Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-19 / 221. szám
2 ESZAK-Magyarország Világpolitika 1994« Szeptember 19-, Hétfő Svéd választás Stockholm (MTI) - A szociáldemokraták hatalomba való visszatérése várható a vasárnapi svédországi parlamenti választásoktól. A közvélemény-kutatások egybehangzóan a svéd jóléti államot felépítő és azt megszakítás nélkül majdnem hat évtizeden át igazgató, de három évvel ezelőtt ellenzékbe szorult Szociáldemokrata Párt győzelmét jósolják. A párt azonban ezúttal várhatóan nem jut abszolút többséghez, így koalíciós kormány alakítására kényszerülhet. Ingvar Carlsson főtitkár jelezte, hogy ha szükséges, a jelenleg is a kormánykoalíció részét képező centrista párttal, a liberálisokkal kísérel meg szövetségre lépni. A három évvel ezelőtti választást fölényesen megnyerő konzervatív koalíció az előrejelzések szerint ellenzékbe szorul. A kormánykoalíció fő erejét alkotó Mérsékeltek 22 százalék körüli szavazati aránnyal a második helyen végezhetnek. Noha várhatóan újból kormányt alakíthat, a kissé középre tolódó Szociáldemokrata Párt is veszített befolyásából, a tőle balra álló pártok pedig profitáltak ebből. A Zöldek és a volt kommunisták a szociális vívmányok megőrzésének és az Európai Uniótól való távolmaradásnak a jelszavával jelentősen előretörtek. A vasárnapi parlamenti választások után két hónappal az Európai Unióba való csatlakozásról is szavaznak a svédek. Bár a jelentősebb pártok a belépés mellett vannak, a közvélemény erősen megosztott, illetve egy része tanácstalan. Szakértők szerint csak egy szociáldemokrata vezetésű kormány változtathatja meg a közvélemény hangulatát a csatlakozás javára. Carl Bildt kormánya a jóléti kiadások megnyirbálása, a munkanélküliség növekedése, a költségvetési hiány felduzzadása miatt jelentősen veszített támogatottságából ESZAK-magyarország Főszerkesztő: Gőrömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csörnők Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacfm: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-611/203, gazdasági: 341-601, kulturális: 341-611/239, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-4064 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacfm: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341 -817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Telefon: 411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341 -893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft, 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó elmén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 17,90 forint, a pénteki lapszám 19,80 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza) Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48)317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47)323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Tovább tart a boszniai tisztogatás Az USA csak a közös muzulmán-horvát hadsereget támogatja A harminchárom éves muzulmán nemzetiségű Tarik Kujant néhány hétig egy boszniai szerb börtönben tartották fogva. Nem sokkal élte túl az ott elszenvedett megpróbáltatásokat, pénteken egy szarajevói kórházban belehalt sérüléseibe. Fotók: AP Belgrád (MTI) - A boszniai szer- bek a hét végén íyabb hétszáz muzulmánt űztek el Banja Lukéból. Az elmúlt két hónapban már több mint hatezer nem szerb nemzetiségű polgárnak kellett elhagynia Észak-Bosz- nia szerb ellenőrzés alatt lévő területeit. A Banja Luka-i, bijeljinai és janjai muzulmánok