Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-29 / 203. szám

8 Z ItT'Hon 1994. Augusztus 30., Kedd r- ZEMPLÉNI PORTRÉ ~| A portás néni Szerencs (ÉM- B.Sz.L.) - E helyütt álta­lában sikeres vagy híres em­berekről lehet olvasni, akik jól menő káeftét vezetnek, meg­másztak hegy­csúcsot, rekor­dot állítottak fel, kitüntetést kaptak. Az élet azonban nem csak ilyen emberekkel ajándékozza meg a világot. Sőt! Töb­ben vannak azok, kiknek a fentebb leírt sikerekből nemigen jut semmi. Egy közülük Kisvárdai Julianna, aki­nek még sincs mit szégyellni életéből. Nem futott be nagyívű karriert, ho­gyan is tehette volna, hiszen - mint mondja - szülei egyszerű „melós em­berek” voltak, Szerencsen a cukorgyár­ban dolgoztak mindketten, és nevelték gyerekeiket, szám szerint hetet. Ter­mészetes, hogy lányuk is a gyárban kötött ki, és hol a cukor-, hol a csoki­gyárban dolgozott, s le is húzott össze-, sen 39 évet. Aki járt valaha három műszakba dol­gozni, azt tudja igazán mennyire em- bemyúzó ez az ünnepeket sem tiszte­lő váltóműszak. De a „szükség tör­vényt bont” alapon ezt a munkát is vé­gezni kellett valakiknek, így nemigen volt más választása. Meglátszik ez az ember magánéleté­ben is. Julianna életét csupán az szí­nesítette, hogy egy kisfiúval áldotta meg a sors, de - hogy mégse legyen olyan színes ez az élet, Robi fiát egye­dül kellett felnevelnie. Persze, hogy büszke rá, hiszen tanárember lett be­lőle, most meg a külkereskedelmi sza­kon másodéves. Mikor megkérdezték, Juliska hogy telik ilyen szépen járat­ni a fiad? - ő azt válaszolta: az újat megveszem neki, a régit - ha kapok- megköszönöm. Harminckilenc évi munka után Julis­ka néni rokkant nyugdíjas lett. De az otthonülés nem az ő műfaja: a Bocs­kai István Gimnáziumban portai szol­gálatot vállalt. Ma, ha a középiskolás fiúkat-lányokat megkérdezik, kit sze­retnek a legjobban a gimiben, nagy százalékuk Juli mamát választja. Az ő kuckójába menekülnek, panaszkod­nak, várnak lelki vigaszt, hisz’ igen ért a fiatalok nyelvén. A gimnáziummal szemben lakik, úgy­hogy ő aztán, tud mindenkiről min­dent. Az ötéves találkozókon ő nyitja az ajtót, s megmondja, ki hiányzik az osztályból. Nem csoda, hogy az élet legszebb ajándékának tartja fiát, igaz a legszomorúbbnak szülei elvesztését. A fiatalok között érzi jól magát, s egész komolyan vette az egyik tanárnő ké­rését: Juliska, harminc év múlva is te nyisd ki az ajtót! ...Hát úgy legyen! Napirenden a házi vagyonleltár Legendát cáfol a tudomány (ÉM - K.L.) - „Régen város volt ez helyen / Zsigmond ki­rály idejében / Két templomok, nagy töltések, / Aranybányák és sok ércek.” így írt a krónikás 1624-ből származó versében, az akkor virágkorát élő településről, Tel­kibányáról. Az alsó-magyaror- szági bányavárosok legjelesebb­jei közé tartozott, azért is ne­vezték „aranygombos”-nak. A hajdani dicsőségből, a gazdag­ságot adó arany- és ezüstbá­nyászatból azonban napjaink­ra gyakorlatilag semmi sem maradt. Csak egy legenda, a 360 telkibányai bányász tragi­kus halálát megörökítve, amely Verespatak, vagy Háromszáz özvegyasszony tánca néven ke­rült a magyar irodalomba. Ezt a tragikus eseményt - mint szájhagyományt - 1687-ben Ki- rályhelmeczi István református prédikátor jegyezte be a telki­bányai • református egyház anyakönyvébe. Ez a legenda aztán szájról-szájra hagyomá- nyozódva napjainkig élt. Ha­sonló hagyományról tudunk például Nagybányáról, Kör- möczbányáról is. Azonban ezt az eseményt protokulumként csak Telkibányán jegyezték fel. A technikatörténeti kutatások bebizonyították, hogy ezen a környéken soha nem volt olyan jellegű bányászkodás, ahol egy munkahelyen vagy bányában egyszerre ennyi ember dolgo­zott volna, ilyen arányú szeren­csétlenség következhetett vol­na be. Az volt a jellemző, hogy az úgynevezett horpabányászat befejezése után több kisebb bá­nyában termeltek. A hajdani bányaszerencsétlen­ség kutatása során arra figyel­tek fel, hogy az 1963. július 26- án bekövetkezett szkopjei ka­tasztrofális földrengés után 4 órával az egyik nagyerejű utó­rezgés Telkibányához közeli két külszíni bányában halálos balesetet okozó omlást okozott. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a törésvonalak mentén ju­tottak el a rengések egy csomó­pontba, s ott fejtették ki hatá­sukat. Ez a geológiai esemény adta a gondolatot, hogy egy fel­kutatott írás szerint 1443. jú­lius 5-én a földrengés olyan iszonyú volt, hogy „hegy és völgy és sok vár és kőház om­lott össze. A bányákat és azok tárnáit iszonyú repedések szét­szaggatták és kőhalmazok csú­nyán betemették azokat.” Az akkori „iszonyatos” rengésről azóta újabb bizonyítékok is napvilágot láttak. így a bánya közelében lévő Koncfalva nevű település házait is elpusztítot­ta, s megtalálták a rengés kö­vetkeztében odakerült óriási szikladarabokat. Ha a legenda nem is nyert iga­zolást, a fennmaradt tárgyi em­lékek, mint az Ósva-völgyében található víztározó gát, a völgy­ben telepített őrlő, illetve fon- csorozó malmok részei mind a hajdani nemesfémbányászatról tanúskodnak. Hasznos lenne, ha ezt a párat­lan ipartörténeti emléket na­gyobb gonddal kezelnék és köz­kinccsé tennék. Gyerekek honi rajzasztala Kirándultam a hegyre Szabó János négy éves, bocsi óvodás rajza--•AíV'»' 1994. augusztus 30. • II. évf. 35. szám Segít a tiszalöki duzzasztómű A Nap sokat ivott a tavakból, folyókból ezen a nyáron A zempléni tárolók, folyók, tavak is megcsappantak a forró napokon, de az éppen itt lévő duzzasztómű most is tud segíteni Fotó: Priska Tibor (ÉM - K.L.) - Enyhült az in­tenzív napsütés, amely heteken keresztül szinte embertelen ká­nikulát okozott, s szemmel lát­hatóan felszippantotta a folyók­ból, tavakból, víztárolókból az ott lévő víz nagy részét. Az el­párologtatós az időjárás enyhü­lésével ugyan csökkent - ám a folyók, tárolók utánpótlása nem növekedett. Ezért aztán még mindig alacsony megyénk fo­lyóinak, a Tiszának, a Bodrog­nak, a Sajónak, a Hermádnak és a Bódvának is a szintje. Olyannyira alacsony, hogy megközelíti már az eddig mért legalacsonyabbat. Emiatt csök­kent aztán azoknak a tárolók­nak. tavaknak szintje is, ame­lyeket ezek a vízfolyások táp­lálnak. így többek között a Ra- kaca-tó, a mezőkövesdi tároló, de a hegyek között lévő Lázbér- ci tárolóé is. Az ezekből felszip­pantott, azaz párává vált víz mennyisége megközelíti a 30-50 százalékot is. S bár el­párolgott a víz egy része a ka­vicsbánya tavakból is, itt a csökkenés kevésbé látszik. Ám annyi víz nem fogyott el a folyókból és a holtágakból, hogy ha öntözni akarnak, az igénye­ket ne tudná kielégíteni az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság. Az igény azonban szinte minimális, nagyobbrészt az öntözőfürtök mentén lévő kertészetekre korlátozódik. A tiszalöki duzzasztómű a Tisza vizének egy részét visszaduz- zasztja. A minőség javítására, azaz a vízben oldott oxigéntar­talom növelésére egy részét át­buktatják a zsilipeken. Annak ellenére, hogy a sekélyebb vi­zek hamarabb felmelegedtek, szerencsére a kánikulában sem érték el a kritikus 28 fokos hő­mérsékletet - így nem követke­zett be számba vehető halpusz­tulás. Lesz mit kifogniuk a hor­gászoknak, a halászoknak. Új rendőrőrs Taktaharkányban Remény a térség közbiztonságának érezhető javítására (2. oldal)- A TARTALOMBÓL - Lassú átkelés A magyar-szlovák határon elkeserítő- en hosszú huzavona előzi meg egy-egy határátkelő megnyitását. Már a két szomszédos helység polgármesterének éhségsztrájkjáról is tudunk, magas rangú hivatalnokok látogatásáról, mégsem sikerül a nyitás. Különös, hogy nem sokkal Trianon után az átkelők megnyitása mintha gyorsabb lett volna. (2. oldal) A Hegyköz fővárosa Sajátos szerepkört tölt be a maga tér­ségében a környék településeire is ha­tó Pálháza, melyet nem véletlenül ne­veznek a Hegyköz fővárosának. Hol tart jelenleg ez a község, miként for­málódik arculata? Pálháza mai álla­potáról, terveiről írunk ismertetőt mai lapszámunkban. (3. oldal) Ágyúöntés a vigasság Sárospatakon valaha ágyúöntő ház is létezett, de évszázadokkal korábban felmérték a „vigasság helyeit”, már­mint a korcsmákat is, meg az oda já- rogatókról is készült valamiféle kimu­tatás. És hogyan alakultak ki az ut­canevek, a határdűlők elnevezései? Mindez megtudható egy érdekes, a maga nemében izgalmas, nemrég meg­jelent kiadványból. (4. oldal) Jókedvű falunap Őrzi, becsüli múltját a legtöbb falu, en­nek jeleként a tárgyi emlékeket is összegyűjtik, bemutatják. Sajóhídvé- gen is berendezték már a saját múze­umukat, nemrég pedig ismét faluna­pot rendeztek, melyre távol lakó isme­rősöket, érdeklődőket is meghívtak. (5. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents