik ben­nünk szükségességüket. Az úttest maradjon csak meg a járműveknek, a járda a gyalogosoknak, míg a környezetet szépítő növényzet mindannyiunknak, amelyen nem hagy nyomot sem emberi láb, sem gépkocsikerék. Fotó: Laczó lózsef Autó és jog Az ÉM november 28-i számában a „Bizalmatlan megbízó” címmel megjelent olvasói levélre az alábbi tájékoztatást adom: A gépkocsik környezetvédelmi vizs­gálatáról a 18/1991 ./XII. 18.) KHVM számú rendelet határozza meg a feladatokat. A jogszabály melléklete tartalmazza a környe­zetvédelmi igazolólapok - benzines, dízel üzeműek — mintapéldányait. Az igazolólapok háromszori érvé­nyesség meghatározására alkalma­sak. A hivatkozott jogszabály 5. (1) bekezdése szerint a zöld kártyák ki­adásának, érvényesítésének díja 50 Ft. A jogszabályi előírás szerint nemcsak a kiadás, hanem az érvé­nyesítés is 50 Ft-ba kerül. A leírtak aíapján az a felvetés, hogy a környe­zetvédelmi igazolólap egy érvénye­sítési idő lejártával nem használha­tó fel és ez 100 Ft többletbevételt eredményez, téves. A hatóságnak ezzel szemben többletköltséget je­lent az igazolólapok gyártási költsé­ge. Egyszeri felhasználásukat iga­zolja a mérések bevezetését követő­en kialakítható kettős üzemmódú járműmotorok köre. (Például ben­zin - PB-gázüzem.) A kettős üzem­módú járművek moteljait mindkét üzemmódban kötelezően mérni kell, a környezetvédelmi és motor jellemzőket az igazolólapra fel kell vezetni. Az így kitöltött okmányok érvényesítése már nem oldható meg mindkét üzemmódban. A mérések megkezdése óta eltelt időszak alatt a mérőhelyek és köz­úti ellenőrzések országos tapaszta­latai azt mutatták, hogy a megbí­zással rendelkezők és a gépkocsi­üzemeltetők hatósági igazolólapo­kat hamisítottak. Ä hamisítások megakadályozása érdekében vált szükségessé a hatósági bélyegző be­vonása és bélyegző lenyomattal el­látott igazolólapok kiadása. A leírtak alapján belátható, hogy nem a hatósági árbevétel volt a céí, illetve a hatósági bélyegzők bevoná­sa nem akadályozza az ilyen joggal felruházott szervezetek, vállalko­zók becsületes, jó munkavégzését. A legfontosabb szempont a környeze­tünk védelme érdekében hatályba léptetett jogszabály teljes körű vég­rehajtása és végrehajtatása, nem pedig a bevételek tisztességtelen növelése. Truppolai József oszt. vez. Közlekedési Felügyelet Mai mese Hol volt, hol nem volt, most újra van sok-sok szegény ember. Ezek közül is a legszegényebb, aki öreg és aki beteg. Élt éldegélt a Zamenhof utcában egy öregasszony az ő rossz­lábú fiával. Ez a rosszlábú fiú amíg a mama élt, majd mindennap kitol- ta-kiszenvedte járógépes lábával a kézikocsit, a kis eladnivaló limlo­mot az ócskapiacra. Ott fagyosko- dott, vagy izzadt hajnaltól délig az időnek járása szerint. Verte az eső, megverte a cigány, megbüntette a rendőr, csak megszánni nem szánta meg senki! Délután áruért járt, este kocsmába, mert csak így volt elvi­selhető ez a robotos élet. Történt egyszer, hogy a mama fel­mondott a jóistennek, és szép csen­desen meghalt, ami saját szempont­jából biztosan jó döntés volt. A fiú kicsinyke tőkéjükből no meg kölcsö­nökből eltemette a mamát. Az egészséges testvérek (ha igaz a fiú elmondása) nem voltak hajlandók a temetési költségbe segítséget adni. Azután felújítási költséghozzájáru­lást követeltek rajta abból a kevés­ke rokkantnyugdíjából, ami amúgy is választásra kényszerítette. Két lehetősége volt: vagy fizeti a rezsit és nincs miből ennie, vagy nem fizet és őt kiteszik a lakásból. No itt tart most. Negyvenévesen egy hajlékta­lan igazolvány az egyetlen támasza. Erre kap egy tál meleg ételt, egy ágyat éjszakára. A nyugdíját vagy ellopják, vagy megissza időben. Napközben az utcát rója. Nyikorog a járógép, törött szemüvege mögül ismerőst kutat, aki ad egy zsemlére vagy egy deci borra elegendőt. Mert bizony a téli hidegben nehezen nél­külözhető a „lélekmelegítő”. Megle­het az a baj, hogy az illetékesek nem élnek egy kis „lélekmelegító- vel, ami arra ösztökélné őket, hogy megoldják ennek a fiúnak az életét, aki a meghaláshoz még túl fiatal, a megfagyás, éhenhalás meg talán mégis méltatlan sors egy eredendő­en beteg, hároméves kora óta gyer- mekbénulásos embernek. Kerekhegyi Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents