Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)

1994-09-10 / 214. szám

Szeptember 10., Szombat Műhely ÉM-hétvége VII Q „Tősgyökeres” mezőkövesdi vagy, a mindent vállalók fajtá­jából. Indulásodra és pályádra rányomta bélyegét a hely szelle­me. Mi késztet erre a hűségre, honnan ered ez a töretlen hit ? • Valóban, ha nem is vagyok matyó származék, de „tősgyö­keres” mezőkövesdi vagyok. Itt születtem s itt élek azóta is. Per­sze, nem egyhuzamban. Főisko­lai tanulmányaimat Egerben, az egyetemit Pécsett végeztem. Ragaszkodásom a szülőföldhöz megingathatatlan volt mindig is. -E magatartás és életforma azért nem tett „falusivá”, helyi „köldökszemlélővé” Oka? Ma­gyarázata talán, hogy kétszer is jártam. Párizsban, barátokkal végigkóboroltuk Angliát, föl a valószínűtlenül gyönyörű Skóci­áig, Belgiumot, Hollandiát, az NSZK-t Sajnos Itáliában csu­pán Velencéig jutottam el. Nos itt van egy halálig kísértő vá­gyam: meglátni az Urba aeter- nát, Rómát, talán annak betud­hatóan, hogy a kövesfö gimnázi­umban nyolc kemény tanéven át a heti legmagasabb óraszámú tantárgy a latin nyelv és iroda­lom volt­ul Alkotói munkádba szinte minden belefér; vers, fordítás, szociográfia, dráma, szerkesztés. Korunkban nem idejét múlt-e az effék polihisztorkodás? • Ne dobjuk el annyira a suly­kot!. A több tudományágban ki­váló, egyetemes tudású szemé­lyétől válasszuk el az írói tevé­kenységet. Ez utóbbi ugyanis egysíkú szellemi művelet. Az író természetesen váltogatja mun­kája műfajait, de ez mind az író­ság körében kering. Az általad fölsorolt műfajokat valóban mű­veltem s művelem. Egyértelmű­en „kiugrást” jelentett szociog- ráfusi tevékenységem, annak is első darabja, a „Szentistván 1965” című írásom: Ennek Kor- társ-beli, négy egymást követő hónapban történt publikálása meglehetős jgyeimet keltett. A Szabad Európa Rádió és a lon­doni BBC magyar nyelvű adása­ikban rendszeresen ismertették a közléseket, a Kortárs előfize­tőinek száma - ezt Simon Pistá­tól, az akkori főszerkesztőtől tu­dom - többszázzal emelkedett. Az írószövetség, majd a Művé­szeti Alap értésemre adta: kér­jem tagfelvételemet... Mindez épp a hatvanas évek második felében, a reformfolyamatok be­indulása idején történt... Ked­venc műfajommá vált a társada- lomrajz. Kirándulásként ugyan­csak a Kortársban a Békés me­gyei Szarvasról, majd a miskolci és egri folyóiratokban a két me­gye településeiről mintegy tucat írásom jelent meg. Többkötet­nyi anyag. Elő-, rádiószínpadon bemutatott s egyben nyomta­tásban is napvilágot hat drámai munkám látott. S persze publi­cisztika, kritika, esszé, útirajz itthonról és külföldről. S amit talán elsőként kellett volna em­líteni: három verseskötet.., □ A „Matyófóld” mit jelent szá­modra? • Három és fél évtizedes, s talán halálig tartó szerelem. Bizonyá­ra egyedül álló jelenség honunk­ban, hogy egy húszezer lélek- szám alatti kisvárosban ily szá­mos esztendőkön át „éljen és virá­gozzon” egy szellemi összefogás. Szekértáborba gyűjtése azok­nak az értőknek és hozzáértők­Juhász József Nyárutó A kései nyár pörköltté süti a pipitér sárga szirmait. Ezek már nem szagoltatják magukat kisdedes oltárok előtt ahol az öreg asszonyok félted filléreikből felépített üdvösség elapad, akár a Kaspi-tenger sivataggá száradó vize. Kalász László Butaság (József Attilának) itt szív lélek elme ugye semminek sincs értelme Laboda Kálmán Hajnal Koromból lassan kékbe majd sárgás-fehérbe fordul az ablak színe megsápad virrasztó