Észak-Magyarország, 1994. december (50. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-17 / 298. szám
ÉM-emBékezés December 18-án lesz egy éve, bog)’ eltemették. Talán évtizedeknek, kell eltelni ahhoz, hogy elkészülhessen a rendszerváltozás kormányfőjének hiteles portréja. ÉM-riport Látókör A községben a választás Közel hatvan évvel ezelőtt olyan üggyé fajult, amelyben mélyen megrázta a hír az még a törvények, megszegése orosz irodalom barátait: is szóba keveredett. Ismét 1925. december 28-án érdekek összecsapásáról hajnalban halva találták kell tudósítanom. Szergej Jeszenyint. ■ III. oldal VII. oldal Télelő Fotó: Fojtán László A hét embere Faragó Lajos A Páneurópa Unió célja az egységes Európa megteremtése. Az egész kontinensüket behálózó szervezet tagjai legfontosabbnak a határok átjárhatóságának biztosítását és a nemzetiségek közötti megbékélést tartják. A Páneurópa Unió megyei vezetője Orbánné Eördögh Ildikó, áld elmondása szerint 1990- ben „cseppent bele” a mozgalomba, amikor is Habsburg Ottó Miskolcon járt. A fogadóbizottság tagja volt és ott találkozott először a Páneurópával. Akkor kérték meg - „mintegy állandóan zsüzsgő valakit” -, hogy legyen szervező.- Azért mégsem egészen „véletlenül” került bele a fogadóbizottságba?- Mozgalmunk egyik legfontosabb célja a nemeztiségek közötti megbékélés elősegítése. Ennek szükségességét én megszenvedtem. Erdélyben születtem és éltem édesanyámmal, de mert édesapám álékor Magyar- országon volt, családegyesítés címén 1950-ben egy 50 kilogrammos csomaggal áttelepítettek J bennünket. Férjemmel Miskol- j con ismerkedtem meg és később ' derült ki, hogy „véletlenül” ko- j lozsvári születésű és a bombá- j zások elől menekült ide. Kislá- I nyunk hatodéves orvostanhallgató Debrecenben, fiunk pedig a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola ének-ze- ne-népzene szakos hallgatója. A tavalyi tanévét a gyimesi csángóknál töltötte. Egy általános iskolában tanított és minden vágya, hogy kizárólag a néprajzzal foglalkozzon. Megyei szervezetünk tavaly ötezer magyar nyelvű könyvet gyűjtött, majd adományozott az ottani általános iskolának. A fiam volt, aki ezeket katalogizálta, szóval megalapította ott az iskolai könyvtárat. Tehát ha ügy tetszik, nem „véletlenül” kerültem bele abba a fogadóbizottságba, illetve a Páneurópa mozgalomba. Talán érzékenyebbek vagyunk a nemzetiségi problémákra és ezért akarjuk mindenáron segíteni a nemzetiségi problémák megoldását.- Ma kiváltképpen aktuálisak a mozgalom célkitűzései. Nemcsak Erdélyre, hanem még- inkább a tőlünk délre történtekre gondolok.- Ez nagyon igaz, és nagyon jó volna, ha még többet tudnánk tenni. Sajnáljuk, és fájlaljuk, hogy Budapesten egy héttel ezelőtt Európa 52 állam miniszterelnöke és államfője nem sokat tett az általunk is megfogalmazott célok megvalósításáért. Azért, hogy Európának ez a rákfenéje eltűnjön. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy csak segélyeket adnak, hiszen ezzel legfeljebb pillanatnyilag enyhítjük az emberek problémáit. A Páneurópai Piknik 5. évfordulóján is megfogalmaztuk, hogy Nyugatnak itt többet kell tennie! Azért., hogy a háborúskodás megszűnjön, és megszűnjön a fenyegetettség. A mi fenyegetettségünk, Magyarország fenyegetettsége is.- Most jött vissza Salzburgból, ott miről tanácskoztak?- A Páneurópa Nemzetközi Kongresszusa öt esztendőre uj Orbánné Eördögh Ildikó A Páneurópa Unió Megyei Szervezetének elnöke elnökséget választott. Vezetője ismét Habsburg Ottó lett, és nagy örömünkre az elnökségbe Mécs Imre is bekerült. Itt is leginkább a balkáni helyzettel foglalkoztunk. Azzal, miként lehetne jobban, eredményesebben elősegítenünk ott a nemzetiségiek megbékélését.- Mit végeztek 1991. február 3-ai alakuló ülésük óta Miskolcon és a megyében?- Nagyon sokat. Elsősorban próbáltunk olyan embereket előadónak meghívni és meghallgatni, akik európai szemlélettel bírnak, és ezáltal minket is erre szerveznek. Történelmi szemlélettel bírókat és politikusokat kérdeztünk arról, ők hogyan látják Európát. Ezenkívül voltak kirándulásaink, amelyek során mi megyeiek jól összeismerkedtünk. Felvettük a személyes kapcsolatot a határon túli páneurópai szervezetekkel és felkerestük a határ melletti magyar történelmi események színhelyeit. Folytatunk karitatív tevékenységet is. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden nemzetiség a saját sorsát élje. Természetesen saját nyelvén és saját kultúrája legyen. Ezért a határon túli magyarságot is akartuk és tudtuk támogatni. Segítségünk most elsősorban a csángók felé irányult. A közeljövőben Kárpátaljára készülünk egy élelmiszer-szállítmánnyal. A csomagokat természetesen nem kizárólag a magyaroknak, hanem minden rászorulónak készítjük.- Honnan van erre pénzük?- Nekünk pénzünk nincs, gyűjtünk. Kapunk egy nagyon minimális támogatást a miskolci önkormányzattól, és van egy szerény összegű tagsági dijunk. Szóval tengődünk. Hogy meddig, azt nem tudom, de nagyon fontosnak tartom, hogy talpon maradjunk és, hogy működjünk.- Karácsony előtt mit üzen mozgalmuk nevében a lakosságnak?-A Páneurópa Unió megalapítója Richard Coudenhove-Ka- lergi gróf 1923-ban megjelent könyvéből idézek: „Az egyetlen erő, amely Páneurópai: megvalósíthatja, az európaiak akarata. Az egyetlen eró, amely Európát fenntarthatja, az európaiak akarata. így minden európai kezében tartja földrésze sorsának kicsiny darabját.” Kérem, karácsonykor, majd az év fordulóján, az esztendő mérlegének elkészítésekor és 1995-re készülve erre is gondoljanak! Hogy eljussunk Európába! Fakereszt Bujdos Attila Van egy ismerősöm. Mutogatni kéne. Hatalmasat bukott, mint polgármesterjelölt. Se akkor, se azóta nem állította, hogy megnyerte a választást. Pedig akár ez is kiszaladhatott volna a száján, ma már eléggé edzettek vagyunk az ilyen kijelentésekhez. Persze december 7 7 -én éjszaka még a fél országnak leesett az álla, amint a tévében a sok okos pártvezető azt bizonygatta: ők győztek. Ami egyrészt érthető: választási vereséget beismerni mégiscsak snassz. Másfelől egyazon szavazáson több ügyben és több testületről döntöttek a választók, így ki-ki találhatott olyan mutatót, amivel hitelt érdemlően igazolhatta: valahol, valamiben, valamiért jobban szerepelt, mint tavasszal, vagy négy éve. (Akinek az egész országban csupán egy önkormányzati képviselője volt, most meg lett talán kettő is - a több tízezerből -, joggal állíthatja, hogy megduplázta mandátumainak számát. Minden csak viszonyítás kérdése.) Bizonyára lesznek, akik kétkednek. Hiszen a fele sem ment el annak, aki szavazhatott volna. Hallhattuk: esetleg az időjárás volt az oka, kinek van kedve a kezébe venni a sorsát, miközben az utcán jeges eső csurog a nyakán. Hogy ezüstvasárnapon voksolhatott a magyar, szintén nem segítette a demokratikus hagyományok szárba szökkenését. Meglehet: bonyolultnak találták a népek a választási rendszert, sokallták a jelölteket, nem igazodtak ki a programjaik között, nem is voltak programok és így tovább, és így tovább. A tudós emberek azt sem zárják ki, hogy voltaképpen a politikából, mint olyanból lett elegük a polgároknak. Erre utal, hogy akik mégis elmentek, leginkább a függetlenekre szavaztak - bizonykodnak a tudós emberek, akiknek másik csoportja erre csak hümmög: az újraválasztott független polgármesterek többsége annak idején olyan MSZMP-s tanácselnök volt, aki az állampáll széthullásakor nem lépett be semelyik szervezetbe, de így is nyilvánvaló a pártkötődése. Másrészt a városokban labdába se rúghattak, akik mögött nem állt valamelyik párt, vagy pártszövetség. Mindezen azért érdemes eltűnődni, mert a most önkormányzati hatalomra kerültek csak akkor lehetnek eredményesek, ha lesz válaszuk: minek is köszönhetik, hogy a magas polcra jutottak. Mint láthatjuk: nem könnyű épkézláb feleletet találni, a válaszok szama sokszorosa a kérdésekének. Itt van a miskolci polgármester esete, amelyik igen jól példázza, hogy a közvetlen polgármester-választásnak miféle buktatói lehetnek. Kobold Tamás polgári pártok támogatottjaként vette be a városházát. E pártok a közgyűlésben nem szereztek annyi szenátort széket, hogy a következő ciklusban a polgármester elegendő támogatást kapjon tőlük a város stabil vezetéséhez. Kobold Tamás persze koalíciót ajánlhat az őt segítők mellett eddigi riválisainak. Vagy az eddigi támogatói ellenében azokkal léphet szövetségre, akik mostanáig nem támogatták, viszont van elegendő szavazatuk, hogy az okvetetienkedő kisebbség a jövőben ne tudjon a város érdekében serénykedő polgármesternek gáncsot vetni. A bárminemű koalíció gondolatát azonban a város lakóinak egy része hevesen elutasítja. Többen felhívtak, amikor számba vettem: miféle lehetőségek vannak. Egy asz- szony bejelentette: akkor most tudjam meg, ez volt az utolsó választás, amin részt vett, mégiscsak megengedhetetlen, hogy leképezzék a parlament működését, frakciózzanak, tessék szépen odaállni minden képviselőnek a polgármester mögé, ha egyszer a választók szerint ez az ember rendelkezik a legjobb elképzelésekkel. Hiába magyaráztam bármit - hogy hát a város érdeke is sokféle lehet, s a közös célhoz vezető út igencsak szerteágazó, különben is: egy koalíció megkönnyítené a polgármester dolgát, nem kellene negyvenhét emberrel huzakodnia -egyezkednie-, minden hiába: az asszony kötötte magát. Miközben semmi kivetnivalót nem látott benne, hogy pártok jelöltjeire szavazott, pártok embereire bízta a sorsát. Csak éppen akkor hőkölt hátra, amikor a pártok pártszerűen akartak működni. (Egyike ez életünk kis abszurdjainak.) Lehetetlen megítélni: hányán képzelik, hogy a szükséges rosszat jelentő pártok szerepe az alkalmasnak tartott jelöltek kiválasztásánál véget ér. Nem kizárt, hogy ők a többség. De ha így lenne is: megteheti-e a polgármester, hogy nem gondoskodik a támogatói köréről, s ha rendre belebukik, amit és ahogyan el akarna érni, legfeljebb azt mondja: azért mennek nehezen a dolgok, mert a képviselők pártoskodnak. Mondjuk én azokkal értenék egyet; akik szerint ez veszélyes megoldás lenne. A kocsis sem dobhatja a gyeplőt a lovak közé, a város első polgára sem mondhatja: uccu neki fakereszt. A polgármester azért is felelős, \ hogy emelt fővel el tudja-e viselni az őt ellenőrző kisebbség bírálatát, tanul-e ebből, s szót tud-e érteni a többséggel, képes-e meggyőzni őket az igazáról.
