Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-26 / 227. szám
8 Ms Itt-Hon 1994. Szeptember 27., Kedd r~ MISKOLCI PORTRÉ -i Az oktatási menedzser Miskolc (ÉM) - Rittenbacher Lász- lóné - Évike - névjegykártyáján ezt olvashatom: rendezvényi, oktatási menedzser, tanár. A Tudomány és Technika Házában dolgozik, legutóbb Ma- jercsik János festőművész és Fülöp Tibor kovácsművész kiállításának megszervezése is az ő nevéhez fűződik. A sikeres megnyitó után bízik az egyre nagyobb létszámú közönségben, a fokozottan megnyilvánuló látogatottságban. Hogyan válogatja össze a bemutatkozni vágyó alkotókat? - Kíváncsiak vagyunk egymásra, járjuk a megyét és nagyon jó a kapcsolatunk az alkotókkal. - Új dolognak tűnt az első időszakban, hogy a Tudomány és Technika Házában - bővítendő profilunkat - a megyében élő és alkotó művészek munkáit mutassuk be. Ebben partner volt a Tudomány és Technika Házának vezetése és a művészek sokasága. Immáron hagyománynak számít nálunk, hogy időszakos kiállításokat szervezzünk a közönség nagy örömére. A minap megnyílt bemutató - csodálatos olajfestményeket és kovácsolt vas műremekeket láthatunk - volt a negyedik ilyen rendezvény. Boldogan mondom, hogy a Visegrádi Négyek találkozója alkalmából Kassán egy regionális magyar napot tartottunk, amelyen művészeink is szerepeltek szép sikerrel. Ezt a hagyományt ápolni szeretnénk. Október hónapban ismét bemutatkozunk Kassán, az Ag- rofórum keretén belül. A jövő hónapban lesz Varga János művésznek önálló kiállítása és még nagyon sok, megyénkben élő művészt szeretnénk bemutatni a közönségnek. Célunk, hogy a képzőművészetet, a kultúrát népszerűsítsük a meglévő oktatási és továbbképzési profilunk mellett. 1988-ig általános iskolában tanítottam, azután választottak meg a TIT városi titkárának, majd 1992. decembertől a TTH oktatási menedzsereként tevékenykedem. Ekkor kerültem szorosabb kapcsolatba a kultúrával, a tudománnyal és mindennel, ami ehhez kapcsolódik. Minden területen szerettem volna megszerettetni az oktatással, képzéssel kapcsolatos feladatokat a művészeti neveléssel, óvodás kortól kezdve a felnőtt korig. A vadászok gazdasági ügyintézője Varga Zoltán Miskolc (ÉM) - Az irodában alig valami utal csak a vadászatra, pedig itt jobbára csak ők jelennek meg ügyes-bajos dolgaik elintézése miatt. Aki fogadja őket, Rauszné Béres Aranka szereti ugyan a természetet, mint az igazi vadászok, ám a puska egyelőre idegen tőle. Szerencsen született, édesapja nyugdíjas, édesanyja ápolónő, akik jelenleg is Megy aszón élnek, ott, ahol Aranka az általános iskolát végezte. Szülei mindvégig megpróbálták azokat a feltételeket megteremteni, amelyek lányuk nyugodt és viszonylag gondmentes életéhez kellettek. Az ő javaslatukra jelentkezett a közgazdasági szakközépiskolába, ahol megszerezte az érettségi bizonyítványt. Béres Aranka élete ettől a fejezettől kötődik Miskolchoz. Mindig foglalkoztatták a gazdasági problémák, kérdések, ezért elvégezte az árkalkulá- tori és árszakértői tanfolyamot, majd mérlegképes könyvelői oklevelet szerzett. Nem is voltak elhelyezkedési problémái, hisz’ rövid időn belül sikerült felvételt nyernie a karcsai tsz- hez. Főnöke Megai Oktáv volt, akitől mint mondja, emberileg is, szakmailag is rengeteget tamilt. Majd megnyerte a Megyei Vadász Szövetség pályázatát és azóta ott dolgozik, mint gazda„A szövetség a vadászokért van" Fotó: ÉM-archív sági ügyintéző. „Szeretek emberekkel foglalkozni és a jelenlegi munkahelyemen is az tetszik, hogy nap mint nap más és más ügyekkel, emberekkel találkozom. Felkeresnek a megye vadásztársaságinak gazdasági vezetői, akiknek pénzügyi, könyvelési, adózási tanácsokat kell adni. Itt lehetőséget kaptam arra, hogy bebizonyítsam, a szövetség van a vadászokért. A szövetség azért dolgozik, hogy a megye vadásztársadalmát erejéhez és lehetőségeihez mérten segítse.” Béres Aranka házas, egy Gréta nevű öt és fél éves kislány boldog anyja, férje Ra- usz Sándor a Megyei Vízműnél dolgozik 21 éve, mint anyagbeszerző. Szabadidejükben rendszerint közös kirándulásokat tesznek és hosszú sétákra indulnak. Aranka szeret olvasni és színházba járni is. Nem futamodik meg a kihívásoktól és reméli, a közeljövőben is lehetőséget kap rá, hogy bizonyítsa: szakmai felkészültsége nagyobb feladatok ellátásra is alkalmassá teszi. Gyerekek honi rajzasztala A mi házunk Keresztessy Zsuzsa miskolci, 4 éves kislány rajza m Déli városkapu: üzleti alközpont A terület felhasználásának programterv szerinti térképe ÉM-archív Miskolc (ÉM) - Megyeszékhelyünk nem tartozik azon városok közé, amelyek bevezető útjait szép lakóházak, intézményi épületek szegélyezik. Gondoljunk csak a Felsőzsolca felől érkezőkre, akik a Szondi-telepen át jutnak a központba. Korábban a Csorba-telep düledező kunyhói is ezt a lehangoló képet erősítették a Miskolcra érkezőben. Északról a köztemető, délnyugatról a déli terelőút mellett meghúzódó Béke-telepi kalyibák nyújtanak cseppet sem felemelő látványt. A város déli kapuja Mályi felől most van kialakulóban. Pillanatnyi kétség sem fér hozzá: ez lesz a legkiépítettebb. A terület részletes rendezési tervét egy 1992-es előterjesztés alapján módosította a megyei jogú város önkormányzata, illetve jóváhagyta a részletes rendezési terv programjavaslatát. Ez utóbbi szerint építési célokra nem vettek volna igénybe területet a 3-as főút 100 méteres védőövezetében. Viszont az akkori döntés értelmében a leendő 26-os főút bevezető szakaszánál, a HCM-től délre, a Bogáncs utca és a Miskolc-Bu- dapest vasútvonal, valamint a 3-as, a 26-os főútvonal tervezett úgynevezett elkerülő szakasza között nem kevesebb, mint 2,9 négyzetkilométeres területen egy zöldmezős kereskedelmi és ipari alközpont épül majd ki, az a bizonyos Déli városkapu. A program elfogadása után építési igénnyel jelentkezett egy kft., és benyújtotta az építő- anyagkereskedő-telephely tervét és azt előzetesen már egyeztette a szakhatósággal. A terület ismerői naponta láthatják, hogy ezen a környéken lázas építőmunka folyik, az építők jól haladnak a benzinkút felújításával. Beljebb újabb autóscentrum épül, és ezek sorát egészíti ki majd az építőanyagkereskedés. Ez utóbbi létrehozásához kért és kapott építési területet a korábbi tervek módosításával egy kft. a városi ön- kormányzat döntése alapján. A sor legtávolabbi végén jelenleg a TTL szőnyeg-tapéta szaküzlet áll. Semmi kétség, ha a város jól kézben tartja e terület felhasználásának ügyét, akkor ezen az értékes, majd 3 négyzetkilométeren végre egy modem üzleti központ jön majd létre, jószerivel önkormányzati pénzek nélkül, a remélhetőleg megmaradó és igen szükséges zöld „foltokkal”, amelyek jó esetben nagyobbak lesznek tenyérnyinél. Mert valójában csak így nyerhet Miskolc egy új, szép városkaput. Ha ezzel találkozik az ide érkező idegen, a jövőben talán kevésbé alakíthat ki rossz képet magában városunkról. A szövetség a vadászokért van A megyei irodát sokan keresik fel ügyes-bajos dolgaikkal (8. oldal) — A TARTALOMBÓL — Új kereskedelmi centrum Zsolcán A városi rang felé kacsingató Felső- zsolcán minden alapvető szolgáltatás rendelkezésre áll, és ezek nagy része az utóbbi évek fejlesztési programjának köszönhető. A települést behálózó utak pormentesek, jobbára aszfal- tozottak, a víz, a csatornázás, a gázvezetékek lefektetését követően most a csapadékelvezetők kiépítésén lesz a sor. (2. oldal) A város peremén Egy kis határidő csúszásért cserébe kedvezményeket ígér a Matáv azoknak, akik most jutottak telefonhoz a településen. Amint a korábban felvetődő igényeket kielégítették, újabb jelentkezők névsorát adták át a Matávnak. Nincs más választás, tovább kell bővíteni a vonalak számát a város peremén, Perecesen. (3. oldal) Gazdakörök, önszerveződések A régi, merev szervezeti kereteket már teljes mértékben nélkülözik a napjainkban létrejövő helyi önszerveződések. Azok keresik egymás társaságát, akiket valamilyen valóságos közös érdek köt össze. A föld megművelése, a kémiai anyagok használata mára nem az agronómus és a növényvédelmi szakember feladata maradt. Naponta kell helytállniuk azoknak, akik szeretnének megélni terményeik utáni bevételeikből. Ehhez pedig ismemi kell a modem gazdálkodás alapjait. Együtt, egy gazdakörben ez is egyszerűbb. (4. oldal) Mint a szemünk fényére A gondjainkra bízott gyerekek sorsáért felelősek vagyunk, és ezt valamennyire számon kéri rajtunk a szű- kebb-tágabb környezetünk is. A felnőttek világában azonban nem mindenki ítéli meg azonos módon ezt a felelősséget. Ilyen esetekről ad számot az összeállítás. (4. oldal) _____________________________________