Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-11 / 240. szám
L. évfolyam, 240. szám 1994- október 11., kedd Ara: 17,90 Ft / Gyorsítanák a rekonstrukciót Jól halad az ózdi kórház rekonstrukciója, a munkákkal a terveknek megfelelően haladnak. A rendelkezésre álló pénzt pedig takarékosan használj ák fel. (5. oldal) Az ipari, miniszter megírta levelét Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium munkaprogramjában kiemelten fontos kérdésként kezelik a kohászat szerkezet-átalakítását, különösen Borsodban. (7. oldal) Képtúra — galériából galériába A Miskolci Galéria az elmúlt évben 17. alkalommal meghirdetett grafikai biennálé- jának anyaga az elmúlt hét Végétől, az ungvári galériában is látható. (8. oldal) Mégis leértékelés Budapest (MTI) - A Magyar Nemzeti Bank 1994. október 11-i hatály- lyal 1,1 százalékkal leértékelte a forintot a valutakosárhoz képest. A kismértékű árfolyam-kiigazítást az MNB saját hatáskörében tette. A lépés célja, hogy fennmaradjon a versenyképességnek az a szintje, amely az augusztusi 8 százalékos leértékelés után alakult ki. Nem kell vízum Budapest (MTI) - Sergio Marchi, a kanadai szövetségi bevándorlás- ügyi miniszter tegnap megbeszélést folytatott Szent-Iványi István külügyi politikai államtitkárral. Bejelentette, hogy 1994. november 1-től megszűnik a Kanadába utazó magyarok vízum-kötelezettsége. Közölte továbbá, hogy a magyar meghívást elfogadva Jean Chretien kanadai miniszterelnök részt vesz a budapesti EBEÉ-csűcstalálkozón. A börtönrendszerről Pilisszentkcreszt (MTI) - A börtönrendszerek átalakítása - költségkímélő fejlesztések, működtetés címmel tegnap négynapos konferencia kezdődött Pilisszentkeresz- ten az Európa Tanács és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága rendezésében. A kérdések megvitatását az teszi aktuálissá, hogy a közép- és kelet-európai országok büntetés-végrehajtási rendszerei rendkívül rossz feltételek között működnek. Szociálpedagógusok Kiskunhalas (MTI) - Szociálpeda- gógus szakdiplomát adó felsőfokú oktatás indul a jövő év február elsejétől Kiskunhalason. A másoddiplomát adó, 5 féléves időtartamú levelező tagozatos tanulmányok befejeztével a hallgatók szociálpedagó- gus, gyermek- és ifjúságvédelmi nevelőtanár diplomát kapnak. A jelentkezési lapokat - a már megszerzett diploma fénymásolatával, önéletrajzzal továbbá a munkahelyi hozzájárulással — ez év november 15-ig kell a Kiskunhalasi Polgár- mesteri Hivatal (6401. Kiskunhalas Pf. 66.) címére megküldeni. Megújul a „fogas” Budapest (MTI) - A fogaskerekű vasúton nem emelkednek a menetdíjak az október 18-tól november 15-ig tartó felújítási munkák után sem. A rekonstrukció keretében elsősorban a fogaskerekű pálya íveit újítják fel, valamint a felső vezetékek egy részét cserélik ki. A Városmajor és a Széchenyi-hegy között közlekedő szerelvény kocsijai ma is a legszebbeknek számítanak a BKV járművei közül, felújításuk ezért nem sürgető feladat. Katonai ellenőrzés Szabadszállás (MTI) - Az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló szerződés keretében egy belga vezetésű, többnemzetiségű ellenór- zócsoport érkezik ma hazánkba. Szabadszálláson harckocsik és páncélozott harcjárművek megsemmisítésének befejezését ellenőrzik. Az elmúlt hónap során 22 darab T-55 típusú harckocsit és 10 darab D-944 páncélozott szállító harcjármúvet semmisítettek meg. Trafócsere az ívkemencénél A diósgyőri Nemesacél Kft. UHP ívkemencéjének intenzifikáiásához transzformátorcserére volt szükség. A hetvenhat tonnás trafót a Fux Kft. által szállított műanyag kötelek segítségével emelték ki. Érdekessége az emelésnek, hogy a kötelek egyenként harmincezer kilogrammot bírnak el. Ez a hatalmas erő annak köszönhető, hogy egy műanyag kötélben egymillió vékony szálat fognak össze. Fotó: Kozma István A kritika nem beavatkozás a belügyekbe EBEÉ: Jovanovic jogtalannak tartja Jugoszlávia kirekesztését Budapest (MTI) - Kovács László külügyminiszter beszédével tegnap délelőtt megnyílt a Budapest Kongresszusi Központban az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) felülvizsgálati konferenciája, amelyet követően, december elején állam- és kormányfői csúcstalálkozó lesz Budapesten. „ Az EBEÉ mái- eddig is fontos történelmi szerepet játszott: segítségével a ’70-es, '80-as években sikerült elkerülni a kelet-nyugati konfrontációt, keretet adott a szemben álló katonai-politikai rendszerek, illetve a semlegesek együttműködésének, és normáival, ajánlásaival hozzájárult a kelet-közép-európai rendszerváltozáshoz. A kétpólusú világrend megszűntével azonban új helyzet alakult ki: új veszélyek adódnak Közép-Kelet-Európa instabilitása miatt, és ennek nyomán az együttműködés igénye is összeurópai keretben jelentkezik. Ebben a helyzetben felértékelődik az EBEE-nek mint az egyetlen összeurópai szervezetnek, a szerepe. Erről Kovács László külügyminiszter, a tegnap megnyílt EBEÉ felülvizsgálati konferencia házigazdája beszélt sajtó- konferenciáján. A külügyminiszter utalt arra, hogy a most megkezdődött konferencia az EBEE elmúlt kétéves munkájának eredményeit veszi számba. Várhatóan komoly kritikák is elhangzanak majd, például az EBEÉ válságkezelő képességével kapcsolatban. Ugyanakkor Kovács László véleménye szerint azt is figyelembe kell venni, hogy más nemzetközi szervezetek sem voltak hatékonyak e téren, illetve, hogy végső soron a tagállamok készsége határozza meg az EBEÉ képességét. A külügyminiszter - miként beszédében is - fontosnak ítélte, hogy az elhangzott kritikát senki se tekintse belügyeibe való beavatkozásnak. Az EBEÉ jövőjét illetően Kovács László kiemelte az új normák megalkotásának jelentőségét. Fontos az EBEÉ válságmegelőző, -kezelő, illetve rehabilitációs képessége is. A külügyminiszter üdvözölte, hogy Oroszország is részt kíván vállalni a békefenntartó missziókban, de véleménye szerint ez csak az EBEÉ kontrollja alatt valósítható meg. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarország szívesen látná Jugoszláviát is ismét az EBEÉ keretében, ám ez nem a magyar kívánságoktól, hanem a nemzetközi közösség akaratától fiigg. Samuel Brown, az Egyesült Államok küldötte leszögezte: eddig fel sem vetődött Jugoszlávia bekapcsolása az EBEÉ-be. Az Európai Biztonsági és, Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) teljes jogú tagjának tartjuk magunkat, és úgy véljük, hogy a szervezet jogellenesen zárta ki Jugoszláviát az értekezlet munkájából - jelentette ki Vladislav Jovanovic jugoszláv külügyminiszter a Politika című lapnak adott nyilatkozatában. A budapesti EBEÉ-tanácskozás megnyitása alkalmából a külügyminiszter kijelentette: az EBEÉ a tagállamok egyenjogúságán alapul. Ha a szervezet feladja egyoldalú igényeit, és Belgráddal is az egyenrangúság alapján tárgyal, akkor a kapcsolatok gyorsan normalizálódhatnak. Az EBEÉ-konferencia megnyitásáról a Beta és a Tanjug hírügynökség is beszámolt. A Beta elemzésében hangsúlyozta: Oroszország azt szeretné, ha az EBEÉ az európai biztonság egyik kulcsszervezetévé válna, és egy olyan testület alakulna az értekezlet keretein belül, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsához hasonló jogokkal rendelkezne, megvétózhatná más európai szervezetek döntéseit. ,Jía Moszkvának sikerülne elérni céljait, akkor döntő befolyást szerezne a kontinens biztonsági kérdéseiben” - írta a Beta, ám hozzátette, kevés az esély arra, hogy a nyugati országok elfogadják Oroszország javaslatát. Legyen béke a vajdasági magyarok között! Budapest (MTI) - A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) küldöttsége tegnap tárgyalásokat folytatott Tabajdi Csabával, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával és Lábody Lászlóval, a Határontúli Magyarok Hivatalának elnökével. Tabajdi Csaba a tárgyalások célját abban jelölte meg, hogy az elmúlt időszak eseményeinek tisztázása után lehetővé váljon a vajdasági magyarok két érdekvédelmi szervezete közötti megbékélés. A közeljövőben parlamenti tényfeltáró bizottság alakul, amely a délvidéki magyarság szervezeteinek támogatását vizsgálja majd. Az év végéig új támogatási rendszer készül a határontúli magyarság megsegítésére. A politikai pluralizálódás a délvidéki magyarság körében is elkerülhetetlen. A kormány sem a VMDK, sem a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) mellett nem kíván állást foglalni. A magyarországi támogatás egyetlen feltétele, ki tesz többet a jugoszláviai magyar kisebbségért Ágoston András, a VMDK elnöke szerint a legsürgetőbb feladat a magyar iskolahálózat kiépítése. Az eddigi autonómia-tervezetet felül kell vizsgáim, az új javaslat elkészítésekor nemzetközi tapasztalatokat is fel kívánnak használni. A kétoldalú alapszerződésekkel kapcsolatban leszögezte, hogy csupán ezek nem oldják meg a kisebbségi problémát. Tartós rendezést csak Magyarország európai unióbeli felvétele, valamint a határontúli magyarság autonómia igényeinek teljesítése nyújthat. ^KOMMENTÁR Műsorváltozás Buidos Attila Egy közvélemény-kutató cég szerint az általuk megkérdezettek többsége mindenekelőtt a gazdaság helyzetének rendbetételét várja a kormánytól. Bár úgy ítélik: viszonylag sokat tesz a szociális problémák megoldása érdekében a kabinet, még többet várnának tőle. Azt is kiszámították a szakemberek, hogy jelenleg 46 százalékban esik egybe a megkérdezettek kormányzati intézkedésekkel szembeni elvárása a kabinetnek tulajdonított szándékokkal. Hogy sok vagy kevés ez a 46 pontos index? A cég elemzői azt tanácsolják: egyelőre ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget neki. A későbbiekben viszont érdekes lesz nyomon követni, hogy a kormány tevékenységének súlypontjai és a lakosság elvárásai köze- lednek-e egymáshoz, avagy távolodnak egymástól - így a közvélemény-kutatók. Fogadjuk meg a tanácsot. Azon azonban talán érdemes elmorfondírozni, hogy viszonylag kevesen tudtak felelni rá: milyen problémák megoldására helyez különösen nagy hangsúlyt a kabinet. Lehet, hogy akadnak, akik úgy gondolják: talán kevés erről az információjuk a polgároknak. A Magyar Televízióra azonban aligha lehet panaszuk. A jelenlegi vezető politikusok viszonya teljesen más - pillanatnyilag - a hírközléshez, mint az előző kormány-garnitúráé volt. Horn Gyula például két héten belül legalább három nagyobb interjút is adott-az egyiket mindjárt öt újságírónak -, szombaton pedig műsorváltozás volt. Egy film helyett délután azt láthatták a nézők, amint a szakma kiválósága kedélyesen - többnyire a legnagyobb egyetértésben - beszélget két miniszterrel. Egyelőre persze nem világos, hogy mindez a kormányzat törekvésének köszönhe- tő-e-tudniillik, hogy népszerűsíteni akarják szándékaikat. Vagy csak a televízió új felelős vezetői adták fel korábbi elveiket és ma már úgy tartják jónak, ha a politikai műsorokban a kormányzati poszton lévők szabadon kifejthetik véleményüket anélkül, hogy az ellenzék álláspontjával kellene ütköztetniük mondandójukat. A lényeg szempontjából mindegy, hogy igaz-e bármelyik verzió, vagy sem. A lényeg ugyanis az, hogy az emberek - ha mégoly kevés is az információjuk egy kormány tevékenységéről, törekvéseiről különbséget tudnak tenni a tájékoztatás és a propaganda között. Ezt a mostani parlamenti többségnek aztán igazán tudnia kellene. Hiszen a győzelmét nem kis részben éppen azoknak köszönheti, akik az előző kormány melletti elkötelezettségükben azt hitték: a propaganda képes lesz híveket szerezni az akkor hatalmon lévőknek. Elfogták a merénylőket Teherán (MTI) - Az iráni hatóságok őrizetbe vettek két afgánt és egy iránit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy két héttel ezelőtt betörtek Nagy József magyar kereskedelmi főtanácsos teheráni otthonába, megölték feleségét és súlyosan bántalmazták a magyar diplomatát. Reza Szejfollahi tábornok, országos rendőrfőnök elmondta: a Nagyék házával szomszédos épület iráni házmestere a vizsgálatok során bevallotta, hogy az afgán támadók az ó segítségével jutottak be a diplomata lakásába. Nagy felesége a betöréskor a tettesek között felismerte a házmestert és ezért ölték meg őt. Egyelőre nem közölték a tettesek nevét. Szen- tiványi Gábor külügyi szóvivő elmondta, a tettesek, Nagy József bérelt lakásának afgán származású kertésze és annak egy rokona.