Észak-Magyarország, 1994. november (50. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-03 / 260. szám

1994. November 3., Csütörtök ______nz Hírek — Tudósítások É SZAK-Magyarország 3 Szabó Iván lett az MDF ügyvezetője Budapest (MTI) - Az MDF elnök­sége tegnap délután titkos szava­zással egyhangúlag Szabó Ivánt vá­lasztotta ügyvezető elnökévé. Az el­nökség továbbá megválasztotta az alekiököket: Lezsák Sándort, Gé- mesi Györgyöt, Fcrencz Csabát és Kulin Ferencet. Mezőgazdasági környezetvédelem Budapest (MTI) - Hazánk agrár­környezeti állapota lényegesen jobb a fejlett országokénál, mert Ma­gyarországon a környezeti terhelés kisebb, mint a világ fejlett iparral rendelkező tájain. Ez azonban csak akkor maradhat így, ha a környe­zetvédelmi szempontokat mindenki figyelembe veszi. Ezt kívánja ösztö­nözni az agrárkörnyezet védelméről rendezett háromnapos konferencia is, amely tegnap kezdődött a Föld­művelésügyi Minisztériumban. Más alapelvek, más megállapodás Budapest (MTI) - Eredeti értelmé­ben a társadalmi-gazdasági megál­lapodás már nem köthető meg a Munkástanácsok Országos Szövet­sége, illetve a Szabad Szakszerveze­tek Demokrata Ligája szerint. Mint elhangzott a két szervezet sajtótájé­koztatóján: ezért a kormány felelős, de lehetőség van arra, hogy a presz­tízsszempontok háttérbe szorításá­val a látszatmegállapodáshoz fűző­dő politikai érdekek, illúziók feladá­sával - más alapelvekre épülő meg­állapodás jöjjön létre. Tíz osztály és érettségireform Budapest (MTI) - A Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) még az idén le szeretné zárni a de­cember elejére elkészülő Nemzeti Alaptanterv (NAT) vitáját, mert a NÁT csak így születhet meg jövő májusra. Ezt Jánosi György, az MKM politikai államtitkára jelen­tette ki Budapesten, a Gimnáziumi Igazgatók Kollégiumának tegnapi tanácskozásán. Jánosi hangsúlyoz­ta: az új alaptanterv célja a tízosztá­lyos alapképzés és az egységesebb értékelési rendszer bevezetése mel­lett az érettségi vizsgák reformja is. _ Mozaik A magyarországi román nemzeti­ségi oktatás helyzetéről rendez szombaton egész napos országos ta­nácskozást a békéscsabai Körösi Csorna Sándor Főiskola kelet-kö- zép-európai nyelvek és kultúrák tanszéke. Az Állami Vagyonügynökségnél Sárkány Istvánné, az Állami Va­gyonkezelő Rt.-nél pedig Fehér Zsu­zsa veszi át ideiglenesen a Sajtó és Marketing Igazgatóság vezetését. Az ENSZ fennállásának 50. év­fordulója alkalmából 1995-ben meg­rendezendő események lüvatalos támogatója a koreai Goldstar cég, amely ennek kapcsán 5 miihó dol­lárral támogatja a világszervezetet. November 6-án rendezik meg a Petőfi Csarnokban a Nemzetközi If­júsági Szállásbörzét, amelyen 41 ha­zai és 6 külföldi kiállító vesz részt. Hamarosan megkezdi működé­sét az a számítógépközpont, amely 483 akadémiai, felsőoktatási és köz­gyűjteményi intézményt kapcsol egy számítógépes hálózatra. Az Állami Számvevőszék felsőok­tatásról szóló jelentése alapján a Művelődési és Közoktatási Minisz­térium a hónap végéig elkészíti a felsőoktatás működésére vonatkozó általános intézkedési tervet. Megalakult az MSZP testnevelési és sportbizottsága. Tagjai ismert éls­portolók, gyakorló sportvezetők, testnevelő tanárok és országgyű­lési képviselők, elnöke Tibor Tamás. Vastagh Pál igazságügy-minisz­ter hasznosnak