Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)

1994-09-22 / 224. szám

2 ÉSZAK-Magyarország Világpolitika 1994- Szeptember 22., Csütörtök JEGYZET Testvéri népek Gyöngyösi Gábor A testvéri népek „örök szövetsége", egy­re inkább úgy tűnik, valóban örök. Helye­sebben azok szövetsége tűnik öröknek, akik a népek nevében, azok képviseleté­ben mondták magukat testvéreknek, s együttélési?), meg csak együtt Európába!?), s ezekhez hasonló jelszavakkal ültek rá külön-külön saját népeik nyakára, s on­nan le sem kívánkoznak szállni. Közben pedig kavarják azt, amit minél jobban ka­varnak annál büdösebb. Az orrcsipesszel járók persze ezt nem érzik. Sokkal könnyebben tekintik a népek közötti pro­vokatív eseményeket kirívó eseteknek, mint figyelmeztető jeleknek. Mert minek lehetne nevezni azt az ese­tet, ami Biharvajdán történt, amikor a helyi magyarok bálját a szomszéd ro­mán községből érkező román fiatalok, „Hazátlanok, takarodjatokMagyarország- ra!"-jelszóval és késekkel, bunkókkal ver­ték szét úgy, hogy a bihardiószegi rend­őrőrs többszöri értesítés ellenére se szállt ki a helyszínre. A népek testvéresültek pedig ott helyben, egy középkori magyar falu, meg egy 1920- ban a magyar határ mellé telepített román kolónia lakói, akiknek az alatt a fasiszta, horthysta négy esztendő alatt se mondta senki, hogy hazátlanok, menjetek haza az ókirályságba. Nem, mi a népek testvéri szövetségében vakon hívők ilyeneket nem mondunk, hanem új szövetséget, alap- szerződést akarunk veletek kötni, mert csak ránk érvényes feltétel az, hogy jóban legyünk szomszédainkkal. Mi már örü­lünk annak is, hogy szabadon engedtétek az utolsó két olyan központi végrehajtó­bizottsági tagotokat is, Ion Dincat, meg Fa­zekas Lajost, akiket '89-ben ti magatok ítéltetek népirtásért börtönre. Hát nem csodálatos megnyilvánulása ez a népek testvériségének?! Hiszen az egyik román népirtó állítólag magyar, de az is igaz, hogy nem egy oroszhegyi halott ro­mán milicistába rúgott bele. Mert akkor még mindig ülne, vagy már öngyilkos lett volna itt Magyarországon. / MAGYARORSZÁG Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csomók Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341 -630. Rovatok: társadalompolitikai: 341 -611/203, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341 -700, fotó: 341 -611 /207, levelezési: 341 -866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-318. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-4064 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon: 411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Az előfizetők részére terjeszti az inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírfapkézbesrtőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámá­ra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 17,90 forint, a pénteki lapszám 19,80 forint. Index: 25 655. ISSN 01334)357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Teijesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48)317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47)323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 JL Kíméletlenül szétvert tüntetés A Haitira vezényelt amerikai csapatok parancsnoka, Hugh Shelton altábornagy szerdai televíziós nyilatkozatai­ban azt mondta, hogy az erőszakos események megelőzését fogja kérni a haiti katonai vezetőktől. Jelezte, hogy ismét találkozik Raoul Cédras altábornaggyal, a junta vezetőjével, és az ügyet fel fogja vetni előtte. Kedden Port- au-Prince-ben az amerikai tengerészgyalogosok magatehetetlenül nézték, ahogy a haiti rendőrség kíméletlenül szétveri az üdvözlésükre érkezett és Jean-Bertrand Aristide elnököt támogató tüntetőket. Helyszíni jelentések szerint egy tüntető belehalt az ütlegekbe. Fotók: AP Mindig a katonák „fizetnek” Ion Iliescu a román-magyar kapcsolatok alakulásáról Bukarest (MTI) - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által felvetett problé­mák a romániai magyar lakos­ságnak a román államhoz fűző­dő viszonyára vonatkoznak, és ezért nem képezhetik a román-magyar alapszerződés tárgyát - jelentette ki Ion Ilies­cu román államfő. A bukaresti rádió által többször is idézett állásfoglalás szerbit az alap- szerződésbe csak néhány, az általá­nos európai követelményeknek megfelelő elv szerepelhet általában az állampolgári és a kisebbségi jogo­kat illetően. Ez, mondotta Iliescu, teljes mértékben lehetséges, viszont az állam belső szervezetét illető kér­dések mindig az illető állam hatás­körébe tartoznak, senki sem kény­szeríthet rá valamilyen modellt. Iliescu elnök példaként kifejtet­te, hogy - tudomása szerint - Ma­Koppenhága (MTI) - Szerdán reg­gel Dániában valamint külbirtoka- in - Grönlandon és a Feröer szigete­ken - megnyíltak a szavazóhelyisé­gek, hogy megválasszák az ország következő törvényhozását, illetve ennek nyomán leendő kormányát. A jelenlegi, szociáldemokrata ve­zetésű négypárti koalíció nem vá­lasztások eredményeként került HIRDETÉS - ■■■ eu\s\Ji A CASH Kft. árverés útján értékesíti a felszámolása alatt álló Petőfi Mgtsz. FA. Nyomár ✓ szolgálati lakás (Nyomár, Kossuth u. 1.) vK Kökényvölgyi tanya (Nyomár külterület) ingatlanjaik Az árverés helye: ' Petőfi Mgtsz. F.A. Nyomár, Kossuth u. 1. . • Az árverés időpontja: 1994. szeptember 28. 10 óra. Az értékesítéssel kapcsolatban fel­világosítást Verselik Lászlóné, a fel­számoló helyi megbízottja ad. TeL: 46/399-246. Vételár fizetése készpénzben a helyszínen. •5M81/1H­gyarországon nincs oktatás a ki­sebbségek nyelvén, az ottani romá­nok nem részesülnek román nyelvű oktatásban, ez azonban nem jelenti azt, hogy Románia rákényszerítheti a magyar államra, hogy az átvegye a romániai gyakorlatot, ahol a ki­sebbségek anyanyelvű oktatási há­lózattal rendelkeznek - idézte a ro­mán rádió az államfőt. Iliescu az európai integrációra vonatkozó kérdésre válaszolva azt hangsúlyozta, hogy egyetért John Major brit miniszterelnökkel, aki szerint egy egyesült Európa ugyan­akkor a nemzetek Európája is lesz, amelyben minden nemzet megőrzi sajátosságait - idézte a román rádió Iliescut. Egy másik kérdésre vála­szolva a román elnök kijelentette, nem hallotta Pascu államtitkárnak a hadseregnek az etnikai konfliktu­sokat illető esetleges szerepéről el­hangzott pénteki okfejtését, de nem hiszi, hogy olyasmit mondott volna, hatalomra: a politikai botrányba keveredett Poul Schlütter vezette kereszténydemokrata-liberális ko­alíció 1993 januárjában kénytelen volt lemondani, és a hirtelen tá­madt belpolitikai vákuumban a Nyrup Rasmussen vezette szociál­demokraták képesek voltak új par­lamenti többséget gyűjteni maguk köré. A mostani választásokon mint amit neki tulajdonítottak (hogy ti. a hadsereg titkos terveket dolgozott volna ki ilyen esetekben való közbelépésre, amit a miniszté­rium sajtóközleményben cáfolt is). Az Evenimentul Zilei szerdai száma különben közli a nemzetvé­delmi minisztérium e témával kap­csolatos újabb közleményét, amely­ben arra hívja fel a figyelmet, amit Pascu szóbanforgó beszédében más helyen fejtett ki, hogy tudniillik a román és a magyar hadsereg közöt­ti kapcsolatok jelentősen javultak a magyarországi választások óta, mi­vel a magyar védelmi minisztéri­umba visszatértek a korábban on­nan eltávozott vezetők. Románia és Magyarország kö­zött a két hadsereg szintjén a leg­jobbak a kapcsolatok, mert a kato­nák tudják, hogy mindig ők azok, akik megfizetik a rossz politikai döntések árát - idézte Mircea Pas­ait a szerdai közlemény. összesen kilenc párt 939 jelöltje szállt ringbe 175 parlamenti helyért (Grönlandról és a Feröer szigetekről 2-2 további honatya érkezik). A legutolsó közvélemény-kutatá­sok biztos baloldali többséget jósol­tak: a Gallup szeptember 14-17. között végzett felmérése alapján a baloldali pártok 55,2 százalékra számíthatnak. Új gerillamozgalom Bogotá (MTI) - Kolumbiában Nemzeti Felszabadítási Népi Front (FPLN) néven új földalatti kommu­nista mozgalom alakult, amely nem hajlandó részt venni a kormány és a gerillaszervezetek párbeszédében - közölte Bogotában Juan Castrillon konzervatív képviselő. Az új mozga­lom úgy adott hírt magáról, hogy szombaton elrabolták Castrillont, majd kedden szabadon engedték ót egy Ernesto Samper Pizano elnök­nek szóló üzenettel, amelynek tar­talmát egyelőre nem hozták nyilvá­nosságra. A képviselő sajtóértekez­letén elmondta, hogy az új csoporto­sulást a Kuba-barát Nemzeti Fel­szabadítási Hadsereg (ELN) és a maoista Népi Forradalmi Hadsereg (EPL) egykori tagjai hozták létre. Mindkét szervezet a Kolumbiai For­radalmi Fegyveres Erők (FARC) ne­vű baloldali csoporttal együtt ko­rábban már készségét fejezte ki a kormánnyal való tárgyalásra. Asszad már döntött Kairó (MTI) - Hafez Asszad szíriai elnök „már eldöntötte, hogy békét köt Izraellel, mégha nem is szeret bennünket” - jelentette ki egy izra­eli Szíria-szakértő, Mose Maoz, aki korábbam könyvet írt a szíriai elnök pohtikai pályájáról. Szakértőtársá­val, Joszi Olmerttel együtt szerdán azt jósolta, hogy legkésőbb 1995- ben Izrael és Szíria békét köt egy­mással. - Asszad nem akar Jeru­zsálembe vagy Washingtonba men­ni, de a szíriai elnök pragmatikus pohtikus, aki nem az érzelmei, ha­nem az érdekei alapján dönt - véle­kedett Maoz. A Golán-fennsíkról történő izraeli kivonulás egy-két évet vesz majd igénybe, ami azt je­lenti, hogy a békemegállapodás vég­rehajtásának csúcspontja az 1996 novemberében esedékes izraeli ál­talános választásokra esik majd - mondta Óimért, aki korábban tagja volt a Washingtonban Szíriával tár­gyaló izraeh küldöttségnek. Sikeres leszállás Edwards légitámaszpont, Kali­fornia (MTI) - A floridai Cape Ca­naveral helyett a kaliforniai Ed­wards légitámaszponton kedden, közép-európai idő szerint kevéssel éjfél előtt landolt a Discovery űrre­pülőgép. A Discovery, amely fedél­zetén hat űrhajóssal all napot töl­tött a világűrben, a rossz időjárási viszonyok miatt az erre a napra ter­vezettnél mintegy három órával ké­sőbb ért földet. Az űrrepülőgép leszállását az időjá­rás összességében két napon át kés­leltette. A Discovery 177 fordulatot tett a Föld körül és összesen 7,4 mil­lió kilométert repült világűrben. A kutatási programban tudományos és környezetvédelmi kísérletek sze­repeltek. A Discovery ezúttal 64. alkalom­mal járt a világűrben. Egyes kutatá­si adatokat nem továbbítottak a fe­délzetéről, feldolgozásukra most, a visszatérés után kerül sor. „Röviden Tel-Aviv — Közel-keleti közvetí­tő kőrútjának újabb állomására, Tel-Avivba érkezett kedden este Dennis Ross. Stavanger - Norvégia kategoriku­san elutasította a szélsőséges orosz politikus, Vlagyimir Zsirinovszkij beutazási kérelmét. Brüsszel - Már csak Dánia, Olasz­ország és Portugália jelöltjei hiá­nyoznak ahhoz, hogy együtt legyen azon politikusok listája, akik jövő év január elsejétől az új EK bizottsági elnök, Jacques Santer leendő „kor­mányát” alkotják majd. Szó sem volt ultimátumról Belgrád (MTI) - Az ENSZ Mene­kültügyi Főbiztossága szerdán is­mét megnyitotta a szarajevói repü­lőteret a segélyszállítmányok előtt- jelentették be a boszniai főváros­ban. A repülőteret legutóbb kedd délben zárták le, miután ismeretlen fegyveresek megrongáltak egy fran­cia segélyszállító gépet. A boszniai fővárosban még mindig nem műkö­dik a víz-, áram-, és gázszolgáltatás, miután a szerbek továbbra is felté­telekhez kötik a gázvezetékek meg­nyitását és a múlt heti viharban megrongálódott elektromos távve­zeték kijavításának engedélyezését. A boszniai fővárosban a hét végi harcok után viszonylagos nyugalom van, bár az orvlövészek továbbra is aktívak, s a város több körzetében a muzulmánok és szerbek kézifegyve­rekkel lőtték egymás állásait. Tim Spicer, Michael Rose boszni­ai ENSZ-főparancsnok szóvivője szerdán cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint Rose tábornok ulti­mátumban szólította fel a szerbeket a Szarajevó környéki nehézfegyve­rek kivonására. ,A megbeszélése­ken ugyan szó volt a fegyverek kivo­násáról, azonban semmiféle ultimá­tumot sem hirdetett Rose tábornok” - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a légicsapások veszélye ettől függet­lenül fennáll, ha valamelyik fél megszegi a Szarajevó környéki te­rületek nehézfegyver-mentesítésé­ről szóló februári ENSZ-határoza- tot. Szerb katonai jelentések szerint a szerb egységek a hercegovinál Ne- vesinje környékén visszaverték a muzulmánok egymást követő két támadását. A bilecai katonai pa­rancsnokság közleménye szerint a muzulmánok aknavetőkkel és gya­logsággal támadtálc a szerb álláso­kat. A krajiniai szerb katonai pa­rancsnokság szerdán cáfolta Átif Dudakovic boszniai muzulmán had­testparancsnok azon keddi bejelen­tését, hogy a kormányhaderő ötödik hadteste mélyen benyomult a kraji- nai területekre és Ghnáig vissza­szorította a szerb egységeket. Választásokat tartottak Dániában

Next

/
Thumbnails
Contents