Észak-Magyarország, 1994. november (50. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-29 / 282. szám
12 Z Itt-Hon 1994. November 29., Kedd _ZEMPLÉNI PORTRÉ Kunkli Tivadar Szerencs (ÉM - B.R.) - Naponta jelennek meg új sportágak, pedig még az ősi, több száz éves múlttal rendelkezőket sem ismerjük eléggé. Ilyen például a thai-box. Egyik bajnoka Szerencsen él. Kunkli Tivadart mindig is érdekelte a sport. Eleinte focizott, később birkózott, de végül a karaténál kötött ki. Hat évvel ezelőtt egy baráti társasággal elutazott a fővárosba, hogy megismerkedjen a thai-boxszal. Első meccsét, egy, akkor még három hónapja tanuló fiatallal vívta. Ki is kapott rendesen, amit nem akart elhinni. Azóta sok idő eltelt, ma már nemzetközi bajnok. A nemrégen Jugoszláviában megrendezett gálán ért el kimagasló eredményt. Sikerült nyernie a saját súlycsoportjában. Majd a másik súlycsoport győztesével is meg kellett mérkőznie. Igazolta a közmondást - kicsi a bors, de erős - és sikerült legyőznie a nála súlyosabb versenyzőt is. Neki elég 1-2 perc ahhoz, hogy kiismerje ellenfelét. Egyet viszont nem szégyell bevallani: soha nem állna ki egy thaiföldivel. Hogy miért? Egyszerű a magyarázat: ezt a sportot rájuk szabták. Egy európai ember sohasem tudná megértem azt a gondolkodásmódot. A technikájukon kívül ezt szeretné még megtanulni tőlük. Ellesni valahogy azt a kitartást és önmegtartóztatást amivel rendelkeznek. Ma már egyedül edz, mestere csak figyeli. Tanítványai is vannak és reméli lesznek is. Aki hallgat rá, annak mindig segít. Csak akkor engedi játszani tanítványát, ha biztos a győzelemében. A családja már elfogadta mindazt, ami ezzel a kemény sporttal jár. Bár felesége soha nem megy el a versenyekre, de mindig úgy engedi el, hogy bízik benne: nyerni fog. Két kisfia közül az egyik már utánozza a papát. Lehet, hogy belőle is igazi harcos válik? Fontos a működés biztonsága Sárospatak (ÉM) - A város képviselő-testülete legutóbbi, november közepén tartott ülésén előterjesztésként szerepelt a jövő évi költségvetési koncepció. Ebben a következő prioritásokat jelölték meg: a működés biztonsága, a legminimálisabb - csak a legszükségesebb - fejlesztések megvalósítása a gázprogramon felül, valamint a szociális feszültségek enyhítése. Hozzátették azonban ehhez, hogy a várható, előre jelzett szigorítások - és az áremelkedések - miatt még a legminimálisabbra szorított célokat is csak mennyiségi csökkentésekkel lehet megvalósítani. A működés területén a következő alapelveket kívánják érvényesíteni: folytatni kell a takarékos intézményi működtetést (figyelembe véve a meglévő belső tartalékok kiaknázását), felül kell vizsgálni az intézményi, szervezeti rendszer racionalitását, továbbá biztosítani kell a költségvetés és a szakmai munka közti összhangot. A fejlesztések terén legfontosabb cél a gázprogram megvalósítása. Ide tartozik még a szennyvíztisztítómű üzembe helyezése és az egyházi ingatlanok visszaadása miatti beruházási program. A bevételek terén az állami hozzájárulás összege várhatóan nem fog jelentősen növekedni, így ez a költségvetés kiadási oldalát is befolyásolja. A helyi bevételeknél pénz- maradvány képződésére nem számíthatnak, ugyanakkor az intézményi bevételek köre sem bővíthető - hiszen az ez évi sem teljesült maradéktalanul a lakosság nehéz anyagi helyzetéből adódóan. Ez utóbbi íniatt, valamint a városban működő gazdálkodó szervezetek, vállalkozások eredményei alapján az önkormányzat a jövő évben plusz adóterheket nem kíván bevezetni. 21 zt már tudjuk, hogy Márton gyalogosan” érkezett - azaz, a tél első rámutató napján nem hullott a hó. Később ugyan röpke m időre fehérbe öltözött a táj, ám ez csak a már megszokottan szeszélyes időjárás játéka volt. Most egy újabb időjósló nap van mögöttünk: a Katalin. Amely a * népi megfigyelés mondóká- ja szerint, „Ha Katalin kopog, karácsony locsog”. És megfordítva, ha november 25-én enyhe az idő, akkor karácsonykor keményedik meg. így aztán Katalint a karácsony rámutató napjának tartják. Az idén, melyik következik be, az most még az időjárás titka. Katalint azonban nemcsak az időjóslás miatt tartják Jeles napnak”, hanem Nótárius Időjósló Katalin ehhez a névnaphoz sokkal több népi hiedelem és szokás tartozik. Ezek közül egyik a Katalin- ág állítása. A sok közül ez napjainkban is szó szerint „virul”. Ugyanis ilyenkor állítják vázába az aranyeső nevű díszcserje ágait, amely aztán kellő gondoskodás mellett karácsonyra kizöldül, illetve kivirágzik. A sárga virágokat dúsan hozó ágak szinte tavaszt varázsolnak a télbe. Jeles napként tartották számon hajdan a lányok Katalint, mert ez volt az első férj-jósló nap, amely aztán