Észak-Magyarország, 1994. november (50. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-01 / 258. szám
14 ÉSZAK-Magyarország Szüret 1994. November 1„ Kedd Kesernyés az idei szüret Hegyalján A szőlőtermés felét az Alföldre vitték - ettől lesz édesebb, jobb minőségű a homoki kövidinka tek, ezért hát senki ne csodálkozzon azon, hogy a bizonytalanságban tartott hegyaljai termelő, ha tehette, még lábon, tőkén eladta a termést. Szóval, mindenki a termelőn akar meggazdagodni, Talán jellemző erre pinceszövetkezetünk esete. Amikor két és fél esztendeje megalakultunk, a borkombinát 6 milliót kért a pincéért, és most, amikor megkötnénk az üzletet, és fizetnénk, a kereskedőház 10 millióra emelte a vételárat. Ezt pedig képtelenek vagyunk kifizetni. Azt mondom én uram, olyan kiszolgáltatott a hegyaljai szőlősgazda, mint a vadászpuskák előtt sík mezőn szaladó nyúl. Csak abban reménykedhet, hogy a nagy kavarodásban nem találják el. A Tokaj Kereskedőház tolcs- vai átvevő pincészetében hamisítatlan szüreti nyüzsgés fogadja a látogatót. Sűrűn érkeznek a szőlőfürtökkel megrakott tartálykocsik, futnak a mázsára, számokról, fokokról, pénzekről hallani innen, onnan. Arról is, hogy igen jó, átlagosan 19 a cukorfok, csak kevés a mennyiség. Mindezeket megerősíti Urbano- vics János, a pincészet vezetője, akinek Tolcsván az idei, a 28. szürete.- Az őszeleji eső rendbe tette az ültetvényeket - mondja - és nem túlzás, de a legkiválóbb évjáratok közé emelte. A 19, vagy a még magasabb cukorfok önmagáért beszél, igaz, a töppedt, aszúsodott szemek miatt mennyiségben kevesebb a termés. A szemek 50 százalék aszúsodott, szerintem kései volt az október 15-i szüretkezdés. Ha egy héttel korábban hozzálátunk, az segített volna a termelőkön és a kereskedőházon Fotók: Szarvas Dezső is, hiszen nem közömbös, sőt, azt hiszem, létszükséglet, menynyit szüretelünk le.- Miért? Hiszen azt hallani, telve a pincék, hordók eladatlan borral.- A piac friss, üde borokat kér, a jelek szerint ezek kedveltek, elsősorban külföldön. Az úgynevezett oxidativ, öreg, súlyos borok értékesítése, a keleti kereslet csökkenése miatt nehézkes, illetve alig van rá lehetőség. A jövő tehát a kereskedők szerint a könnyű, reduktív boroké, ezeket kell készíteni. Azért mondtam, hogy létkérdés, menynyit szüretelünk az idén.- Hallani, hogy a termés felét kivitték Hegyaljáról...- Sajnos. A kiválónak ígérkező termést - féléretten ugyan, de elvitték, felvásárolták, ezért aztán Simon-Júda előtt a jelek szerint véget ér a szüret Hegyal- ján. Hogy mi lesz a hegyaljai szőlőből valahol az alföldi borvidékeken? Az ottani borászok nagy művészei a rossz értelemben vett borkészítésnek. Rájöttek, hogy a tokaji bor nem csak jó ital, hanem kiváló feljavító nedű is. Hozzáházasítják jellegtelen, gyenge minőségű boraikhoz, így feljavítva palackozzák, s minőségi borként eladják. És sajnos illetékes helyeken, mely helyeken manapság divat, sőt, jó cselekedetnek számít lebecsülni a hegyaljai borokat, engedélyezik is e pancsolt italok forgalmazását. Pénzt egyébként, hogy a termelőknek fizetni tudjunk a termésért, a tulajdonostól, az Állami Vagyonügynökségtől nem kaptunk elegendőt. Ez van - mint szokás mondani. Nem csoda hát, hogy a magas cukorfok ellenére, kesernyés az idei szüret Hegyalján. Szarvas Dezső Tállya, Tolcsva (ÉM) - Minden napfényes őszi nap, így október elején, közepén Si- mon-Júda napja a hagyományos szüretkezdet előtt, aranyat ért Hegyalján. Aranyat ért. Múlt időben, századokon át. De nem a jelenben. Igaz, az aranyló napfény most is ugyanúgy melengeti a szőlőtőkékkel borított dűlőket, cukrosítja a szemeket, az aszúbogyókat, mint régmúlt időkben, ám az idei szüret felrúgott minden hagyományt; mind ez ideig példátlan dolgok történtek ugyanis Hegyalján. Mely történések jelzik: nem múlt el a nemzeti kincsnek számító szőlőkultúra betegsége. A hegyaljai szőlők nagy részét művelő kistermelők ezrei az évtizedekig monopolhelyzetben lévő borkombinát átalakulásakor, a pinceszövetkezetek, a hegyközségek megalakulásakor a bizonytalanság megszűnésében reménykedtek. Mindenekelőtt abban, hogy megszűnik az úgynevezett árdiktátum, hogy nem kell majd annyiért adniuk a termést, amennyit a borkombinát úri jókedvében, vagy kedvetlenségében minden évben fizetett érte. Biztonságot, kiszámíthatóságot vártak, s azt, hogy a szőlőben való fáradozás, a befektetett költség megtérül s tán’ némi haszonnal is járnak majd a szüretek. Mindez - sajnos - csak vágyálom maradt; az idén pedig különösképpen, hiszen a szüret előtt még ígéret sem hangzott el a felvásárlási árat tekintve, de bizonytalanság volt abban is, kell-e egyáltalán a megtermelt szőlő, a must. Csak mindenféle szóbeszéd járta, ezért a termelő, akinek se pincéje, se hordója, se feldolgozó eszköze, egy pillanatig se tétová- Hirdetés-------------- = z ott, amikor még jócskán a szüretkezdet előtt megállt a dűlő aljában egy kamion, s utasa komoly ajánlatot tett: megveszi a termést és készpénzzel fizet. És a termelők sokasága adta el a termést, majdhogynem félzölden, 14-15 fokon, bagóért ugyan, de ez a bagó legalább biztos volt, és egyben volt. A becslések szerint a Hegyalján megtermelt szőlőnek legalább a felét vásárolták fel az idén az Alföldről érkezett termelők, kereskedők, hogy feljavítsák ottani mustjaikat. Nem volt még erre példa Hegyalja sok évszázados történetében, mint arra sem, hogy az idei szüreten a fürtökön maradnak az aszúszemek, nem szedik, nem válogatják szét, mint eddig minden évben megtették. Nem éri meg - hallani a tőkék között szorgos- kodóktól -, hiszen a fürtökön maradt aszúszemek emelik a cukorfokot; ami egyáltalán nem mellékes, hiszen a Tokaj Kereskedőház átvevő helyein cukor- fok/kilogrammonként fizetnek a termésért. így aztán az idei termésből nem lesz aszúbor, s ha valaki később majd olyan palackot lát az üzletben, amelyre az vagyon írva, hogy 1994-es évjáratú, akárhány puttonyos aszú, az az ember legjobban teszi, ha legalábbis kételkedik. Ez az évjárat, úgy tűnik, kimarad a hegyaljai aszúbortermelés történetéből. Mondják, hogy ez csak a filoxéra pusztítása esetén esett meg, de hát a filoxéra gyorsan pusztított, a mostani haldoklás meg immár több éve tart, s ki tudja, mikor ér el a végkifejletig. Mert nem kétséges, hogy csak a szőlőhöz való ragaszkodás, a benne való munkálkodás kesernyés öröme, a „ha már megvan, műveljük meg” elve tartja még életben a hegyaljai szőlőkultúrát. Az észérvek, a racionális számítások ugyanis a szőlőben való munka A szőlőszemek fele aszúsodott a mádi dűlőkben is ellen szólnak, hiszen a termelés ráfizetéses, nincs ellenértéke a végzett munkának. Azért csak szüretelnek, ha már megtermett, akkor leszedik. Igaz, a termésért nem egy összegben fizet az átvevő, a pénz felét most, a másik felét majd a jövő év májusában kapja kézhez a termelő. Mint például Koroknai László is, akinek népes rokonsága segít, szedi a fürtöket a rátkai határban, a Padihegyi dűlőben. A 41 éves KorokO«0*n I*4C/ ___% L ÍZING „ b • A Takarék Bróker Kft. szervezésében * •at < FIX ÉVI Futaaldő z 1,5 év Kifizetés lejáratkor Jegyzési M« z november 02-11. 32% Jegyzési helyek z Takarékbank Rt. fiótyaiz 1054 Budapest. Szabadság tér 14. 131-8760 * 1077 Budapest. Király u. 95. 122-3483 * 1028 Budapest. Hidegkúti u. 207. 273-7832 * 8400 Ajka. Szabadság tér 11. (88)312-648 * 5600 Békéscsaba. Szabadság tér 11-17. (00)447-247 • 3300 Eger. Széchenyi u. 13. (36)310-833 * 9025 Qy«r. Bálint Mihály u. 4. (96)315-930 * 9025 Győr, Széchenyi tér 14. (96)327-932 * 7400 Kaposvár. Teleki u. 22. (82)316-511 • 6000 Kecskemét. Szabadság tér S/a. (76Í320-102 * 3527 Miskolc. Bgjcsy-Zs. u. 17. (46)412-819 * 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 4. (42)311-433 • 7622 Pécs. Bg|csy-Zs. u. 4. (72)313-380 * 3100 Salgótarján. Erzsébet tér 6. (32)317-877 * 6720 Szeged. Horváth Mihály u. 1/b. (62) 326-802 • 7100 Szekazárd. Augusz Imre u. 11. (74)319-355 * 8000 Székesfehérvár. Táncsics u. 2. (22)314-461 • 5000 Szolnok. Baross Qábor u. 15. (56)424-154 • 9700 Szombathely. Kiskar u. 1. (94)328-128 * 2890 Tata. Ady Endre u. 17. (34)384-415 * 8200 Veszprém. Kossuth l-gjos u. 11. (88)426-711 * 8900 Zalaegerszeg. Kossuth Lg) os u. 54. (92)321-340 Takarékszövetkezetek: tlegykö és Vidéke Takarék- szövetkezet 9400 Sopron. Színház u. 24. (99)338-833 • Monor és Vidéke Takarékszövetkezet 2230 Oyömrö, Szent István u, 28. (29)330-183 * 2200 Monor. Mátyás király u. 13/a. Monor 243. * 2234 Maglód, rő u. 13. (29)325-170 * 2225 Üli8. Pest) út 63. (29)320-051 * 2241 SOlysáp. Malom u. 1. Súlysáp 87. * 2211 Vasad. Monod út Vasad 21. ' 2220 Vecsés. Telepi út 50/a. (29)350-354 • Magyvázsony és Vidéke Takarékszövetkezet budapesti kirendeltsége 1075 Budapest. Károly krt 7. 268-1005 * Polgár és Vidéke Takarékszövetkezet debreceni kirendeltsége 4027 Debrecen. Kálvin tér 8. (32)342-122 * Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet 7900 Szigetvár. Szabadság u. 2. (73)312-024 * 7633 Pécs. Páfrány u. 2/a. • (72)313-861 * 7621 Pécs. Irgalmasok u. 3. (72)447-268 * 6000 Kecskemét. Dobó krt. 3. (76)484-977 • Szőr eg és Vidéke Takarékszövetkezet 6771 Szóreg. Hősök tér 4/b. (62)405-136 * 6723 Szeged. Temesvári krt. 32. (62)430-674 • 6723 Szeged. Oskola u. 1. (62)322-699 • 6723 Szeged, József Attila sgt. 8. (62)325-414 * 6723 Szeged. Petőfi Sándor sgt 9. (62)326-039 Inter-Burópa Bank Rt. fiókjai: Debreceni Területi fiók 4024 Debrecen. Piac u. 32. (52)347-839 • nyíregyházi Területi fiók 4401 Nyíregyháza. Mártírok tere 9. (42)310-134 Inter-Európa Bank Befektetési Kft.: 1034 Budapest, szabadj tér is. 209-3730 nai úrnak immár egyetlen munkalehetősége, családjának megélhetést nyújtó jövedelemforrása lenne a szőlő. Korábbi munkahelyéről, a MAV-tól létszám- csökkentés címén tavaly elküldték, s három hónapi végkielégítését a szőlőre költötte, műtrágyára, növényvédőszerre, a szükséges eszközökre. Mint mondja, a napszám szóba sem jöhet, azt lehetetlen megfizetni. Kínlódik ahogy tud, amíg búja a munkát, mert van éppen elegendő a Danszka, a Középhegyi, valamint a Pojta-dűlőben, ösz- szesen 5000 ölet művel. S mert mindenét a szőlőre költötte, csak kevés éjszakán volt nyugodt az álma.- Nem csak én töprengek, verejtékezem éjszakánként. Mindenkit nyugtalanít a bizonytalanság, aki a szőlőhöz kötötte életét - mondja. - Semmi sem biztos errefelé, se a felvásárlás, se a szőlő ára, s csak a Jóisten tudja, mikor lesz haszna a szőlőn a termelőnek. Mert haszon ugyan van, csakhogy azt a kereskedő teszi zsebre, aki itt, a Hegyalján 30-40 forintot fizet egy liter borért. És tessék csak bemenni bármelyik rossz kocsmába, majd megtudja, menynyiért mérik ott a bort. Á termelő költsége pedig minden évben növekszik, drágább a műtrágya, a növényvédőszer, mindenféle más anyag és eszköz. Kész rö- hej, hogy a felvásárlók meg majdnem ugyanannyit fizetnek a termésért, mint évekkel ez/ előtt. Mindennek pedig az a következménye, hogy a föld nem kapja meg a szükséges tápanyagot, növényvédőszert, csökken a hozam, a minőség. A más vidékről jött felvásárlók? Az az ő boltjuk, de legalább rendesen fizet„AXON LÍZING „B” Kötvénnyel a csúcson V Ha már megtermett, le kell szedni