értékelte azt az összefoglaló jelentést, amelyet a svájci Igazságügyi Minisztérium Szakértői Bizottsága készített a magyar igazságszolgáltatási rend­szer reformjának támogatására. „Valakin mindig el kell verni a port” A ricsei orvos állítja: fel sem merült a veszettség gyanúja Feczkó János Riese (ÉM) - Két ember és het­ven állat: a ricsei veszett kan­dúr beindította halálhenger je­lenlegi mérlege. A kétségtele­nül súlyos tragédiasorozatnak azonban, olybá tűnik, ezzel még koránt sincs vége. Ha további életeket nem is, de emberi sor­sokat látszik fenyegetni a kór. Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrség - foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés alapos gyanúja miatt - hétfőn nyomozást rendelt el a ricsei háziorvos, Tóth József ellen. Az ÁNTSZ szerint az orvos nem a szakmai szabályok sze­rint járt el, amikor nem jelezte hala­déktalanul az illetékes tiszti főor­vosnak az esetet, illetve nem kezdte meg a védőoltási sorozatot. Mit szólnak mindehhez az érin­tettek - az orvos, a fiát vesztett csa­lád és a falubeliek? Ennek jártunk utána tegnap Ricsén. Első utunk a gyanúba fogott há­ziorvoshoz vezet.- Mit szól a legújabb fejlemé­nyekhez?- Ugyan mit szólhatnék? - le­gyint. lemondóan Tóth doktor. — Mondjam, hogy igazságtalannak ér­zem az ellenem tett feljelentést, vagy esküdözzek, hogy legjobb tu­dásom szerint jártam el? Netalán okoljam a szülőket, amiért ma már teljesen másként emlékeznek visz- sza, mint ahogy az valójában tör­tént? Ilyesminek, azt hiszem, az ég egy adta világon semmi értelme nincs.- A tényeket talán érdemes elő­sorolni.- Augusztus 20-án este jelent­keztek nálam a kisfiúval. Az anya velem csak annyit közölt, hogy a macska megharapta Attila alkarját. Megnéztem a kicsit, de nemhogy harapás, még komolyabb karmolás nyoma sem látszott rajta. Csupán a bőr felső rétegén találtam egy gyen­ge, horzsolásnak is alig nevezhető sérülést. Hangsúlyozom: vérzésnek nyoma sem volt. Ennek megfelelően Tángyes Attila kaiját hidrogénper- oxiddal lemostuk és jóddal fertőtle­nítettük.- Tehát fel sem merült, hogy a macska veszett lehet?- Nem. De miért is gyanakodtam volna, hiszen Melinda (Attila édes­anyja) egy szóval se említette a mostanában oly1 sokat emlegetett „gyanús körülményeket”. Meg egyébként is: hogyan szokott meg- mami egy kétéves lurkót a macska? Úgy, hogy játszik vele, húzogatja a fülét, farkát, amíg a jószág bírja cér­nával. Legközelebb október 9-én, késő este zörgettek fel Tángyesék. Noha ma már úgy adják elő a ve­szettségre utaló tüneteket, mintha szakkönyvből olvasnák, akkor mindössze annyit mondtak, hogy a gyerek sír, riadozik éjszakánként. Márpedig ez semmit nem mond. Amikor pedig megláttam az apró­ság szájában azt a förtelmesen pisz­kos cumisüveget... Le teremtettem az anyát, ne is csodálkozzon, ha be­teg a gyerek. Utoljára két napra rá találkoztunk. Szintén este, ugyan­azzal a koszos cumisüveggel a kicsi A kedélyek még mindig nem csitultak a Bajcsy utcában. Vita az áldozat szülei és Iskiné között. Fotók: Laczó József Tóth József, a háziorvos szájában, amit állítólag nem lehe­tett tőle elvenni. Attila lázas, ét­vágytalan, napok óta nem evett — panaszolták. Újra megvizsgáltam, s mivel a szája körül és a szájüregben lepedékes, gyulladásos sebek voltaik (egyik sem tartozik a veszettség tü­netei közé, sokkal inkább tulajdo­nítható a sokat emlegetett cumis­üvegnek...), beutaltam a kórházba.- Ön akkoriban még nem tudott arról, hogy országszerte elszaporod­tak a veszett rókák?- Erről sajnos csak a tragédiák bekövetkezte után, s akkor is a saj­tóból értesültem... A falut járva egyre-másra szólít­juk le az embereket, kérdezzük vé­leményüket Tóth Józsefről, Tángye- sékről, s úgy általában erről a „veszett” ügyről. Egyesek mereven elzárkóznak, mások kiböknek né­hány szót, de „az újságban szerepel­ni” egyikük sem akar. Talán a pszi­chiátriai otthonban... - állunk meg egy vaskapu előtt. Az ápolónők, a takarítók, Lukács Béláné, Makkai- né Kocsis Edit, Kocsis Ferencné és Vécsi Deák Istvánné egybehangzó­an állítják: Áldott jó ember a dok­tor úr.” Nem hiszik el, hogy gondat­lanul járt volna el Tóth József, hi­szen bárki, bármikor fordult hozzá, mindig és mindenkin segített. Meg egyébként is - legyintenek -, tán’ nincs is ember a faluban, akit ne mart volna már meg macska. Nem újság az errefelé. Engem például - mutatja az egyik asszonyság - vagy három hónapja csípett meg egy bo­londjószág. Na és, hát úgy nézek én ki, mint aki veszett?! Ahol minden rossz kezdődött, a Bajcsy-Zsilinszky utca. Csak egy lompos fekete kutya ugat meg min­ket, az emberek, úgy tűnik, egytől- egyig dolgozni vannak. Vagy még­sem? Mintha az elhunyt kisfiú édes­apja fordult volna be az egyik kapu­aljba. Valóban ó az, s pillanatokon belül előkerül élettársa, Rostás Me­linda és id. Tángyes István is.- Jó, hogy jönnek, akartuk ke­resni magukat! - örvendezik a fia­talasszony. - Képzeljék, fel akarnak minket jelenteni a magyarok, ami­ért meglőtték a kutyáikat. Hát te­hetünk mi róla?! Az orvos, az a hi­bás! De majd mi elbánunk vele! Itt egy pillanatra abbahagyja, körbepillant a meglepően népessé vált utcán, és odakiált valakinek: „Ne pletykáljon, szomszéd, mit pletykál már megint mirólunk!” Félje leinti, erre az após folytatja: „Nekünk hagyták a bánatot... - itt felpillant és ő is rákezdi a közeledő szomszédasszony felé - Rohadjon meg a húsa, széjjel verem még az agyát is! Nem bánom, ha száz évet ülök is...” Csúnyán összevesznek, rossz hallgatni. A halott gyerekről nem sok szó esik. Amikor kicsit csil­lapodnak a kedélyek, meghallgat­juk a mindennek lehordott Iski Istvánnét.- Itt ültünk a Bélinével, ezen a pádon, augusztus 20-án este. Éppen itt előttünk verekedett össze a Szil­via kandúrja két kutyával, majd iszkiri, beszaladt Tángyesékhez. Ott meg hogy, hogy nem, megkapta Attikát. A Melinda először hozzám szaladt tanácsért, mitévő legyen, később meg elmentek a doktor úr­hoz. De marcangolásról, meg olya­nokról, amiket az újságok írnak, ak­kor még szó se volt. Na, két-három nap múlva bedagadt a kis Attila ke­ze, oszt’ hiába mondtam, vigyék or­voshoz, azt felelték: jó lesz rá a vizes ruha. Láttam-e a sebet? Persze, hogy láttam. Nem harapás volt az, csak mintha lehorzsolta volna vala­mivel. Most már persze a doktor urat okolják. De hát ilyen ez a világ, valakin mindig el kell verni a port... Még nincs ellenzéki álláspont médiaügyben Budapest (MTI) - Zsigmond Atti­la, az MDF médiaszakértője vá­ratlan és kedvező fordulatnak nevezte az MSZP és az SZDSZ keddi megállapodását a mé­diatörvény-tervezetről. Mint mondta: ez a dokumentum al­kalmas arra, hogy annak