Észak-Magyarország, 1994. szeptember (50. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-08 / 212. szám
10 SZABADIDŐ Utazás _ 1994. Szeptember 8-, Csütörtök X Busszal Európa útjain Miskolc (ÉM - Nyl)- Ad magára, nyakkendőben fogadja induláskor az utasokat, s legtöbbször így üli végig szinte az egész utat a volán mellett. Udvarias mindenkivel szemben. Ugyanakkor mindig higgadt, nem kockáztat.- Azt szeretem, ha az utasok hamar észreveszik, hogy biztonságban érezhetik magukat az utazáson - mondja Kiss László, a fiatal gépkocsivezető, aki most éppen az edelényi Travel Tours „színeiben” járja a kontinens útjait. - Egyetlen utasnak sem szabad kételkednie abban, hogy jó kezekben van a kormány. Persze kisebb műszaki hibák, mint például legutóbb az erdélyi körúton egy ékszíjszakadás, előfordulhatnak mindig. De a gépkocsivezetőnek akkor is magabiztosnak kell lennie, biztonságot kell sugároznia. Kilenc éve a Borsod Volánnál kezdett. Az első külföldi útja Kassára vezetett. Alighogy onnan hazajött, bedobták a mélyvízbe, s leküldték Görögországba, nem sokkal azután pedig Spanyolországba.- Bejártam Európa legtöbb országát, megszerettem a világjárást. Aztán otthagytam a Volánt, s egy társammal gmk-t alakítottunk. Először jól ment, majd vitáink támadtak, s elváltak az útjaink. Nemrégiben jött ez az új lehetőség Edelényben, s én igent mondtam. Mozgalmas hely ez is. Alighogy hazajöttem egy erdélyi kőrútról, mennem kellett Törökországba, most pedig egy olasz út előtt állok. Olaszország emlékezetes hely számára. Az egyik nagykörút résztvevője, egy tanárnő, rávette, térjenek el az eredeti útiránytól Franciaországba menet. A magas hegyek között azután olyan kanyargós volt az út, hogy egy- egy kanyarból 4-5 tolatással tudott csak kimenni a busz. S ilyen kanyart több mint félszázat megszámolt!...- Minden útnak megvan a maga szépsége, varázsa - mondja. - Am olykor egészen különleges az élmény. Ilyen volt számomra legelőször Lourdes és Barcelona, vagy például amikor a 101-es szakmunkásképző tanulóival bejutottam a BMW-gyárba, s a Mercedes összeszerelő-sorhoz. Negatív élményként pedig említhetem azt az oroszországi utat, amikor Harkovba vittem egy miskolci kft. dolgozóit, s idegenek kirabolták a buszt... S hát a Balkánt már említeni sem érdemes. Képzelje, legutóbb azért fizettem 20 DM büntetést Szerbiában, mert kiderült, hogy a busz poroltója néhány nappal korábban betöltötte a 6 hónapos kort... De hallottam olyat is, hogy az egyik buszon egy üléssel több volt, mint a busz papírjain, s persze, hogy fizetnie kellett a gépkocsivezetőnek. A Balkánon nem a vezetés a fárasztó, idegkimerítő, hemem a sok kitolás a magyar rendszámú járművekkel. Nincs oda érte, hogy minél többet utazhasson, vagyis hogy minél többet keressen ezáltal.- Higgye el, nem minden a pénz. Éppen eleget vagyok távol így is a feleségemtől, s gyönyörű kislányunktól, a húsz hónapos Laurától. Öröm hazaérkezni hozzájuk és nem mindig könnyű elmenni tőlük, bármily szépnek is ígérkezik a következő utazás, a soron következő feladat. Erdélyi magyar újságok Csíksomlyó (ÉM - Nyl) - Se szeri, se száma most már Erdélyben a magyar nyelvű egyházi és világi, vagy éppen reklámújságoknak. Elfő- zetőinkkel járva a történelmi Erdély városait, mi is nem eggyel találkoztunk. Ezek közül hívjuk fel az Erdélybe utazók figyelmét háromra. Csíksomlyón mindössze 150 lejbe (kb. 10 Ft) került a kegytemplomban a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány időszakos lapja, a Magnificat. Fél évszázados szünet után látott ismét napvilágot a lap, amelyet meleg szavakkal köszönt a címoldalon Jakubinyi György érsek is. „Az első nyomtatott Magnificat-ot régi vágyakozással és akarással, az eltelt ötven esztendő viszontagságai ellenére is töretlen lélek érzületével bocsátjuk útjára” - olvashatjuk a szerkesztő, a kiadó törekvéseiről. A lap széleskörű betekintést nyújt a ferencesek életébe, érdemes kérni, keresni, ha Csíksomlyón járunk. Kolozsváron készül immáron ötödik éve az Üzenet, az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja. Az augusztusi szám címlapja a Mátyás-szobor sorsával, a Funar által elrendelt ásatásokkal foglalkozik. Tájékozódhatunk a lapból a végzős teológiai hallgatók ho- vakerüléséről, s több érdekes cikk mellett például a 150 éves Himnuszról. Meglepő, milyen nagy teret ad a lap a gyerekeknek. A közelmúltban választották meg a következő négyéves ciklusra az egyházkerület tisztségviselőit, akit érdekel a névsory az Üzenetben megtalálja. Ugyancsak öt éve jelenik meg a Hazanéző, a köröndi Firtos Művelődési Egylet folyóirata. A csíksomlyói kegytemplom Csíksomlyó (ÉM - Nyl) - Amikor augusztusban előfizetőink a Borsod Touristtal bejárhatták Erdélyt, egyik legnagyobb élményük Hargita megye székhelye, Csíkszereda volt. A kisváros északkeleti külvárosa Sumuleu, vagyis Csíksomlyó, a nagy hírű búcsújáróhely, ahol az idei Pünkösdkor és az idei nyáron is több száz miskolci járt már... Csíksomlyón 1440-1442-ben telepedtek le a ferencesrendi szerzetesek, hozzálátva egy fából készülő kolostor és kápolna építéséhez. Rövidesen szükségessé vált egy nagyobb, kőből épült templom létesítése. Már az alapkő letételekor kijelölték titulusát: Sarlós Boldog- asszony, vagyis Szűz Mária látogatása Erzsébetnél. IV. Jenő pápa 1444-ben körlevelet tett közé, kérve a híveket, segítsék a templomépítést. Jutalomképpen a jótevőknek búcsút engedélyezett. A gótikus templom 1510 körül Szűz Mária szobrával gazdagodott, amely nemsokára kegyszobor lett, s a Máriás- búcsújárás középpontjába került - az imahallgatás napjainkig sem szűnt meg. Hogyan lett pünkösdi búcsúhely Csíksomlyó? János Zsigmond erdélyi fejedelem erőszakkal akarta rákényszeríteni a katolikus székelyekre az új hitet. Csík és Gergyó népe az 1567- es csatában szállt szembe vele a Hargitán. Csíksomlyón, Pünkösd szombatján gyülekeztek a harcba induló székelyek, kérve Szűz Mária közbenjárását. A gyerekek és az idősek a templomban könyörögtek a Szűzanyához a harcolókért, a győzelem hírére pedig körmenetben mentek eléjük. Ez volt az első pünkösdszombati körmenet, amelyet azóta is minden esztendőben megtartottak. Am 1949-től a kegyhely megtartása, a búcsúk megszervezése egészen 1990-ig csak a legnagyobb kitartás mellett történhetett. De menjünk vissza a gótikus régi kegytemplomhoz, ‘amelyet 1804- ben lebontottak, s anyagát felhasználva felépítették a mostani barokk stílusú templomot. A Schmid Konstantin, marosvásárhelyi építész irányításával lerakott alapkövet 1804. május 14-én Ferenczy Péter csíkA csíksomlyói kegytemplom Somlyói plébános és felcsíki főesperes szentelte meg. Csak 1876. augusztus 20-ám szentelhette fel a templomot Fogarassy Mihály, erdélyi püspök. Gyönyörű oltárait és berendezéseit fából faragta Pap Miklós brassói oltárkészítő mester. A templomot 1948. január 23-án Pápai Kisbazilika rangra emelte XII. Piusz pápa, ami azt jelenti, hogy az előírt feltételek (szentgyónás, áldozás, imádságok) teljesítése esetén a templomban egyszer egy esztendőben, az év bármelyik napján teljes búcsú nyerhető. Az oltár háta mögötti lépcsőn lehet felmenni Szűz Mária szobrához. Nézzünk körül a templom melletti kis kápolnánál, s a kertben is, s emlékezzünk a múltra. Az egyik gránittömbe ezt vésték: ,EmFotó: ÉM-archív lékezetére annak a két csatának, melyet a csíki székelyek vívtak önvédelmi harcukban a Tolvajos-te- tőn.” Mint fentebb már említettük, az egyiket megnyerték János Zsigmond seregei ellen, később Ali Basa betörő török-tatár hordái ellen azonban árulás folytán alulmaradtak... A másik emléket a háromréti székelyek állították 1882-ben a pünkösdi búcsújárások tiszteletére. Még csak annyit röviden: a csíksomlyói ferences kolostorhoz híres gimnázium is tartozott, amely 1635-től 250 éven át működött jeles intézméöyként. S szólnunk kell még a Kissomlyó nevű magaslaton álló Salvator-kápolnáról, ahová sok hívő gyalogol fel Pünkösdkor. A kápolna a nádorfehérvári győztes csata emlékére épült. Rákóczi-szobor Rodostóban Rodostó (MTI) - A törökországi Rodostóban (török nevén Te- kirdagban) II. Rákóczi Ferenc fejedelem bronzszobrát avatta fel a közelmúltban dr. Jánosi György, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára és Timuréin Savas török kulturális miniszter. A hat és fél méter magas emlékmű török költségen épült, s ezentúl minden bizonynyal újabb lát-nivalót kínál Rodostóban az Isztanbulba, vagy onnan hazafelé tartó magyar turista- csoportoknak. Fotózta lapunk egyik olvasója A nyáron Kárpátalján barangolt a miskolci Hunyadi János cserkészcsapat. Igen szép kirándulásokat téve az Erdős-Kárpátokban, Ungvár, Ung (Uzs), Szambor, a Vereckei-bágó és az Uzsoki-szoros környékén. Ez a vidék igen gazdag gyógyvizekben, szénsavas, gyógyhatású ásványi forrásokban. A szanatóriumok mellett ezek a kitűnő vizek közvetlenül az utak mellett is megtalálhatók, a forrásoknál, vagy ahogy a helybeliek nevezik a kiépített forrásokat, a borkutaknál. Felvételünk egy ilyen útszéli borkútnál készült a miskolci cserkészekről. (Fotózta: Feledy Péter, miskolci olvasónk, cserkészvezető.) Repülővel drágább, de kényelmesebb Air Tours Miskolc (ÉM - Nyl) - Kétségkívül, hogy a repülős turistautakat nem a tömegeknek találták ki. A Malév miskolci területi irodáján ehhez még hozzáteszik: ennek dacára a borsodi régióban is sokan választották az idén és választják az őszi szezonban is az Air Tours repülőgépes útjait. Ezen egyébként azért sem kell különösebben csodálkozni, hiszen kínálatukban sok az olyan vonzó úticél, amely repülőgép nélkül egyszerűen elérhetetlen. • Ez mindenképpen így van -, halljuk az Air Tours miskolci kirendeltségén. - Hiszen Dél-Afrika, összekötve egy Mauritius szigeti üdülő- programmal, vagy az izraeli körút és üdülés, a Kanári-szigetek már korántsem olyan távoli tájak programjai, mint voltak valamikor. Ilyen szempontból összeszűkült világunk, noha e távoli országok egzotikuma továbbra is vonzerő maradt, s mégiscsak nem sokaknak adatik meg felkeresésük... □ Járt-e például a mostani szezonban borsodi turista mondjuk Dél-Af- rikában? • Velünk sajnos nem. A helyzet ugyanis az, hogy hiába akad néhány jelentkező helyben is, az út csak akkor indul, ha mondjuk minimum húszfős csoport kerekedik. Amennyiben nem, eltolódik az utazás, vagy meghiúsul. Viszont Izrael, a Kanári-szigetek, Mallorca, vagy egy spanyol-portugál körút már más kategória. Pláne, amióta az izraeli körutat összekapcsoltuk négynapos tengerparti üdüléssel is! A Kanári-szigetekre, vagy Mallorcára pedig az utak meghirdetése után már ugyancsak igyekeznie kell annak, aki utaznia akar... Számos visszatérő utasunk is van már. □ Az elszegényedés dacára is... • Régión belül, de talán országosan is, valóban tapasztalható az elszegényedés. De azért ne feledje, mennyi utasuk van a gomba módra elszaporodott kis utazási irodáknak is! Az Air Tours nem a tömegigényeket elégíti ki, hiszen elsődleges szempont a színvonal, a kényelem, a biztonság. Ellenőrzik a radioaktivitást Kijev (MTI) - Sugárzásmérővel látják el Ukrajnában a határokon a vámőrséget, hogy megakadályozzák a radioaktív anyagok ellenőrizetlen kiáramlását. Ukrajnában nem állítanak elő sem ipari, sem egészségügyi célra radioaktív anyagokat, ugyanakkor az elmúlt években többször is előfordult, hogy kisebb tartályok illetéktelen kezekbe kerültek, miután a tárolást végző üzem egyes dolgozói kicsempészték azokat az országból. Hírcsokor __- Közeledik a hetvenedik Oktoberfest, vagyis a világhírű Müncheni Sörfesztivál ideje. Az utazási irodák egyre másra hirdetik meg a sör- fesztiválra programjaikat. Az Ibusz, a Társtourist után az Omnibusz miskolci irodája és a Quick Travels úgy döntött, hogy ők is indítanak különautóbuszt Miskolcról, ám közösen. Az érdeklődők mindkét irodában jelentkezhetnek bővebb felvilágosításért.- Naruhito trónörökös és Ovada Maszako tavaly júniusban kötött házasságának tiszteletére és a kiemelkedő eseményre emlékezve, a japán kormány 1994-ben Nemzetközi Ifjúsági Csereprogramot indított útjára. A program keretében a tokiói kormány fiatalokat lát vendégül a világ minden tájáról, később - viszonzásul - a meghívott országok fogadják a japán lányokat és fiúkat. A július 7. és augusztus 2. között idén először megrendezett „ifjúsági találkozóra”, 14 ország 140 küldöttje kapott meghívást.- Műcápa az Adrián. Egy fából összeeszkábált cápauszony tartotta rettegésben több napig Fiúmétól délre az Adriai-tengerben fürdőzni vágyó turistákat a közelmúltban. A jelentések szerint a még szabadlábon lévő „tréfacsináló” eddig ismeretlen módon működtette a „ví- ziszömyet” azt azonban sikerült elérnie, hogy a cápaveszélytől rettegő turisták messzire elkerüljék a szóban forgó partszakaszt. A