kénytelenek mindenüket hátrahagyva menekülni, annak ellenére, hogy szerb vezetés két héttel ezelőtt fjjabb ígéretet tett: megvédelmezi a zaklatásoktól a nem szerb nemzetiségű polgárokat. Szerb állítások szerint az etnikai tisztogató akció mögött bűnözőcsoportok állnak, amelyek nem engedelmeskednek a paléi központ utasításainak. Szarajevóban, ahol csütörtök óta szünetel a víz-, áram- és gázszolgáltatás, továbbra is válságos a helyzet, miután Viktor Andrejev, az ENSZ polgári ügyekben illetékes képviselője is hiába kérte meg a szerbeket a boszniai fővárosba vezető fő távvezeték kijavításának engedélyezésére és a gázvezetékek megnyitására. A boszniai fővárosban két távvezeték szállítja az áramot: az északi irányból érkező vezeték a szerb-muzulmán harcok során rongálódott meg, míg a másik, délkeleti vezeték négy nappal ezelőtt, egy viharban ment tönkre. A szarajevói rádió szerint a muzulmánok mintegy száz négyzetkilométeres területet foglaltak el Konjic környékén a szerbekkel vívott ütközetekben. Az ENSZ illetéMoszkva (MTI) - Dzsohar Duda- jev csecsen elnök a hét végén utasítást adott a hatalmának megdöntését célul kitűző ellenzék felszámolására. Dudajev a csecsen nemzetbiztonsági tanács ülésén záros határidőt szabott az Umar Avturhanov és Ruszlan Haszbulatov vezette erők ellenállásának felszámolására. A Moszkva által támogatott ellenzéki Ideiglenes Tanács a nyár végén tűzte ki célul Dudajev megdöntését, katonai támadása azonban a hónap elején kifulladt. Dudajev az orosz rádió vasárnapi híradása szerint a grozniji nemzet- biztonsági tanácsban arról beszélt, hogy a csecsének nem az ellenzéket, hanem a jelenlegi hatalmat támogatják. A politikus felforgató akciKairó (MTI) - Vasárnap több erőszakos cselekmény is történt a megszállt palesztin területeken: az autonómia májusi életbe lépése óta első ízben vesztette életét egy palesztin rendőr palesztinok egymás közötti összecsapásában, és miközben izraeli katonák lelőttek egy palesztint, az izraeli rendőrség őrizetbe vett egy rabbit, aki arabellenes merényletekre készülődött. A palesztin rendőrség 45 éves alezredese Gázában megpróbálta meggyőzni a Hamász két keresett tagWashington (MTI) - A különleges elnöki megbízást teljesítő amerikai küldöttség tagjai sajtóértesülések szerint vasárnap délelőtt (helyi idő) találkoztak a katonai rezsim által kinevezett ideiglenes elnökkel, Émile Jo- nassaint-nal, majd utána ismét összeültek ajunta vezetőivel. A .Timmy Carter vezette delegáció szombat éjszaka váratlanul újra a junta főhadiszállására hajtatott: második tárgyalási menetük hajnakesei ezzel szemben azt közölték, hogy a muzulmánok ellenőrzésük alá vontak egy Konjic környéki, stratégiai jelentőségű magaslatot, ám azt korábban nem a szerbek, hanem a horvátok birtokolták. A muzulmánokkal szövetséges hor- vát egységek csütörtökön vonultak vissza Konjic környékéről. A muzulmán és horvát katonai vezetés közötti ellentétek elsimitáókkal és terrorizmussal vádolta meg az ellenzéket, heves kirohanásokat intézett az orosz sajtó ellen, amely úgymond zavart kelt. Az ál- lamközösségi tévé hét végi értesülése szerint a kormányerők nagyszabású támadása nyomán a Dudajev által ellenőrzés alá vont területek több képviselője felhívást intézett Jelcin elnökhöz. Ebben kérték, hogy az orosz államfő „tegyen gyors és határozott lépéseket a csecsenföldi békés lakosság legyilkolásának megszüntetése érdekében”. A felhívást aláírta Emilhan Haszbulatov, a volt orosz parlamenti elnök, Ruszlan Haszbulatov bátyja is. Utóbbi tartózkodási helye a szombati harcoltnyomán továbbra nem ismert. Az ellenzék elleni támadásra vonatkozó hírek meglehetősen ellentmondásosak voltak vasárnap. A grozniji vezetés, személyesen Ajub ját, hogy jelentkezzenek a rendőrségen. Nem tisztázott okok miatt azonban lövöldözés kezdődött, a rendőrtiszt meghalt, a két hamá- szista megsebesült. Ez volt az eddigi legsúlyosabb összetűzés az elsősorban a Fatah tagjaiból (a PFSZ fő szárnyából) verbuválódott palesztin rendőrség és a Hamász szélsőséges palesztin szervezet között. Ramallahban izraeli katonák terítettek le egy palesztint, aki autójával megpróbálta elütni őket az ellenőrző pontnál. Az incidens során egy másik palesztin megsebesült. Az izraeli rendőrség vasárnap immár a második olyan rabbit vette li kettőkor ért véget. Előzőleg a volt elnök tizenöt perces telefonbeszélgetést folytatott Bili Clintonnal. A The New York Times értesülése szerint a megbeszélések idején a főhadiszálláson tartózkodott mind . Raoul Cédras altábornagy, a junta vezetője, mind Philippe Biamby tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke. Nem tudni viszont, hogy ajunta harmadik vezetője, Michel Francois rendőrfőnök, akinek a távozását ugyancsak követeli az amerikai kormányzat, jelen volt-e a megbesára a térségbe látogatott Charles Thomas, az amerikai elnök külön- megbízottja, és közölte a szövetséges erők parancsnokaival: amennyiben sor kerül a muzulmánok elleni fegyverszállítási tilalom feloldására, akkor az Egyesült Államok csak a közös muzulmán-horvát hadsereget látja el fegyverzettel, és nem segíti a különálló muzulmán, illetve horvát egységeket. Szatujev belügyminiszter is, cáfolta az állítólag számos halálos áldozatot követelő előző napi harcok hírét. A Ruszlan Haszbulatov által ellenőrzött, Groznijtól északra fekvő Tolsztoj-Jurt körüli összecsapásokat a Csecsenpressz hírügynökség az „utak felszabadítására” indított hadműveletnek nevezte. Áldozatokról nem írtak a jelentésben, mindössze annyit említettek, hogy a kormánycsapatok foglyokat ejtettek, illetve három páncélozott harcjárművet és egy légvédelmi ágyút zsákmányoltak. A támadásról szóló hírek szintén ellentmondásosak voltak. Groznij azt állította, hogy jelentős területeket vont ellenőrzés alá. A Dzsohar Dudajev elnökkel szemben fellépő erők ugyanakkor arról adtak hírt, hogy több helyütt visszaverték a kormánycsapatokat. őrizetbe, akit azzal vádol, hogy titkos csoport tagjaként palesztinellenes merényletekre készülődött. Me- ir Korent a Hebron melletti Kiiját Arbában vették őrizetbe. Az akció során csetepaté támadt a rendőrök és a telepesek között, akik megpróbálták megakadályozni a rabbi elvitelét. Az őrizetbe vétellel nyolcra emelkedett azon telepesek száma, akiket palesztinellenes akciókra való készülődés gyanújával fogtak el. Kiiját Árba szélsőséges zsidó telepesek otthona, itt élt Baruch Goldstein is, aki februárban elkövette a 29 palesztin életét kioltó mészárlást a hebroni Patriarchák Sírjánál. széléseken. (Hármójuk közül a vezérkari főnököt tartják a legkeményebbnek és a legmerevebbnek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának Haitire vonatkozó, 940-es határozata egyébiránt csak Raoul Cédras távozására szók't fel - az Egyesült Államok azonban valamennyiük lemondását akarja.) Meglepő, hogy a Carter vezette küldöttség találkozott a katonai rezsimet támogató civil kormányzat képviselőivel is, hiszen Washington eddig mereven elzárkózott ettől. Nyugati voksok Bécs (MTI) - Tartományi választások kezdődtek vasárnap Ausztria legnyugatibb tartományában, Vo- rarlbergben. Több mint 200 ezer választásra jogosult dönthet a tartományi parlament (Landtag) jövőbéli összetételéről. A voksolás kimenetele egyelőre teljesen nyitott. Az Osztrák Néppárt (ÖVP), élén Martin Purtscher tartományfőnökkel, meg akarja őrizni abszolút többségét, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), az Osztrák Szabadság- párt (FPÖ) és a zöldek meg akarnak erősödni. Ezen kívül a szabadságpártiak szeretnék maguk mögé utasítani az SPÖ-t, hogy a tartományi parlament második legerősebb pártjaként kerüljenek ki a választásokból. Nem tudni, hogy a Liberális Fórumnak sikerül-e bekerülnie a bregenzi Landtagba. Az összesen 36 mandátumból jelenleg 20 az ÖVP képviselőié, nyolcat az SPÖ tudhat magáénak, az FPÖ hat tartományi képviselőjét a Zöld Alternatíva két képviselője követi a sorban. Hágai tanácskozás Hága (MTI) - A ruandai népirtás elkövetőinek felelősségre vonására nemzetközi törvényszék azonnali felállítását követelték egy hét végi hágai konferencián, amelynek résztvevői a közép-afrikai ország helyzetével foglalkoztak. A hágai konferencián, amelyen Ruandából, más afrikai országokból, Európából, valamint az ENSZ képviseletében mintegy 150 küldött vett részt, jelen volt Pasteur Bizimungu ruandai elnök is. Légikatasztrófa Algír (MTI) - Négy személy vesztette életét vasárnap Algériában, ahol leszállás közben lezuhant egy nigériai repülőgép. Az Oriental Airlines nigériai légitársaság BAC 111 típusú gépe Tuniszból tartott a nigériai fővárosba, Lagosba, amikor a dél-algériai Tamanrasset repülőterén leszállás közben, rossz látási viszonyok közepette a földnek csapódott. A repülőgépen tartózkodó 39 személy többsége, ha sérülésekkel is, de túlélte a szerencsétlenséget. A személyzet három tagja és az Iwua- nyuanwu nevű, teljes létszámban a gépen utazó nigériai focicsapat egyik tagja azonban életét veszítette. Áramhiány várható Kijev (MTI) - A tavalyinál is súlyosabb áramhiány vár Ukrajnára, ha Oroszország nem növeli fűtőanyag- szállítását az ukrán atomerőműveknek, illetve nem sikerül a szokottnál gyorsabban elvégezni a javításokat az ukrán hőerőművekben - jelentette ki Nur Nyigmatulin, az atomerőmű-felügyelet igazgatójának első helyettese. Nyigmatulin szerint legfeljebb egy hónapra elegendő fűtőanyag van az atomerőművekben, a 14 reaktorból jelenleg négy áll, további hármat pedig a közeli hetekben kell leállítani. Ukrán szakérték előzőleg már figyelmeztettek: a hőerőművek egész nyáron teljes kapacitással működtek, az elengedhetetlen javításokat csak ősszel vagy télen tudják elvégezni és emiatt megint csak csökkeni fog az áramellátás. _Röviden — Kijev - Négyre emelkedett a kolera áldozatainak száma a Krímben. A járvány immár nemcsak a félszigeten terjed, hanem más dél-ukrajnai városokban is. Auschwitz - A II. világháború óta első ízben német katonák látogattak el vasárnap Auschwitzba és hajtottak fejet a hajdani haláltábor áldozatai előtt. Kairó - A Dzsamáa Iszlámija földalatti szervezet vállalta a szombaton Felső-Egyiptomban elkövetett merénylet elkövetését, amelynek során nyolcán vesztették életüket. Abidjan - Libériában a hét végén újabb tíz ENSZ-alkalmazott szabadult ki az egyik ellenzéki fegyveres csoport fogságából. Teljes a zűrzavar Csecsenföldön Dzsohar Dudajev utasítása az ellenzék felszámolására Erőszak a megszállt területeken A legeslegutolsó esély Haitinek