alap­ján folytatódjon a hatpárti egyeztetés, amelyet eredetileg az MDF, a KDNP és a Fidesz javasolt. Zsigmond Attila szerint a koalíciós egyeztetés az ellenzéki pártok és a szakmai szervezetek sikerének is te­kinthető, liiszen a megállapodás megfelel e két erő igényeinek, azaz annak, hogy az MR és az MTV köz- alapítványi formában működjön, ne privatizálják a televízió 2-es csator­náját, és maradjon meg a Duna Tele­vízió önállósága. Hozzátette: kedden délután kapta kézhez a megállapo­dás szövegét, így az abban foglalt to­vábbi kérdésekről még nem alakítot­ta ki sem az MDF, sem - Zsigmond Attila tudomása szerint — a többi el­lenzéki nárt az álláspontját. Giczy György, a KDNP média- szakértője elmondta: Molnár Péter SZDSZ-es képviselőtől az ellenzéki pártok ígéretet kaptak arra, hogy először velük egyeztetnek, és aztán ülnek le a koalíciós pártok. A ke­reszténydemokrata képviselő a megállapodás aláírása után - amelynek különben műfaját sem tudja értelmezni - nem tudja, hogy még miről lehetne tárgyalni. Giczy György kifogásolja, hogy a Magyar Televíziónak, a Magyar Rádiónak és a Duna Televíziónak mindössze egyetlen közalapítványa lenne, va­lamint azt, hogy részvénytársasá­gok formájában működnének az in­tézmények. Problematikus az is, hogy a megállapodás nem utal visz- sza a törvénytervezet egyes részei­re, nem foglalkozik fontos kérdések­kel, hogy nincs szó a jelenlegi mé­diaelnökökről. A KDNP ragaszko­dik ahhoz az állásponíjához, misze­rint meg kell maradnia mind a két közszoleálati tévécsatornának. A Független Kisgazdapárt nem kapott még semmilyen anyagot a Magyar Szocialista Párt és a Sza­bad Demokraták Szövetségének ál­lítólagos médiamegállapodásáról, ezért Torgyán József nem kívánta kommentálni a megegyezésről szóló értesüléseket. A pártelnök tegnap megerősítette, hogy az FKGP - mi­után már többször megpróbálták félrevezetni a pártot - fokozott óva­tosságot tanúsít majd az ügyben. Amennyiben a Kisgazdapárt meg­kapja a tájékoztatást a megállapo­dásról, akkor a frakció hétfői ülésén megvitatja az új helyzetet. Végül ki­jelentette, hogy pártja megfontolja a hatpárti egyeztetésen való részvé­telt, ha lehetőség látszik tisztessé­ges kompromisszum megkötésére. Végkielégítés vagy munkaügyi jogutódlás Sajóbábony (ÉM — I.S.) - Viharos, ugyan­akkor mértéktartó munkásgyűlés színhe­lye volt tegnap a sajóbábonyi vegyigyár. Á dolgozók ragaszkodtak a végkielégítés­hez, az eladó és a vevő más állásponton volt, de a tárgyalások folytatódnak. Az ez év februárja óta felszámolás alatt álló, zömmel növényvédőszereket gyártó Sagro- chem és Intermedier Kft.-t augusztus hatodi­kén hirdette meg eladásra a felszámolással megbízott Takarék Vagyonkezelő Csódmene- dzser és Felszámoló Részvénytársaság. A ki­írásra két pályázat érkezett, ebből az egyik ér­tékelhetetlennek bizonyult, a másik, az Eas­tern European Market Consortium 300 millió forint plusz áfa-t ajánlott a cégekért. Az eladó Takarék Rt. szerint reális az ár, annak isme­retében pedig különösen az, hogy évekig senki sem jelentkezett vevőként. Az egyébként ma­gyar tulajdonú Easternnel még nem jött létre a szerződés, a Takarék Rt. előtte kikérte az üzemi tanács és a szakszervezet véleményét, tegnap pedig munkásgyűlésen mondhatták el véleményüket a dolgozók. Ez pedig a követke­ző: valamennyien kapják meg végkielégítésü­ket, utána pedig akinek munkájára igényt tart a leendő tulajdonos az marad, akinek nem, az meg}’. Több mint hatszáz emberről van szó... Az Eastern különben munkaügyi jogutód­lással kívánja megvenni a két kft.