Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-24 / 251. szám

16 ÉSZAK-Magyarország _A NAP FOTÓIA Századik születésnapját ünnepelte szomba­ton városunk egyik legidősebb polgára, özv. Zabari Sámuelné. Az 1894. október 24-én Miskolcon született Kapus Zsuzsanna két gyermek édesanyja. Lányával él, de az ünne­pi reggelen átment a néhány sarokkal távo­labb élő fiához, akinek otthonában már Kürthy László református püspök és felesége várta. Itt istentiszteleten vett részt, majd úrva­csorát vett. Ezután fiával unokájához sétált, ahol szűk családi körben, gyermekei, unokái, déd-, és ükunokái, valamint húga társaságá­ban töltötte a nap további részét. Fotók: Laczó József ANNO Október 24-én történt 1601. Sárrét (Fejér vm.) mellett egy október 9. óta tartó csatasorozat végén a királyi sereg szétverte Haszán nagyvezér hadát. 1810.1. Ferenc utasította Joseph Wallis gró­fot, az Udvari Kamara elnökét, hogy dolgozza ki egy új pénzügyi politika alapelveit. 1841. Földrengés Komárombán. 1845. A király fölmentette tisztségétől Haller Ferenc gr. horvát bánt, s a báni tisztség ellátá­sával Haulik György zágrábi püspököt mint báni helytartót bízta meg. 1906. A király szentesítette a II. Rákóczi Fe­renc és bujdosó társai hamvainak hazahozata­láról szóló 1906. XX. törvénycikket. 1929. Kirobbant a New York-i tőzsdekrach. (A világgazdasági válság kezdete.) 1935. Bethlen István g. a képviselőházban nagy beszédben támadta a Gömbös-kormányt. 1956. A magyar kormány kérésére szovjet csa­patok vonultak be Budapestre. - Megjelent a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségé­nek felhívása. (A párt támogatására és az el­lenforradalommal való leszámolásra szóh'tott fel.) - Az Elnöki Tanács megválasztotta Nagy Imrét a minisztertanács elnökévé. - Nagy Im­re statáriumot hirdetett az ország egész terü­letére. _NAPTÁR A Nap kel: 6 óra 15 perckor, nyugszik: 16 óra 41 perckor. A Hold kel: 19 óra 53 perckor, nyugszik: 10 óra 40 perckor. Névnapok: Arétász, Antal, Gilbert, Gil- berta, Gilgames, Harald, Herold, Rafael, Ráfis, Ráhel, SALAMON. „IDŐTÁRÁS Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, záporeső. Az eleinte még élénk, helyenként erős délkeleti szél mérsék­lődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyu­gaton 8,13, keleten 12,17 fok között alakul. A pilóta (is) felelős volt Napról Napra _ 1994« Október 24-, Hétfő Orosháza (MTI) - Több szabályta­lanság okozta a szombaton Oroshá­za közelében történt, kilenc em­beréletet követelt helikopter-sze­rencsétlenséget — erről adott ki va­sárnap közleményt a Rendőrség Sajtószolgálata. Az eddigi megállapítások szerint a helikopter fedélzetén kettővel több utas tartózkodott a megenge­dettnél. A pilóta nem rendelkezett repülési szakszolgálati engedéllyel, Santiago (MTI) - A chilei gyerekek kétharmada otthon (testi erőszak­nak, illetve fenyítésnek van kitéve. Egyharmaduk gyakori és súlyos ve­réseket kap szüleitől - áll az UNI­CEF - az ENSZ Gyermekalapja - egyik nemrégiben közzétett jelenté­sében. A jelentés egyike az elsőknek, amely hasonló témában készült La- tin-Amerikában. Bár a gyermekek Miskolc (EM) - Szombat délelőtt a megye négy városában rendezték meg az Eszak-Magyarország, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitány­ság és a Magyar Autóklub megyei szervezete által meghirdetett nyílt kategóriájú autós ügyességi ver­seny selejtezőit. A verseny két rész­ből állt: első akadályként KRESZ- tesztlapokat keltett kitölteniük a je­lentkezőknek, s csak ezután gurul­hattak autóikkal az ügyességi pá­lyákra. Mi a miskolci helyszínre (Magyar Autóklub Győri kapuban lévő műszaki állomása) látogattunk ki, ahol Sándor László őrnagy érté­in. 21.-IV. 20. Bármennyire is eltervezte a mai nap teendőit, kénytelen lesz változtatni rajta. Ne váljon közreműködési kész­séget környezetétől, hisz a többiek is feszült hangulatban vannak. TV. 21.-V. 20. Óvakodjon attól, hogy túl sok anyagi áldozatot hozzon. Családjával szem­ben ne legyen túlzottan maradi felfo- t gású. Most az egyszer kivételesen az ön kedvese jár titkos ösvényen. Szen­teljen rá több időt. M V. 21.-VI. 21. Valami új elképzelésen töri a fejét, de az az ügy nem látszik biztatónak. Rá- menőssége viszont most hasznára vál­hat. Anyagi tartalékai megcsappan­nak. Itt az ideje, hogy rájöjjön arra, hogy nem igazán célravezető, ha csak a mának él. VI. 22.-VTL 22. Egy tanácsot, ha késve is, de elfogad­hat. A törvény megkerülése nem min­dig célravezető. Terveit érdemes lenne megváltoztatni, míg rá nem jönnek, hogy a zavarosban halászik. és durván megsértette a repülési szabályokat. A baleset bekövetkezé­séért a pilóta büntetőjogilag felelős, de vele szemben már nem tehet el­járni, mivel ő is életét vesztette. A közlemény szerint, hogy megálla­pítsák a büntetőjogi felelősséget, a rendőrség nyomozást rendelt el fog­lalkozás körében elkövetett, halálos tömegszerencsétlenséget okozó ve­szélyeztetés miatt. A pilóta, Nalimov Mikola ukrán verése egész Latin-Amerikában el­fogadott, a súlyosnak minősülő fe­nyítések aránya szembetűnően ma­gasabb Chilében. A jelenség minden társadalmi réteget érint, a leggya­koribb mégis a szegény családok­ban. A gazdagok inkább a telki ter­rort - így a fenyegetést és a megalá­zást - részesítik előnyben. Lena Nordstrom, az UNICEF santiagói irodájának munkatársa kelte a versenyzők produkcióját. Mint mondta, az ügyességi szakaszt szinte mindenki jól teljesítette, a KRESZ-kérdésekre adott (helyte­len) válaszok viszont sokak össz- pontszámát lerontotta. A pálmát vé­gül is az edelényi Szilva Imre vitte el, míg a második, illetve harmadik he­lyezést Imre György és Harkovics György érdemelte ki. Ózdon Borbás Tibor tett az első, szoros küzdelem­ben megelőzve a másik két továbbju­tót: Nagymengyi Ferencet és Birinyi Jánost. Mezőkövesden Nyitrai Gá­bor, Juhász Imre, valamint Orosz Károly állhatott fel a képzeletbeli do­Életkörülményeiben javulás várható. A lustaság és kényelem kellemetlen következményekkel járhat. Ha bonyo­dalma lesz valamiből, annak az az oka, hogy meggondolatlanul össze­vissza fecseg. & vm. 24.-IX. 23. Pénzszűkében van mert könnyelműen költekezik, számláit pedig sajnos nem fizeti senki. Kalandok, hódítás helyett pihennie kellene. Nem kell minden­képpen a sors elé menni. VI IX.24.-X.23. Jó ötleteivel nem sokra megy, ha nem kap hozzá megfelelő segítséget. Jóin­dulatát nemigen jutalmazzák, inkább visszaélnek vele. Itt az ideje, hogy le­vonja a tanulságot az elmúlt napok történéseiből. Büg X. 24.-XI. 22. A Merkur szerencsés állása kedvező lehetőségeket mutat, de társai kivá­lasztásánál legyen választékosabb. Érzelmi életére családjára ma nem sok ideje marad. Váratlan helyről ér­tesítést kap. állampolgár volt. A baleset követ­keztében rajta kívül hét orosházi la­kos is elhunyt: a 27 éves Balogh Zol­tán, a 14 éves Becsei Zsolt, az 28 éves Csizmadia Szabolcs, az 55 éves Csizmadia Lajos, a 26 éves Kaczkó Attiláné Bere Erika, a 27 éves Tar Zoltán és a 23 éves Varga Adél. A szerencsétlenségben életét vesztet­te a 26 éves Kempf Zsolt és a 17 éves Kempf Róbert is, mindketten gyulai lakosok. szerint mindez a chilei társadalom túlzott tekintélyelvűségéből fakad, ennek következménye az a véleke­dés, hogy a szülők magasan a gyer­mekek felett állnak. Sok chilei szülő úgy véli, hogy az erőszak alkalma­zása a gyermekek nevelésének tör­vényes módja. Az otthon elkövetett erőszakot csak a múlt hónaptól kezdve tekinti a chilei jog bűncse­lekménynek. bogóra, míg Sátoraljaújhelyből Szé­kely Péter, Pethő Attila és Moldován Iván jutott be az október 29-én tar­tandó megyei döntőbe. És akik az 1-3. helyezetteknek já­ró díjakat felajánlották: a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főka­pitányság, a Magyar Autóklub me­gyei szervezete, a Mezőkövesdi Ma­tyó Szövetkezet, a miskolci Főtengely Gmk. Autósbolt, az ózdi Ford Auto- penta Bt., a Miskolc, Bajcsy-Zs. út 12. szám alatt megtalálható Autóalkat­részek boltjának tulajdonosa, Nagy Gábor, illetve a sátoraljaújhelyi (Dó­zsa György utca 16.) Autósbolt. Amíg mások lazítanak, ön többet dol­gozik a megszokottnál. A karrieije in­gatagnak látszik, úgyhogy most érde­mes ráhajtania. Családi életében is új fejlemények vannak. a? xn.22.-i. 20. Az éjszakai kimaradásnak következ­ményei lesznek. Igyekezzen kimászni a pácból. A konfliktusok elől nem me­nekülhet. Ideje hát, hogy szembenéz­zen velük. ifk. 1.21.-D. 20. Ügyeljen arra, ha bizalmas dologról értesül feltétlenül titkosan kezelje. Ne felejtse, ha partnerétól megúju­lást vár, önnek is változnia kell. Új fejlemények lesznek a munkahe­lyén, melyekkel elóbb-utóbb szembe kell nézni. 55 n. 2i.-ra.2o. Új emberek kapcsolódnak be az életé­be. A túl sok kapcsolat azonban azt je­lenti, hogy egyik sem az igazi. Egyéb­ként is mindenkiben csak a hibát lát­ja. így nincs is igazán esélye arra, hogy megtalálja az igazit. Lottónyeremények Budapest - (MTI) A Szerencsejá­ték Rt. tájékoztatása szerint a 42. heti, október 22-i lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták: 5/90-es lottó: 43,61, 77, 82,88. 6/45-ös lottó: 4, 7, 20, 23, 26, 27 pótszám: 12. Joker: 7 7 7 0 2 8. Nyeremények: 5/90-es lottó: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatosokra egyen­ként 1 306 161; a 3 találatosokra 10 263; a 2 találatosokra 340 forin­tot fizetnek. 6/45 lottó: 6 találatos és 5 plusz 1 ta­lálatos nem volt; az 5 találatosokra egyenként 59 783; a 4 találatosokra 1780; a 3 találatosokra 151 forintot fizetnek. Joker: A kisorsolt Joker-szám alapján telitalálatos sorsjegy 1 darab volt, a nyeremény összege 2 076 289 forint. Nem térkép e táj... Miskolc (ÉM) - Hatfordulós pályá­zatunk első, irodalmi feladatainak a helyes megfejtése a következő volt: 1. Dévai Búé Mátyás; 2. Káro­lyi Gáspár; 3. Ilosvai Selymes Péter, Toldi Miklós; 4. Péczeli József; 5. Tárkányi Béla; 6. Zempléni Árpád; 7. Édes Gergely; 8. Csengey Gusz­táv; 9. Szepsi Csombor Márton - Europica varietas; 10. Geleji Kato­na István - ő alkotta a felsorolt sza­vakat. Játékunk első fordulójában hetven pályázónk ért el telitalálatot. A he­lyes megfejtők közül a következők nyerték a Miskolci Belvárosi Köny­vesbolt (Széchenyi u. 64.) és a Kos­suth Könyvesbolt (Széchenyi u. 8.) által felajánlott 1000-1000 forintos könyvvásárlási utalványokat: Do- vák Bertalan, Farkas Istvánná, Li- szek Andrásné, Lubinszki Sándor, Molnár Arpádné, Sztaroveczki Vil­mos, Szabó József (Aba utca), Zólyo­mi Zoltánná, valamennyien miskol­ciak, Pataki Dezső, Zsebe Zsolt, mindketten encsiek. A nyeremé­nyek keddtől (október 25.) az Észak- Magyarország titkárságán (Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15.) vehetők át. A heves jeges Mályi (ÉM) - Talán akad még, aki emlékszik március 26-i hét-embe­rünkre, Görömbölyi Józsefre. Akik mégsem, azoknak emlékeztetőül: minden évben József-napkor, márci­us 19-én ússza át először a Mályi ha­tárában lévő „egészségügyi” tavat, s október végéig nap mint nap megis­métli a testmozgásnak ezt a válfaját. (Higgyék el, nem is olyan nagyon meleg az a víz sem márciusban, se október 23-án...) Nos, az idei esztendő utolsó „fakírkodására” tegnap került sor. Józsi bácsi szerint pár hétig még nyugodtan lubickolhatna, a víz ugyanis (neki) egyáltalán nem hi­deg. - Szabály az szabály. Október 23-án zárunk... „Sziréna Szombaton hajnalban Piliscsaba külterületén P. Lajos 30 éves dorogi lakos személygépkocsija az úttest­ről az árokba hajtott és fának ütkö­zött. A gépkocsiban ülők közül az autó tulajdonosa és H. Ferencné 42 éves leányvári lakos a helyszínen meghalt, egy személy súlyos sérü­lést szenvedett. A rendőrség eljárást indított F. Csaba 20 éves és F. Gábor 18 éves budapesti lakosok elten, akik a pén­tekről szombatra vnradó éjszakán gyúlöletkeltésre alkalmas, államel- lenes anarchista tartalmú röplapo­kat ragasztottak ki a XIV. kerület­ben, az Örs vezér téren és a XVI. ke­rületben, a Veres Péter úton az au­tóbusz- és HÉV-megállókban, a Má­tyásföldi Anarchista Társulás nevé­ben. A nyomtatott nagybetűkkel írt röplapokat fénymásolással sokszo­rosították. := — Ű©¥1ILIETT Ügyeletes riporter: Lévay Györgyi Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/212 Brutálisak a chilei szülők? A szlalom jobban ment, mint a KRESZ Az ügyességi szakasz jobban feküdt az autósoknak, mint a „papírmunka" „HOROSZKÓP VTI. 23.-VHI. 23. ác'f XI. 23.-XII. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents