Észak-Magyarország, 1994. október (50. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-08 / 238. szám
Október 8., Szombat ÉM - riport ÉM-hétvége III Gyökérverés a völgykatlanban Az állatoknak is pompás, tágas helyük van a szép környezetben lévő tanyán Lévay Györgyi Nehéz volt a gyerekkoruk. Egyiküknek Budapesten, másikuknak Hamburgban. Szenvedtek a szeretet hiányától, vágytak a boldogságra. Mindketten a természetben találtak vigaszra. A két városi emberke rajongásig szerette az állatokat, a patakot, az erdőt... Christine ott, László itt kereste a Föld háborítatlan, békés és bájos zugait, szegleteit. A fiú a föld alá is eljutott e keresgélés során, megszállott barlangász lett. Mégsem lettek maguknak való, magányos emberek. Egymástól függetlenül ébredtek rá a késztetésre: valamit tenniük kell az emberekért. Valami olyat, amitől egy picit jobbá, szebbé válik az élet. László aztán tengerentúli, majd európai bolyongásai során rátalált Christinére. Egymásra találtak. Menjünk a harmadik világba Mesés volt a találkozás. A lehető legjobban időzített. Christinének már kezében volt a közgazdász diploma, Lászlónak vagy öt szakmáról volt oklevele, az aranyozótói a bútortervezőig. A gyerekkori „ridegtartás” alaposan megedzette őket, égett a kezük alatt a munka, vágott az eszük, mint a borotvajói megfizették őket Németországban. A pénz ahhoz volt jó, hogy szabadok lehettek. Gyorsan eldöntötték, hogy elmennek a harmadik világba, ott van igazán szükségük segítségre az embereknek. Igen, igen, de megszületett Léna. A meleg éghajlat ártana a kisbabának. Ott is lehet segíteni az embereken, ahol jól érzi magát Léna, vigasztalták magukat.- Elhatároztuk, vásárolunk egy háborítatlan tanyát, egy olyan helyet, ahol nincs kitéve a kislányunk a civilizáció ártalmainak. Bejártuk Németországot, és be kellett látnunk, hogy ott már nincs olyan hely, ahol tiszta a levegő és a víz, mindent behálóznak az autóutak. Az elmaradt infrastruktúrájú Magyarországban bíztunk. Eljöttünk hát az én hazámba. Újsághirdetések tucatjait adtuk fel, és százával kaptuk a válaszleveleket Úgy nézett ki akkor, hogy Magyarországon mindenki el akaija adni a tanyáját. Fertőtó, Balaton-part, Dunakanyar... Vándoroltunk, kerestük az igazit. Láttunk tip-top tanyákat, de hol erdő nem volt, hol patak nem volt, hol közel volt a civilizáció... Az utolsó előtti címünk volt Iváncsó-tanya. Hogy miért nem itt kezdtük? - mutat körbe álombiro- dalmukon Nagy László. Forrásvizet isznak Ütött-kopott tanyaház. Ebben lakik a család. De a lóistálló új. Ugyancsak komfortos a kacsák, a libák, a nyuszik, a kecskék, a birkák, a kutyák lakhelye. Ha az állatok jól érzik magukat, akkor minden rendben. A család úgyis csak alvásra használja az épületet, és, arra is csak Lénának jut teljes éjszaka. Úgy adódott, hogy a szülők most az éjszaka nagy részét is munkával töltik.- Két országnyi keresgélésnek az eredménye. Ott lent van egy ásott gémeskút, onnan az állatok kapják a vizet. Mi egy távolabbi forrásból iszunk. Az országút négy kilométerre van innen, de elválaszt az erdő. Mi javíttattuk meg az erdei bekötőutat, de sajnos tönkre tették újra az erdészeti járművek. Ennyi az összes panaszunk a tanyánkra. A táj csodás, a levegő pompás, a természetben élünk.- A természetben. De miből élnek?