-t, a kollek­tív szerződés, a munkaköri besorolás, a bér megtartásával, ám - értesüléseink szerint - nem zárkózik el a dolgozók javaslatától sem. De ebben az esetben a vételárba beszámítanák a végkielégítés összegét is. Mindenesetre a fel­számolónak az az álláspontja: tovább tárgyal­nak a vevővel, megpróbálják módosítani a szerződéstervezetet, vagy a foglalkoztatási ga­rancia, vagy a végkielégítések kifizetése lesz az elérendő cél. Kormány és a privatizáció Budapest (MTI) - A kormány csütörtöki ülé­sén döntés várható a privatizációs stratégiáról és a privatizációs törvény tervezetéről. Ä ter­vezet előnyben részesíti a készpénzes és a tőzsdei értékesítést. A jogszabály nem tesz említést a kárpótlási jegyről. A tervezet sze­rint összevonják az Állami Vagyonügynöksé­get, az Állami Vagyonkezelő Rt.-t és a Kincstá­ri Vagyonkezelő Rt.-t és helyettük létrehozzák az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t. A jogszabály foglalkozik a privatizáció nyilvá­nosságával és ellenőrizhetőségével is. Az el­képzelés szerint tovább csökken a tartósan ál­lami tulajdonban maradó vagyon köre és mennyisége. A testület rendeletmódosítással egyszerű­síti a helyi stúdiók engedélyezéséről szóló ren­deletet. Észerint a jövőben ideiglenes stúdió- engedélyt is kiadnak, a szakmai érdekképvise­letek pedig tagot delegálhatnak a kérelmeket elbíráló bizottságba. Ezen kívül szabályozzák a műszaki előírásokat is. A kormány áttekinti a hajléktalanok helyzetét is. Döntés várható arról is, hogy a kormány 15-ről 11-re javasolja csökkenteni az alkotmánybírák számát. A tes­tület jelenleg kilenc tagú és az előterjesztés ér­telmében csupán két taggal bővülne, azaz mó­dosulna a hatályos törvény, amely tizenöt ta­got ír elő. _A NAP KÉBDF.SF. Miért késik az agrárkamara? Miskolc (ÉM - BAM) - A törvény által elő­írt határidőre, azaz október 31-ig me­gyénkben megalakult a Kézműves, illet­ve az Ipari és Kereskedelmi Kamara. Az agrárkamara azonban még csak az osz­tályszerveződéseknél tart. Fábián Gyulá­tól, az Ideiglenes Szervezőbizottság elnö­kétől kérdeztük, miért késik az agrárka­mara szervezése? — A gazdasági kamarákról szóló törvény csu­pán részkérdésként úja elő az október 31-i dá­tumot. A fő határidő szerint ez év végéig kell megalakítani a területi és az országos agrár­kamarát. A legnagyobb igyekezetünk ellenére sem tudtunk gyorsabb szervezőmunkát végez­ni, hiszen a mezőgazdaságban változott talán a legnagyobb mértékben a tulajdonviszony és a vállalkozói kör. Öt évvel ezelőtt megyénkben még csak száz-egynéhány szövetkezetét, valamint né­hány állami gazdaságot és kisgazdaságot tar­tottunk nyilván. Most viszont ezernél több egyéni gazda tevékenykedik az agrárágazat­ban, s akkor még nem említettem az újjáala­kult szövetkezeteket, ilyen meg olyan társasá­gokat. Mindez bizonyos nehézséget jelentett a kamara szervezésében. Most azonban, túl a nehezén, örömmel mondom, hogy november elején megalakulnak a különböző osztályok, s ezáltal megnyílik a „sorompó” a megyei agrár­kamara létrehozása előtt. x

Next

/
Thumbnails
Contents