Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-05 / 235. szám

1994» Október 5-, Szerda Gazdaság ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Lehetőség; 30 ezer példányban Budapest (MTI) - A vállalkozás­alapítás legfőbb problémája a jó üz­leti ötlet hiánya - ezen kíván segíte­ni egy új gazdasági havilap a Lehe­tőség. A lap első számát kedden saj­tótájékoztatón mutatták be készí­tői, és kiadója a Forka Tömegkom­munikációs Kft. A sajtótájékoztatón elhangzott: a la­pot a kis- és középvállalkozók szá­mára készítik, akiknek leginkább szükségük van az üzleti informáci­ókra, a kezdéshez szükséges taná­csokra. A Lehetőség egyfajta infor­mációt közöl csupán: vállalkozói öt­leteket, megvalósítási módokat, amelyeket szakértői csoportok dol­goznak ki. Valójában tehát koncep­ciót, know how-t ajánlanak fel az új­ságolvasónak. A lap készítői felvették a kapcsola­tot a megyei munkaügyi központok­kal, a Munkaügyi Minisztériummal és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal. Kapcsólatot terem­tenek további a Magyar Franchise Szövetséggel. Támaszkodnak a KISOSZ szakértőire is. A Lehetőség 30 ezer példányban jelenik meg, kezdetben a Privát Profit és a Világ- gazdaság című lapok előfizetőihez juttatják el. Új futamidőkkel bővítve Budapest (MTI) - Az elmúlt egy esztendő során lényegesen növe­kedtek a Kereskedelmi Bank Rt. forrásaiban a lakossági megtakarí­tások. Az irányzat további erősítése érdekében a bank új futamidőkkel bővítette Trezor értékjegyét. Ezentúl 30 és 60 napos, ismétlődő lekötésű Trezor értékjegyeket is le­het vásárolni a banknál. Minderről kedden tájékoztatták a sajtó kép­viselőit. Elmondták, hogy a lakosság jelen­tős része általában csak rövid időre kívánja lekötni a pénzét, számítva a kamatok változására, főképpen emelkedésére. Ez a konstrukció az ilyen jellegű igényeket kívánja kie­légíteni, hiszen így már egy hóna­pos lekötést követően kamatozik a megtakarítás. Harmincnapos lekötés esetén a ka­mat évi 19,5 százalék. A lekötés au­tomatikusan ismételhető, a kama­tokat minden hónap után a bank tő­késíti. A Trezor-papír mellett jelen­tős lakossági megtakarításokat he­lyeztek el a pénzintézetnél devizá­ban. Bővíti a bank a folyószámla szolgáltatását is. Egyelőre olyan cé­geknek biztosítják elsősorban a la­kossági folyószámla-vezetést, ame­lyek ezzel kívánják megoldani a bé­rek kifizetését. A folyószámla-tulaj­donosok bankkártyát is kaphatnak, s ezzel a pénzintézet 30 automatá­jából pénzt tudnak felvenni. Várha­tóan novembertől ismét megjelenik a bank a befektetésijegy-piacon is. Ezúttal a Profit plusz elnevezésű befektetési jegyet kínálják majd azoknak a megtakarítóknak, akik a személyi jövedelemadózásban a be­fektetési kedvezményt is igénybe kívánják venni. Agrárszakemberek továbbképzése Budapest (ÉM) - Németországi to­vábbképzést szervez a Földműve­lésügyi Minisztérium a mezőgazda­ság, az erdőgazdaság, az élelmiszer- ipar területén dolgozó szakemberek részére. A képzés a Hamburgtól 60 kilomé­terre levő, tannenfelde-i oktatási központban zajlik majd, november 21-től december 10-ig, és elméleti, valamint gyakorlati részből áll. A felsőfokú iskolai végzettséggel ren­delkező agrárszakemberek október 10-ig jelentkezhetnek a minisztéri­um humánpolitikai főosztályán. Itt kaphatnak bővebb felvilágosítást is az érdeklődők. _RÖVIDEN Az év első felében tovább folytató­dott a gazdasági szervezetek szá­mának dinamikus növekedése. A tíz főnél többet foglalkoztató szerve­zeteknél összesen csaknem három- millióan dolgoztak a már említett időszakban. A fogyasztói árak augusztusban, a júliusihoz képest 1,4 százalékkal emelkedtek. Az utolsó tizenkét hó­nap alatt - tehát ’93 augusztushoz viszonyítva - 19,5 százalékkal nőtt az árszínvonal. Alig ötévesen a legjobbak között „Szabálytalanság, törvénytelenség mindig, mindenütt van" Debnar Gyula Miskolc (ÉM) - Hagelmayer Ist­vánt 1989 végén választotta a parlament az Állami Számvevő- szék (ÁSZ) elnökévé. Akkor mindössze két hónap alatt kel­lett létrehozni ezt az új szerve­zetet. A helyzet most sem köny- nyű, hiszen abban az időben megszüntették a Pénzügymi­nisztérium Ellenőrzési Főosztá­lyát, és ennek szerepét teljes mértékben máig sem sikerült betölteni. □ Elnök úr, hajói tudom a volt szo­cialista országok közül elsőként ha­zánkban jött létre az ÁSZ. • Ez valóban így van, és a Németh- kormány idején alakult az Alkot­mánybíróság is. De nem feledkezhe­tünk meg arról sem, hazánkban már 1987-től kétszintű bankrend­szer működött. Tehát ebben mege­lőztük a volt szocialista országokat, és ezt a világ nagymértékben hono­rálja. Az Állami Számvevőszék több mint négy éve dolgozik, és éppen a már emlegetett elsőségünknek kö­szönhető, hogy tagjai vagyunk a vi­lágszervezet elnökségének. A mad­ridi székhelyű, Európai Számvevő­székek Szervezetének elnöksége pedig alelnökké választott. így megismerhettem, hogyan mű­ködnek a számvevőszékek az egyes országokban. Ki merem jelenteni, a magyar a legjobbak között van. Ezt elismerte a világszervezet is, hiszen Washingtonban - százötven­két ország számvevőszéki veze­tőjének jelenlétében - átvehet­tem az úgynevezett Kantucs-díjat. Ezt háromévenként ítélik oda, az az ország kapja, ahol legtöbbet fejlődött a számvevőszék tevé­kenysége. □ Önöknek rövid idő alatt kellett fel­állítaniuk egy országos hálózatot, amelynek Borsod-Abaúj-Zemplén megye is tagja lett. • Éz valóban így történt, tulajdon­képpen két hónap alatt intéztük a felvételeket. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a megszűnt Népi Ellenőrzéstől is alkalmaztuk a leg­jobbakat. Igaz, sokan a szemükre vetették; hogy annak idején nem tudták például a Miniszterelnöki Hivatalt ellenőrizni, vagy a Külügy­minisztériumot, vagy a Honvédelmi Minisztériumot. De a valósághoz hozzátartozik, hogy ha komoly fel­táró munkát végeztek, és valami­lyen korrupcióra bukkantak, akkor a pártközpont leállította a vizsgála­tot, mondván; ne tovább... ennyi elég. A szervezet felállítása szem­pontjából a másik, ugyancsak fon­tos dolog, hogy a Pénzügyminiszté­rium Ellenőrzési Főosztálya átke­rült az Állami Számvevőszékhez, a vidéki apparátussal együtt. Problé­mának látom viszont, hogy a Pénz­ügyminisztérium ott maradt - a kormányzat ellenőrzésére hivatott - ellenőrzési főosztály nélkül. □ Az ÁSZ-nak az önkormányzato­kat is ellenőriznie kell. • Közismert, hogy Magyarországon mintegy háromezer-kétszáz önkor­mányzat van, és nekünk mindössze száz munkatársunk foglalkozik ezek ellenőrzésével. Ezért me­rült fel, hogy az önkormányzati tör­vény módosításakor az Állami Számvevőszékről is essék szó. A tör­vénytervezet szerint kétévenként minden önkormányzathoz el kell jutnunk. Ez viszont azzal járna, hogy háromszázhatvan főre kellene növelni az önkormányzatokat ellen­őrző állomány létszámát. De ide tartozik, hogy jelenleg a törvény szerint, minden kétezer főnél na­gyobb település önkormányzatánál belsőellenőrzésnek kell lennie. Sor­ra azt tapasztaljuk, hogy egyáltalán nincs ilyen, vagy ha mégis, akkor nem tudja mi a feladata. Ez persze azt is jelenti, hogy a belsőellenőrök képzésével ebben az országban nem foglalkozik senki. A számvevőszék vállalkozna erre - a belügyminisz­ter úrral is tárgyaltunk erről -, ki­képeznénk azokat, akik az önkor­mányzatnál belsőellenőrzéssel fog­lalkoznak, esetleg a jegyzőket is, mert ez utóbbiak - különösen a ki­sebb községekben - sem mindig is­merik a feladataikat. □ Négy év után most ismét komoly feladat előtt állnak. Egy új szerveze­ti, működési struktúrát kell megva­lósítani. 9 Igen. A közelmúltban megbeszé­lést folytattunk a miniszterelnök úrral, aki elégedetten nyilatkozott az ÁSZ munkájáról. Remélem - mondottam akkor -, ha az Ön kor­mányát fogjuk ellenőrizni, és a ko­rábbiakhoz hasonló, kemény megál­lapításokat teszünk, nem mondja majd, hogy rosszul dolgozunk. Nos, ő megnyugtatott, kifejtette; érde­kük, hogy minden törvénytelenség, minden célszerűtlenség felszín­re kerüljön. Persze hozzá kell ten­nem, egyetlen kormányfő sem nyi­latkozhat másként. Mindenesetre azért bízom abban, hogy ez valóban így is lesz, mert az én munkatársa­im kiválóan képzett szakemberek, törvénytelenség, szabálytalanság, célszerűtlenség pedig - hiába is tagadnánk - mindig mindenütt ta­pasztalható... „Tiltott” technika a Miskolci Egyetemen Miskolc (ÉM - M.L.) - Veszprém, Győr és Szeged egyetemei után szá­mítógépes kiállításával tegnap a Miskolci Egyetemre is ellátogatott a Hewlett-Packard amerikai számí­tógépes cég magyar képviselete. Be­mutatták a fejlett országokban el­terjedt, korábban COCOM-listán szereplő számítógépes csúcstechno­lógiáját. Programjaik felhasználha­tók az építészeti, gépészeti és elekt­rotechnikai szerkesztésekben és tervezésben. Világbanki támogatással nemsoká­ra a Miskolci Egyetem hallgatói is hozzájuthatnak ehhez az egykor til­tott technikához, amely a későbbi­ekben talán elfeledteti velük a ha­gyományos, rajzasztalokon való szerkesztéseket. O © © O © © 0 © lllllÉ .Napraforgó étolaj (liter) Ecet (20%-oa) 116 109 109 99 99 83 107 83 109 Teavaj (10 dkg) 36 35 35.5C 1 ­36 _ __ Ráma (25 dkg) 56 50 55 54 53 . ' . ’yVS* V'' (Sertészsír (50 dkg, dobozos) 61 65 62 63 65 _ _ 11! in| ■g ■Mi 11-5C 12 — Kristálycukor (kg) 82 84 88 79 79 _ Asztali SÓ (kg) «Finomliszt (kg) 28 'ÍA 'j i 24 %>..*. 23, 23 23 34 30 32 34 33 .........-........ — — R izs („B” fényezetlen) mem MNÍ 68 67 46 i!­frei (liter, 2,8%) ...45 4 2 45 39 44 — — _ Tejföl (2 dl, 20%) 36 32 34 35 34­*** «Trappista sait (kg) 480 450 460 - 475 Tehéntúró (50 dkg) 118 117 112 - 113 ­Senésmájkrém (10 dkg/dh) 28 24 24 26 24 .24-50 - - § Párizsi (kg) 281 270 270 - 280 290 213 250 (Sertéscomb (kg) 46O 500 490 - 470 500 455 450 Rövidkaraj (kg) 470 520 500 - 510 520 465 455 «Hosszúkaraj (kg) 430 470 470 - 460 470 ........424.......420 S ertésoldalas (kg) 390 390 400 - 405 440 360 390 Sertésmáj (kg) 234 250 250 - 258 240 182 210 1 Virsli műbélben (kg) '308 330 330 - 314 340 259 294 ' 1 300 - -.......255 .F agyasztott egész csirke (kg) _ Cslrkefarhát fagy, (kg) JM—: no lOŰ Csirkeaprólék (kg) - 200 195 -......165,_215 Pa pír-zsebkendő (100 db) 60 56 62 58 45 ­WC-papír (1 tekercses) 32 32 35 34........J2—___-__.— H ypo (liter) 24 25 24 22 22 fTomi Sztár (2,4-es) 536 460 535 379 483.............-.................- - f 0 102. Szuperéit, Thököly út 1. © Szinva ABC, Vörösmarty út 74. © 922. sz. BulgárfÖSdi ABC, Kiss tábornok u. 4.0 Delikátesz, Jósika út 1-3. © Centrum Szupermarket, Széchenyi út 111. © Belvárosi Húsbolt, Széchenyi út 56. 0 Húsipari Vállalat Mintabolt, Fonoda út © Paszter Husbolt, Búza tér, Csarnok sarok ...............................................................i_______________—___;___—____............................ ^ ÁLLÁSPONT Állati! Balogh Andrea A telefon másik végén izgatott női hang panaszkodott kolléganőmnek. Ez, kérem, minden emberi elmét felülmúl, mondta. Amióta láttuk az Objektív című tévémű­sort, férjem és én képtelenek vagyunk a parizerhez nyúlni, és egyáltalán, bármi­nemű húskészítményt megenni. A család hovatovább vegetáriánus lesz, de a zöld­ség, a gyümölcs drága, és egyébként pedig felette ráuntunk az egyoldalú ét­kezésre. Kolléganőm megértőén hümmögött, majd rafináltan a kikérdezés eszközével élt. így aztán világossá vált számára a hely­zet. Az Objektívben elhagyott kutyákról, macskákról volt szó, amelyek bosszú kó­borlás után a sintértelepen végzik földi pá­lyafutásukat. A tetemek az állati fehérje­feldolgozóba kerülnek, magyarázta a té­vénéző, az ott készült húsliszt viszont pa- rizer lesz. s Állati! Hogy mit meg nem etetnének ve­lünk, ha nem vigyázunk! - gondolom. Gyorsan a telefon után nyúlok, s néhány perc múltán megnyugodva teszem le a kagylót. Megtudtam ugyanis, hogy az em­lített tevékenység korántsem úja honi gaz­daságban. Sőt, a világon mindenhol elter­jedt módszerről van szó. Az állattartásban - ezen belül elsősorban a baromfi-, illet­ve a sertéstenyésztésben - a siker nélkü­lözhetetlen „kelléke" a jó takarmány. A jó takarmány, amely fehérjében gazdag. A halliszt, a húsliszt, mind-mind ilyen for­rás. Következésképpen nem a parizerbe, felvágottba, s egyéb húsipari termékbe, hanem az állatok takarmányába keverik. Egyébként pedig rendkívül szigorú tech­nológia során lesz az elhullott állattetem­ből fehérje. Aggodalomra tehát semmi ok. ÁRFOLYAMOK Budapest (MTI) - A kis tételben folyó keres­kedéstől eltekintve 366 üzletben 783,497491 millió forint forgalmat bonyolított le árfolya­mértéken a Budapesti Értékpapírtőzsde a mai napon. A részvények forgalma (309 kötés) né­vértéken 31,96290 millió forintot, árfolyamérté­ken szántóivá pedig 81,599965 miihó forintot tett ki. Összesen 41 367 darab részvény cserélt gazdát. A kárpótlási jegyek árfolyamértékű for­galma 22,126450 millió forint, az államkötvé­nyeké 48,5670 miihó forint, a kincstárjegyeké pedig 631,20510 millió forint volt. Befektetési jegyekben ma nem volt forgalom. A részvények körében a legtöbb kötést az EGIS Gyógyszer- gyár (100) papírjában realizálták. Kárpótlási jegy Tőzsde Index (ideiglenes) okt. 4. 1550,56 +0,20 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1994. október 4. Valuta Vétel Eladás Deviza Középárf. 170,54 Pénznem ;ol font 169,21 172,21 Belga frank* 17.61 ; 17,91 : Finn márka Holland forint 61,66 62,70 #87,26 170.08 -: 107,73 109,59 179,57 81.09.J 359,42 366,08 66,99 70,191 15,78 16,06 Kuvaiti dinár Noi-vég korona Osztrák schill* 980,61 997.31 Svéd korona 132,05 134,29: 133,20 A megadott számok 1 egységre értendők, forint­ban *: 100 egység, **: 1000 egység

Next

/
Thumbnails
Contents