Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-26 / 227. szám
4 ÉSZAK^Magyarország Levelezés 1994» Szeptember 26., Hétfő Jogos önvédelemből Szombat, 14 óra, műszakváltás. A Vasgyárban sok a felszálló, zsúfolt a kis 29-es busz. Utazunk. Fiunk mögöttünk ül, nekünk háttal. Mindhárman tele a Bükk csendjével, a nyárutó illatával, hangulatával. Alkoholos bariton: „Öcsi, miért nem adod át a helyed? Amikor a feleségem terhes volt, annak is jól esett volna!” Fiunk mind a 180 cm-e lángol, hiszen a mellette lévő hely üres. Feláll. Zötyögünk. A nevelést útitársunk még befejezi: „Öcsi, megérdemelnél egy nyaklevest.” (Szerencséjére csak elméleti a dorgálás.) Ezután kb. 20 percig önéletrajzi morzsák hullanak, hogy hogyan kell főtt kukoricát szilvapálinkával eltenni, s erre hogy harap a hal a Debreceni-tavon. 600 négyszögöles tapolcai kertről hallunk, három gyerekről, videóról, tv- készülékekről. A Debreceni-tó mellett tini korú lányával horgásztak, közben a lányka nudistákat látva megszólalt: „Apa a néninek mekkora p...a van, nagyobb, mint az anyué.” Talán mondta a lányka, talán nem. Az alkohol gőzén víziók is áttűnhetnek. Utitársunk lelkesen mesélte jószemú gyermeke nagy felfedezését. Kollégája halkan dörmög valamit, unott, fásult, érdektelen. Kocsi kerül szóba, a szakma. Hogy t.i. kőműves. De mindez olyan ordenáré szövegbe ágyazva, olyan közönségesen, hogy a kénytelen közönség tágítja a lehetőséghez mérten a kört. (A busz persze véges méretekkel készült.) Fusiból pótolja a pénzét. Orrfacsaró pálinkabűz lengi körül a botcsinálta szórakoztatót, és szinte tapintható a szöveg hallatán feléledő ellenszenv, majd az undor és a kénytelen együttlét megalázó béklyója. Tanulság nincs, csak nagy-nagy szomorúság, üresség és viszolygás. Néhány kavics-simasá- gúra koptatott frázisfogalom tolul fel bennem hatalmas kérdőjelet húzva maga után: a CSALÁD (ahol felnőtt az útitárs), az ISKOLA (ahol „tanult” az útitárs), a másik CSALÁD (ahol kifejti áldásos apai tevékenységét), a TÁRSADALOM (amelynek számtalan ilyen, vagy még inkább lumpen tagja bosszantja fel az útitársait, a lakótársait, az élete társait és örökíti át példájával szennyét). Ha a buszon, a lépcsőházban, vagy másutt az a bizonyos kör nem tágulna, hanem szűkülne, kivetné magából a mocskos szájú, aljas in- dulatú embert -, végül rájönne, hogy magára marad, ez pedig nem emberi állapot. Szolnoki László Pénzcsapda A táblákon - aki még nem tudná - alapvető matematikai összefüggés látható, mely szerint: 60 kilométernek 30 a fele - „egye meg a fészkes fekete fene..." Ezért ezen az úton, míg a sebességkorlátozás változó volt, a büntetés állandósult. Célszerű, ügyes megoldás, erre még az APEH is büszke lenne. Azért itt fizetni büntetést, maga a pech. Fotó: Kletz László A pótszabadságokról A pótszabadság - mint a neve is jelzi - járulékos jellegű, az alapszabadságot egészíti ki, s ugyancsak naptári évenként jár a munkavállalónak. így például a fiatalkorú munkavállalónak évenként öt munkanap pótszabadság. Szintén jogosult a plusz napokra a szülők döntése alapján a gyermeke nevelésében nagyobb szerepet vállaló szülő: 16 évesnél fiatalabb egy gyermek után kettő, két gyermek után négy, kettőnél több gyermek után hét napra. A vak munkavállalót évenként öt pótszabadság illeti meg. A föld alatt állandó jelleggel dolgozó, illetve az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát töltő munkavállalónak is jár ez a ,kedvezmény”, melynek mértékét a kollektív szerződés rögzíti, illetve a munkaszerződés határozza meg. Bodnár Ildikó rovata Az Európa Tanács meghívására Belgiumban „régészkedtek" a Herman Gimnázium diákjai A miskolci Herman Ottó Gimnázium csaknem félszáz diákja vett részt 1994. augusztus 12-22-ig az Európa Tanács által szervezett belgiumi utazáson. Az iskola 4 éve tart kapcsolatot a neves és nagy tekintéllyel bíró szervezet „Természet és Tudomány elnevezésű csoportjával, s látja évente vendégül őket. Gimnáziumunk a „Tudomány és Régészet” alcsoport tagjainak egyike, s közel 50 fős csapattal képviselteti magát az Európa Tanács diákfiatalokat tömörítő testületében. E testület Herentalsban élő képviselője, Sus Dams hozzátartozóinak és barátainak segítségével készítette elő utazásunkat. Dams úr, aki egyébként évekkel ezelőtt városunkban is megfordult, igen meleg érzéseket táplál a magyarok iránt, népünk úgymond közvetlen és barátságos mentalitása miatt. Szállást számunkra városának egyik youth hostelében foglalt, étkeztetésünket felesége és ismerősei vállalták önzetlenül magukra. A programok összeállításában azt tartotta szem előtt, hogy minél több jellegzetes, tanulmányaink során pusztán tankönyvekből megismert nevezetességeket mutasson be nekünk. Útitervünk négy tudományterület (földrajz, biológia, történelem és régészet, illetve képzőművészet) ismeretköréhez és látnivalóihoz kapcsolódott. Utunk legfontosabb történelmi vonatkozású állomásai közé tartozott a bokrijki skanzen, ahol fogalmat alkothattunk magunknak a flamand népi kultúráról, e táj egyszerű embereinek mindennapi életéről. Láttunk működő szélmalmokat, bepillantottunk a hagyományos technikával üzemelő kovács- és ötvözőműhelyekbe, beszippantottuk a kenyérsütő kemencék orrcsik- landó finom illatát, láthattuk egykori iskolák, parasztházak berendezését, régi használati tárgyait. Régészeti szempontból kiemelkedő fontosságú volt a velzekei ásatás megtekintése, ahol szembesülhettünk a X. századi német-francia területszerző viszálykodás tárgyi emlékeivel. A település lakói egy bencés kolostor építésével próbálták az ellenséges csapatok támadásait kivédeni. A 11 év óta folyó ásatások eddig csupán a kolostor alapjait hozták felszínre. Valójában azonban a régészek számára a kobstoni szint alatt fekvő falu feltárása nyújtana újabb ismeretet e korszakról. Programunk természettűdomá- nyi jellege domborodott ki az Antwerpen székhelyű BASF gyárban tett látogatásunk során. Az egységek megtekintése előtt angol és német nyelven folyó előadáson vettünk részt. Itt tájékoztatást kaptunk a cég történetéről, a gyár legfontosabb technológiai folyamatairól, továbbá a manapság már létfontosságúnak tekinthető környezetvédelmi intézkedésekről. Csoportunk egy része külön engedéllyel betekinthetett az üzem egyik XXI. századot idéző, legmodernebb technikát alkalmazó víztisztító és környezetvédelmi laboratóriumába. Az ifjú biológusoknak nagy élményt jelentett a brüsszeli Természettudományi Múzeum megtekintése is, amelynek során nagy vonalakban nyomon követhették az evolúciós fejlődés főbb, dokumentálható állomásait. A múzeum rendkívül gazdag leletanyaga átfogó képet adott a Föld állatvilágáról. A földrajzi programok keretén belül a már Hollandia területén fekvő valkenburgi barlangtúrán is részt vettünk. A barlangrendszernek az a különlegessége, hogy nem a természet erői formálták, hanem emberi munka eredményeként jött létre. Az ott dolgozó munkások ugyanis többméteres tömböket vágtak ki a könnyen megmunkálható mészkőből, hogy belőlük házakat építsenek. A világháborúk idején a barlang egyfajta búvóhelyként szolgált. A szakmai-tudományos programok teljesítése mellett meglátogattuk Belgium nagyobb városait, kenutúrát tettünk a Kleine Nete folyón, megmártóztunk az Északi- tengerben. Csillagtúra-szerű kirándulásainkra elkísértek minket fiatal belga barátaink, akikkel korábbi magyarországi utazásuk során már összeismerkedtünk, s akikkel több nyelven is szót értettünk. Ezúton szeretnénk csoportunk nevében köszönetét mondani szervező tanárainknak, Jámbor Gusztávnénak és Ötvös Lajosnak a felejthetetlen élményekért, valamint a Licence Kiknek a segítőkészségéért. Gönczy Judit, Takács Márta Meghiúsulni látszó diósgyőri tervek Már nem is tudom hányadszor fogok tollat, hogy feltegyek egy kérdést a miskolci önkormányzat képviselőinek, amelyre eddig választ még nem kaptam. Három olyan írásom jelent meg az Észak-Magyaror- szágban, amely Diósgyőr helyzetével foglalkozott. A konkrét kérdés így szólt: „Szeretnénk tudni, hogy a Nagy Lajos király útja 46. szám mikor ad végre otthont Diósgyőr ön- kormányzatának? (ÉM 1993. VI. 3.). Hogy miért teszem fel ismét a kérdést? - Mert aggódom! 1992. év elején lakossági fórumon ismertették Diósgyőr rendezési tervét. A praktikus és előnyös elképzelések mellett szembetűnő volt a helyi történelmi emlékeket és hagyományokat őrző épületek felújítása iránti közömbösség. A lakosság és a diósgyőri városvédők tiltakozása ellenére úgy söpörték le a volt Blaha Lujza utca régi házait, mintha ott se lettek volna. Egy fontos épület azonban megmenekült. A Nagy Lajos király útja 46. szám alatti volt városháza épülete, amelynek közintézményi funkciót szánt a városrendezési terv. így aztán igen meglepett, amikor nemrégiben egy magánvállalkozás foglalta el a közintézménynek szánt épület földszintjét. Ez az épület Diósgyőré! Hogy rendelkezhet vele Miskolc önkormányzati testületé ilyen méltatlanul? A városi elöljáróság nagyon jól tudja, hogy Diósgyőr kerületi önállóságot akar. A diósgyőri képviselők már 1990-ben írásban vetették fel ezen igényt. Azt tudomásul vették, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, tehát várniuk kell. De meddig? Amíg a miskolci testület eladja a diósgyőri önkormányzatnak otthont biztosító és e rendeltetésre hivatott épületet? Jó lenne, ha az önkormányzati képviselők tudomásul vennék (főleg így választások előtt), hogy őket az állampolgárok azért választják, hogy a közös érdekeknek megfelelően, az emberek javára és szolgálatára munkálkodjanak. Az nyilvánvaló, hogy a Diósgyőri Önkormányzat megvalósítása a szűkebb közösséget, Diósgyőrt szolgálja, de ezzel nem sérti a nagyobb közösség, Miskolc érdekeit. Tehát ne tegyenek úgy Miskolc város elöljárói, mintha nem olvasnák ezeket az úgynevezett állampolgári jelzéseket. Ugyanis elég szegénységi bizonyítvány, ha a város vezetői a helyi lapok olvasóinak biztosított szólásteret nem méltatják annyira, hogy elolvassák, és a közérdekű felvetésekre reagáljanak. Tóth Mária „Fekete munka” a városi közvilágításban Amit titkolunk, burkoltan csinálunk, legtöbbször saját javunkra (örömünkre?) vagy éppenséggel mások megrövidítésére, bosszantására, saját öntörvényeink szerint - bizony barbár mentalitásra vall. Ilyen szemléletű lehet az a valaki is, aki a miskolci „drótgyár" (volt D4D) közelében tevékenykedett az egyik közvilágítási lámpaoszlopon. Fekete munkáját nem kísérhette fekete sors, s bár 380 volttal „dolgozott", nem hagyta ott a fogát, csupán elvetemültségének a nyomát. Ő ép bőrrel megúszta, de ki tudja, hogy egy kíváncsiskodó gyermek nem esik-e vandalizmusának áldozatául? És sajnos hasonló példákkal városszerte találkozhatunk. Fotó: Fojtán László Nyugdíjvariációk A közelmúltban hírül adta az egyik országos napilap, hogy kormányzati körökben arról (is) folyik a vita, hogy a jövőben mit kövessen a nyugdíj? Inflációt, reálkeresetet avagy a nyugdíjas fogyasztói kosarat? Gondolkodom a három (A-B-C) variánsról. Az infláció várhatóan tovább nő - de ördögi kör, melyik gerjeszti egymást. B-variáns szerint a cél a reálbér-kiáramlás megakadályozása, akkor a nyugdíj-kiáramlás iránya is adott! C-variáns: a fogyasztói kosár. Hát, nem tudom. Ha egy 50-60 ezer forintos nyugdíjas kosarát nézik, abban még boíjúhús is bőven van. Ám az átlag 10-12 ezer forintos kosarába a rezsi, az energia (sőt, ami még ezután lesz!), a gyógyszerek kifizetése után legfeljebb csirkeláb kerülhet. Ajánlatom A-B-C helyett. A kormányzati körökben élők közül csak 20-an éljenek c s a k fél évig (nem igénybe véve az előzőekben szerzett jövedelmüket, betétállományukat) átlag nyugdíjból. S majd akkor döntsék el, hogy mit kövessen a nyugdíjemelés! Somossy Katalin Védtelenül Sok kiskerttulajdonos kérését tolmácsolom akkor, amikor arra kérem a T. Szerkesztőséget, hogy tolmácsolja, továbbítsa kérésünket az illetékesekhez. A 6-os busz kisere- nyői megállójában ugyanis nincs semmiféle védelem. Ha esik az eső, nincs hová beállnunk. Megértjük, hogy e nehéz gazdasági helyzetben nem könnyű a különféle elvárásoknak eleget tenni. Nem is kérünk mi mást, csak egy nagyon szerény megállóhelyet, hogy a perecesi kiskertekből hazacipelt gyümölcsöket, zöldségeket és egyéb csomagjainkat légyen hol biztonságban letennünk, sártól, esőtől megvédenünk. Szabados Lászlóné Miskolc Csak kötelességek? Vegyes tulajdonú bérházban lakom. Mintegy 6-8-an tudtuk (mertük) megvenni önkormányzati lakásunkat a 33-ból. Mint tulajdonos, fenntartási költséget fizetek. Ez eddig egyértelmű! De miért ennyit és mire? - Ez nem derül ki az 1100 forintos számlából. Egy évtizede lakom a házban. A tíz év alatt legalább száz (!) alkalommal tört (törték) ki a lépcsőházi alagsorban a drótüvegezésű ajtó. Jó türelme volt (és van) a MIK-nek, mert mindannyiszor kiszállt és beüvegezte. Hiába kértük, hogy tegyenek vas- vagy alumíniumlemezt a törékeny üveg helyett, a válasz azóta is: nem lehet. (Lehet, hogy akkor nem lenne elég munkájuk?) Egy ilyen üvegpótlás kiszállással, áfával legalább 1500-2000 forint. S ezt mi, tulajdonosok kötelesek vagyunk finanszírozni. Földszinten lakom. A liftre nincs szükségem, amit egyébként a nyári szünidőben hetente rontanak el a gyerekek. A szülők csemetéik eltán- gálása helyett káromkodva mász- szák az emeleteket. A gyakori kiszállási, javítási, fenntartási költség egyharmincadát megint csak vállalnom kell. Miért? Mire föl? Ki kényszerít(het) erre? A törvény! Ha nem fizetek, retorziók várnak rám- De ugyanúgy fizetnem kell az ellopott villanykörtékért, az összefirkált, levert falú lépcsőházért mind a tíz emeletig, pedig egyetlen félszinten járok, s e rövid úton is a felül lakók kutyáinak piszkában. És ezt is tűrni vagyok köteles, mert e bölcs város önkormányzati rendelete engedi ezt tenni veíem. Nekem csak fizetni van jogom (és kötelességem). Tisztességes, rendes környezetet, állapotokat megkövetelni nincs. Ha az önkormányzatnak van kedve (és joga?) szórni a pénzt, hát tegye. De nekem nincs kidobnivalóm, így ne rajtam hajtsák be a kollektív felelősség árát! Ez ellen tiltakozom! És tiltakozom akár a törvény (rendelkezés) ellen is, amely a mások miatti felesleges kiadást velem (velünk, mert vagyunk jó néhányan) fizetteti meg. Békés Gábor Miskolc Jogsegélyszolgálat Ma, szeptember 26-án, hétfő délután 4-6 óra között jogsegélyszolgálatot tartunk Miskolcon, a Sajtóház II. emeletén, a 214-es számú irodában. Tanácsokat és felvilágosítást ad Demeter Lajos ügyvéd.