tudatom fénye Ewa Lipska (lengyel) Esküvő Lakodalmasmenet menyasszony fehéren lefátyolozott fejjel. Homloka hideg mint a Spitzbergák. Keresztbefont kezein szalmavirágcsokor jön át. A fiatalok liften utaznak nászúira, Olvadnak a családi boldogság emeletei között. A rokonok 500 atomoszféra nyomás alatt minden fényt meggyújtanak. A forgószél tölcsére Mendelssohn indulót játszik felemelve a fiatal házasokat. Ring a világ mint csecsemővel a babakocsi. (nádassy józsef fordítása) f Van macskátok? - kérdezte Pista.- Hogyne volna! - és hango­san hívogatni kezdtem.- Ciíi-cicc! - segített Pista, és a, macska mintha csak erre várt volna, nyújtózkodva előmászott a kiságy alól. Pista térdig poros lábához dörgölődzött, kényes­kedve farkát csóválta, majd do­rombolni kezdett. Pista szeplős madártojásokat halászott elő a zsebéből. Kettőt a macska elé tett. A többi jó lesz célba dobálni - mondta magyarázólag. A macska addig-addig játszado­zott velük, míg ki nem folyt belő­lük a ragadós, sárga massza, amit hegyes kis nyelvével mohón felnyalogatott a földről. Vára­kozva bámult Pistára.- A, többet nem kapsz te kis telhetetlen. Aztán mondd csak hékám, mit tud ez a macska? Értetlenül néztem rá Mindept, amit egy macská­nak tudni kell, dorombolni, ege­ret fogni, víz nélkül mosakodni, aztán,..aztán tud nyávogni, az ám, de még hogy tud, csak halla­nád éjszakánként.-Csak?- Miért, mit kéne még tud­nia? - Az én macskám sok min­dent tud, bármit eldobok, ő visszahozza. Akár hiszed, akár nem, még egy tojást is elvisz a szájában anélkül, hogy össze­törné. Tud magasat ugrani, ver­senyt futni. Idomítás kérdése az egész.- Ugyan, ugyan, tán még be­szélni is tud? Lesújtó tekintettel mért végig.- Cicc! - mondta parancsoló hangon, s lám a macska máris ott sündörgött körülötte. Ronda bestia, mérgelődtem magamban.- Megtanítom magasugrásra- mondta Pista, Két kezét derék­szögbe hajlítva, ujjait összefon­va akadályt állított úgy■ arasz­nyira a földtől: - Sicc! -kiáltott nagyot, mire szegény macska ré­mülten ugrotta át az akadályt, $ eltűnt az ágy alatt,- Látod, így kell ezt csinálni. Egy hét múlva a métert is átviszi- magyarázta, miközben bundá­jánál fogva előráncigálta a ré­mült jószágot. .-Miben mesterkedtek ti itt! - hallottuk édesanyám hangját.- Épp befejeztük a tanulást — mondta Piéta -,.és most játszani szeretnénk. .. -Hát csak játsszatok fiacská­im, ha már megtanultátok a leckét. Pista, inge alá, dugta szamár­füles, sok vihart megért irkáját.- Gyerünk, el vagy engedve, hap- sikám, és ezt nekem köszönhe­ted. Adósom vagy egy nagy adag fagyival! A kis mocsárhoz mentünk. Savanyú szagú, békanyálas tó­csái között sás nőtt, meg szittyó. Buja szövevénnyé vadult a nö­vényzet, siklók, békák tanyáztak benne, szúnyogok milliói, mada­rak is fészkeltek itt, surrogva reppentek fól, amint megzavar­tuk őket. Titokzatos világ volt ez vizenyőivel, rejtőzködő gázlói­val, zsom bókjaival, piócákkal, mindenféle vízi népekkel, de azért bemerészkedtünk a sűrűjé­be, fittyet hányva a ránk leselke­dő veszélyekre. Békák hangos­kodtak, zúgott a fejünk az őrült vartyogástól, brekegéstől, ku- ruttyolástól. Pista nyakon csí­pett egyet, az égő cigarettát a szá­jába nyomta. A béka csak szívta, tek alól és afféle félszigetet alkot. Egerekre vadászott éppen.- Jókor jössz - mondta -, leg­alább meglátod, milyen gyáva is egy lány. . Átmentünk Irénhez. Irén az unokanővére volt, velünk egyi­Fecske Csaba szívta, míg ki nem pukkadt.- Te állatkínzó! - felfordult a. gyomrom á látványtól.- Ugyan, mit vágy úgy oda, hapsikám! Ez csak játék.- Azt hiszed az állat nem érez? De igenis, érez, és te ok nél­kül fájdalmat okoztál neki.- Méghogy ok nélkül?! Hát nem élvezted, ahogy szétpuk­kasztotta magát? Különben is, ki mondta neki, hogy szívja el, én csak a szájába adtam. Én is cigizek, mégse pukkadok ki.- Csak a fejed ki ne pukkad­jon attól a sok eszedtől! Pista nagyokat slukkolt, ser- cintett egyet, nem vitatkozott to­vább. Szótlanul bandukoltunk hazafelé. Csillagos volt az ég, jó illa tot sodort a szél a kertek felől.- Holnap jövök - mondta Pis­ta a kapuban, s búcsúzóul sze­membe fújta a füstöt. Pistáék nem messze laktak tőlünk, ott, ahol a patak nagy kanyart ina le előbukkan a kér­dós, közös portán laktak Pistá- ékkal. Pista két egeret tartott farkánál fogva a kezében. Egyet az ajfófélfára szegezett, úgy ló­gott ott szerencsétlen, mint vala­mi eleven csengő. Besomfordál- tunk a konyhába, Irén az asztal fölé görnyedve körmölte a leckét, úgy belefeledkezett, észre se vett minket. Pista meglóbálta előtte az egeret, Irén először csak bá­multa bambán, azután, mint aki hirtelen mindent megértett, nagyot sikoltott. Fölpattant a székről, kirohant. Az ajtóban a kifüggesztett egérnek ütközött. Ez már sok volt neki. A szája el­it ékült, arcából kifutott a vér. Elájult. Vízzel kellett fellocsolni. Megszeppentünk, buzgón tanul­ni kezdtünk. Az ablakon besütött a hold, a meggyfa vékony gallyaival az ablaküveget kocogtatta, nem tudtam elaludni. Mindenféle gondolatok űzték egymást a fe­jemben. Eszembe jutott a da­gasztótekenő. Hát persze, akár vitorláshajót is lehet csinálni be­lőle, nem süllyed el, mint a tuta­junk, amit pár napja eszkábál- tunk Pistával. Hogy ez hama­rabb nem jutott eszembe! Reggel első utam Pistához ve­zetett. Ahogy a fahíd deszkái ro­pogni kezdtek alattam, a Missis­sippit láttam tovarobogni a mélyben, amely a mi hajónkat röpíti könnyedén. Pista az udva­ron téblábolt, a kakas fejét vette célba csúzlijá val.- Ki nem állhatom a kukoré­kolása miatt! A padlásról lecipeltük a da­gasztótekenőt. Prímán úszott a vízen, igaz, ha mindketten bele­ültünk elég nehéz volt egyensúly­ban tartani, de az evezőnek befo­gott lekvárkavaróval sikerült. Lázas munkába fogtunk. Vitor­lának ropogó, fehér lepedőt vá­lasztottunk a sifonból, amelynek sarkába szép kacskaringós be­tűkkel volt belehímezve Pista édesanyjának a monogramja.- Van itt annyi, észre se ve­szik, hogy hiányzik egy - mond­ta Pista. A hajót a kőhíd alá vontat­tuk, ott zavartalanul serényked­hettünk, senki se látott minket. A legtöbb gondot a vitorlarúd felállítása okozta, sokáig vesződ­tünk, amíg a hajótesthez rögzí­tettük. A többi ment, mint a ka­rikacsapás. A vitorlába bele-be- lekapaszkodott a szél, vidáman csattogott. Elégedetten dörzsöl­tük össze tenyerünket.-Hát ezzel megvolnánk!- Én írtam egy búcsúleve­let - vallottam be a barátomnak.- Ugyan minek, majd észreve­szik, hogy nem vagyunk itthon. Alattunk vidáman csoborá- szott a víz, csipkés fodrocskák szegélyezték hajónkat. A kertek­ben madarak fiityörésztek, egy­más kapkodó zihálását hallot­tuk. Igazgatottak voltunk. A ker­teket elhagyva rét terült él a pa­tak mentén, sokkal könnyebb volt a hajózás, nem kellett Víz fö­lé hajló faágakat kerülgetni,- Kormányos! - hallottam Pista fólesattanó hangját.-Mi, jól hallottam?!-Jól hallottad!- De hiszen ez az egész az én ötletem volt, ki más lehetne a ka­pitány, mint én!- Lehet, hogy az ötlet a tied, de a hajó az enyém az utolsó for­gácsig, vedd tudomásul a kapi­tány én vagyok! A vita hevében nem vettük észre a gátat, ahol asszonyok mosták a ruhát. Hát erről megfe­ledkeztünk, annyi szent! Teljes sebességgel rohantunk feléje, már nem volt mit tenni. Az ütkö­zés megrázta a hajót, az ormót­lan kövek kettérepesztették a ha­jótestet, a vitorlarúd reccsent egyet, és a nyakunkba zuhant. Elsüllyedtünk. A víz átcsapott felettünk, jó nagyokat nyeltünk belőle, mire partra evickéltünk. Az asszonyok tekintetétől kísérve szégyenkezve elkullogtunk.- Miben fogtok ti ezentúl ké­nyeiét dagasztani? - kérdeztem, de Pista olyan csúnyán nézett rám, hogy jobbnak láttam, ha, el­hallgatok, ó*_ Hűséget üzen á kövesdi krónikás Kiss Gyula író-szerkesztővel beszélget Cseh Károly költő Ma már történelmi pillanat. Kiss Gyula Illyés Gyulával és feleségével 1966-ban Mezőkövesden nek, akik önzetlenül évtizede­ken át ellátták és ellátják a Ma- tyófóldet kézirattal. A hegy­csúcs Illyés Gyula. Pusztai em­lékeit fölidéző Summások című egyfelvonásos színművét kész­séggel küldte meg közlésre a Matyófóldnek. Az ez évi szám anyaga a közeljövőben kerül le­adásra a nyomdának. □ Mostanában vészharangok kongását halljuk mindenfelől, kasszandrai jóslatoktól komor- lik a világ. Milyen a közérzeted, milyen jövőt látsz ? • Nos, a kasszandrai jósláshoz sem képességem, sem kedvem. Ezek - többségükben - amúgy sem szoktak beteljesedni. A jól kitolt határidő elérkeztekor már „ki figyel oda?” A valóban izgal­mas fordulatok váratlanul érkez­nek. Ha érkeznek. Közérzetem? Egyértelműen „labilis”. Mint ha­zám népe zömének, nemzetpoliti­kai kérdéseket olcsó pártpolitikai harcok közepette, olykor csupán presztizsokokból obstruálva ol­dani meg - nem gondolod? - fá­ból vaskarika. így látom mind­ezt - Mezőkövesdről nézvést. U Visszatekintve életutadra hogyan összegezel? Tapasztalataiddal, írá­saiddal kiknek és mit üzensz? • Összegezni? Kockázatos vál­lalkozás. A számoszlop alatt egy hét múltán bizonyara más ered­mény jönne ki, mint ma. Mit üzenek? A zsivajgáson áttörve talán azt a kicsit góbésnak tűnő, tehát mélyen igaz népi mondást kiáltanám oda: „Mindenkinek megvan a maga feje, amivel ne­kimenjen a falnak!” S azt már én teszem hozzá: ha okosabbat nem tehet. De ha tehet? Tegye. Min­denki. Míg nem késő... Hajótörés Kiss Gyula OKTÓBER A lathatárig derült, kék az ég, A • . szélvédett szögben meleget nyújt még A ; a Nap, ahogy átballag fölöttünk, „ M / _ „ , -a régi.liizes heve, ó, kom tűnt? A A M, t I . V Most-múlt nyár ízét ízlelem számban,; ■ azt is itt volt, itt éli e határban. > ; - • A ■ ■ Amott titkos köd illan a földből. ■ . * .Mi'; ■ : !.,> : „t. / sóhajként a nuiItból, vagy ~jövőből? ', ; V. ,.A ^ -> >ify:,-EziistS(ii szőtt- fonál abmmváí, ■ ■ ■ % , . 'o—V ': v-^ficánkol,-feszül, üzenetként száll, ■ ó’irissri vt­mi lesz a sorsa, hol tűnik el majd? ■ .. Es én hol?..: Választ egy.vén-virág ad. ■ ■ ;, - ■ , , Utam most, váratlan, elakasztja-y v V ; egy ágakkal tűzdelt gesztenyefa, • •, ;V levelein a szint szám Iá Igatom, már a szőlőfedte domboldalon \s_-. -i". dmutik szemem és határt keres, . ■ .. . A', - -! összehordva pogány szépségeket. Fehérre meszelt kunyhó áü itt őrt, futó út, tőkék mind szeme előtt, mennék fái, a domb egyre hívogat, megállók még egy diófa alatt, • a szőlő ízét szám nedve oldja, oly édes az, mint kedvesem csókja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents