Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-04 / 182. szám
2 ÉSZAK-Magyarország Országban* Világban z zz 1994» Augusztus 4., Csütörtök Pawlak népszerűbb Lech Walesánál Varsó (MTI) - A lengyelek sokkal elégedettebbek Waldemar Pawlak miniszterelnök eddigi politikájával, mint Lech Walesa államfő tevékenységével. Pawlak lépéseit a lakosság 41 százaléka tartja kielégítőnek, míg az elnökkel csupán 24 százalék elégedett. Az emberek politikához való viszonyát azonban jól jelzi, hogy az ország két vezető személyiségét meglehetősen sokan kritizálják. Walesa megnyilvánulásait a lengyelek 64 százaléka egyenesen rossznak tartja, míg Pawlak csak a lakosság 42 százalékától kapott ilyen minősítést Bíróság előtt a bangladesi írónő Dákká (MTI) - Ügyvédek kíséretében szerdán a bangladesi legfelső bíróság elé állt Tasz- lima Naszrin, a hithű muzulmánok által kiátkozott írónő. A testület a nők jogaiért harcoló asszonyt óvadék ellenében szabadlábra helyezte. Naszrin június 4-én illegalitásba vonult, miután a kormány elrendelte letartóztatását. A kabinet véleménye szerint az írónő megsértette a mohamedánok vallásos érzését, amikor a Stateman indiai lapnak állítólag kijelentette, hogy teljesen át kellene írni a Koránt, a muzulmánok szent könyvét. Az orvosból íróvá vált Naszrin a Stateman írásának megjelenése után kijelentette, hogy az újság félreértette szavait. A lap ezt tagadta. Szélsőséges iszlám körök vérdíjat tűztek ki Taszlima Naszrin fejére / ESZAK-magyarország Főszerkesztő: Görömbölyi László Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Priska Tibor Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Faragó Lajos Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc PL: 351. Telefonok: központ: 341-611, titkárság: (fax is) 341-888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-611/203, gazdasági: 341-601, kulturális: 341-611/239, sport: 341 -700, fotó: 341 -611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Tiszaújváros, Bartók Béla u. 7., tel: (49) 343-316. Szikszó, Kálvin tér 25., tel: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-4064 Szerkesztőségvezetö: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (Mtl) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: 3501 Miskolc, PL: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Reklám és hirdetés: Toka Zoltán Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-néi vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 17,90 forint, a pénteki lapszám 19,80 forint. Index: 25 655. ISSN 01334)357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámobat: Miskolc (46)358-522 Kazincbarcika (48)317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47)323-340 Tiszaújváros (49) 349-025 „Építő szellemű párbeszéd” Moszkva (MTI) - Alekszandr Lukasen- ko fehérorosz államfő szerdán egynapos munkalátogatásra Moszkvába érkezett. Lukasenko előbb négyszemközt folytatott megbeszélést Borisz Jelcin orosz államfővel, majd a két ország küldöttsége teljes létszámban összeült. A fehérorosz államfőt útjára elkísérte Mihail Csigir miniszterelnök, Vlagyimir Szenyko külügyminiszter, Anatolij Kosztyenko védelmi miniszter és Sztanyiszlav Bogdankevics, a fehérorosz központi bank elnöke. A két államfő találkozóján elsősorban a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének politikai és gazdasági oldalát tekintették át. A két szomszédos köztársaság utoljára négy évvel ezelőtt kötött barátsági és együttműködési szerződést. Az azóta gyökeresen átalakult körülmények szükségessé teszik egy új politikai megállapodás aláírását, amely jogilag is rögzítené a változásokat és egyben alátámasztaná a szoros együttműködés kialakításának igényét. Jelcin és Lukasenko abban