Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-15 / 244. szám

1994» Október 15, Gyaloglósikerek Miskolc (ÉM) - Nemzetközi gya­logló viadalt rendeztek a svájci Montheyben. Az eseményen nyolc ország negyven sportolója vett részt. Márton Attila, a Diósgyőri AC verseny­zője 100 kilométeren harmadik lett (ideje 10:38.58), s mint a legfiatalabb különdíjat is átvehetett. Mártont meg­hívták az október 30-án, az olaszorszá­gi Bergamoban sóira kerülő 50 kilomé­teres viadalra is. Holnapi események Tájfutás. Less Nándor emlékére utánpótlás-versenyt rendez október 16-án, vasárnap a Diósgyőri TFC. Jelentkezni 9 óráig lehet a létrási réten, a jávorkúti műút mellett. A rajt 9 óra 45-kor, eredményhirdetés várhatóan 12 órakor lesz. A pálya technikailag egyszerű, sőt szalago­zott pályán történő futásra is van lehetőség. A rendezők célja a sport­ág megszerettetése. Modellezés. A miskolci repülőté­ren vasárnap rendezik meg a szaba- donrepülő modellek megyei verse­nyét. A program, 8 óra 45: megnyi­tó. 10 óra: startok. 11 óra 30-tól: eredményhirdetés. Bírói tanfolyam Miskolc (ÉM) - Bírói tanfolyamot indít a Miskolc Városi-Körzeti Lab­darúgó-szövetség játékvezetői bi­zottsága. Az első előadásra október 18-án, kedden 17 órától kerül sor a miskolci városi sportcsarnokban. Korhatár nincs, térítési díjat nem kémek. Jelentkezni a sportcsarnok­ban személyesen, vagy a 357-222-es telefonszámon lehet. Büntetések Miskolc (ÉM) - Az NB III-as Tisza csoport és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó-szövetség fe­gyelmi bizottsága a következő bün­tetéseket szabta ki a két hete kiállí­tott j átékosoknak. NB III: Kerényi R. (BÉV SC) 1 mér­kőzés eltiltás. Kiss N. (Ózd) 1 mér­kőzés. Farkas (Ózd) 2 mérkőzés. Megyei I. osztály: Kutasi (Gönc) 2 mérkőzés. Mózsik (Hejőcsaba) 1 mérkőzés. Lipták (Sajóbábony) 1 mérkőzés. Nyeső (Sajóbábony) 1 mérkőzés. Csorba (Tomor-Lak) 1 mérkőzés. Buti (Szikszó) 1 mérkőzés. Megyei II. osztály: Cseh (Titán SE) 2 mérkőzés. Reich (Titán SE) 1 mér­kőzés. Szigeti (Északszer) 2 mérkő­zés.1 Hankó R. (Szirmabesenyő) 1 mérkőzés. Varga (Mezőnagymi- hály) 2 mérkőzés. Kiss T. (Prügy) 3 mérkőzés. Wächter (Rátka) 1 mér­kőzés. Bari J. (Borsodszirák) 1 mér­kőzés. Bakos (Alsóvadász) 1 mérkőzés. * A szeptember 24-én lejátszott Tokaj-Aszaló megyei II. osztályú találkozón a hazai együttesben jog­talanul játszott Bénáik László, aki klubtársa, Juhász József igazolásá­val lépett pályára. Az Aszaló óvott és kérte a 4-1-es tokaji győzelem megsemmisítését. A fegyelmi bi­zottság az óvást elfogadta, és a 3 pontot 3-0-ás gólkülönbséggel Asza­ló javára igazolta. Tóth Lászlót, To­kaj csapatának edzőjét és Bendik Lászlót egyaránt 5 hónapra min­dennemű labdarúgással kapcsola­tos sporttevékenységtől eltiltotta. Műholdsport Miskolc (ÉM) - SAT 1:18: Ran, fo- cishow. A Bundesliga 9. fordulójá­nak szombati mérkőzései. Euro- sport: 8.30: Aerobic. 9: Teniszver­seny Tokióból. 12: Ökölvívás. 13 és 18.30: Forma-1.15: Golf. 21: Aszta­litenisz Világ Kupa. 23: Ökölvívás. 24: Erősportok. DSF: 12: Labdarú­gás. 13: Motorsportmagazin. 14: Alomautók. 16: Ökölvívás. 20.55: Valencia-Barcelona, spanyol bajno­ki labdarúgó mérkőzés közvetítése. Brutális módon Rio de Janeiro (dpa) - Brutális módon oldott meg egy vitát Gilson Raimundo Veija, a brazil CSE lab­darúgóklub elnöke. Az elnök és se­gítői egy étteremben tárgyaltak Cássio Barros da Silvával szerződé­sének meghosszabbításáról, de nem sikerült közös álláspontra jutniuk. Veija dühödten hazatért, magához vett egy pisztolyt, majd visszatérve az étterembe, három lövéssel meg­gyilkolta a 25 éves védőt. Szombat Sport ÉSZAK'Magyarország 7 Pillanatok a karate világ kupáról A miskolci városi sportcsarnokban és az egyetemi körcsarnokban rendezték meg a III. Gyerek és Ifjúsági Karate Világ Kupát, amelyen harminc ország képviseletében 1800 sportoló lépett a küzdőtérre. Felvételeink a sportcsar­nokban készültek. Fotó: Farkas Maya Szántó az élbolyban foglal helyet MKskolc (ÉM) - Az NB III-as labda­rúgó-bajnokság Tisza csoportja gól­lövő listájának élcsoportja a 9. for­duló után: 10 gólos: Tóth T. (Karcag), Domokos (Sényő). 7 gólos: Szántó (Szerencs- BaloxVSE). 6 gólos: Oláh (Kisvár- da), Lőrincz (Nyírbátor). 5 gólos: Bé­res (Kisvárda), Szilágyi (Nagykál- ló), Adámszki, Lehoczki (Rakamaz). 4 gólos: Kotula (Encs), Göncz (Kis­várda), Csillag (Kunhegyes), Oláh (Mátészalka), Herczeg (Özd), Knob- lak (Sényő). 3 gólos: Szegedi (Encs), Albert (Karcag), Vincze (Kisvárda), Bese (Kunhegyes), Kosa, Király (Mátészalka), Boda (Nagykálló), Kertész (Nyírbátor), Szekrényes (Rakamaz), Kegye, Horváth (Sé­nyő), Koszta (Szerencs). A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály élcsoportja a 10. forduló után: 12 gólos: Kovács L. (Borsodszent- györgy). 8 gólos: Vidinczei (Mád). 6 gólos: Dóri (Felsőzsolca), Orosz (Halmaj), Kovács (Karcsa), Pod- hurszki (Sárospatak), Mida (Szik­szó), Mogyoró (Tomor-Lak). 5gólos: Nagy Zs. (Felsőzsolca), Góré (Kar­csa), Bodnár (Mád), Pelyhe, Bóta (Mezőkövesd), Szunyái (Pütnok). 4 gólos: Trubnikov (Abaújszántó), Sramkó, Lippai (Felsőzsolca), Feke­te, Csányi (Gönc), Bodnár, Horváth (Mezőkövesd), Váradi (Putnok), Pásztor, Lőrincz (Sátoraljaújhely), Bódi R. (Szikszó). 3 gólos: Tengely (Borsodszentgyörgy), Gonda, Leskó (Felsőzsolca), Köteles (Halmaj), Vá­radi (Karcsa), Nagy, Thury, Ichnát, Tatárka (Mád), Bodnár (Putnok), Braun (Sajóbábony), Trembulyák (Sátoraljaújhely), Vígh (Szikszó), Kádas (Tomor-Lak). Bizakodó csapatok várják a sípszót Varga Zoltán kiszállt, ismét edző nélkül maradt az MVSC Miskolc (ÉM - DL) - A labdarú­gás második vonalában újabb fordulóra kerül sor a hét végén. A Miskolci VSC hazai környe­zetben fogadja a Tiszavasvárit, a Kazincbarcika Balmazújvá­rosban próbál szerencsét, míg a DFC Szarvason igyekszik sza­porítani eddig szerzett pontjait. A Miskolci VSC háza táján az a leg­újabb fejlemény, hogy Varga Zoltán a hét végén már nem foglal helyet a kispadon... A tréner korábban igent mondott a felkérésre, de csütörtökön közölte, mégsem vállalja a feladatot. • Nagyon rosszul érintett bennün­ket Varga döntése - mondta Kovács Béla, a szakosztály elnöke. - Embe­rileg megértem, bizonyára nyomós okok' játszottak közre döntésében, mi viszont megint edző nélkül ma­radtunk... A vasárnapi összecsa­pásra így Sárréti Géza készíti fel az együttest, akinek köszönettel tarto­zunk, mert a hálátlan szerepkört is hajlandó vállalni. □ Milyen a légkör, a hangulat az öl­tözőben? ® A játékosok elszántak, nagyon fo- gadkoznak, számunkra ugyanis a Tiszavasvári ellen csak egy ered­mény, a győzelem elfogadható. U Mi. a helyzet Magyarral, mikor játszhat Schnek, s van-e valamilyen újság az erősítések frontján? • Magyarra az elkövetkező fordu­lókban már nem számítunk. Nyír­egyházán beszélgettem vele, túl magas igényeket támasztott, s egy 39. életévét taposó, korántsem ki­robbanó erőben lévő labdarúgó alig­ha segíthet nekünk. Schnek három mérkőzésre szóló eltiltást kapott. Szóban megállapodtunk a leszere­lés előtt álló Táborival, aki az ősszel visszatér hozzánk. Az MVSC elképzelhetően a Rus- Márkus, Balogh, Földeák, Hallai- Kalász, Mihalovszki, Bádea, La­katos - Jáger, Kovács összetételű 11-et küldi pályára. A Tiszavasvári elleni találkozó fél 2-kor kezdődik, a játékvezető Herbály lesz. * • Nincs különösebb gond, mindenki egészséges, jöhet a találkozó - je­gyezte meg Lipcsei Imre, a KBSC szakvezetője, amikor a Balmazújvá­ros elleni összecsapás esélyeiről fag­gattam. - Egyedül Csipke hagyott ki egy napot, de csak biztonsági ok miatt pihent. □ Hogyan alakult a heti program, mennyit bánkódtak a Szarvas ellen elvesztegetett pontok miatt? • Túlságosan sokat nem, de az tény, hogy szerfelett bosszantó do­log az utolsó pillanatokban gólt kapni. Csütörtökön pihenőre „ítél­tem” a labdarúgókat, pénteken azonban két foglalkozás szerepelt a műsorban. □ Mire számít, miben reménykedik? • Kikapni semmiképpen nem sze­retnénk, a pontszerzés kötelező. A csapat idegenben egyébként bátrab­ban, felszabadultabban futballozik, van tartása, ezért nincs ok az aggo­dalomra. □ Kiket küld pályára? • Elképzelésem szerint a Nagy G. - Raducu, Sztahon, Pribék - Göndör, Balogh, Molnár, Kiser, Lukács - Csipke, Hanyecz összetételű tizen­egy kezd. A Balmazújváros - KBSC talál­kozó vasárnap délután fél 2-kor kezdődik, a sípot Tóth Vencel fújja. * A DFC rendkívül értékes 3 pontot „tett zsebre” az elmúlt héten. Per­sze, a siker rá is fért már a piros-fe­hérekre, szükség volt egy lélegzet­vételnyi szusszanásra. □ Milyen előjelekkel tekint a Szar­vas elleni 90 perc elé? - kérdeztem Oláh Ferenc vezető edzőt. • Nem a legrózsásabb kilátásokkal utazunk - válaszolta. - Vámosi és Varga Sándor büntetését tölti, rá­adásul Szabó Zsolt sárga lapok mi­att kényszerül pihenőre. Koppány és Kövi sérült, Csillag is maródi volt, de rá számítok. □ Vendéglátóikat kétszer is feltérké­pezhette: az MVSC és a KBSC ellen kísérte őket figyelemmel. Milyen be­nyomásokat szerzett? • Jó csapat ellen kell helytállni. A szarvasiak kontrázni szeretnek, ha­zai környezetben is átadják a kez­deményezés lehetőségét az ellenfél­nek. Sorsdöntő lehet, hogy melyik együttes szerzi az első gólt. Remé­lem, hogy a hazai levegő megnyug­tatja Ráczot, s ez jótékony hatással lesz teljesítményére, valamint ered­ményességére egyaránt. A korábbi mérkőzéseken mutatott játékhoz képest annyi a változás, hogy vala­mivel hátrébb húzódunk, agresszív labdaszerzést kérek. A szakvezető elmondta, hogy a Hanyecz - Simon, Farkas, Duró, Mezei - Molnár, Varga Zs., Csillag, Vitelki - Tóth Gy., Rácz összetételű együttest szeretné pályára küldeni. A Szarvas — DFC mérkőzés vasár­nap fél 2-kor kezdődik, a játékveze­tő Vágner lesz. * A további mérkőzések: MTK ­Nyíregyháza, Hajdúnánás - III. Kér. TVE, Kaba - Tiszakécske, Hódmezővásárhely - Salgótaiján, Gödöllő - Hatvan. Tovább „savanyítják” a Parmalat-tejet Miskolc (ÉM) — A labdarúgás első vonalában az elmúlt heti szünetet követően ismét pályára lépnek a csapatok. A programban akad né­hány olyan összecsapás, amely bő­séges izgalmat és látnivalót kínál. A KEK-erőpróbára gyakoroló (a por­tugál FC Porto elleni első össze­csapás közeleg) Ferencváros nem mehet biztosra a PMSC-Fordan el­len a fővárosban. A múltban is több alkalommal állt elő meglepően ügyes dolgokkal a baranyai gárda. A fővárosiakat sérüléshullám sújt­ja, a pécsi csapatban viszont ügyes légiósok egész sora futballozik. Érdekes lehet a Sopron-Vasas találkozó. Ismeretes, hogy a dunán­túliaknál edzőváltozás történt, Csemai Pál bemutatkozására sok néző lehet kíváncsi. Biztos győztes­nek tűnik az újpesti és váci együt­tes, s a Békéscsaba is jó esélyekkel vájja a Verebes-legénységet. A szombati műsor, a 10. forduló folytatása: Soproni LC - Vasas, Bé­késcsabai EFC - ETO FC Győr, ÚTE-Novabau - DVSC, ZTE - Nagykanizsa, Vác FC-Samsung - Stadler FC, Pármalat FC - Csepel- Kordax, Ferencváros - PMSC-For- dan. Tegnap játszották: BVSC-Di-e- her - Kispest HFC 2-3 (1-1) A héten mozgásba lendült az Eu- rópa-bajnoki selejtezősorozat. A 3. csoportban két találkozóra került sor. A töiökök valósággal át­gázoltak az izlandiakon, míg a sváj­ciak a várakozással ellentétben meglepő biztonsággal gyűlték le a svédeket. Eredmények: Svájc - Svédország 4-2 (1-1). Törökország - Izland 5-0 (3-0). A csoport állása 1. Törökország 11-7-24 2. Svájc 1 - - 4-2 3 3. Svédország 1-14-3 3 4. Magyarország - 1 - 2-2 1 5. Izland - - 2 0-6 0 _ NÉZŐPONT Nyolc százalék Kolodzey Tamás Ismét tanácskoztak a borsodi (területi, vá­rosi, társulási) sportvezetők. Nincs ebben semmi rendkívüli, időről időre megteszik, véleményt cserélnek a helyi tapasztalatok­ról, és megvitatják, hogy mit is tegyenek szűkebb pátriájuk testkultúrájáért. Az összejöveteleken általában egy-egy szak- szövetség és egyesület is beszámol, pon­tosabban fogalmazva tájékoztatót ad te­vékenységéről. Az elhangzottakból pedig a saját portáján mindenki annyit haszno­sít, amennyit tud, vagy amennyire lehető­sége van. Figyelemre méltó gondolatokat sorolt az Encsi VSC elnöke, aki „mellesleg" az ön- kormányzat jegyzői tisztét is betölti. A vá­ros éves költségvetésének nyolc százalé­kát költi a sportra (még az iparűzési adó­ból is kiszakítanak „néhány forintot"), an­nak különböző műfajaira, a létesítmények fenntartására, üzemeltetésére, a rendez­vények szervezésére, a szakosztályok mű­ködésére, a meglévő komplexum bővíté­sére. Ehhez hasonlóra országos szinten is alig van példa. Néhány száz méteres „kör­ben" így minden igényt kielégítő csarnok­kal, uszodával, s újabban labdarúgópá­lyákkal dicsekedhetnek. A polgármesteri hivatal három egyesületet támogat, felka­rolta az úszásoktatást, s joggal büszke ar­ra, hogy minden általános iskolást megta­nítanak a sportág alapjaira. Kifelé-befelé egyaránt nyitottak, a helyi rendezvények mellett rendszeresen otthont adnak orszá­gos eseményeknek, edzőtáboroknak. Az elnök szerint gazdálkodásukat is „gatyába rázták". Tapasztalataik alapján a klubok döntő hányada felelőtlenül költe­kezik. Azt is kiadják, amit nincs, aztán fű- nek-fának tartoznak, és folyamatosan sú­lyos pénzügyi gondokkal küzdenek. En- csen minden meglévő 7 00 forintból csak 80-at fizetnek ki, arról a fékről nem is be­szélve, hogy az önkormányzati támogatás havi bontásban érkezik, vagyis a novem­beri keretet nem „kótyavetyélhetik"el már októberben. És még egy abaúji apróság: nagyon komolyan vesznek minden pályá­zatot, s másoknak is ezt javasolják. Lehet őket követni, biztosan megjósolható, hogy megéri a másolás! TOTOZZON ÖN IS 2000 forint felett: felezünk! Miskolc (ÉM) - A Szerencsejáték Rt. 5. Szá­mú Területi Igazgatósága, valamint az Észak- Magyarország Szei'kesztóségének közös játé­kára a héten 749 tippszelvényt küldtek be ol­vasóink. Közülük sorsolás után ezúttal is négy játékos tippjeit fizettük be. A szabály ismert- amennyiben 2000 forint feletti a nyeremény, felezünk, a kisebb összeg viszont olvasóinkat illeti teljes egészében. A múlt héten befizetett szelvényeken nem akadt nyerő találat. A heti játékosok: 1. Fodor Gyula (Kazinc­barcika, Augusztus 20. tér 2). 2. Tóth László (Miskolc, Középszer u. 22). 3. Hajdú István (Mezőcsát, Gerle u. 5). 4. Répási Gergely (Me­zőkövesd, Jázmin u. 850. 1. 2. 3. 4. 1. 1 1 1 1 2. 1 IX X 12 3. 1 IX 1 X2 4. IX 12 12 X2 5. X2 1 X2 2 6. X X 12 1 7. 1 1 1 12 8. 1 1 1 1 9. IX X IX X 10. X2 IX 1 X 11. 1 1 1 1 12. X2 X IX X2 13. 2 12 2 2 +1. 1 X 1 2

Next

/
Thumbnails
Contents