Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-26 / 253. szám
1994« Október 26» Holnap...- A Társadalmi Egyesülések Megyei Szövetsége és tagszervezetei civil fórumot rendeznek holnap délután 2-tól a miskolci szakszervezeti székház 1. emeleti tanácstermében. Szabó György (MSZP) országgyűlési képviselő a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke tart előadást a módosított önkormányzati törvényről, majd a parlamenti pártok megyei vezetői szólnak a választással kapcsolatos törekvéseikről. Fogadnak Sáta, Mezőkövesd (ÉM) - Faragó Péter, a 6. sz. országgyűlési választói körzet képviselője fogadóórát tart ma délután 4 órától Sátán, majd ezt követően Uppony községben. A rendezvényre mindkét település lakosait válj a. Olasz János Borsod-Abaúj-Zemplén 13. sz. országgyűlési választókerületének szocialista képviselője holnap délelőtt 9-12 óráig tartja a fogadóóráját. Az érdeklődő állampolgárokat Mezőkövesden a polgár- mesteri hivatal „A” épületének 1/33. sz. helyiségében várja. Egymilliós sör . Miskolc (ÉM - FJ) - Eredetileg csak egy pofa sört szeretett volna meginni, de a sorsát nem kerülhette el: csak azért is milliomos lett belőle. No, nem mintha tűi sokat berzenkedett volna emiatt, csak éppen álmában sem gondolta, hogy ilyen szerencséje lesz. Igaz, nem először járt a Bingo-teremben, de mint mondja, csak úgy szórakozásból ugrott fel hébe-hóba. Csütörtök este is „időhúzási” szándékkal vett néhány szelvényt a söre mellé, s szinte el sem akarta hinni, hogy az egymillió-huszonötezer forintos extra jutalom az ó markát üti. S, hogy mihez kezd a pénzzel N. űr? Beinvesztálja egyébként sem túl rosszul menő vállalkozásába. Bombára bukkant Miskolc (ÉM) - Feltehetően a második világháborúban /elejtették” Miskolcon, az Öröm-hegyen azt a szárnyas aknát, amelyikre B.B. talált rá hétvégi telkén hétfőn, kerti munkálkodása közben. Európai szülészet Miskolc (ÉM) - Az Európai Szülész- Nőgyógyász Társaság magyarországi tagozata október 28-án Miskolcon rendezi ötödik tudományos ülését. Ezúttal szülészeti témák kerülnek napirendre. A Tudomány és Technika Házában rendezett szakmai eseményre 250 szülészorvos érkezik. Délelőtt négy referátum hangzik el, délután pedig háromórás kerekasz- tal-konferencia lesz. Temetőt szentelnek Györgytarló (ÉM) - A község közelében a második világháború alatt katonai repülőtér működött s elfoglalásáért 1944-ben nagyon heves harcok folytak. Az ádáz küzdelemben többtucatnyi német, orosz, román és magyar katona esett el. A község lakói közül elhunyt áldozatok tiszteletére október 30-án, délután fél kettőkor a település központjában II. világháborús emlékművet avatnak. Tervezője és alkotója Kovács László fafaragó és Tomkó László kófaragómester. Fél háromkor újratemetik a katonai repülőtérért folyó harcokban elhunytakat és felszentelik a hősi temetőjüket. Új blokk Miskolc (ÉM) - Új postabélyeget és bélyegblokkot bocsátott ki a héten a Magyar Posta Rt. „A holocaust áldozatai emlékére”, illetve „Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Felülvizsgálati Konferencia és Csúcstalálkozó, Budapest 1994.” elnevezéssel. Drága fényképek Miskolc (ÉM) - Szerda délelőtt a 3- as út mezőkövesdi szakaszán mér a t.raffipax, délután kettőtől pedig a Tiszaújváros térségében autózóknak érdemes fokozottan figyelni a sebességmérő órákra. Szerda Megyei Körkép ÉSZAK*Magyarorsz4g 5 Az alternatív betegszállításé a jövő Rohammentő kellene még Ózdra és Sátoraljaújhelyre is A megyei mentőszervezet évente csaknem 270 ezer mentőfeladatot végez Miskolc (ÉM - KJ) - Az utóbbi időben sok kritika éri a mentőszolgálatot a betegszállításban előforduló fennakadások, késések miatt. A helyzet abból adódik - derül ki Breitenbach Géza mentő-főorvos t;y ékoztatój ából hogy Miskolcon 25 mentőkocsira 250-300 feladat jut naponta. A megyei önkormányzat holnapi ülésén - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Testnevelési és Sporthivatal tevékenysége, illetve a megyei gázellátás helyzete mellett - szó lesz a mentőszolgálat munkájáról, a betegszállítás, a mentés jelenlegi helyzetéről és feladatairól is. Breitenbach Géza, a mentőszolgálat vezető főorvosa tájékoztatójából kiderül, hogy a szervezet munkájában alapvető problémák nincsenek, gondot okoz azonban, hogy mindössze egy rohamkocsija van a megyének, így még az esélye sincs meg annak, hogy ez az autó a megye távolabbi pontjain élő lakosság rendelkezésére álljon. Indokolt lenne - véli a főorvos - Ózdon és Sátoraljaújhelyen is üzembe helyezni egy-egy rohammentőt. A mentést és az azonnali feladatokat megfelelő szakmai szinten és időben el tudják látni. Nagyobb gondot jelent azonban az időhöz kötött szállítások: a művese-kezelésre járók be- és hazaszállítása, a betegek CT-re és laboratóriumi vizsgálatokra történő szállítása. Jelentős késéssel tudják csak a rendelőintézetekben, kórházakban ellátott betegeket hazavinni, ezért munkájukat az utóbbi időben sok kritika éri. A helyzetet tovább nehezíti, hogy talán a szabad orvosválasztás miatt egyre több olyan kéréssel fordulnak a mentősökhöz, hogy a betegeket egy távoli megye gyógyintézetébe szállítsák, ami jelentősen megnöveli mind az időt, mind a futott kilométerek számát. A betegszállításban jelentkező fennakadások magyarázhatják azt, hogy egyre több alternatív mentőszervezet jön létre az országban. Sajnos azonban ezeket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár különböző módon finanszírozza. Vannak akik megkapják a finanszírozást, vannak akik nem. Az egészségügyi kormányzat elképzeléseiben szerepel, hogy a mentés és a betegszállítás finanszírozását kettéválasztják, az előbbit állami feladattá teszik, a betegszállításban pedig versenyhelyzetet teremtenek. Kívánatos azonban, hogy ezeknél az alternatív szervezeteknél - mind szakmailag, mind pedig a szervezésben - az Országos Mentőszolgálat vezető és koordináló szerepe fennmaradjon - hangsúlyozza Breitenbach Géza. Halárusnál is találtak játékautomatákat Budapest (ISB - D.Zs.) - A játékautomaták tömege már-már zavarja a kulturált vendéglátást - állapítja meg többek között a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség legutóbbi vizsgálata, amelyet a gépek üzemeltetésének körülményeiről készített a hivatal. Az ellenőrök 721 üzemeltető helyen 549 pénznyerő- és 1879 játékautomata működésének körülményeit vizsgálták. Az eredmény megdöbbentő volt! Az üzemeltetők legtöbbje engedély nélkül működteti egy, vagy több gépét. Néhányan közülük nem is tudták, hogy az érvényes rendelet szerint a rendőrhatóság előzetes hozzájárulása szükséges ehhez a tevékenységhez. Az igazsághoz hozJáték az automatákkal zátartozik, hogy a gépek általában nem is az üzlettulajdonosok birtokában vannak, csupán bérlik azokat. A valódi tulajdonosoknak azonban szinte lehetetlenség a nyomára jutni, a hamis bérleti szerződések miatt. Egy-egy gép bérleti díja papíron mindössze 500-600 forint. A valóságban ez az összeg 5-20 ezer forint is lehet, illetve a bevétel 30-40 százalékára is rúghat! (Az automaták napi átlagbevétele a becslések szerint elérheti a 7 ezer forintot is.) A szabálytalanság esetén kiszabható maximum 30 ezer forintos pénzbírság kifizetése tehát nem okoz gondot a vállalkozóknak... Azzal kapcsolatban, hogy mennyire elteijedt manapság a várótermekben, presszókban, éttermekben és minden egyéb elképzelhető helyen (például halárusnál) az Fotók: Fojtán László automaták alkalmazása, a vizsgálat úgy fogalmaz: Szabolcs-Szat- már-Bereg, illetve Somogy megyében a gépi játék szinte kizárólagos szórakoztatási módnak számít. Az automaták a 14 évnél fiatalabbak körében is rendkívül kedveltek, s annak ellenére, hogy hivatalosan nem használhatják az effajta gépeket, sok helyen találkoztak az ellenőrök velük is. Gyakran előfordul, hogy az eredetileg játékra tervezett gépeket pénznyerő automatákká alakítják át. Az is előfordult, hogy nyerőautomata programot építettek be a vi- deogépbe és távirányítással működtették. A pénztologatós automatáknál pedig azzal csökkentették a nyerési lehetőséget, hogy az érméket tartó tálca szélét érdesre csiszolták. Az egy hónapig tartó vizsgálat „eredményeként” az ellenőrök 163 személy ellen indítottak szabálysértési eljárást, 108 helyszíni bírságot szabtak ki, 43 pénznyerőt koboztak el és 366játékautomatát foglaltak le. * A vizsgálat borsod-abaúj-zempléni tapasztalatairól a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségtől kaptunk tájékoztatást. Medve Andor kereskedelmi felügyelő, a témavizsgálat vezetője elmondta, hogy 11 üzletben 13 pénznyerő automatát foglaltak le. Az indok az volt, hogy ezeken a helyeken nem rendelkeztek az Országos Mérésügyi Hivatal szakhatósági véleményével és a Szerencsejáték Felügyelet engedélyével sem. Utóbbival már csak azért sem rendelkezhettek, mert nem engedélyezett játéktermekről, hanem például presszókról volt szó. Huszonhét alkalommal állam- igazgatási határozatban, határidővel köteleztek játékautomata és egyéb szórakoztató játék engedélyezési hiányosságainak megszüntetésére. Egy esetben pedig azért jái-tak el, illetve azért értesítették a Vám és Pénzügyőrséget, mert engedély nélküli szeszesital-mérésre bukkantak. A témavizsgálatban a felügyelőség mellett részt vett az Országos Mérésügyi Hivatal Miskolci Méréshitelesítő Hivatala és a Szerencsejáték Felügyelet Miskolc Területi Igazgatósága is - tudtuk meg Medve Andortól. _INENN SZÓLVA Kötcsön-Hunsíet M. Szabó Zsuzsa Pénteken helyezték üzembe és azóta szinte egyfolytában rója a miskolci síneket a Debrecen színeire - kék-sárgára - festett, a cívis város címerét viselő Canz-Hunstet kölcsön villamos. Hogy ismerjük meg, hogy vegyünk belőle. Lapunkban is megjelent már: számos kitűnő tulajdonsággal rendelkezik, s ami cseppet sem lényegtelen, teljesen magyar termék. A miskolci képviselők egyelőre annyiról döntöttek, hogy kiválasztották, ez legyen az a típus, amely alkalmas egy majd' 200 ezres lélekszámú város kelet-nyugati tengelyének forgalmát jórészt lebonyolítani. És hogy készítse el a közlekedési vállalat szakembergárdája azt a pályázatot, amelynek segítségével a központi környezetvédelmi alaptól kaphat rá pénzt a város. A héten arról is határoznak a város szenátorai, hogy mehet a pályázat, vagy nem. Nehéz döntésnek ígérkezik, mert a kék villamos ugyan nagyon szép, és valóban nagyon jó, de nem olcsó. Darabja 121 millió forintot kóstál, s ahhoz, hogy egy ütőképes villamos-park álljon össze belőlük, 12 darabot kell megvenni. A feltételek már ismertek: az alap fedezné az ár 30 százalékát, adna ugyanennyi kamatmentes hitelt - nagy szó manapság kamat nélkül pénzt kapni! -, a fennmaradó 40 százalékot két év alatt fizetné ki a város, no és ott a hitel. Miskolc büdzséje nem bővelkedik fölös pénzben. Sőt: kölcsönre szorul. Ezért nem ígérkezik könnyűnek a képviselők dolga, amikor választaniuk kell, hogy igennel, vagy nemmel szavaznak az előterjesztésre. Mert lehet, hogy örülni fognak - miként eddig kifejezték - a miskolci polgárok, de az is lehet, hogy nem - azok például, akikhátránytszenvedneka villamosra költött pénz miatt. A döntést megkönnyítendő kérdőíveket helyeztek ki a Canz-Hunslet üléseire, a tíznapos próbaút alatt nyilatkozzanak róla azok, akikért lesz, ha megvásároljuk. Csak reménykedni lehet, hogy komolyan veszik az emberek ezeket az íveket, s a válaszaikkal megkönnyítik a város választott testületének döntését. Kerámiás gondozó Miskolc (ÉM) - A miskolci „idősek hete” rendezvénysorozatán belül tegnap kiállítás nyűt a 13. Számú Gondozási Központban. A Brun- gelné Kálmán Mária képzőművész kerámiáit bemutató tárlatot november 7-ig naponta 9- től délután 6 óráig tekinthetik meg az érdeklődők a Kacsoh Pongrác úti gondozási központban. Egységet kért Miskolc (ÉM) - A Nagy Imre Társaság Borsod-Abaúj-Zeiqplén Megyei Szervezete október 28-án, pénteken délután 2 órától klubdélutánt rendez a miskolci Tudomány és Technika Házában. Az összejövetelen az érdeklődők találkozhatnak Gyenes Judittal, Maiéter Pál özvegyével. Szakértőként Horváth Miklós alezredes, hadtörténeti kutató is részt vesz a találkozón. A társaság rendkívül fontosnak tartja annak a gondolatnak az ébrentartását, amelyet negyven éve, 1954. október 24-én Nagy Imre akkori miniszterelnök a Hazafias Népfront első országos seregszemléjén is megfogalmazott beszédében, amikor kilenc és fél millió honfitársunk támogatását kérte - magyarán a nemzeti egység megteremtését - az 1953. július 4-én meghirdetett kormányprogramja végrehajtásához. Lényegében ma is hasonló célok érdekében kellene megteremteni a nemzeti egységet, összefogást - írják a rendezvényre invitáló meghívójukban. 1944. december 21-én ült össze Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés, és alakította meg az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, amelynek Nagy Imre lett a földművelésügyi minisztere. Az ő irányításával dolgozták ki a 600/1945. számú kormányrendeletet a „nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a fóldmú- ves nép földhöz juttatásáról”, amely alapvetően megváltoztatta a föld- és tulajdonviszonyokat - emlékeztetnek rá. E kormányrendelet és annak végrehajtása is bizonyítja - hangsúlyozza a Nagy Imre Társaság -, hogy meg lehet oldani egy országos gondot viszonylag gyorsan, ha megvan hozzá a hatalmat gyakorlók akarata, az érintettek egyetértése és támogatása.