egyeztek meg, hogy felgyorsítják a szerződés tervezetének kidolgozását, és még az idén aláírják a dokumentumot. A csúcstalálkozón külön figyelmet fordítottak a mély válságot átélő Az államfők úgy ítélték meg, hogy országaik érdeke megköveteli az olyan egységes gazdasági térség megőrzését, ahol a piacgazdaság körülményei Között az áruk, a szolgáltatások, a tóke és a munkaerő szabad mozgása biztosított orosz és fehérorosz gazdaság stabilizálásának kérdéseire. Ebben az összefüggésben került napirendre a valutaunió megvalósításának lehetősége. Az államfők megerősítették elkötelezettségüket a két ország pénzrendszerének összeolvasztásáról korábban aláírt megállapodások mielőbbi megvalósítása mellett. Közös terveket dolgoznak ki a kőolaj- és földgázlelőhelyek kiaknázására, a kőolaj feldolgozására, valamint gázvezetékek és autóutak építésére. Az elnökök állandó telefon- kapcsolat kiépítésében is megegyeztek. A tárgyalás után adott nyilatkozatában Jelcin építő szelleműnek és tárgyilagosnak minősítette a Lu- kasenkóval folytatott párbeszédét, és mint mondta, rokonszenv alakult ki benne az új fehérorosz államfő iránt. Kanada nem támogatja Clintont Washington, Ottawa (MTI) - Az amerikai törvényhozás két befolyásos vezetője szerint Clinton elnöknek kongresszusi jóváhagyást kell kérnie a Haiti esetleges megszállásáról szóló döntés előtt, és nem támaszkodhat kizárólag az ezt lehetővé tévő ENSZ-határo- zatra. Dán Glickman, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata elnöke, kansasi szenátor Clintonhoz írott levelében hangsúlyozta: nincs birtokában olyan értesülés, amelynek alapján a haiti helyzetet vészhelyzetnek lehetne nyilvánítani, ezért nem tudja támogatni az amerikai hadsereg kongresszusi jóváhagyás nélküli bevetését. Benjamin Gilman New York-i republikánus képviselő szerint az elnök köteles elmagyarázni a választóknak az amerikai katonai akció okát, az azt indokló nemzetbiztonsági érdekeket, a megszállás céljait és költségeit és azt, hogy mikor, milyen feltételek mellett vonják majd vissza az amerikai erőket. A Fehér Ház szóvivőjének nyilatkozata szerint Clinton továbbra is konzultálni kíván a kongresszussal Haiti ügyében, de nem támogatja az előzetes törvényhozási jóváhagyás gondolatát, mivel ezzel - úgymond - a kongresszus az ő külpolitikai illetékességi körébe avatkozna be. Kanada nem vesz részt egy Haiti ellen irányuló esetleges katonai akcióban, és csak azután nyújt segítséget az országnak, miután kivonták onnan a megszállásban í-észt vevő idegen csapatokat - közölte Jean Chrétien kanadai miniszterelnök. A kanadai külügyminisztérium közleménye hangsúlyozza, hogy segítség- nyújtáson a kanadai kormány a haiti rendőrség szakembereinek kiképzésében való részvételt és béke- fenntartói feladatok ellátását érti a katonai rezsim képviselőinek eltávolítása után. Kanada egyébként egyik szerzője volt a Biztonsági Tanács vasárnap elfogadott határozatának, amely többnemzetiségű katonai akciót is engedélyezett a törvénytelen haiti katonai junta megdöntése céljából. Radovan Karadzic tárgyalni akar Szarajevó (MTI) - Szerdára virradóan Boszniában érzékelhetően fokozták támadásaik hevességét a szerb erők. A boszniai rádió szerda reggeli jelentése szerint minden fronton növekvő szerb katonai aktivitást figyeltek meg. A rádió közvetlen összefüggést lát a harci cselekmények felerősödése és a boszniai szerb parlament kora délutánra kitűzött, a nemzetközi béketervről dönteni hivatott ülése között. A Tuzla mellett húzódó frontvonal egész hosszában heves tüzérségi támadások voltak minden ottani város és nagyobb helység ellen; a támadásoknak számos áldozatuk volt. Súlyos harcok és tűzpárbajok bontakoztak ki a nyugat-boszniai Bihac muzulmán beékelődésben is. A Ca- zin és Bosanska Krupa ellen intézett szerb tüzérségi támadásnak több tucatnyi polgári személy esett áldozatául. Nem csökkent a harcok hevessége a körzetben a boszniai kormánycsapatok és a szakadár muzulmán erők között sem. A szerbeket és muzulmánokat elválasztó szarajevói demarkációs vonal mentén szerdára virradóra egy sor robbanás történt - közölte Bertrand Labarsourques alezredes szerdán. Az ENSZ-békefenntartó erőinek tisztje elmondta azt is, hogy a boszniai főváros körül kedden 706 fegyveres incidenst jegyeztek fel, ami az ellenségeskedéseknek az elmúlt napokban történt kiújulása óta a legmagasabb szám volt. Radovan Karadzic, a boszniai szer- bek vezetője közvetlen tárgyalásokat javasolt Alija Izetbegovic boszniai elnöknek a közvetítők részvétele nélkül. A javaslatot Momcilo Krajisnik, a boszniai szerb „parlament” vezetője nyújtotta át a szarajevói repülőtéren tartott keddi tárgyalások alkalmával. Karadzic szerint a muzulmán-horvát államszövetség és a „Boszniai Szerb Köztársaság” közötti jövőbeni kapcsolatokat, valamint Bosznia területi felosztását kellene megvitatni. Michael Rose tábornok, a boszniai ENSZ-csapatok főparancsnoka katonai erő bevetését helyezte kilátásba a szerbek ellen, amennyiben beváltják fenyegetéseiket, és megkísérlik visszaszerezni nehézfegyvereiket az ENSZ-raktárakból, a szarajevói fegyvermentes övezeten belül. A Boszniai Szerb Hadsereg levélben értesítette énül a szándékáról az ENSZ-békefenntartókat. A szerbek szerint azért van szükség ezekre a fegyverekre, hogy visszaverjék a boszniai kormánycsapatok támadásait a 20 kilométeres fegyvermentes övezettől északra fekvő, szerblakta települések ellen. Az Eszak-Boszniában dúló súlyos harcok szerdán a szomszédos Horvátországba is átcsaptak. Általános riadót hirdettek Zupanja horvát községben miután több szerb tüzérségi gránát robbant a településen. Mint a horvát rádió beszámolt róla, elkeseredett harcok folytak a Száva határfolyó bosnyák oldalán Brcko város környékén a szerb egységek és a bosnyák-muzulmán kormánycsapatok között. A Száva menti alföldnek ezen részén vezet a szerb utánpótlási folyosó, amely az egyetlen földi összeköttetés a szerbek által megszállt kelet-boszniai és nyugat-boszniai területek között. Egy szarajevói villamos három utasa sebesült meg szerdán orvlövészek golyóitól azt követően, hogy a boszniai szerbek és muzulmánok képviselői megállapodtak: kölcsönösen beszüntetik az orvlövész- akciókat A hutu vezetők nem térnek haza Goma, Kigali (MTI) - A gomai menekülttáborban csökkent a halálesetek száma, de hamarosan ismét emelkedés várható a kolerát felváltó vérhas- járvány elharapózása miatt - közölték szerdán az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának alkalmazottai. A legutóbbi becslések szerint 600-700 ember veszti naponta életét, de ez a szám minden bizonnyal emelkedni fog, mivel a vérhas gyógyítása több pénzbe kerül és hosszabb időbe telik - mondta Ray Wilkinson szóvivő. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága támogatja a raandai menekültek hazatérését, a volt ruandai kormány száműzött vezetői viszont azt szeretnék, ha Zaire-ban maradnának, és ezáltal biztosítanák a tuszi többségű Ruandai Hazafias Front által elfogadott új kigali kormányt arról, hogy gyakorlatilag rajta kívül nincs más, aki kormányozhatna. A hutu vezetők jól tudják, hogy visszatérésük esetén bíróság elé állítanák őket amiatt, hogy három hónap alatt több mint félmillió tuszit és ellenzékit mészároltak le. A volt kormányhadsereg még életben lévő 20 ezer katonája csupán a túlélésért küzd Zaire-ban, nem pedig ellentámadáson töri a fejét. Vezetőik kezében pedig a megrémisztett menekültek jelentik az utolsó kártyát. Ezért akár hazugság árán is megpróbálják lebeszélni őket a hazatérésről. Azt híresztelik, hogy több száz olyan menekültről tudnak, akiket hazatérésük után meggyilkoltak. Az amerikai kormány kijelentette: kész etióp és zambiai katonákat szállítani Ruandába, hogy felváltsák az ott állomásozó francia erőket, akiknek azonban a ruandai kormány utasítására augusztus 21-ig el kell hagyniuk a térséget. George Moose, az afrikai ügyekkel megbízott külügyminiszter-helyettes hivatalosan megnyitotta az Egyesült Államok kigali nagykövetségét. A nyugati államok közül elsőként az Egyesült Államok újította fel nagykövetségének működését a polgárháború befejeződése után. Moose Kigaliban tett látogatásának célja - mint mondotta -, hogy jobban megértse a ruandai kormány szándékát és azt, hogy az Egyesült Államok miként járulhatna hozzá a helyzet könnyítéséhez. Hangsúlyozta, hogy a megbékélési folyamat valószínűleg hosszú ideig fog tartani, de már most el kell kezdeni. Algériai merénylet Párizs (MTI) - Eredetileg pokolgépes merényletre készültek azok a teiroristák, akik szerdán öt franciát lőttek le Algír egyik délnyugati elővárosában, Ain Állahban. Á tettesek erőszakkal hatoltak be a városka kapuján, s megpróbáltak egy autóba rejtett pokolgépet hagyni az együk épületnél. Két tűzpárbajra került sor: az elsőben két csendőr vesztette életét, majd egy újabb, későbbi összecsapásban egy csendőr és két konzuli alkalmazott esett áldozatuk_________________________ _ Á denbe visszatért az elnök Áden (MTI) - Ali Abdullah Szaleh jemeni elnök szerdán nagy ünneplések közepette visszatért Adenbe, s a szakadár dél-jemeni erők egykori erődítményét az ország új téli fővárosává nyilvánította. Szaleh először tért vissza Ádenbe azóta, hogy csapatai egy hónappal ezelőtt elfoglalták a várost. Képviselők pere Ankara (MTI) - Az ankarai bíróságon szerdán megkezdődött annak a hat kurd származású török képviselőnek a pere, akiket szakadárság- gal, illetve államellenes cselekményekkel vádolnak. A török büntető- törvénykönyv alapján akár halálos ítéletet is kiszabhatnak a vádlottakra, akik közül öten a Kurd Demokrata Pártnak (DEP) a tagjai, egy pedig független képviselő. A volt képviselőket azzal vádolják, hogy összeköttetésben álltak a független Kurdi sztánért küzdő terrorista szervezettel, a Kurd Munkáspárttal (PKK), és megalakították a szervezet politikai szárnyát. Eközben a török légierő ismét észak-iraki kurd állásokat támadott a határtól 20 km-re fekvő Ha- kurk térségében. Illegális lőszerszállítmány Kijev (MTI) - Négy és fél tonna lőszert foglaltak le a biztonsági erők a kijevi repülőtéren - írta szerdai számában a Vszeukrainszkije Vedo- moszti. A rakományt állítólag valamely afrikai országnak szánták, ám Horvátország érintésével. Nem hivatalos adatok szerint a lőszer az ukrán hadsereg egyik raktárából származik. Új dominikai elnök A nyolcvanhét éves Joaquin Ba- laguert nyilvánította a dominikai választási bizottság a karibi köztársaság új elnökévé ^Röviden ========== Buenos Aires - Pokolgépet találtak kedden a Buenos Aires-i repülőtéren. A robbanószerkezetet hatástalanították. A pokolgépet a repülőtéri épület egyik éttermének mosdójában találták meg. Moszkva - Moszkvában szerdán megnyílt a „Világliga a Szabadságért és Demokráciáért” (WLFD) elnevezésű szervezet konferenciája. Szingapúr - Tajvanra érkezett szerdán Tang Su-pej, a Tajvani-szoros Partjai Közötti Kapcsolatok Társaságának elnökhelyettese. Kijev - Bili Clinton amerikai elnök washingtoni látogatásra hívta meg Leonyid Kucsma ukrán elnököt. Tokió - Kono Johei japán külügyminiszter szerdán határozottan cáfolta, hogy országának bármikor is szándékában állt volna nukleáris fegyverek kifejlesztése.