Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-22 / 250. szám
Október 22Szombat Műhely ÉM-hétvége VII Megtört rendszerek - „megtört Kelet” Utry Attila költővel, a Kelet alapítójával beszélget Cseh Károly U Aégyedszazada a Kelet Irodalmi Alkotócsoport hozott össze bennünket. Sorsod összeforrt vele. Lévén alapító - s hosszú ideig a csoport vezetője is szólj a kezdetekről. • Először szólnék a címről. A .rendszeriek), melyekben felnevelődtünk, — növekedtünk nem tört(ek) meg, csupán átalakuló félben van(nak); mint ahogyan átalakuló félben volt a Magyar Népköztársaság is 1968-1973 között, amikorra datálod barátságunkat, a Kelet Irodalmi Alkotócsoport kialakulását. Az akkori átalakulás és mostani között sok a hasonlóság, sok a különbözőség. Csupán egy azonosságot és egy különbséget említenék, ha már rákérdeztél a „kezdetekre”. Nos, 1968-ban rossz oldalon álltmik, 1988-ban már nem. Ez a különbségek egyike. A folytatás viszont kísértetiesen azonos: viszálykodunk, kicsinyeskedünk, nem ismerjük el (illetve fel) a három rendszérfordító társadalmi erőt „a magyar demokratákat”, a szabad kezdeményezőket; később-demokratákat és az úgynevezett „reformkommunistákat.” Talán ennyi elég is a politikából. A szőkébb kulturális terület kezdetéről pedig csak egy gondolat. A Kelet 1973 októberében azért tudott megalakulni, mert „megtűrték” - egy rövid időre a fiatal pályakezdők öntevékenységét, támogatni csak a „Nagy Testvér” (a „profik”) sértődése nélkül lehetett. □ Túl a szervező tevékenységen, magad is műveled az irodalmat, mert érzed: alkotás nélkül csak „félszárnyú madár” lennél. Hogyan és mikor indult a pályád? • Pályakezdésem egybeesik a Kelet alapításával, de nem Miskolchoz kötődik, noha itt születtem, hanem örök emlékű Rónay Gyögy Vigiliájához. Itt versekkel jelentkeztem, majd esszéket, tanulmányokat is közölt tőlem: Rónay György és sokat molesztált utóda, Hegyi Béla. Amikor Bélát menesztették a Vigíliától, akkor úgy éreztem, hogy a Nyugat utolsó nagy műhelye is szétesik. Hála Istennek, most megint kezd erőre kapni a Vigilia. □ Versek mellett esszéket, tanulmányokat írsz, könyvsorozatot szerkesztesz, s egyúttal vezetői beosztásban is vagy. Megfér-e együtt ennyi teendő? • Sajnos a felsoroltnál jóval több teendőm van, és már az egészségemet, a fizikai-lelki egyensúlyomat veszélyeztetem, amikor nem tudok nemet mondani. Mindig nagy lángon (nem lábon) éltem-égtem, most már szeretnék egy dologra koncentrálni, élesebbé tenni a rólam vetített képet. A vezetői munkámban az úgynevezett ALAPÍTÓI státusban érzem magam fontosnak, a működtetést igyekszem bizalmi síkon másokra ruházni. Itt tagadhatatlan, hogy értek nagy csalódások. Ezt most hagyjuk, inkább felsorolom, hogy mit alapítottam-alapítottunk az elmúlt húsz évben szülővárosomban. Első a Kelet, ezt követte a Versszínház (1981), majd az Aurélio Peccei Művelődésökológiai Társaság (1988), a Rónai Művelődési Központot pedig 1992 decemberében alapítottuk meg, egyesületi művészeti és művelődési központként, és most ennek működteté- sével-felszámolásával (?) foglalkozni kényszerülünk napról napra. 1994-ben megalapítottuk, elindítottuk - Provincia címmel - azt a lehetőséget, melyből szándékunk szerint Kárpát-Eurórégió irodalmi-társasági- vállalkozói folyóirata lenne, ha a Magyar Gyáriparosok Eszakmagyarországi Szövetségével tovább tudunk dolgozni. Ez évben még egy fontos alapításról számolnék be. Nevezetesen a Miskolci Orthodox Múzeumért Alapítvány bejegyzésén munkálkodunk. Ezzel pedig azt szeretnénk elérni, hogy ismertebbé váljon városunkban az a templom és kulturális érték, mely több nemzet lelki gondozását vállalta, és a XVIII. századi görög kereskedők orthodox keresztény hagyományait újraéleszti. □ Külföldön doktoráltál. Mi késztetett erre? • Mondhatnám egyszerűen, hogy a véletlen, de keresztény értelmiségi ilyet nem mondhat. A tények röviden 1990-ig nyúlnak visz- sza. Magyarországon járt Stockholmból Márkus Sándor professzor, aki az 1951-ben alakult, francia akadémiai szabályok szerint működő Összhumán Kultúra Nemzetközi Akadémiájának vezetője, teljes nevén L’Académie Internationale du Culture Hu- maine Intégrale. Neki ajánlották a Múveló- désökológiáról írott, még eléggé nyers dolgozatomat, majd elolvasván, bírálván hipotéziseimet felkért angol nyelvű kidolgozásra, amit dr. Iván Géza és unokája Kaminszky Adrienne, valamint feleségem Gera Terézia végzett el. Meglepetésemre a dolgozatot az Akadémia elfogadta 1991 decemberében, és a kommunikációs tudományok doktora címet adományozta, sőt megválasztottak az akadémia tagjának és magyarországi képviselőjének is. Nos, ez az a dolog, mellyel koncentráltan szeretnék foglalkozni. Itt jegyzem meg, hogy e tárgynak egyik fontos tartópillérét, hazánk egyik legnagyobb kultúra és vizuális-antropológusát veszítettük el a közelmúltban, dr. Kunt Ernő személyében. Nagyon megrendültem a hú- hallatán. Ernőt pótolni lehetetlenség! □ Mi a Kelet szerepe szerinted a mai irodalmi életben? Jelen van-e egyáltalán2 És hogyan? • Jó, elterelő kérdés leírhatatlan gyászomban, majdnem úgy hangzik, mint egy reklámszöveg: „Az élet megy tovább”. Igaz, de a tudományban vannak befejezetlen tételek, bizonyításra váró hipotézisek... A Kelet megmaradt, immár huszonegyedik éve működik. Sok minden megszűnt, átalakult, visszatért, de a Kelet, mint alegáhs, alternatív irodalmi-műhely, fenn és lenn egyaránt Kelet maradt. Szerepe legsúlyosabb része az irodalmi közélet újraélesztése, szervezése. Ezt a funkcióját, ismételten alegáli- san (vagyis nem kapcsolódva a mak- roirodalmi-társadalmi struktúrához) betölti a Látókörben és a Provinciában is. Szeretném, ha továbbra sem marakodnának kortársaim, barátaim az irodalmi koncokon, és csak az élet és halál nagy kérdéseivel, a művészi minőséggel, örökléttel foglalkoznának. Szerintem így van jelen viszonyítási csoportom a kortárs irodalmi életben. Más teóriák csak felszínes előítéletek szintjén élnek meg. □ Milyen az alkotócsoport viszonya más irodalmi társaságokkal, egyesületekkel? • Az Új Bekezdésnek „segítő jobbot”, együttműködést ajánlottunk, nekünk is jó lett volna hasonló gesztus, mondjuk a korabeli Napjainktól. Ók az 1990-es években induló, más ízlésű, stílusú alkotók. Tiszteljük másságukat, ajánljuk barátságunkat. A Holnap irodalmi társaságban ott vagyunk. (Engem ugyan nem hívtak, de nagyjából tudok mindégről, ha kérnek segíthetek.) □ Az idén Provincia címmel folyóiratot szeretett volna kiadni a Kelet, együttműködve a miskolci Új Bekezdéssel, de anyagiak hiányában ez nem jött létre. Van-e remény, hogy egyszer valóra válik a régi álom? • A fő kérdés az adott szó engem, mint a Kelet egyik frontemberét, arra kötelez, hogy a szakmai kompetenciámat a Provincia című vállalkozásban hasznosítsam, mint alapító. Ezt a szerepet úgy szeretném vállalni, folytatni, hogy békesség legyen szűkebb hazánk értelmi-művészi világában. Úgy vélem, hogy a ÉGYOSZ-szal, Csornai Zoltánnal és munkatársaival korrekt kapcsolat alakult ki, és a reálértelmiségiek újra egyesíthetik erőiket a humán értelmiségi feladatokra, így a Provincia-álom valóra válhat, hiszen az ember és valóság még sohasem volt olyan távol egymástól, mint az elmúlt évtizedekben. Ezt a kulturális problémát remélem, hogy helyre tudjuk állítani, új humanizmusban tudnak majd gyermekeink felnőni! □ Rendszerváltás történt - nem is egy - az alkotócsoport fennállása óta, de mélyreható szellemi változás kevésbé. Hogy éled meg e „felszínes kis korfordulókat”? • A politika a kultúra társadalmi megjelenésének egyik eszköze, de a cél a kultúra bővített újratermelése. A „felszínes, kis korfordulók azért ilyen „esetlegesek”, mert még nem beszéltünk a lényegről, „bajaink nem biológiai, hanem kulturális eredetűek” — mondja Aurelio Peccei. Ha végre megértenénk, hogy az ember nem termelőjószág, a művészet pedig nem fogyasztójószág, akkor mint mindig az emberiség kultúra és vagy régi szóval „üdvtörténetében” hihetetlen magasságokba emelkedhetnénk. Ha pedig ez a nemzet kulturálisan nem születik újjá, akkor elcsökevényesedik, tovább hiénáso- dik. Az előbbit szeretném megélni, s ezen, a csak ezen munkálkodni, továbbra is marginális értelmiségiként. Juhász József Holtak estéje Szétporlasztott éjjeli fények s fólduzzadó árnyéklugasok borogatják tört sárga falak sötéten tátongó sebeit. Álomba dűlt fák vonalai keresztbe metszik egymást. Utolsót jajául a lélekharang, és tőhangzós zöngésével átveri a ritkás lombokat. Befüggönyzött ablakok alá ' ájtatos lelkek körmenete ér: sóvárgón belesni az élők szent kegyeleteiért, ha már sírva zarándokoltak haza egy holt világ jégmezőiről Fecske Csaba Nem jön senki Zúg az erdő, szél cibálja Holt levél hull dús avarra Sas kering, az ég királya Fenn a kéket fólkavarva Holt levél hull dús avarra cserjében zörög a dúvad Fenn a kéket fölkavarva Hangos vadludak vonulnak Cserjében zörög a dúvad . A kökényt a dér belepte Hangos vadludak vonulnak Messzeségbe beleveszve A kökényt a dér belepte Nem hallik már sehol ének Messzeségbe beleveszve Homály lepi a vidéket Nem hallik már sehol ének Szél az ágat megzörrenti Homály lepi a vidéket Az ösvényen nem jön senki... Christoph Eisenhuth (német) Szerelmi dal V. Patak pusmog az éjszakának, tetőre hágnak a csillagok és átszállnak a nagy fa fölött, cirógatón, mint szél a gabonatáblán, mint ujjaim kedvesem hajában. Óh, maradj még! Vadász a hold, csűr mögött bujkál az éj sötétje. (Dudás Sándor fordítása) Herbolyai út Mezey István rajza Mennyit ér egy öt-hat éves kisgyerek? Úgy értem, mennyit ér fontban, dollárban, vagy forintban. Bizarr kérdés. Oktondiság ilyesmit leírni. Ám, ha nem írom le, attól a világon még van gyermekkereskedelem. Forintban számolva milliókat adnak egy kisbabáért; akik ezt megtehetik, akiknek nagyon nagy lelki szükségük van a gyerekre, s nem áldottak meg vele, illetve nincs kedvük, idejük az örökbefogadás hosszú procedúrájához. Esetleg tudják, hogy ez valami miatt lehetetlen. Más kérdés, hogy ezt a szorító helyzetet miként használják ki lelkiismeretlen kufárok. Még emlékezhetünk a Romániában feltárt csecsemőcsempészetre, aminek az isten tudja hová vezettek a szálai. Mindenesetre tele voltak a világlapok az ezzel kapcsolatos hírekkel és találgatásokkal. A legnagyobb amerikai sajtóvállalkozások küldték a helyszínre tudósítóikat. Ugyanakkor látta a világ azokat a film- és tévéfelvételeket is, melyek a velünk szomszédos ország bizonyos gyermekintézeteiben készültek, ahol elborzasztó körülmények között tartották a be- x., teg (beteggé lett), s tulajdonképpen felesleges gyerekeket. (Ha annak a rendszernek csupán ez az egy bűne lett volna, akkor is méltó megvetésünkre.) És most is naponta érkeznek a tudósítások a különböző menekülttáborok gyerekeiről, akik a legjobban megszenvedik a kiszolgáltatottságot: a leginkább megsínylik a nélkülözést, akiknek legbizonytalanabb az életük, a sorsuk. És volt a Jugoszlávia különböző helyszínei, ahol a halottak között mindig látunk gyerekeket is. Ártatlan áldozatok. Éppen olyan ártatlanok, mint az ötven esztendővel ezelőtt elhurcolt - és soha vissza nem tért-zsidó kisfiúk és kislányok, akik között - nekünk idősebbeknek - személyes ismerőseink, barátaink is voltak. Ha ismerne szégyent a világ, elpirulhatna. Lehet-e nyugodt lelkiismerettel emberi kultúráról beszélni, míg gyermekgyilkosságoktól terhes a fold? Mennyit ér egy kisgyerek? Ezek után talán már nem is olyan bizarr a kérdés. Nem hiszem, hogy elsősorban azokat kell elítélnünk (nem ők az elsőrendű vádlottak) akik pénzt kínálnak a gyerekekért. Mennyit ér egy kisgyerek? A riport reggel hangzott el, 8-9 óra között a Miskolci Rádióban. Mindenütt kevés a riport, (mostanság nemigen szokás utánajárni a dolgoknak, a helyszínen szétnézni és látni: minél több embert kérdezni és meghallgatni) már ezért is figyelek, a kellemesen meleg konyhában Nos, Mács Ildikó riportjában senkinek nem csuklóit el a hangja: a stílusban, hangvételben nyomát sem lelhettük az érzelgősségnek - miközben egy kisgyerek életéről és haláláról volt szó. De nem, nem jól mondom! Csak az életéről! A halálról senki nem beszélt. De mi hallgatók tudtuk, hogy - az események Gyarmati Béla Szószólóban reggelimet fogyasztva. Aztán csakhamar abbahagyom az evést... Egy leukémiás kisgyerekről van szó. Tudok egyet s mást a betegségről, s azt is tudom, hogy - szakmailag - mennyije rázós az ilyen téma földolgozása. Annál is inkább, mert a pusztító kóroknak (amilyen egykor a tüdővész volt, s ma a rák mindenféle változata, meg az AIDS) milyen szentimentális az irodalma. Ä Kaméliás hölgy óta ríhatnak bennünket... közben mindvégig - lépésnyi közelben van a vég. Ez aztán nem mindennapi izgalmat jelentett számunkra, s egyre fokozta az együttérzést, a részvétet. S még valamit sugallt, amiről csak később aka rok szólni. A történet - azoknak akik nem hallották - röviden. Egy nagyváradi orvosnő ikergyermekei közül egyiknél leukémiás tüneteket észlelnek. Az anya - természetesen - nem mond le a kicsiről, de az orvos sem veszi tudomásul, hogy úgynevezett gyógyíthatatlan betegségről van szó. Egyébként a történet orvosszereplőinek egyike sem! Miskolc, majd Barcelona és csontvelőátültetés (még ritka és rendkívül költséges műtét), aztán - ha jól emlékszem -ismét Miskolc és megint Barcelona, mert meg kell ismételni a műtétet. Ehhez azonban előbb tünetmentessé kell tenni a kezeltet. Közben mindenféle funkciózavarok lépnek fal, de senki nem hajlandó feladni. A miskolci orvos csak jelzi, hogy min ment át a kislány: mondatai tárgyilagosak, szinte szárazok. Csak akkor érzek csendes örömet és elégedettséget hangjában, mikor azt mondja: - S ma ez a gyerek éppen olyan, mint bármelyik kortársa. A kicsi is megszólal (a riporter nem gügyög), szépen beszél magyarul, kicsit számol spanyolul, és románul is meg kell tanulnia., mert iskolába készül (készülhet) immár. Aki netán csak itt kapcsolta be a rádiót, árnyalatát sem konstatálhatja a drámai eseménysorozatnak. Mennyi egy nagyváradi orvos fizetése? Mennyibe kerülhet egyetlen napi betegellátás a barcelonai klinikán? Mi a költsége a speciális műtétnek? És az utazások országhatárokon ától? A műsorban nem sok szó esik pénzről. Arról sem, hogy menynyire átjárhatók a határok. A humánus emberről - az életmentő orvosokról - meg éppen hogy nem beszélnek. Hála istennek, nincs semmiféle kommentár, s olyan összekötő szöveg sincs, amitől a zsebkendőnkért kellene nyúlni. Sokáig voltam rádióriporter - nem hallgathatom el a szakmai elismerést. A fiataloknak csak annyit: nem annyira szakma ez, mint inkább morális magatartás - erkölcsi jelenlét. De ez nem rádiókritika. Csak amolyan reflexió. Mindenesetre történt valami (tanúja voltam valaminek), ami vallomásra késztet. Nincs jó véleményem a világról - az ember sárkány fogvetemény. Ami az orvosokat illeti, sokszor Moliere-rel értek egyet. Ami pedig a riportereket - hát nem is tudom, mintha kihaló fajta volna... Mennyit ér egy ilyen riport, a reggeli mellé tálalva ? Hát, utána mindenesetre érdemes a napot elkezdeni. És talán a többi, a még hátralevő napoknak is van (lesz) értelme.
