Észak-Magyarország, 1994. november (50. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-08 / 264. szám
6 B Itt-Hon 1994. November 8., Kedd CSAPKÓ ORSOLYA Hejőkeresztúr születésnapod alkalmából nagyon sok boldogságot és örömet kíván: % % anya, apa, Tomi. STREZENECZKI STELLÁNAK Hejőkürtre 3. születésnapod alkalmából sok örömet, egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: | édesapád, édesanyád £ és testvéred, Tamás. LANG JÁNOSNAK és LÁNG JÁNOSNÉNAK Szendrő 50. házassági évfordulójuk alkalmából szeretettel köszöntjük: Cn fiai, lánya, menye, | veje és unokái. % FÓRIS P JÓZSEF és felesége Szuhogy Kossuth utca 17. 50. házassági évfordulójuk alkalmából i szeretettel köszöntik: gyermekeik és családjuk. BÉRCZES ISTVÁN Cserépfalui Általános Iskola Igazgatója 50. születésnapja alkalmából, erőt, egészséget, munkájához további kitartó lelkesedést kívánnak | az iskola dolgozói. ifj. KORPÁS KÁROLY Mezőkövesd születésnapod alkalmából nagyon boldog, hosszú életet kíván: anya, apa és Robi. \ í fe' m HIRDESSEN AZ ÉSZAK- MAGYARORSZÁG BORSODI REGIONÁLIS MELLÉKLETÉBEN. TISZAÚJVÁROS BARTÓK BÉLA U. 7. SZ. (3. EMELET) ALATTI IRODÁNKBAN VÁRJUK KEDVES ÜGYFELEINKET! TELEFON: (49)343 316 A REGIONÁLIS MELLÉKLET HIRDETÉSI ÁRAI: 2/1 oldal 81.700,-Ft + ÁFA 2/2 oldal 4Ö,8Ö0.-Ft + ÁFA 1/1 oldal 40,250,-Ft + ÁFA 1/2 oldal 20.100.-Ft + ÁFA 1/4 oldal 10.2ö0.«Ft + ÁFA 1/8 oldal 5.100.-Ft + ÁFA ingyenesen közöljük a névadók, ill. keresztelők híreit, a tördelési sémában megadott méretben. Továbbá felvesszük az ÉszaJk-Magyarországban megjelentetni kívánt lakossági é és közületi hirdetéseiket is! 1994. November 8., Kedd Itt-Hon B 3 Nagy szenvedélye a dohányzás volt Boros Anikó (ÉM) - Az 1989. március 15-én Kossuth Lajos szülőfalujában, Monokon ünneplő sokaság felhívást tett közzé a Kossuth-ha- gyomány, s vele a reformkor- szak és szabadságharc emlékének méltó ápolására. Ekkor határozták el a Kossuth Lajos halálának 100. évfordulója alkalmából történő országos megemlékezésre való felkészülést, s így lett ez az év Kossuth-emlékév. Egy évvel később megalakult a Kossuth Alapítvány, majd 1993 március 15-én Kecskeméten a Kossuth Szövetség, melynek fővédnökéül Göncz Árpádot, a Magyar Köztársaság elnökét kérték fel, aki a szentendrei megnyitó ünnepségen többek között az alábbiakat mondta: „Múltunk feltérképezésére,-a számvetésre a jövőnek van szüksége, mert az emlékek fényénél önmagunkat láthatjuk jobban... Az emlékezésre, a múltunk őrzésére nekünk van igazán szükségünk. így állhat össze szellemi önarcképünk, az értéktár, amelyet felmutathatunk: ezt tettük, ezek vagyunk.” E szellemben vállalkoztam arra, hogy átnyújtok önöknek egy Kossuthtal kapcsolatos érdekességet, miáltal megismerhetik országunk kimagasló, de ellentmondásoktól nem mentes egyéniségének egyik nagy szenvedélyét, dohányzási szokását. Az anyag gyűjtésében segítségemre volt Reznák Erzsébet, a ceglédi Kossuth Múzeum munkatársa, akinek szeretnék ezúttal köszönetét mondani. Kossuth dohányzásáról sokat megtudhatunk Gróf Károlyi Gábor volt ellenzéki képviselő írásaiból, aki ilyen minőségében többször megfordult Kossuth torinói lakásában. De előtte még egy érdekesség! Amikor Kossuth az Országgyűlési Tudósítások utolsó számában elköszönt az olvasóktól és elbúcsúzott azoktól a reformpárti követektől, akikkel három és fél esztendős heves országgyűlési harcaiban összeforrott - s aminek eredményeképp 183. decemberétől 1836. május 15-ig e tudósítások 344 számát sikerült kiadatni, amely nyomtatásban mintegy hét- nyolcszáz oldalas, apró betűs kötetet tenne ki -, az a mulatságos helyzet adódott, hogy barátaitól emlékül több mint ötven pipát kapott, köztük Deák Ferenc egyik tajtékpipáját. Mindegyik ajándék ezüstkupakjára rávésték az ajándékoA 90 éves Kossuth. Ellinger Ede fényképe, 1892. zó nevét. Kossuth ily módon igen szép tajtékpipa-gyűjte- ményhez jutott hozzá. Most pedig lássuk Gróf Károlyi Gábor korabeli visszaemlékezését Kossuth dohányzási szokásáról. A szövegben emlegetett Ihász Dániel az emigráció „mindenese” volt, Kossuth lakótársa Collegno al Baracco- néban, aki hűséges munkatársa volt a kormányzónak élete végéig. „Jól elmúlt esti nyolcz óra, a lámpák már világítottak amikor újra visszatértünk a Kormányzó dolgozó szobájába, hogy ott szivarra gyújtsunk s tovább értekezzünk. A Kormányzó nagy dohányzó volt, talán még nagyobb, mint Deák Ferencz. Gyermek korától egészen a függetlenségi harczig mindig pipából szit- ta a jó tiszaháti és a szamoshá- ti illatos magyar dohányt.- Volt - úgymond - fiatal koromban kostök (megjegyzés: a kos herezacskója, ebből készített bármilyen zacskó) zacskóm is, de már annyire mégse vittem, hogy sallangos, kivarrott, figurás zacskót hordoztam volna bekecsem külső zsebjében, mint a hogy az én időmben divat volt. Beszegett kis hólyagzacskót, nagy kötött selyemzacskót használtam. Bujdosása közben, különösen Kis-Ázsiában nagyon hozzá szokott a csibukhoz. (Megjegyzés: kupak nélküli, hosszú szárú pipa.) Napkeleti népeknél ez a szokás. Nyugaton már, Angliában és Amerikában, szivart szitt. Mióta azonban a czi- garetta divatba jött: ehhez úgy hozzá szokott, hogy az utolsó évtizedben már csak czigaret- tát tudott élvezni. Különös ügyességgel és gyorsasággal tudta a szivarkát sodorni. De szivarkát aztán sokat szitt el. A czigaretta-papir Turinban is csak akkora és olyan alakú, mint nálunk. De a Kormányzó nem hosszában, hanem keresztben sodorta bele a finom vágató szivarka-do- hányt. Csomag számra szerezte be az egyszerű faszipkákat. Darabja bele kerülhetett 10-15 centesimóba. A vastag czigaret- tát faszipkából szivta. Ót-hat nagy szippantással vége volt a czigerettának. Csak úgy go- molygott a füstje. De elszitt napjában harminczat is. Különösen étkezés után s irás, olvasás és társalgás közben nem lehetett el dohányzás nélkül. Szegény jó ihász Dani ott Collegno al Baracconéban! Délelőttjének jó része mindig azzal telt el, hogy czigarettákat készített a Kormányzó számára. Mire a Kormányzó bevégezte fürdőjét, öltözködését s reg- geb sétáját, mindig ott volt asztalán egy tálzán harmincz- negyven czigaretta, a melyet a jó öreg ezredes remekbe sodo- rintgatott. Egész nap jó kedve volt azután, ha a Kormányzótól különös elismerést nyert ügyességéért és fáradhatatlan szorgalmáért. A dohányt Turinban szerezte be a Kormányzó. Közönséges hosszuvágatu szivarkadohány volt ez. Csomagja másfél bra. A mi pénzünk szerint mintegy 68-70 krajczár. Egy csomag nem volt elég egészen egy hétre. Tudtam, hogy a Kormányzó szereti a jó magyar dohányt. Most is vittem neki háromnégy fontra (megjegyzés: régi, néhol még ma is használatos súlymérték, kb. fél kg) valót. Bába Molnár Samu barátomat kértem meg, hogy szerezzen be Czegléden kitűnő dohányt, s vágassa meg finomra. Elvittük magunkkal. Az olasz határ előtt feloszt- gottuk magunk közt, nehogy a kutyafülü vámosok kiszimatolják, aztán elkobozzák s még jól meg is bírságoljanak érte. De bizony csúffá lettünk mi ezzel... A határon szerencsésen becsempésztük. Nagy' diadalérzettel el is vittük a Kormányzóhoz s ki is tálaltuk előtte. Gyönyörű bamapiros volt a dohány, csak úgy mosolygott ránk. De az illata mintha elmaradt volna az utón valahol. A Kormányzó rögtön észrevette sasszemeivel, hogy dohányunkat útközben meglepte a penész. Ha Samu barátom ott lett volna: no hiszen kikapott volna tőlünk istenesen. De magunk voltunk az okai, nem pedig ő.” HETI JEGYZET Közéleti ség Priska Tibor A rendkívül súllyal bíró helyhatósági választásokhoz közeledve akarva-aka- ratlanul is mérlegre tesszük magunkat: miként döntöttünk, kikre szavaztunk a legutóbbi választásokon, kiket bíztunk meg közvetlen környezetünkben ügyeink intézésére, miként tették azok dolgukat a köz érdekében, tették-e egyáltalán, vagy csak hangoskodtak, meg ilyenek. A saját környezetéről nyilván mindenkinek megvan a maga véleménye. De hát milyen is lehet a véleményünk a magunk szavazatairól, a megválasztottak ténykedéséről? Vegyes. Eléggé vegyes ez a tapasztalat. Sok új ember került az önkormányzatokba, a legtöbbje, föltehetően a nagyobbik része tette is lel ki ismerete szerint amit tudott. A tapasztalatlanság, a bátortalanság viszont sok helyütt nagyon is látszó- dott. Találkoztunk bizony jó megjelenésű, helyesen gondolkodó, a közért tenni akaró fiatal emberekkel, akik viszont elgondolásaikat, ötleteiket inkább csak a családban, vagy néhány barát társaságában ismertették, ott vitáztak, mérlegeltek, érveltek, a nyilvánosság előtt csendben meghúzódtak. Jómagam is találkoztam ezzel a típussal. Fel is ajánlottam az újság erejét, (hátha mégis létezik), nyilvánosságát, de ezt a fiatal ember, a maga friss köz- életiségének rutintalanságával már nem merte vállalni. Ezeknek a szava, hát nem is igen hallatszott, nem hallik most sem, hallik viszont nagyon is messzire a hangoskodóké, a melldöngetőké. Azoké, akik úgy vélik - lehetséges, jól vélik -, hogy eréllyel, mások túlkiabá- lásával, mások lejáratásával előbbre jutnak. Úgy tűnik, túl sokan kerültek be a „kemény vonal" képviselői közül, akik inkább belefojtják a szót a másikba, mintsem meghallgatnák, érvként pedig durvaságokat, nemegyszer pofonokat is használnak. Bármennyire is meghökkentő, nem egyedi eset a pofozkodás, az szó szerinti bírókra kelés, egymás mocskolása, bepiszkolása, a mi megyénk elég sok falujából, városából is tudnának az ottaniak példákat sorolni. Olyanokat is, akik cukkolják, hergelik a pofozkodásra amúgy is hajlamosat: adj neki, megérdemli, ne sajnáld, úgy kell a bitangnak! Most örüljünk annak a közhelynek, hogy azért mégsem ez a jellemző! Jól is állnánk, ha ez lenne! De, mint tudjuk, a rossz hír szárnyakon jár. A durvaság, a keménykedés messzebb hallik, mint a halkan, vagy egyáltalán el sem mondott, mégoly helyénvaló ötlet hangja. Mindenestre az újabb választásoknál Ismét magunkat tesszük mérlegre: vajon a cimboránkra szavaz- zunk-e, csak azért, mert a cimboránk, vagy a másikra, a mégis alkalmato- sabbra? Ráadásul: egyikünk zsebében sem lesz akkor sem a bölcsek köve.