karácsonyig tartott. Egykor a lányok jókora piros almát választottak, amiből karácsonyig mindennap egyet haraptak. A harapásokat ügyesen beosztották, mert úgy tartották, ha idő előtt „megeszik”, akkor a következő évben nem mennek férjhez. Ha viszont kitart, akkor az első karácsonyi beköszöntő köti be a lány fejét. : atalin, Kati, Kata, Kati- I- ca, Katóka s még számtalan becenév tulajdonosainak kívánunk mi is kellemes névnapot. Gyerekek honi rajzasztala Hóemberkészítés Rajzolta: Kováts Balázs 6 éves, Sátoraljaújhely, Jubileumi Óvoda AZ tsZAK-MAGYARORSZÁG ZEMPLÉNI MELLÉKLETE • 1994. november 29. • II. élf. 48. szám Kis templom a kis faluban Nagy nap volt november 19-e Szegiben. Ekkor szentelték fel a település hatmillió forintba került kis templomát, melynek méretei nem túl nagyok, ám maga az épület annál szebb. Másfél évvel ezelőtt kezdte el építeni Végső Illés kisvárdai vállalkozó a falu új templomát Kiss Katalin és Sa- lamin Ferenc tervei alapján. Fotó: Laczó József Együttműködés a határ mentén Sátoraljaújhely (ÉM) - November elején a Nagykaposon tartott tárgyalást követően megalakult a Kárpátok Határ Menti Gazdaságfejlesztési-szövetség. Korábban már kapcsolatot tartott fenn az újhelyi székhelyű Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a szlovák partnerekkel, s így jött az elgondolás, hogy - az ukránokat is bevonva - együttműködjenek. Ennek programja számos olyan konkrétumot tartalmaz, melyek a térség - az ukrán-szlovák-magyar határ menti övezet - kapcsolatépítését szolgálja. A szövetség tanácsának tagjai a szlovák városban aláírták azt a nyilatkozatot, melyet az alábbiakban közlünk. „A Kárpátok Határ Menti Gazdaságfejlesztési-szövetség tanácsának tagjai által a Kárpát-medence ezen térségében működő vállalkozók együttműködéséről, mi a tanács tagjai az Ukrán Köztársaságból, a Szlovák Köztársaságból és a Magyar Köztársaságból a térség vállalkozóinak, vállalatainak és önkormányzatainak az irányú szándékától indíttatva, hogy egymással szabadon kommunikáljanak, és együttműködjenek a piacgazdaság elvein és gyakorlatán alapuló kapcsolataik erősítése érdekében, valamint a határontúli gazdasági együttműködés előmozdítása által a térség gazdasági felemelkedését szolgálják, a mai napon összegyűltünk Nagykaposon és kinyilvánítottuk, hogy a szövetséget teljes mértékben támogatjuk. Megerősítjük, hogy a szövetség nyitott valamennyi, a térségben működő vállalkozás és vállalkozói tömörülés számára. Üdvözöljük készségüket és akaratukat, hogy részt vesznek a Kárpátok Határ Menti Gazdaságfejlesztési-szövetségben. Meg vagyunk győződve arról, hogy ezen szövetség megalakulása hathatósan fogja segíteni a gazdasági együttműködést régiónkban. A Kárpátok Határ Menti Gazdaságfejlesztési-szövetség tanácsának tagjai megállapodtak a szövetség alapvető célkitűzéseiben és a gazdaságfejlesztő tevékenység gyakorlati kérdéseiben országaik alkotmányos és jogi rendelkezéseinek megfelelően.” Polgármester- és képviselőjelöltek A körzet településeinek választási bizottságai közlik a végleges listát (3-4-5-6-7-8-9-10. oldal) A TARTALOMBÓL Törkölyből étolaj lesz Tállyán November közepén volt műsoron a Tállyáról készült riportfilm a televízióban. Rövid idő telt el azóta, ám máris eredményeket „produkált”, ugyanis több munkahelyteremtő ajánlat érkezett a polgármesteri hivatalba. Ezek egyike szerint, egy külföldi cég törkölyből szeretne étolajat készíteni a hegyaljai településen. (2. oldal) Gazdaságtalan szárnyvonalak Lapértesülések szerint - több másik mellett - gazdaságtalannak találták a Szerencs-Abaújszántó-Gönc-Hidas- németi vasútvonalat. Levélírónk emlékeztet arra, hogy annak idején a hegyközi, a bodrogközi keskeny nyomtávú kisvasúttal is hasonló volt a helyzet, melyeket meg is szüntettek. Mint később kiderült, ugyancsak elhibázott lépés volt ez. (2. oldal) Őszi levelek — az érkező télről Az erdő, bár elcsendesedett, ám nem néptelenedett el. A természetjárók közül, lett légyen bármily rossz idő, sokan felkerekednek egy-egy túrára. S akinek még szerencséje van, az a fagyoktól védett hajlatokban, völgyekben őszi virágot is találhat. (2. oldal) „Őrült hegyei man-ők” Az autósport szerelmesei mindig örömmel veszik, ha környékükön látványos versenyt rendeznek. Sátoraljaújhely- Széphalmon december 3-án lesz autóverseny, melyet a Monok büfé parkolójában tartanak. Ez lesz a második idén. Hasonló versenyt ugyanis legutóbb december 3-án tartottak Sátoraljaújhelyen. Az ügyes volánforgatókon túl az érdeklődőket, nézőket is szívesen látják. (11. oldal)-A azért is, mert számos népszokás kapcsolódik hozzá. A leánynevek között majd’ olyan népszerű, mint az Erzsébet, azonban