Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-05 / 209. szám
6 A Itt-Hon 1994. Szeptember 6., Kedd MON *«J PISCO i$Q9< ®»jf® lArtirmm' «t?* EBPCS, Vasúi út 7. Tel 46/385-641 ! alábbi napokon minden Kedves Vendégünk belépőjegy . ? TOMBOLA, melyei az alábbi étiékes nyereményeket sotsdpk ki. ■ szeptember 9. péntek 6 db hangkazetta szeptember 10. szombat MEGLEPETÉS Nyitva tartás Péntek: 20 - 04 Szombat: 20 - 04 óráig . ■■ Szeretettel vár mindenkit: Polyefkó László tulajdonos a CDÍ5c3)-ban j A Petek - Beret Búzakalász Gazdálkodó Szövetkezet vezetősége értesíti a részarány-tulajdonosokat, hogy a földbérleti díjat 1994, szeptember 1 Oda készpénzben vagy tennényben vehetúc át Helye: Petek • —— TÁJÉKOZTATJUK Kedves Olvasóinkat, hogy 1994. szeptember l-jétől az alábbi helyeken vásárolhatják meg - nem előfizetőink - / az ESZAK-magyarország című napilapot: SZIKSZÓ___________________________________________ 4222 sz. ABC Pázmány P. tér 2. ABC Apponyi A. u. 1. PARK Étterem Élelmiszerboltja Kassai út 15. 4x4 BT. Élelmiszerboltja Bolt út 22. ATI KFT Csemege Boltja Rákóczi út 24. II. Rákóczi Ferenc Kórház-Rendelőintézet Kassai út 45-49. ENCS FORRÓ 1101 sz. ABC Petőfi út 55—59- Abaúj Áruház Petőfi út 71-73. GÖNC Dudás Ferenc Magánkereskedő, Iskola út 1. HIDASNÉMETI 2. sz. ABC Kossuth út 65. ALSÓVADÁSZ 27. sz. ABC Kassai út 45. MÁRKA ABC Fő út 46. •5536&OH* VADÁSZ LAJOSNÉ Hernádvécse, Rákóczi út 50. Névnapja alkalmából jó egészséget, hosszú életet kíván két lánya és családja. % , A I ÁY ANDRÁS GÉPÍRÓ ES GYORSÍRÓ SZAKISKOLA (Miskolc, Jászai O. u. 1.) érettségizettek és szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők részére egyéves (heti 5 alkalom) és kétéves (heti két alkalom) képzést indít Beiratkozás: Szeptember 7-éit, 14-16 óráig. 1994. Szeptember 6., Kedd Itt-Hon A 3 „Kevés ez az egy nap...” Pető Iván nagyon sajnálja kényszerű távolmaradását Fotók: Buzafalvi Győző Ocskajákné Ráski Erzsébet, Ráski Kati néni A sírnál Buzafalvi Győző Kéked 1ÉM) - A szlovákiai Ná- dasd és Kéked között a kapcsolatfelvétel 1990 tavaszán kezdődött. A két polgármester - Hunkár Gyöngyi kékedi és Nyulászi László nádasdi - között az első találkozóra 1991. szeptember elsején került sor Kékeden. De ekkor még ideiglenesen sem engedélyezték a határmegnyitót. Hiába van az 1500 lelkes Nádasától egy kilométernyire a határ, és a sorompó mindössze két kilométer az abaúji községtől is, mégis körbe kellett utazniuk Tomyosné- metinek. A hat kilométer helyett így kénytelenek voltak megtenni százat. Aztán végre enyhült a szigor 1992 júliusában, és egy napra megnyitották a határt: a kéke- diek vendégeskedhettek Ná- dasdon. Ennek előzménye az, hogy 1991. szeptember 1-jén a két polgármester - Hunkár Gyöngyi és Nyulászi László - aláírta a testvérközségi kapcsolatok létrehozásáról szóló megállapodást. Tavaly augusztus 22-én gondoskodtak a vendéglátásról. Fogadták a határon Trstené pri Homáde, azaz Ná- dasd küldöttségét, majd a kul- túrházban ötven személy részére állófogadást adtak, ezután szentmise következett a kékedi római katolikus templomban, majd séta és fürdés az üdülő strandján. Felavatták az iskola mellett a sportpályát és hagyományosan összemérte erejét a két határ menti település focicsapata. A szabadtéri bálon a nádasdi Hemád zenekar és a tornyos- németi Gombos László működött közre. Az idei „randevú” színhelye augusztus 28-án Ná- dasd volt, ahol a forgatókönyv hasonlóképpen alakult. Szentmise után állófogadás a kultúr- házban, majd megkoszorúzták a temetőben a második világháborúban hősi halált szenvedett magyar katonák sírját. Nem maradhatott el a fociderbi sem, ahol ezúttal a vendéglátók nem kímélték az érkezőket, mert bizony 6-1-re elpáholták őket. A kultúrházban az ebéd ennek ellenére mindkét tábornak jólesett. A két polgár- mester méltatta a testvérközségi kapcsolat jelentőségét, és reményüket fejezték ki, hogy a jövőben - bármilyen változás következzék is be a községek vezetésében - sem vész feledésbe ez a barátság. Jól sikerült a találkozó annak ellenére, hogy egy kicsit csalódott Hunkár Gyöngyi, hiszen igen neves személyiségeket is meghívott az ideiglenes határmegnyitóra, s egyéb elfoglaltságaik miatt kénytelenek voltak lemondani a részvételt, mint például Kuncze Gábor belügyminiszter. Pető Iván levélben mentette ki magát, melyben ez állt: „Kedves Gyöngyi! A Kéked-Trstené pri Hornáde közötti határátkelőhely megnyitójára szóló kedves meghívásodat megkaptam, köszönöm. Az esemény jelentőségével tisztában vagyok, és egyébként is nagyon szívesen lennék ott, de sajnos abban az időben mási rányú kötelezettségeimnek kell eleget tegyek. Megértésedet köszönöm, a kényszerű távolmaradást nagyon sajnálom. Budapest, 1994. augusztus 16. Üdvözlettel: Pető Iván.” Eljöttek viszont a rendezvényre a Pányokról elszármazott Jobbágy Lászlóék. Berta néni nővérét, a népviseletbe öltözött Ráski Kati nénit látogatta meg. Azon az eperfás úton gyalogoltak, amelyet annyiszor megtettek az ötvenes években, a Kol- dus-híd utáni földjükig. Délutánonként arra vártak, hogy a parcella másik végén felbukkanjanak a szomszédban lakó rokonaik. Jobbágyné, Klárika - akit ugyan Alsózsolcára vetett a sors, s lánya már Budapesten közgazdász - most is meghatódik emlékei felelevenítésétől. Ráski Kati néni nem rejti véka alá boldogságát: „Nekünk, felvidékieknek öröm ez a határmegnyitó, még ha csak egy napig is vigadhatunk. Óregen már nehezemre esik a nagy kerülő, mert tudja lelkecs- kém: Kocsi van, de már kocsis nincs hozzá.” A tolmács szerepét Ocskajákné Ráski Erzsiké látta el, ő nádasdi testületi tag is. Naponta ötven kilométert buszozik Kassára, mert a húskombinátban keresi a kenyerét. Félje csak ért magyarul, de a gyerekei tökéletesen tudnak. Elsősorban a reformátusok ápolják Nádas- don a magyar nyelv ügyét. A sorompónál a határőrök, vámosok mindkét oldalon nagyvonalúak voltak. Még pecsét sem került az útlevelekbe. A látogatók áradata oda-vissza este kilenckor apadt el. Abban mindannyian egyetértettek a határ mindkét oldalán: kevés ez az egy nap, jó lenne állandóvá tenni az átjárást. Mert így az a polgár, akinek a „serecske” meghosszabbította a tartózkodását, az bizony kilenc után mehetett Tomyosnémeti- nek haza, alapos kerülővel. — HETI JEGYZET — A sétáló Priska Tibor A sétálóutca kitalálóinak reményei szerint az a hely, ahol az ember biztonságban bóklászhat, nézelődhet, jöhet- mehet, vagy éppen ácsingózhat, ha úri kedve úgy tartja. Jó elképzelés ez, mind- ahányan egységesen lelkesedtünk érte, elsősorban Miskolcon, a Széchenyin, mármint a „Forintoson” várva a sétá- lásos utca megjelenülését. Már tudjuk: mióta ez a rész megkapta a sétálóutca rangot, az eddiginél jóval nagyobb figyelemmel kell itt igyekeznünk, mert a nap bármely szakában felöklelhetnek teherkocsik, motorosok, biciklik, személykocsik, melyek nagyobb része sajátos értelmezés folytán nem a villamossíneken halad, hanem a járdán riogatja, tolja, lökdösi, agyondudálja a szerencsétlen gyalogost. Ez itt, Miskolcon így alakult ki. Minderről, egyáltalán a közlekedésről azért is szólunk ezekben a napokban a szokásosnál többször, mivel az iskola kezdetével tele a város messziről jött diákokkal. Bizonyára már tapasztalták is, mennyire veszélyes ez a sétálóutca. Korábban az autók mégiscsak a kijelölt útszakaszon, vagy a villamossíneken rohangáltak, most viszont igenis a járdákon. Dudálnak, tülkölnek, némely vezetők kiordítanak az ott bandu- kolókra, mert nekik sietős a dolguk. A legtöbb szállító teherkocsi pilótafülkéjéből bömböl a rádió, mintha vurstliban lennénk, menetközben, pakolás közben is teljes hangerővel, ha nem a rádió, akkor a magnóról fazékmuzsika repeszti az utca ablakait. De tessenek megnézni a megye és a miskolci városháza közötti, szépen kialakított területet, mely szintén része a sétálóutcának. (Ráadásul gimnázium is munkálkodik itt!) Ugyannyira része, hogy középtájt, súlyos, beton virágtartókkal is lezárták az utat a kocsik elől. Valaha. És most? Valakik két helyen is ar- rább tolták a virágtartókat, hogy a kocsik kiférjenek közöttük. Ki is férnek, használják is eme illegális átjárókat. Méghozzá sietve, gyorsan vágnak át a Városház térről a Kis-Hunyad utcára, nehogy valamely hivatalos szerv mégis megkérdje őket, hogy s mint. A diákoknak a tanács: jobb ezen a részen is a csenevész fák között dekkolni, onnan kilesni és alkalmatos időben, amikor éppen nem száguld erre kocsi, eliszkol- ni. A motorok, bringák külön téma lehetne. Most már gazdáik úgy vélik, a járdát csakis számukra csinálták. Jó, ha a csendesebb abaúji, alföldi, vagy más részről a most beköltöző diákok mindezt figyelembe veszik. Es ügyelnek magukra, mert más nemigen ügyel.
