Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-22 / 197. szám

1994. Augusztus 23., Kedd 4 Ms Itt-Hon Stunya János sikere Strasbourgban A díjátadás pillanataiban Fotók: Bíró István Bíró István Miskolc (ÉM) - Szerény, tisz­telettudó fiatalember. Az Ava- si Gimnázium III. osztályos ta­nulója, aki másodmagával vett részt Magyarországról a Stras­bourgban megtartott Europe et School versenyen szép sikerrel. Mi volt a céljuk? • A fent nevezett iskola nem­zetközi bizottsága immáron 41 éve rendez versenyt különböző kategóriákban az Európa Ta­nács tagjai számára. Két éve városunk is részt vesz ezen a rendezvényen. □ Idén mivel várták magukat? • Egy expo-plakát készítésére kellett vállalkozni azzal az al­címmel: mit mutatok meg az országomból a külföldieknek... □ És ha nem lesz expo? • Bízunk abban, hogy lesz. És ha nem, akkor egészen más ke­retek között, de ugyanazt mu­tatnánk meg, amit eltervez­tünk. Európában - Görögor­szágtól Észtországig - mintegy tízezer ember hétszázezer pá­lyamunkájából válogatta ki a szakmai zsűri azt az ötven em­bert, aki eljuthatott ide. □ Mi volt a téma? • A plakátom Magyarország, Európa és Budapest kapcsola­tát mutatja be. Montázstechni­kával dolgoztam. □ A kiírás alapján nem volt meghatározva, ki milyen tech­nikával dolgozik? • Olyannyira nem, hogy min­denki egyénileg választhatta meg milyen munkával verse­nyez, ez lehetett video, írásbe­li munka vagy hanganyag. □ Huszonöt országból 50 kivá­lasztott fő 10 napig Stras­bourgban, közülük csupán ket­tő magyar... • Csodálatos dolog, hogy Ma­kai Ritával együtt képviselhet­van a világban úgy kulturális, mint emberi vonatkozásban. □ Volt-e elég szabadidő? • Az egész meghívásnak a cél­ja elsősorban a munka volt. Szabad programot csupán egy délelőtt és egy délután töltöt­tünk. A szervezők mindent be­mutattak városukból, ami szép és érdekes. Van egy csodálatos katedrálisa, amely este 9 óra után fantasztikus fénypompát ölt, rengetég múzeum és sok­sok különlegesség található. Az idő kevés volt ahhoz, hogy az Európa fővárosának kikiáltott várossal megismerkedjünk. Bí­zom abban, lesz még erre alka­lom. □ Szép oklevelet és plaketteket kapott, ezeket neves személyi­ségek adták át... • Név szerint Maitland Stobart úr, az Európa Tanács oktatási osztályának igazgatója, vala­mint három neves és befolyá­sos politikus: Peter Leuprecht, Bemdt Jansen és Mr. G. Mas- sangioli urak. □ Az itt töltött napokból - az immáron szoros barátságok mellett - mit fog majd profitál­ni az iskolában? ® Megpróbálom teijeszteni, hogy művészeti szempontból nem is hosszú ez az út Éurópá- ba. Bár van még tennivalónk. Mindenekelőtt köszönetét sze­retnék mondani Homonna György és Ihász Zsuzsa rajz­tanáraimnak, valamint Prigil Júlia angol nyelvet oktató ta­nárnőnek, akik sokat segítet­tek a felkészítésben, Takács Márta igazgatónőnknek és Gouth Jánosnénak a minisz­tériumból, akik lehetővé tet­ték,utunkat. □ Élményekben gazdagon kez­di meg majd az új tanévet... • Igen, és számítok további tá­mogatásukra... tűk országunkat, ő egy Debre­cen melletti kis városkából jött. A szervezők célja az volt, hogy szinte problémáktól mentesen töltsük el ezt az időt, természe­tesen munkával, arra koncent­rálva, hogyan lehet zökkenő- mentesen és boldogan Európá­ban együtt élni. Ide már min­denki úgy jött, hogy legalább mi segítsük egymást, legyünk barátok. A fő cél a barátság és békében való együttélés. □ Szerzett barátokat? • Igen. Írországból, Németor­szágból, Csehszlovákiából, Bel­giumból, Észtországból. Na­gyon erős kötődés alakult ki kö­zöttünk, fiúk-lányok között, amit kamatoztatni szeretnénk. Lehet, nem leszünk világmeg­váltók, de levelezéseink, kölcsö­nös meghívásaink révén talán tudnánk mi fiatalok jobbító szándékkal tenni valamit. És „végre rendezni közös dolgainkat”. Mi erre nyitottak vagyunk. □ Szerzett barátainak mi a vé­leménye a magyarokról? • Úgy vettem észre, jó hírünk Diaporáma-pályázat Miskolc (ÉM) - A miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház Fotógalériája meghir­deti a VIII. Országos Diaporáma Bi- ennálét. Fórumot kívánnak biztosíta­ni a különböző felfogású művek alko­tóinak, fiatal tehetségeknek éppúgy, mint a diaporámával régebben foglal­kozóknak, népszerűsíteni kívánják ezt a külföldön nagyon elteijedt audiovi­zuális műfajt. A fesztivál nyílt, azon részt vehet bárki a diaporáma eszkö­zeivel (két vagy több vetítőgéppel vég­zett áttúnéses vetítési mód) összeál­lított hangosított diapozitív sorozatá­val. Beküldhetők 5x5 cm-es szabvány keretezésű diapozitívekból álló soroza­tok. Az üvegezett diakereteken a FIAP nemzetközi normái szerint elő­írt jelzéseket kell alkalmazni. Azono­sítás céljából a mű címére utaló 3-4 be­tűből álló ismertető jelet kell feltün­tetni a diakeret szélén. A diatároló do­bozban a szerző nevét, lakcímét, a diaporáma betűjelét és a diapozitívek számát kell mellékelni. Minden pályázó maximum három olyan művel nevezhet, amelyek Mis­kolcon, a korábbi fesztiválokon még nem szerepeltek. Az egyes művek ve­títési ideje tíz percnél több nem lehet. A nevezési díj művenként kétszáz fo­rint, melyet postautalványon kérik a szervezők befizetni, és a kétpéldányos nevezési laphoz a befizetést igazoló szelvényt mellékelni. A műsorok vetítéséhez KODAK Ca­rousel és PENTACON 1501 típusú ve­títőgépeket, valamint manuális és au­tomatikus (SIMDA F 101) vezérlési technikát biztosítanak. Azok a szer­zők, akik személyesen nem vesznek részt a fesztiválon, és nem automati­kus vezérléssel szinkronizálva küldik el műveiket, a nemzetközi vetítési uta­sításokat tartalmazó forgatókönyvet mellékeljék. A diaporáma műsor kí­sérőhangját magnetofonszalagon kell beküldeni. A befűzőszalagon és az or­són a szerző nevét, a mű címét és a lejátszáshoz szükséges technikai ada­tokat kell feltüntetni. A fesztiválon zsűri nincs. A beküldött pályaművet szakértő zsűri bírájal el, és dönt a díjazásról. A zsűri elnöke Ei­fert János fotóművész. A biennálén be­mutatott művek szerzői megkapják a biennálé katalógusát és diplomáját. A nevezési lapokat és diaporámákat az alábbi címre kérik küldeni: Ifjúsá­gi és Szabadidő Ház 3531 Miskolc, Győri kapu 27. Ügyintéző: Kozma Ist­ván. Érdeklődni a következő telefon­számon lehet: (46)340-657, 342-740. Mi otthonában is ITTHON vagyunk 1994. Augusztus 23., Kedd Itt-Hon Ms 5 Hasznosítható napenergia A tetőn elhelyezhető kollektorok Miskolc (ÉM - N.J.) - Amikor tombol a nyár, hajlamosak va­gyunk téli fűtésszámláinkról megfeledkezni. A napsütés jó­tékony melegét vízparton élvez­ve biztosan keveseknek jut eszébe, hogy a Napot érdemes csapdába ejteni és megszelídí­teni. Pedig az emelkedő ener­giaárak arra kell késztessenek minden építkezőt, hogy háza tervezésekor számoljon a nap­energia-hasznosítással. Az Otthon most megjelent szá­ma a magyar háztetőkön még ritka napkollektorokat mutat­ja be Melegvíz naprakészen című írásában. Az évszakhoz igazodik a Kert­karakterek sorozat újabb része is, amely a mediterrán kerte­ket mutatja be, s talán szebb példát nem lehetne találni il­lusztrálására, mint a függőker­teket Granada fölött, ahova a lap olvasóit elkalauzolja. Aki teheti, hogy kertjében meden­cét helyezzen el, annak szolgál jó tanácsokkal a Miniteszt ro­vat, amely a víztisztítókat, szembeáramoltatókat ismerte­ti. Sokszor okoz gondot a kes­keny, hosszú konyha berende­zése a lakótelepi lakásban élők­nek. Nekik kínál néhány hasz­nos ötletet a belsőépítész. Foly­tatódik Az év otthona pályázat, amelyben többek között bemu­tatkozik egyénivé hangolt pa­Fotó: Laczó József nellakás, nagyvonalú terekkel rendelkező villa és szellemesen berendezett nyaraló. Az Ott­hon olvasóit a népszerű szí­nészházaspár, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter látja vendégül otthonában. Magyar ősvallás — régi hitéletünk Gyakorolták a fehérló-áldozatot, mint a török népek (ÉM) - A vallásos kultusz leg­fontosabb rítusára a finnugor eredetű áldozat szó utal. Áldo­zatot istenségeknek, ősöknek, halottaknak mutattak be, en­gesztelő vagy hálaadó céllal. Ami az ősmagyarságot illeti, a fehérló-áldozatot - melyre több török néptől vannak párhuza­maink - még középkori króni­káink is említik. A fehér lovat eredetileg feltehe­tően egy - fehér színnel kap­csolatba hozható - égi istenség­nek áldozták. Az áldozatra uta­ló ősvallási emlékek legtöbbje a halottkultusszal kapcsolat­ban maradt fenn. A temetőben tartott halotti tort- amely a finnugor és török né­peknél egyaránt gyakori halot­ti áldozati forma (a szó török)- honfoglalás kori sírok tanú­sága szerint a magyarok is gya­korolták; erre vallanak a sírok mellett és bennük megőrződött tűznyomok. Az áldozati állat feltehetően a honfoglalás kori lovas-temetkezésekből ismert ló volt, amelyet a halott jelen­létében (mintegy vele közösen) toroztak fel. A férfilakosság bi­zonyos rétegeire jellemző lovas­temetkezés (amelynek párhu­zamait mind a sztyepp török népeinek, mind ugor nyelvro­konaink köréből ismerjük) egyik formája a hátaslóként a halottal adott egész ló elteme­tése volt, a másik pedig az, amikor csak az üres bőrben benne hagyott koponyát és a lábszárcsontokat helyezték a halott mellé: a húst még a sír betakarása előtt feltorozták. Honfoglalás kori temetőkből az ősmagyar halottkultusz egysze­rűbb, egyetemesebb megnyilvá­nulási formáira is következtet­hetünk: ilyen a halott ellátása a földi tevékenységének túlvi- lági folytatásához szükséges tárgyakkal, valóságosan vagy jelképesen. A ruha és étel-ital mellett a sír­ba tették a vadászszerszámo­kat és fegyvereket (tegez, íj, nyíl, szablya), valamint a sar­lót mint a földművelés eszkö­zét. Sajátos halotti melléklet az arcot letakaró szemfedő vagy arcmaszk, amely a halottat az élőktől szimbolikusan elválasz­tó eszköz. A magyar ősvallás kutatói - el­sősorban Diószegi Vilmos - a honfoglalás kori vallás gerincé­nek a sámánizmust tartották. A sámánizmus a törzsi társa­dalmak alapvető rituális rend­szere volt, a neolitikus vadász­kultúrákban gyökerezett. A sá­mán tevékenységének lényege az érintkezés a szellemekkel: mediátor - közvetítő - e világ és túlvilág között. A feltételezett ősmagyar sámán honfoglalás kori utódjának a táltost tartották (maga a táltos szó valószínűleg ugor kori). A táltos alakja hiedelmekben, mondákban a legújabb korig fennmaradt. A fent említett sá­mánizmus-motívumok egy ré­szére vissza lehetett következ­tetni a táltos-hiedelmekből. Legismertebb motívumok: a táltos kiválasztása „fölösleges csonttal”, „foggal születéssel”, valamint a viaskodás (eredeti­leg a túlvilág szellemeivel) bi­ka vagy ló alakban, a közösség jó időjárásáért, terméséért. Más fontos mozzanatok - mint pl. a sámánbetegség, elhívó-, segítőszellem, a szita mint „sámándob”, illetve a világfával kapcsolatos képzetek és a tál­tos, ill. sámán agancsos vagy szarvas fejviselete - már bi­zonytalanabb következtetések tárgyai, csak esetlegesen kap­csolhatók a sámánutódnak tar­tott táltos alakjához. Hasonlóképpen bizonytalanok a táltos eksztázisára vonatko­zó adatok, e téren azonban bi­zonyítékul szolgálnak az ősval­lási sámán eksztázisához „révül”, „rejtezik” finnugor ere­detű szavaink. Nyárvégi felújítások, tatarozások Kisgyőr (ÉM - NJ) - Ezekben a he­tekben festéssel, mázolással, takarí­tással telnek a napok a kisgyőri isko­lában, az öregek napközijében, a köz­ség intézményeiben. A nyár utolsó idő­szakát úgy hasznosítják, hogy felújít­ják, tatarozzák az épületek belsejét, s ennek igen kedvez a mostani időjárás is így augusztus vége felé. Szeptember végére tervezik a faluház átadását, mondta Kovács Károly a község polgármestere, az épületben a belső munkák már a befejezéshez kö­zelednek. Ugyancsak jól haladnak a tornaterem kialakításával is, augusz­tus közepén a padozat készítésével vol­tak elfoglalva a kivitelezésben részt­vevők. A létesítmény tulajdonképpen elkészült, és szeptemberben a diákok már birtokba vehetik a szolgáltatásait. Befejeződtek a nyári táborok - tájé­koztatott a polgármester -, a fafara­gók, az olvasók tábora mint az előző években, most is sikeres volt, sok fia­tal számára jelentett életre szólóan meghatározó élményeket. Mivel a fa­luház építése alatt nem volt kultúrhá- za a községnek, az idei olvasótábort az iskolában rendezték meg. Az új faluház létesítésében annak ide­jén még a Miskolci Építőipari Vállalat serénykedett, ám a cég csődbe jutott és a munkákat a helyileg szervezett iparosok csapata vette át. A kivitelezés minőségével semmi gond­ja nincs a polgármesternek, másrészt azt is eredménynek könyveli el, hogy legalább helyi lakosok juthattak így munkához, keresethez. „CSAK” elnevezésű fotópályázat Téma megjelölése nélkül, eddig még ki nem állított, technikailag új, vagy éppen hagyományos, ötletes, hiteles fo­tóalkotásokat vár a Miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház (Miskolc, Győri ka­pu 27.). A pályázat hirdetői azt kérik, hogy a képeket jól csomagolva küldjék el az ifjú alkotók. Nyilvános zsűrizés szeptember 24. délelőtt 10 óra. A leg­jobb képekből még ebben az évben nyilvános kiállítást rendeznek. Érdek­lődni a 320-716-os telefonon lehet. Sikeresen zárultak a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház idei nyári táborai. Mint megtudtuk, az érdeklődés most is nagy volt a meghirdetett progra­mok iránt. A szülök a munkahelyi elfoglaltságuk miatt szívesen éltek és élnek az Ifjúsági és Szabadidő Ház mindenko­ri ajánlataival. Ezeket sikeresen egyeztették gyer­mekeik érdeklődésével, adottságaival.

Next

/
Thumbnails
Contents