Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-20 / 196. szám
Vili ÉM-hétvége Hétről hétre Augusztus 20./ Szombat A NATO-tábornok magyarországi látogatása után | Csütörtökig A Partnerség a békéért kezdeményezés, valamint a délszláv válság volt a központi téma Göncz Árpád és George A. Joulwan találkozóján. Göncz Árpád hazánk és a NATO kapcsolatainak szorosabbra fűzésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem csupán a fegyverzetek, szervezetek összekapcsolása fontos, hanem az irányítás, a gondolkodásmód öszecsiszolása, közös nevezőre hozatala is. Joulwan szerint Magyarországon a vezetők elkötelezettek a NATO békepartnerségi programja mellett. Fotó: Szekeres Tibor (ISB) Budapest (MTI) - Kedvező benyomásokat szereztem Magyarországon, mert a katonai és a polgári vezetők egyaránt elkötelezettek a NATO békepartnerségi programja mellett. Ezt George A. Joulwan tábornok, a NATO európai főparancsnoka jelentette ki látogatása végén. Felhívta arra a figyelmet, hogy Magyarország nemcsak az elsők között írta alá a Partnerség a békéért program ajánlási okmányát, hanem elsőként küldött állandó katonai képviselőt a NATO főhadiszállására. Hangsúlyozta: a Magyarországon tapasztalt együttműködési készség alapján optimista a jövőt illetően. A Magyar Honvédség anyagi nehézségeivel kapcsolatban kijelentette, hogy a gondok ellenére magas a magyar katonák szakmai képzettsége. Deák János vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka biztosította a főparancsnokot, hogy a Magyar Honvédség mindent megtesz a Partnerség a békéért sikeressége érdekében. Arról is tájékoztatta a vendéget, hogy tovább folytatódik a Magyar Honvédség átalakítása annak érdekében, hogy honvédségünk alkalmassá váljon a NATO-hoz való katonai csatlakozásra. Tüntettek az ÉKF előtt a mádi geoproductosok Miskolc (ÉM - FJ) - A sorozatos lakossági panaszok miatt a mádi önkormányzat előírta a falu közepén üzemelő Geoproduct Kft.-nek, hogy szerezzenek be fennmaradási engedélyt. A környezetvédelmi hatóság - hivatkozván a telephelyen regisztrált por- és zajártalmakra - nem adta meg szakhatósági hozzájárulását. A cég nem értett egyet a döntéssel, s az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség (ÉKF) előtt szerdán tüntetést tartottak. Követelték, hogy vizsgálják felül a rájuk nézve kedvezőtlen döntést. Átadták petíciójukat Tengely Béláné- nak, az ÉKF vezetőjének, aki elmondta: már többször konzultáltak a Geoproduct Kft. illetékeseivel, egy alkalommal Mádon, ahol a panaszosok is jelen voltak. Az ÉKF szakemberei vázolták a további működés feltételeihez elengedhetetlen műszaki megoldásokat. A tüntetőknek lehetőségük van államigazgatási eljárás során jogorvoslatot kérni, majd bírósághoz fordulni. A tüntetők transzparenseikkel hiába utaztak Miskolcra Fotó: Farkas Maya PÉNTEK llitflg- Cserélik a XVI. században épült szikszói református templom tetőszerkezetét, mert rajta könnyezőgomba telepedett meg. Az egyház- község a felújításhoz kevés pénzzel rendelkezik, ezért még most is várják a nemes ügyet támogató adakozók segítségét. — A magyar békeszövetség és az Isonzó Baráti Kör küldöttsége látogatást tett Olaszországban, ahol Monte Grap- pában illetve Fogliában Göncz Árpád nevében megkoszorúzták az első világháborúban olasz fronton elesett magyar katonák síremlékét.- A berlini falra való emlékezés legyen figyelmeztetés minden német számára, hogy őrizze és védje a szabadságot, az emberi jogokat és a demokráciát - szorgalmazta Kohl kancellár a fal építésének 33. évfordulója alkalmából adott nyilatkozatában. SZOMBAT- Lángba borult Ernőd határában a bálázott szalmából épített hatalmas kazal. A tűzoltók megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a szomszédos kazlakra, és megvédték a közeli házakat is, de a kár így is mintegy másfél millió forintra becsülhető.- A brit rendőrség őrizetbe vett egy magyar diplomatát, aki londoni otthona közelében pisztollyal fenyegetett túl zajosan dolgozó építőmunkásokat. A diplomatát a magyar képviselők a repülőtérre kísérték és feltették egy hazánkba tartó gépre.- Nyilvánosan végeztek ki egy embert Iránban. Az volt a vád ellene, hogy bombát helyezett el az ország egyik déli városában a Szűnni Makki nevű mecsetben. Az akasztást több százan nézték végig és közben ezt szavalták: „Halál Amerikára!” VASÁRNAP ‘VV * ’-’'"-i'Vv —- A miskolci Nagyboldogasszony (Minorita) Plébánia kétnapos egyházi rendezvénnyel emlékezett meg a rend nagy eseményeire: a templom-búcsúra, valamint szentjük, a lengyel származású szerzetes Kolbe Szent Maximilán születésének 100. évfordulójára.- Keleti György honvédelmi miniszter Ukrajnában Vitalij Radeckij védelmi miniszterrel, Belgrádban Pavle Buta- lovics nemzetvédelmi miniszterrel találkozott. A személyes kapcsolat- felvételen túl megbeszélték az együttműködés fejlesztésének lehetőségeit.- A nyilvánosság előtti szokásos vasárnap déli imájában a pápa felszólította Ruanda politikusait, hogy térjenek észhez, tanúsítsanak „emberi és keresztényi bölcsességet”. Egyúttal a sokat szenvedett néppel való szolidaritásra kérte beszédében a pápa a világ katolikusait. HÉTFŐ ■■ <-/y: Őrizetben Carlos, a világ legkeresettebb gyilkosa Carlos, azaz lllich Ramirez Sanchez, a legkeresettebb nemzetközi terrorista már szigorú őrizet alatt Fotó: AP Párizs (MTI) - Hétfőn közölték Párizsban: a világ legkeresettebb terroristája, a venezuelai születésű Carlos már a francia titkosrendőrség őrizetében van. Carlost Szudánban vették őrizetbe. A francia média a francia rendőrség igen nagy sikereként könyvelte el Carlos őrizetbe vételét. Carlost a hetvenes és nyolcvanas években Európában elkövetett számos véres merénylet végrehajtójaként tartják számon. A hírhedt terrorista számlájára írják többek között az Olajexportáló Országok Szervezete (OPEC) 11 miniszterének túszul ejtését az OPEC bécsi értekezletén 1975-ben (három halottal), az 1974-es szeptemberi párizsi bombamerényletet, egy a Saint-Germain negyedben lévő bevásárlóhely ellen (két halott), valamint az 1983. decemberi, a marse- ille-i Saint-Charles pályaudvaron végrehajtott terrorakciót is. lllich Ramirez Sanchez 1949-ben Caracasban született, apja ügyvéd volt. Kubában és Moszkvában tanult. Első fegyveres terrortámadását Londonban hajtotta végre egy brit zsidó üzletember ellen. Akciói valamilyen módon minden esetben a közel-keleti viszállyal, a palesztin üggyel függtek össze. Bár a hetvenes években halálhírét keltették, nevét később összefüggésbe hozták a legnagyobb terrorakciókkal. Távollétében egyszer már Párizsban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a DST, a francia belső titkosrendőrség két tagjának meggyilkolása miatt, akik 1975 júniusában rátörték az ajtót egy párizsi Toullier utcai lakásban. Akkor az Orly repülőtéren 1975 januáijában az izraeli légitársaság ellen elkövetett merénylet tettesét akarták őrizetbe venni. Neve felmerült egy a Toulouse-Párizs gyorsvonaton elkövetett terrorakció kapcsán is. Merényletnek - amely a sértetlenül maradt Jacques Chirac párizsi polgármester ellen irányult - öt halottja volt. Carlos ellen tavaly májusban adtak ki nemzetközi elfogatási parancsot. írótábor a magyar költészet másfél évtizedéről Tokaj (ÉM - FG) - A hazai és a határainkon kívüli magyar irodalmi élet képviselői, közel kétszáz vendég, író, költő, kritikus, irodalomtörténész vett részt a huszonkettedik Tokaji írótábor munkájában. „Minden élő szervezetnek, intézménynek, de kiváltképpen a kulturális egyesüléseknek két alapvető sajátossága van: a hagyomány és a megújulás” - kezdte, köszöntőjét Pomo- gáts Béla, a Tokaji írótábor kuratóriumának elnöke. Az írótábor hagyományainak említése mellett elsősorban a megújulás jelentőségét emelte ki. A háromnapos tanácskozás témája a magyar költészet elmúlt másfél évtizede volt. „A költészettel az értéket hordozó és megteremtő szellemet állítjuk a magyar közélet elé” — fogalmazott az előadó. A szakmai kérdések mellett persze az idei írótáborban is szó esett az irodalom közügyéiről. A Másfél évtized magyar költészete - Érzület, eszme, mesterség címet viselő tanácskozássorozat pénteken fejeződött be.- Az ózdiakat immár nemcsak a gazdaság teljes leépülése, a súlyos munkanélküliség, hanem a városi költségvetés csődje is fenyegeti. Ha nem történik gyors állami közbeavatkozás, lehetséges, hogy már szeptemberben fizetés- képtelen lesz a város.- A létminimum összege júliusban, a két felnőttből és két 15 éven aluli gyermekből álló városi családban 53 ezer forintra emelkedett. Az egy családtagra számítottlétminimum 13 ezer 250 forint, ami egy hónap alatt 170 forinttal emelkedett.- A bajor rendőrség több mint 300 gramm - 87 százalékos tisztaságú - plutónium-239-es izotópot talált azoknál a Moszkvából érkezett személyeknél, akiket a müncheni repülőtéren vettek őrizetbe. A nukleáris anyag alkalmas atomfegyvergyártásra. KEDD- Egyre több településen nő azok száma, akik szociális segélyért folyamodnak az önkormányzathoz. A szakemberek szerint ez még nem a forintleértékelés és az áremelések következménye. Oka „csak” az, hogy egyre többen mára felélték tartalékaikat.- Az ukrajnai Nadvor- nában befejezték a II. világháborús magyar katonatemető sírjainak kihantolását. A 143 honvéd és munkaszolgálatos földi maradványait koporsókba helyezték, és gyászszertartás keretében közös sírba hántolják el.- Egy zsidó származású norvég állampolgárt megkéseltek Assisiben. A már három éve Olaszországban élő író-újság- írónőre három fiatal támadt rá, egyikük lefogta, egy másik bicskával megkéselte az arcát, miközben azt kiabálta, hogy „piszkos zsidó!”. SZERDA- A rendőrök őrizetbe vették a putnoki templomgyújtogatás feltételezett tettesét, egy tizennégy éves fiú, aki a bejárati vasajtót felfe- szítetve, majd a perselyt feltörve pénz után kutatott. A kár összege ötszázezer és egymillió forint közé tehető.- Megkezdte hivatalos tárgyalásait Budapesten a NATO európai fő- parancsnoka. George A. Joulwan amerikai tábornok tárgyalt a honvédelmi miniszterrel, harcászati gyakorlatot tekintett meg, találkozott Kuncze Gáborral és fogadta Göncz Árpád.- Júliusban 20,1 százalékos volt a munkanélküliség Finnországban, és újra emelkedő tendenciát mutat. Az ország most ugyan megint kezd kilábalni a gazdasági válságból, de a foglalkoztatás feltehetően még hosszú ideig igen alacsony marad.- A XV. Miskolci Nemzetközi Kiállításon és Vásáron csaknem háromszáz kiállító mutatkozik be. A hazaiak mellett Ukrajnából, Szlovákiából, Csehországból, Angliából, Dániából, Németországból, Ausztriából és Olaszországból érkeztek cégek.- II. János Pál pápa évvel ezelőtti magyarországi látogatására emlékeztek Máriapócson. A szentmisét követően a pápai emlékhelyen, a megváltó szobra mellett felállították Schmidt Sándor népi iparművész és fia Életfa című kétméteres alkotását.- Hatalmas földrengés rázta meg Algéria nyugati részét. A természeti katasztrófának - csütörtök délutáni jelentések szerint - legkevesebb 126 halálos áldozata és 237 sebesültje van. A keletkezett anyagi károkról még nem érkezettjelentés. A Hazánk minden tájáról, de más országokból is érkeztek magyar írók, költők a Tokaji írótáborba Fotó: Laczó József