Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)

1994-10-03 / 233. szám

2 ÉSZAK-Magyarország Világpolitika 1994. Képek az Estoniáról Stockholm (MTI) - Egy finn hajó vasárnap az elsüllyedt észt komphajó hullámsúja fölé hajózott a Balti-tengeren, és robotberendezés segítségével tenger alatti videofelvételeket ké­szített az Estoniáról, melynek gyomrában ki- lencszázan lelték halálukat keddről szerdára virradóra. Az Estoniáról készített első hang- radarfelvételek megerősítették, hogy a hajó orr-részének külső nyílásán keletkezett károk okozták a komp katasztrófáját - jelentette ki egy svéd tengergeológus vasárnap Turkuban. A szakértők a felvételek elemzése után arra a következtetésre jutottak, hogy a hajóorr két ajtaja közül a külső vagy nyitva volt, vagy le­szakadt. Végleges okot csak a Halli nevű finn keresőhajóról készített fényképek és videofel­vételek alapján tud mondani. Adósságátütemezés Madrid (MTI) - A Hetek csoportja madridi ülésén hidegen fogadta azt a moszkvai kérést, hogy ütemezzék át Oroszország külföldi adós­ságállományát. Alekszandr Sohin miniszterel­nök-helyettes szombaton azzal a kéréssel for­dult a vezető hét ipari államhoz, hogy ütemez­zék át az egész orosz adósságállomány, továb­bá a kamatszolgáltatások és a tartalékok tör­lesztését is, azaz közel nyolcvanmilliárd dollár visszafizetésének a határidejét. Sohin hasonló elbánást sürgetett ahhoz, mint amilyenben a II. világháború után Németor­szág részesült. Egy ilyen fajta átütemezés föl­tételezné, hogy az orosz gazdaság stabilizálód­jék, és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) több évre szóló akcióprogramban állapodjanak meg. Oroszország egyébként már eddig is részesült adósságátütemezésben: 1993-ban 15 milliárd dollár, 1994-ben pedig hétmilliárd dollár erejéig. A Hetek „teljesen irreálisnak" tartják a kérést, de nem mondtak rá kategorikus nemet Közel harmincöt százalék Meciaréknak Több mint 76 százalékos részvétel a szlovák választásokon Pozsony (MTI) - Vasárnap dél­előtt fél tizenkettő után két perccel Stefan Condík, a Szlo­vák Statisztikai Hivatal igazga­tója a szlovák rádióban bejelen­tette a választás első hivatalos eredményeit. Ezek az előzetes becsült adatoktól csali igen kis mértékben térnek el. A várakozásoknak megfelelően a választásokon magas volt a részvé­teli arány. A Szlovák Statisztikai Hivatal igazgatója közölte, hogy összesen 2 876 458 érvényes szava­zatot számoltak össze. Ez 76,65 szá­zalékos részvételt jelent. „Minden feltételezhető” A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke a választás hivatalos eredményeinek közzététele után nyilatkozva elzárkózott attól, hogy a választásokon harmadik legerő­sebb politikai erőnek bizonyult Ma­gyar Koalíció részt vegyen egy eset ­leges Meciar-kormányban.- Mi csakis egy demokratikus kormány munkájában vagyunk haj­landók feladatot vállalni. Nem jöhet tehát számításba az, hogy Vladimír Meciar, vagy Ján Slota, illetve az ál­taluk képviselt politikai irányvonal a számunkra elfogadhatóvá váljon - mondta A. Nagy. A Magyar Polgá­ri Párt elnöke hangsúlyozta: - A Jóllehet az államfő nem kényszerül erre, minden bizonnyal Vladimír Me- ciart (képünkön) bízza majd meg kormányalakítással Fotók: AP Magyar Koalíció választási eredmé­nye egybeesik azzal, amit a szlová­kiai magyar választóknak ígértünk. Úgy vélem,' a magyar pártok utóbbi két év alatt elért eredményei között ez a legjelentősebb. A magyar koalí­ció „hozta a formáját”, így Szlovákia stabilitásának tényezőjévé válhat, ha az említett erőkön kívül a szlo­vák pártok hajlandóak lesznek a kormányalakításnál komolyan szá­molni a Magyar Koalícióval. Arra a kérdésre, vajon ez feltételezhető-e, Párt százalék szavazat m ' p§$| mandát. Demokratikus Szlovákiáiért Mozgalom (HZDS) - Földművesek Szlovákiai Pártja (RSS) 34.96 1.005.488 61 Közös Választás (baloldali négyes koalíció) 10.41 299.496 18 Magyar Koalíció 10.18 292.936 18 Keresztény-demokrata Mozgalom (KDH) 10.08 289.987 17 Demokratikus Unió (DU) 8.57 246.444 15 Szlovákiai Munkások •í Szövetsége (ZRS) 7.34 211.321 13 Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 5.04 155.359 8 Ezek az adatok kevés eltéréssel magokba foglalják az úgynevezett töredékszavaza­tokat is. Az ezek elosztásáról szóló adatok csak néhány nap múltán válnak ismert­té. A töredékszavazatokat a parlamenten kívül marad pártok szavazatainak összessége alkotja s ezeket a hét parlamenti párt között, elért eredményeik arányá­ban osztják el. A töredékszavazatok összesen nyolc mandátumot lesznek ki. A. Nagy László azt válaszolta: - Minden feltételezhető. „Sikerünk nem meglepő” Duray Miklós, az Együttélés elnöke szerint a várakozásoknak megfelelő a Magyar Koalíció 10,18 százalékos választási eredménye. - Csak ké­sőbb derül majd ki, hogy ez 17, vagy 18 parlamenti mandátumot je- lent-e. Sikerünk korántsem megle­pő. Meglepetés viszont a baloldali tömb alacsony, 10,41 százalékos eredménye. Ez alatta maradt a vá­rakozásoknak. A kérdés az: hogyan indulnak meg a tárgyalások az egyes pártok között, és mi lesz a kormányalakítás vezérlő elve. Már most körvonalazódik, hogy minden­képpen olyan kormányt szeretné­nek alakítani, amelyikben a ma­gyar pártoknak nem lesz helye - mondta Duray. A kormányalakítás előrelátható folyamatát nehéznek és hosszadalmasnak jósolja. - Szlo­vákiának a jövő héten semmikép­pen, de talán csak egy hónapon be­lül lesz kormánya. Duray feltételezése szerint rövid életű kormány jön majd létre. Bár­milyen kormány, amelyikben nem lesznek jelen a magyarok, tehát amelyik az erő és a nemzeti elv alapján szerveződne, az nem lehet hosszú életű Szlovákiában - jelen­tette ki Duray Miklós. Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csomók Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341-888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341 -700, fotó: 341 -611/207, levelezési: 341 -866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. Ili. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-4064 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341-817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon: 411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámá­ra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 17,90 forint, a pénteki lapszám 19,80 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48)317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47)323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Szoros személyi kapcsolat Repülőkre lőttek Nápoly (MTI) - Föld-levegő raké­tát lőttek ki szombat reggel a NATO két felderítést végző vadászrepülő­gépére Észak-Bosznia felett. A piló­ták nem láttak robbanást és sérülés nélkül tértek vissza a bázisra. Az ügy kivizsgálása folyamatban van. A boszniai szerbek vasárnap feltar­tóztatták az első négy ENSZ-segély- konvojt, amely megpróbált átjutni a területükön, jóllehet a boszniai szerb elnök szombaton a segélyszál­lítmányok szabad áthaladásáról ál­lapodott meg a békefenntartók fő- parancsnokával. A boszniai szerbek vasárnap Ribnica falu közelében rá­lőttek egy békefenntartókat szállító autóbuszra. Az ENSZ-katonák közül többen megsérültek, egyikük sebesülése súlyos. Az autóbuszra és a lakóhá­zakra tucatnyi aknát lőttek ki. A a hírt az ENSZ zágrábi főhadiszállá­sa nem tudta megerősíteni. HIRDETÉS Washington (MTI) - Az Európai Biztonsági és Együttműködési Ér­tekezlet elnökeként Kovács László magyar külügyminiszter szoros in­tézményi és személyi kapcsolatot kíván majd fenntartani Butrosz Gá­li ENSZ-főtitkárral. Szándékáról szombaton tájékoztatta a világszer­vezet első számú vezetőjét: New Yorkban, az ENSZ székházában ta­lálkoztak egymással. Kovács László ismertette a ma­gyar külpolitika fő célkitűzéseit, és elmondta azt is, hogy Magyaror­szág változatlanul elkötelezett az ENSZ alapokmányában lefektetett elvek mellett. A találkozón kiemelt hangsúlyt kapott az ENSZ válságkezelő és válságmegelőző tevékenységének az erősítése. A magyar miniszter támogatólag szólt a főtitkár „békeprogramjában” megfogalmazott ajánlásokról. Ko­vács László kijelentette, hogy az EBEÉ soros elnökeként szoros együttműködési kapcsolatot szeret­ne kiépíteni Butrosz Gálival, foly­tatva azt a munkát, amely már a mostani, olasz elnökség alatt is for­mát öltött: a cél az, hogy a béke- fenntartásban sókkal gyakorlatia­sabb munkamegosztás alakuljon ki az ENSZ és az EBEÉ között. Kovács László ezt az alkalmat használta fel arra, hogy házigazda minőségében meghívja a főtitkárt az EBEÉ budapesti decemberi csúcstalálkozój ára. Butrosz Gáli a maga részéről kü­lön beszélt arról az értekezletről, amelyet a világszervezet hívott ösz- sze jövő tavaszra Koppenhágába a fejlődés szociális kérdéseiről. A fő­titkár a konferenciára meghívta a magyar állam- és kormányfőt. Az AUSTROTHERM Kft. szakirányú - lehetőleg felsőfokú végzettséggel és többéves építőkari gyakorlattal rendelkező keleEmagyarországi képviselőt keres. Feladata: a társaság által gyártott hőszigetelő anyagokkal kapcsolatos műszaki tanácsadás, ill. a termékek értékesítése. Jelentkezés: írásban, fényképpel, részletes szakmai önéletrajzzal. Határidő: 1994. október 17. AUSTROTHERM Kft. 9028 Győr, Fehérvári út 75. Információ: (06-96) 316-919 Akihito európai látogatása Vasárnap Franciaországot és Spanyolországot érintő kéthetes látogatásra utazott a japán császári pár. Akihito császár és Micsiko császárné első íz­ben látogat e két országba, ahol összesen hét várost keresnek fel. Francia- országban három napot töltenek. Spanyolországi hivatalos programjuk előtt egy hétvégét Mallorca szigetén, a spanyol királyi pár társaságában töltenek. Október 3-, Hétfő Rakétatámadás Moszkva (MTI) - Öt harci helikop­ter vasárnap rakétatámadást inté­zett Naurszkaja járásban egy Du- dajev-gárdisták által ellenőrzött csecsen település ellen. Az akció kö­vetkeztében egy ember meghalt, egy pedig megsebesült. A grozniji vezetés Moszkvát vádolta a táma­dás miatt. Az orosz védelmi minisz­térium illetékese viszont cáfolta, hogy az orosz fegyveres erőknek bármi köze lenne a támadáshoz. Letartóztatások Kairó (MTI) - A palesztin rendőr­ség Gázában a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért (DFPF) nevű szervezet 52 tagját tartóztatta le - közölte vasárnap az izraeli-palesztin autonómia-megál­lapodást ellenző szervezet egyik ve­zetője. Nehad Abu Gos, a DFPF központi bizottságának tagja sze­rint a letartóztatottak között veze­tők is vannak. Sztrájk és erőpróba Rio de Janeiro (MTI) - A Petrob- ras brazil állami kőolajipari vállalat dolgozói úgy döntöttek, hogy foly­tatják szfrájkjukat, annak ellenére is, hogy munkabeszüntetésüket tör­vénytelennek nyilvánították. A két legnagyobb kőolajfinomító, a Sao Paulo melletti Paulinia és a Belő Horizonte közelében fekvő Gabriel Passo munkásai 118 százalékos béremelést követelnek, de akcióju­kat a legfelső munkaügyi bíróság törvénytelennek minősítette és visszaéléssel vádolta meg őket. A bíróság egyúttal 56 ezer dollár pénzbírsággal sújtotta a sztrájkot kezdeményező szakszervezeteket minden egyes kieső munkanapért. Évfordulós tüntetés Moszkva (MTI) - Jelcin elnök kér­lelhetetlen ellenzéke a vártnál sok­kal kisebb létszámban emlékezett meg vasárnap Moszkva központjá­ban a tavaly őszi események áldoza­tairól. Legfeljebb ötezren vettek részt az ellenzék felvonulásán, illet­ve nagygyűlésén, amelyen ismét ki­derült: továbbra is erősen megosz­tottak az orosz elnökkel szemben ál­ló erők. A meglehetősen vegyes menetben a kommunisták, sztálinisták, mo- narchisták és fasiszták mellett ott haladtak a pilótajátékot szervező szélhámos, Szergej Mavrodi pórul járt „részvényesei" is _RÖVIPEN Tokió - Szöulban azt remélik, hogy ha a két Korea eljut a kölcsönös bi­zalomnak arra a szintjére, amely már lehetővé teszi tartalmas párbe­széd folytatását, akkor a jelenleg ér­vényben lévő koreai tűzszüneti megállapodást békeszerződés vált­hatja fel. Port-au-Prince - A Haitit meg­szálló amerikai fegyveres erők ké­szek kiterjeszteni tevékenységüket, hogy megfékezzék a juntát támoga­tó félkatonai szervezetek akcióit. Marosvásárhely - Szombaton es­te véget ért a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség „belső parla­mentjének” kétnapos marosvásár­helyi tanácskozása. A következő ülést november 25-26-ra tűzték ki. Párizs - Magyarázkodásra kény­szerült Edouard Balladur francia miniszterelnök, amiért kormányá­nak igazságügyminisztere a héten úgy döntött, hogy egy hónappal el­halasztja a korrupcióval vádolt Gé­rard Longuet ipari miniszter elleni bírói vizsgálat megkezdését.

Next

/
Thumbnails
Contents