- Megélhetésünk története is meglehetősen szövevényes, de reméljük ugyanúgy siker lesz a vége, mint a tanyakeresésé. Először úgy gondoltuk, üvegházat építünk, és majd eladjuk a primőrt. Christinével elkészítettük a melegház betonalapját, megvásároltuk az üvegfalakat, berendezéseket és megrendeltük a munkát. Eljött a miskolci mester, mondta, két hét múlva megkezdi a munkát. Egy év múlva láttuk újra. Akkor azt mondta, egy hét múlva tényleg hozzálát. Azóta - úiahh év - nem jött, de most már látni sem akarom, eladtuk az oldalfalakat, lemondtunk az üvegházról, a primőrről. Birkákkal próbálkoztunk, de nem vette meg senki a gyapjút. Akkor áttértem az iparra. Külföldi segítséggel munkaalkalmat szerettem volna teremteni Kárpátalján és Erdélyben. Nem jött össze. Mivel az egyik szakmám öntő, francia és dán gyáriparosokat hoztam Orosházára. Dugattyút gyárttattak volna. Már-már létrejött az évi 50 millió dolláros üzlet, amikor egy hanyag művezető miatt visszaléptek a megrendelők. Határidőre kellett volna kitisztítani a mintadarabon egy lukat, ahol az olaj áramlik. Nem tisztították ki, és nem készítettek helyette hibátlan darabot. Két és fél évi közvetítőmunkám veszett kárba.- Kudarc kudarc hátán.- Nem nevezném igazán kudarcnak az ilyet - tiltakozik Christina Menzel.' - Ha nem vállalkozik, nem éri kudarc. Persze lehangoló azért... Hogy miből éltünk az elmúlt nyolc évben Iváncsó-tanyán? Megpróbálkoztam a nyelvtanítással, de nem sokan akarnak errefelé németül tanulni. El kellett járnunk külföldre dolgozni, mert elfogytak az összes tartalékaink. Hol László vállalt munkát Nyugaton, hol én. Valamelyikünk mindig itthon maradt Lénával és az állatokkal. A libaélet végső határáig Pulikat (ősmagyar fajta) és dogokat (német fajta) tartanak. A kutyák csak németül értenek, a két hátasló magyarul is. A két ló a tanyán született, egyikük anyja fertőzést kapott az ellés után és elpusztult, a másik anyja vad volt, nem merték Lénát a közelébe engedni, el kellett adni. A kecskékből és birkákból álló „csapat” a domb tetején hű- söl, de nem kell igénybe venni a pulik szolgálatát, hogy hazajöjjenek a tanyára. László elkiáltja magát- Glória!!! -, megkocogtatja a lókarám deszkáját és elindulnak az állatok. A nyuszikat azért tartják, mert aranyosak, a libákat azért, mert „el lehet beszélgetni velük”. Elélhetnek itt a libaélet végső határáig.- Húst nagyon ritkán eszünk. Igyekszünk a legegészségesebben élni. Gyümölcsöt fogyasztunk, salátákat és kecsketejet, sajtot. A kenyeret nyolc éve magunknak sütjük. Talán éppen ez a kényszer adta a sütöde ötletét. Magyarországon nem lehet kapni biogabonából készült, teljes őrlésű kenyeret, noha Christme és László szerint a fogyasztásával nagyon sok ember tudná megőrizni az egészségét. Ketiyér biogabonából- Célmik, hogy segítsünk az embereken, hogy ójuk a természetet, és meg is szeretnénk élni valahogyan. Világbanki hitelt akartunk felvenni a pékségre, de amikor megértették velünk, hogy ehhez csúszópénz kell, nyugati pénzestársat kerestünk inkább. Irtó nagy szerencsénk volt: megnyertük Thomas Heffenbergert, a hamburgi péket, akinek négy testvére is pék és aranyérmes kenyérfajtáiért 60-80 kilométert utaznak a németek. Megalakítottuk a Brotgar- ten Kenyérkert Kft.-t. Megvettük és átalakítottuk ezt a régi magtárat, és az ő titkos családi receptje alapján sütjük a kenyereinket.- Milyen volt a bolti fogadtatás?- Vegyes. Volt, aki azt mondta a fekete, tömör kenyerünkre, hogy agyon lehetne vele ütni a kutyát. Más boltvezető elküldött bennünket, mondván, annyi fajta kenyeret lehet már kapni, hogy nincs szükség egy újabbra. De vannak helyek, ahol megértették, miről van szó, és örülnek neki. Most már Miskolc után debreceni, budapesti és nyíregyházi boltokban is próbálkozunk.- Mennyit tudnak eladni belőle?- Ötszáz darabot naponta. Ez még nagyon kevés, de bízunk abban, hogy megismerik a vásárlók és megkedvelik.- Honnan szerzik be az alapanyagot?- Termeltetjük a biogabonát. Ahol á mi számunkra terem a gabona, az a tábla egyelőre meg van mentve a vegyszerektől. Jövőre mái- bionapraforgót is termeltetünk, mert nehéz beszerezni. A mézet Túrkevén vásároljuk, a szezámmagot Venezuelából. A hidegen sajtolt olajhoz és a tengeri sóhoz is nehéz hozzájutni. A biológiai kelesztésű, teljes értékű kenyérfajtákat számos betegség megelőzésére ajánlják. Meggátolja a vércukorszint, a vérnyomás növekedését, nem terheli a szervezetet üres szénhidráttal, magas B-vita- mintartalma miatt fokozza a koncentráló képességet, nem hizlal, sőt magas rosttartalma miatt segít a súlyfölösleg csökkentésében...- Fél 3-kor kelek, olyankor úgy érzem, ezt a napot nem élem túl - panaszolja Christine. - Megetetem, megfejem, elrendezem az állatokat és jövök a sütödébe. Akkor mái-jó a kedvem. Örülök, amint látom, hogy jól sikerült a mai sütés is. Aztán autóba ülök és ,házalok” a kenyereinkkel. Volt olyan bolt, ahol kétszer is kidobtak, harmadszor azzal szemtelenkedtem be, hogy nem is kenyér, anút hozok, hanem gyógyter- mék. Ez hatott, és most már szívesen látnak. Könnyű boldognak lenni- Ki neveli a nyolcéves Lénát?- Nem neveljük, csak élünk előtte. Jól megállja a helyét az iskolában és a gyerekek között. A tanyán meg ott vannak neki az állatok. Kitűnő a fantáziája, soha sem unatkozik, mindig talál magának elfoglaltságot és ahhoz mesét.- A mai gyerekekkel az a baj, hogy elnyomják őket a szülők. Azért van a sok unatkozó fiatal. Amikor segítőket kerestünk az üzlet beindításához, nem találtunk. A munka nélküli fiatalok között sem. Nagy baj, hogy nem szeretik a munkát. Mi lesz így velük? Az Iváncsó-tanyán nincs áram. Nem is lesz, mert László szerint a vezeték mágneses tere nem tesz jót embernek, állatnak. Gyertyával világítanak. A kézzel mosás a legnehezebb az összes tanyai háztartási munka között. A nagymosás egy álló napig eltartott. Christine karácsonyra automata mosógépet kapott.- Most, hogy megvan a szendrói sütöde, a fürdőszobában tudom használni a mosógépet. Minden nap ránézek, megsimogatom... Mi mindennek nagyon-nagyon tudunk örülni. így könnyű boldognak lenni. Mái- most készülnek a karácsonyra. Diós, mogyorós kenyeret sütnek majd. Remélik, akkorra már beindul az üzlet és az ország sok városába szállítják a kenyerüket.- Vonaton. Az autó árt a környezetnek, mi pedig környezetvédők vagyunk. Christine, László és Léna kedvencei, az apró, nagyfülű házinyuszik Fotók: Farkas Maya Tanító néni Fecske Csaba A kertben bóklásztam, szőlőszemeket csipegettem, amikor először megpillantottam: a lépcsőn ült Anna nénivel a kora őszi ragyogásban. Mosolygós arcát vörösesszőke dús haj keretezte, a rakoncátlan szél hol a homlokába, hol az arcába fújt egy tincset, mintha csak incselkedett volna vele. Nem gondoltam,hogy ilyen szép lesz, ilyen fiatal az új tanítónő, s azt sem, hogy éppen itt fog lakni a szomszédban. Izgalom vett erőt rajtam. Jó sokára merészkedtem elő a lugas mögül. Anna néni a n agyanyám barátnője volt, fehér bőrű, törékeny asszonyka, megjelenésével, beszédével élesen elütött a falusi parasztasszonyoktól. Urinő, szokta mondani nagyanyám. Valamikor városon élt. Néhai férje zsidó kereskedő volt. gazdag ember, mégis csak ezt a kis falusi házat hagyta rá. Állítólag kitartott egy fiatal táncosnőt. Pesten. Ki tudja, Egyszer segítettem Anna néninek vizet vinni párja sírjához. Szépen rendben volt tartva, virágok pompáztak rajta, meg egy szép puszpángbokor. Hallottam, Anna néni Klárikámnak szólítja. Nagyon tetszett nekem ez a név. Ah ogy rám nézett azokkal a zöld szemekkel, az egyenesen balesetveszélyes volt. Még jó, hogy ép bőrrel úszta m meg. Mindennap láttam a szárítókötélre kiteregetett bugyijait. Kilenc volt a legtöbb egyszerre kiteregetve. Volt közöttük piros, volt kék, volt pettyes és volt egy csipkés fekete is. A fehér volt szerintem a legszebb, elképzeltem benne. Mint nagyra nőtt lepkék repdestek a szélben. Megmondjam, milyen bugyi van rajta, böktem oldalba Misit, na ne csináld ezt velem, fogadjunk, fogadjunk, s gyorsan négy- kézlábra ereszkedve apad alatt elindult készakarva véletlenül elgurult radírját megkeresni. Hát nem Klárika cipője orránál, találta meg! Aztán honnan tudod te, faggatott, de én csak somolyogtam titokzatosan, mert úri ember ugye nem dicsekszik. Esténként ültek Anna nénivel az ajtó előtt a lépcsőn, szép volt, amilyen szép csak egy hét-nyolc évvel idősebb nő lehet, aki ráadásul tanítja is az embert nyolcadikos korában. Néha meglátogatta egyik-másik barátnője, suttogtak egymás fülébe, nevetgéltek, vihogtak, éppúgy mint a pisis lányok az osztályban. Eltűnik a nap a hegy mögött, a két arc belemerül az este sötétjébe, az ajtó fölötti csupasz égő körül bogarak rajzanak. Bezáródik az ajtó, a kinti villanyt lekapcsolják, sötét van, egy férfit látok benyitni az ajtón, az arcát nem látom, de megismerem, tanító bácsi az, bent a konyhában és a szobában is ég a villany, odalopakodom az ablak alá, belerúgok a lavórba véletlenül, éktelenül zörög, el vagyok veszve azt hiszem, ezt még a süket is meghallotta, órák alatt múlik el a következő néhány pillanat, darabokban szakad le tüdőmről a lélegzet, lábujjhegyre állva bekukucskálok, Klárika a széken ül, a férfi féléje hajol, na most, ne most fogja megcsókolni, hirtelen pisilhetnékem támad, izzadok is, pedig hűvös van, hangosan zörögnek a diófa levelei a szélben, hál’istennek nincs csók, persze tudhattam volna, ő nem olyan, ő nem, fényképeket nézegetnek vagy bélyeget, nem tudom, nem látni jól, betipeg Anna néni, ősz haja kéknek látszik a lámpafényben, mesebeli jóságos öregasszony, süteménnyel kínálja őket, hirtelen összefut a nyálam, nézem, milyen sárga a vizeletem, megpróbálom leírn i a nevemet a porba, de nem sikerül, de hát mit számít az, holnap történelemóra, a torit szeretem a legjobban, főleg azóta, hogy ő tanítja, alaposan felkészültem, nem szeretnék leégni előtte. A ballagási banketten Misi kezelte a magnót, folyton gyors számokat játszott, ő ugyanis azt szerette, a vad zenét. Végül sikerült elcsípnem egy lassú számot, gyorsan lekértem Klárikát, akinek eddig egy szusszanásnyi ideje nem volt. biztatóan mosolygott rám. Hálát adtam az égnek, hogy a magasított sarkú cipő van rajtam, mit kellett sírnom érte, hogy megvegyék nekem, igaz szenvedtem benne, törte a lábamat, de mégis. Hozzásimultam tánc közben, mintha véletlenül történne a dolog, olykor melle a mellemhez ért. Haja megcirógatta az arcomat. Édes borzongás futott át rajtam. Tenyere nedves volt, de lehet, hogy az enyém izzadt, csak úgy éreztem, hogy az övé. Nem tu- * dom a keringőzéstől-e, kicsit megszédültem, zúgott a fejem, mintha víz alá merültem volna, olyan volt. Vajon a fehér bugyi van rajta, törtem a fejem, amikor Laci lekérte tőlem. Irigykedve néztem őket, legszívesebben egy jó nagyot beh úztam volna Lacinak, A banketten láttam utoljára. Máshová került tanítani, még azon a nyáron elköltözött. Anna néni meghalt, a ház azóta üresen áll. A tető beázik, hámlik a vakolat. Lakott itt egyáltalán valaha valaki, nézem szomorúan, amikor otthon vagyok. Kastélykapu Mezey István rajza
