Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)

1994-09-05 / 209. szám

8 B Itt-Hon 1994. Szeptember 6., Kedd (— BORSODI PORTRÉ — A néprajzkutató Fotók: Fekete Béla Gömörszőlős (ÉM - KM) - Honisme­reti kiadványokban évtizedek óta ta­lálkozunk E. Kovács László nevével, aki lelkes kutatója e tájnak és me­gyénk múltjának. Az elmúlt évben kö­szöntötték őt a honismeret kör tagjai - emlékülés keretében 70. szüle­tésnapja alkalmából. Gömörszőlős községben született, gaz­dálkodó, földműves családban. Elemi iskoláit helyben végezte, majd édesap­jával 16 holdon gazdálkodott. 1944-ben bevonult katonának. 1945-ben hadi­fogságba került és három és fél év el­teltével hazajutott, folytatta tovább a gazdálkodást ott, ahol abbahagyta. Ké­sőbb a népegyetem nappali, végül le­velező tagozatos hallgatója lett. 1950. októberében a tanácsválasztások al­kalmával megválasztották Kelemér községben vb-elnöknek. Csak hamar .kikezdték”, ezért 1952- ben búcsút mond a „bársonyszéknek”. 1953-ban alaptalan vádak érik, s mun­kahelye is megszűnt, majd 1959-ben az Ózdi Kohászati Üzemek polgári fegyveres őrségéhez került, s itt dolgo­zott 1963-ig. 1959 októberében E. Ko­vács László kezdeményezésére és szer­vezésében megalakult a Tompa Mi­hály Emlékbizottság. 1978-ban Gömör- szőlősön létrehozta a Kisgalériát, va­lamint a Néprajzi Gyűjteményt, s elé­vülhetetlen érdemeket szerzett a ke­lemén Tompa Mihály Emlékmúzeum megteremtésében is. 1988-ban valóra váltotta a Népi gaz­dálkodás - erdőgazdálkodás szabadté­ri gyűjteményét Gömörszőlősön. Ez már 27. Kiállítási egysége volt, a Tom­pa Mihály Emlékbizottságnak. Sok­sok írása jelent már meg különböző fo­lyóiratokban, s több dolgozata vár je­lenleg is publikálásra. Nemrégen ad­ták ki az erdei munkáról szóló köny­vét, de számos festménye és grafikája is figyelemre tarthat számot. A közel­múltban eddigi tevékenysége Pro Gö- mör-díjat hozott, számára, ami akár életműve koronájának is tekinthető. Felesége, Éva asszony szintén a gömö- ri hagyományok tudatos továbbvivője. Szövései kiállításokon szerepelnek, szép sikerrel. Lányuk rajzszakos ta­nár, fiú utóduk pedig technikus. A leszerelt sorkatonák dilemája Többségükben a munkanélküliség félelme erősen él Lindák Mihály Ózd (ÉM) - Augusztus köze­pén leszereltek azok a fiatalok, akik a Magyar Honvédség és a Határőrség állományában le- töltötték sorkatonai szolgálatu­kat. Bevonulásukkal vagy meg­szakították éppen megkezdett szakmai pályájukat, vagy a munkanélküliség miatt úgy gondolták: jobb, ha mielőbb tel­jesítik állampolgári kötelezett­ségeiket és egy év elteltével ta­lán könnyebben jutnak munká­hoz. Elérkezett az idő, amikor vegyes érzelmekkel telve leve­tették a viseltes mundért és új­ra civil ruhába öltöztek. A tapasztalatok vegyesek. El­múlt az az idő, amikor a fiata­lok úgy fogalmaztak: szakmát tanult a seregben, fizikailag megerősödött, szélesedett látó­köre. Csökkent a közismert okok miatt a fegyveres szolgá­lat presztízse, ezáltal változott a leszerelők véleménye is. Jó néhányan felesleges időtöltés­nek tartják a szolgálatot, olyan tevékenységnek, ami nem köti le őket, látszatmunka. Volt aki egymillió forintot is hajlandó lett volna fizetni azért, hogy mint vállalkozó ne kelljen ka­tonáskodnia. Kritizálják a zsú­folt, korszerűtlen elhelyezést, az ellátást, azokat a terheket, amit a katonai szolgálat a szü­lőknek jelent, helyenként a ri­deg bánásmódot. Elhangzott olyan vélemény is, ha pénzhi­ány miatt a tisztességes gon­doskodás nem biztosítható, ak­kor nem kell behívni a fiatalt. Három ózdi leszerelő katona véleménye csak részben esik egybe az előzőekkel. Mindhár­mójukban közös, hogy munka- nélküliként vonultak be. Közü­lük Lukács Csaba van a legsze­rencsésebb helyzetben. Szak­munkásként dolgozott ugyan egy ideig egy ózdi vállalkozó­nál, de a bevonulása előtt mun­ka nélkül maradt. Nőtlen, édes­anyja nyugdíjas, édesapja mun­kahelye bizonytalan. Nem bí­zik abban, hogy rövid időn be­lül Ózdon el tud helyezkedni. Katonaként leérettségizett és hivatásos szolgálatot szeretne vállalni bárhol, ahol munkájá­ra szükség van és megélhetése biztosított. Társai jó katonának tartották, hisz elfogása is volt. Obbágy Tibor a katonai szolgá­latát az iskola folytatásaként fogta fel. Lehetősége sem volt munkát keresni, mert az isko­la befejezése után rögtön behív­ták. Munkanélküli édesanyjá­val élt, aki ugyan február óta dolgozik, de az iskolát most be­fejezett húga, szintén munka- nélküli. A jövő nem kecsegtet túl rózsás kilátásokkal. Véle­ményét úgy foglalja össze: itt vagyunk nem halunk éhen. Apám húsz mázsa szénnel töb­bet tudott venni télire, igaz a szállítást akkora kérte, amikor én is otthon vagyok és segítek behordani. Pirint Zsolt tavaly végzett ta­nulmányaival és azonnal mun­kanélküli lett. A leszerelés után átképző tanfolyamra és utána külföldre szeretne menni. Jó szakmája van, de úgy érzi a jö­vője bizonytalan. Ő is elmond­ja, amit a társai. Enni kaptak, volt ruhájuk, időnként hazame­hettek és ez a lényeg. Nem ott­hon lógtak a szülők nyakán. Megkeseredett 19-20 éves fia­talemberek térnek haza, akiket az foglalkoztat mihez kezdje­nek magukkal. Mivégre van­nak a világon. Valaki mondja meg nekik! (A szerző Határőr tanácsos) Gyerekek honi rajzasztala Kirándulni voltunk Kónya Judit 6 éves, Tiszapalkonya — A TARTALOMBÓL — Emlékművet avattak Államalapító királyunk tiszteletére rendezett ünnepség keretében avatták fel augusztus 20-án Mezőkövesden a „Sirató” emlékművet, mely az első és a második világháború helyi 817 hősi halottjának állít maradandó emléket. A tervezők, kivitelezők közül is kiemel­kedő Bemdt Kornél, Barczi Miklós, va­lamint a két alkotó, a karcagi Győrfi Sándor Munkácsy-díjas művész, a me­zőkövesdi Kiss Sándor kőszobrász munkája. (2. oldal) A ragadványnevekről Már hazafelé tartanak. A víz szerelmesei az idei nyárra nem panaszkodhatnak. A tú­rázni vágyók sokasága májustól augusztus végéig élményekben gazdag programot valósított meg útjuk során a Tiszán, amelynek egyik kedvelt állomása Tiszaújváros volt. Nem csoda, niszen ez a hely - túl a tá| természeti szépségén - ideális pihenőhelyet kínált a megfáradt vízi túrázóknak. A Tiszai Erőmű SC jóvoltából biztonságos móló, ivóvíz, táborhely, egészségügyi létesítmény várta a csoportokat, s a közelben lévő ha­lászcsárda és élelmiszerbolt teljes konfortot biztosított számukra. Mindenki máskép csinálja... Tiszapalkonya (ÉM) - A Kiss család számára örökre emléke­zetes marad június 6-a. A reg­geli órákban a Táncsics út 5. sz. alatti családi ház hatalmas robajjal összedőlt. Szerencsére a három kiskorú gyermek és édesanyjuk már nem voltak otthon, az édesapa és a nagy­mama a másik, kisebb épület­ben tartózkodott. Az 1972-ben épült vályogházat Kissék az egykori tanács közreműködésé­vel vásárolták, s éltek benne boldogan június 6-áig, mígnem összedőlt. A helyi polgármester asszony értesülve az esemény­ről, már másnap 10 ezer forin­tos segélyt utalt ki a családnak, és azt kutatta, milyen szükség­megoldásokkal lehet enyhíteni bajukon. Közel 8-10 üresen ál­ló családi ház tulajdonosával beszélt, míg végre a Mátyás út 18. sz. alatt az egyedül élő Papp Béla befogadta őket - át­meneti időre. Itt azonban nem volt bevezetve a villany, a he­lyiségek belülről csak vakolva voltak. Az önkormányzat azon­nal intézkedett: saját költségé­re bevezette az áramot és el­végeztette a festést, sőt meg­szavazott a családnak 100 ezer forint támogatást, amelynek felét nem kell visszatéríteni. Soron kívül kérték az Állami Biztosítót helyszíni szemlére, eljártak a földhivatalnál, terve­zőt kerestek az újra építendő ház dokumentációinak elkészí­tésére. Az Állami Biztosító mű­szaki okokra hivatkozva elzár­kózott a kártérítéstől. így tör­tént, hogy Kiss Gyuláék jogor­voslásra a televízió Ablak című rovatához fordultak. Ezt vi­szont megelőzte a helyi Tisza TV június 8-i műsora, bemutat­va a rombadőlt házat, a meg­tett intézkedéseket. A híradást átvette a Regionális Híradó is. Közben egy másik (vállalkozói tv-stáb) szintén megjelent a helyszínen, riportot készítve a családfővel és feleségével. Az Ablak helyett az adás, az MTV egy másik műsorában, a Kor­képben került sugárzásra au­gusztus 7-én. Ebben már véletlenül sem esett szó a helyi önkormányzat támogatásáról, sőt a riportot nézve és hallgatva úgy tűnt, a hivatal semmit nem tett a csa­lád érdekében. Mindkét hír­adás összehasonlítása után fel­merül, hogy az utóbbiban tuda­tos csúsztatás, vagy szakmai melléfogás történt. S tudva, hogy az effajta tájé­koztatás emberek százait in­gerületi, elindíthat egy pesz- szimista hangulatot, és a hite­lesség is kétségessé válhat. Járdánházát kisnemesek és jobbágyok lakták. Legnépesebb a Berencsi csa­lád, de a Balázs, Molnár, Csomós és Kovács család is gyakori volt. A teljes név leírásánál mindig az utónév után írták a ragadványnevet, kis kezdőbe­tűvel. A sírfeliratokon csak nagyon rit­kán jelölték a ragadványnevet. Az el­térések azonban nem a családi hagyo­mány, hanem a sírkőkészítő gyakorla­tából, felfogásából adódtak. (4. oldal) A köpülés rejtelmei A vaj a tejfelből tsak mozgatás segít­ségével áll öszve. Ezen rendes mozga­tásra már többféle eszközök vannak a gazdasszonyok kezein. A kisebb ma­jorokban a fennálló, és felfelé szűkebb szájú köpülő esméretes, amellyben a tejfelt a gazdasszonyok egy a hordó magasságához alkalmaztatott rudacs­kával taszigálják. . (5. oldal) Bizonytalanok Augusztus közepén leszereltek azok a fiatalok, akik a Magyar Honvédség és a Határőrség áüományában letöl- tötték sorkatonai szolgálatukat. Elér­kezett az az idő, amikor véges érzel­mekkel telve levetették a viseltes mun­Megújult a Tájvédelmi Központ A népi mesterségek ritkaságai itt még fellelhetők (3. oldal) dért, és újra civil ruhába öltöztek. Jó néhányan felesleges időtöltésnek tart­ják a szolgálatot, olyan tevékenység­nek, ami nem köti le őket. (8. oldal) ______________________________________ y a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents