Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-15 / 191. szám
1994. Augusztus 15., Hétfő Gazdaság ESZAK-Magyarország 7 Farmer Expo Debrecenben Debrecen (MTI) - Napjaink legnagyobb hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari vásárát, a debreceni Fanner Expót az idén augusztusban immár harmadik alkalommal rendezik meg a cívis városban. Vaszkó László, a rendező cég, a V-Trade Bt. vezetője pénteki debreceni sajtótájékoztatóján elmondta: két évvel ezelőtt még csak 36, többségében hazai cég vett részt a szakmai programban, az idén pedig már 10 országból, csaknem 250 vállalkozás mutatja be termékeit. A mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítást szakmai tudományos konferenciák egészítik ki. Ezek sorában rendezik meg az Európai Sertéstenyésztési Konferenciát, amelyre 20 országból érkezik előadó. A konferencia idején élőállat-bemutatót is tartanak: egy ezer négyzetméteres cirkusz-sátorban helyezik el a karámokat, benne 200 sertéssel. A Farmer Expo keretében emellett nemzetközi almatermesztési konferenciára, mezőgazdasági gépészeti tanácskozásra, méhésztalálkozóra és országos póniszemlére is sor kerül. Az augusztus 17-én nyíló és 21-ig tartó rendezvénysorozaton román, bolgár, illetve ukrán nemzeti nap is lesz. Csupán Romániából több mint 200 üzletember érkezik az expóra, s Debrecen lesz a helyszíne a hivatalos magyar-román mezőgazdasági kormányzati kapcsolatfelvételnek: ott találkozik majd a magyar földművelésügyi és a román mezőgazdasági minisztérium államtitkára. Hamis zárjegyeket foglaltak le Mátészalka (MTI) - A mátészalkai vámhivatal egy encsencsi kft.-nél tartott ellenőrzés során mintegy 51 000 darab hamis zárjegyet foglalt le. Ebből már 24 ezret már fel is ragasztottak különböző italkészítményekre. Ezzel egyidejűleg a vámosok lefoglaltak 4200 liter igazolatlan eredetű tiszta szeszt. Az ügyben bélyeghamisítás és visszaélés jövedékkel bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt folyik nyomozás. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága ezzel együtt azt is közölte, hogy a továbbiakban is mind az előállítóknál, mind pedig a felhasználóknál fokozottan ellenőrzik a zárjegyeket. Vincellérképző új szőlősgazdáknak Balatonfüred (MTI) - Vincellérképző tanfolyamot indít az ősszel Balatonfüreden a Pelsovin Bt. A szakmai oktatást főleg azoknak a szőlősgazdáknak tervezik, akik a kárpótlás során jutottak nagyobb földterülethez a környéken, ám a termesztési ismeretelmek híjával vannak. A Balatonfelvidéken több száz új tulajdonos kezdi meg a szőlőművelést, többen pedig - leginkább Balatonszőlős, Pécsely környékén - új telepítésre is vállalkoznak majd. A Pesovin szakemberei arra számítanak, hogy a négy-öt éves telepítési szünet után, most, amikor már egyértelművé váltak a tulajdonviszonyok, ismét feléled a borvidéken a szőlőművelési kedv. Hozzájárul ehhez az is, hogy itt nincsenek értékesítési gondok, szállítanak e vidékről Olaszrizlinget és Szürkebarátot Németországba, Ausztriába, sőt az USA-ba is. A kiváló minőségű borokat jó áron el tudják adni, néhány különlegesség literéért akár több ezer forintot is kaphatnak a termelők. A sikerhez azonban alapos szaktudás és gyakorlat is szükséges.-Röviden A negyedik helyet foglalja el a magyarországi külföldi tőkebefektetők között az AEGON Insurance Group, deriil ki a Budapest Business Journál rangsorolásából. A hazai biztosítási piac egyik legjelentősebb szereplője olyan cégeket hagy maga mögött, mint például a Suzuki Motors vagy a Pepsi Co Inc. Az IKM augusztus 9-től átmenetileg felfüggesztette a Kereskedelmi Alap támogatása iránti kérelmek (pályázatok) fogadását és elbírálását. A minisztérium, mint az Alap kezelője arról tájékoztatta az egyéni és társas vállalkozásokat, hogy a felfüggesztést az ez évi, illetve á jövő évi költségvetési források ismeretében hatálytalanítja. Nyolc pályázó a 80 tonnás kemencére Lassan tisztázódnak a tulajdonviszonyok az ózdi kohászatban Bugák az ózdi rúd- és dróthengerműnél. Még a felszámoló, a Co-Nexus működteti. Fotó: Fojtán László Illésy Sándor Ózd(ÉM)- Lassan tisztázódnak a tulajdoni viszonyok az ózdi kohászatban, legalábbis ez sej- tődik abból a tényből, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvény- társaság (ÁV Rt.) a napokban megkezdte a reorganizációhoz szükséges vagyontárgyak kivásárlását a felszámolás alatt álló kohászatból. Az egykori Ózdi Acélmű Részvénytársaság (OART) teljes vagyona kerül (nagyolvasztó, kemencék, irodaépületek, a rúd- és dróthengermű) ezáltal, és ismét - az ÁV Rt.-n keresztül - állami kézbe, hogy ezt követően a vagyonkezelő apportként bevigye ezeket a berendezéseket, ingatlanokat a vélhetően a jövő év első napján működését megkezdő Ózdi Acélművek (OAM) Kft.-be. Szőke Tibor, a reorganizációra alakult Borsodferr Részvénytársaság igazgatótanácsának ózdi képviselője, az Ózdi Acélárugyár Kft. (ez a társaság kapja majd a keresztség- ben az Ózdi Acélművek Kft. nevet) ügyvezetője érdeklődésünkre elmondotta: az ÁV Rt. 500 millió forintot fizet a vagyontárgyakért, ebből 300 milliót már teljesített. A kivásárolt vagyontárgyakból effektiven csak a rúd- és dróthengermú (RDH) dolgozik, s mint Szőke Tibortól tudjuk: az év végéig a hengerművet elsősorban üzleti megfontolásokból a felszámoló, a Co-Nexus Rt. működteti. A megalakuló OAM - amely teljesen tiszta lappal kezdi az új évet - elsődleges feladata addig is a szolgáltatási szerződések megkötése, a piacelőkészítés, valamint a dolgozók sorsának a rendezése. Információink szerint a jövőben mintegy ezer-ezerötszáz ember dolgozhat a kohászatban Ozdon. Különben a kormánynak, a borsodi térség vaskohászatáról szóló reorganizációs programja - amelynek megvalósítása különböző okok miatt már egyébként is csúszik - kimondja az ózdi acélgyártás ismételt beindítását, egy 80 tonnás elektro- kemence megépítésével. Tudomásunk van arról, hogy nyolc kemenceépítő cég nyújtott be ajánlatot az ózdi beruházásra, ezeket az ajánlatokat néhány héten belül kiértékelik. Körülbelül másfél év műlva csapolhatnak először az ózdi kohászatban, addig persze - a kormányhatározat szerint - korszerűsíteni kell a folyamatos acélöntómúvet és az RDH-t is. Szőke Tibor szerint az ózdi kohászat szerkezet-átalakításának tanulmányterve - amelyet évekkel ezelőtt a világ egyik legnevesebb cége, a kanadai Hatch Associates Ltd. féléves helyszíni tanulmányozás után készített el - aktualizálva felhasználható. Elsősorban azért is, mert évtizedek óta ez az egyetlen olyan alapos tanulmány, amely a magyar kohászat helyzetének teljes elemzésével, az ózdi körülmények részletekbe menő vizsgálatával, a belső és külső piacok lehetőségeinek kutatásával valóban előrevetíti egy ózdi kibontakozás lehetőségét. Másodsorban pedig azért is, mert hasonlóan a kormányprogramhoz a Hatch-tanulmány is a hulladékból dolgozó elektroacélművel, öntőművel és hengerművel számol, úgy, hogy a racionálisan egymás mellé telepített üzemek a lehető legkevesebb energiát fogyasztják. Mindenesetre itt Ozdon, ha teljes egészében megtörténik a vagyontárgyak kivásárlása, s ezáltal tisztázódnak a tulajdonviszonyok, majd pedig a tervezett fejlesztések befejeződnek, megkezdődhet a tényleges privatizáció is. Persze addig még sok víznek kell lefolynia a Sajón. Tartozásaikat naprakészen teljesítik Tiszaújváros (ÉM - FB) - A Tiszai Vegyikombinát Rt. közelmúltban megtartott közgyűlése elfogadta a tavalyi mérlegbeszámolót, és az ez évi üzleti tervet. Az elmúlt esztendő gazdálkodásáról szólva elhangzott, hogy az a kombinát életében válságmenedzselés-válságkezelés éve volt. Kiemelt feladatot jelentett a társaság önállóságának megőrzése és a pénzügyi működőképesség helyre- állítása különböző belső- és külső eszközökkel. Összességében a közgyűlés az éves tevékenységet sikeresnek értékelte, mivel teljesítették tervezett feladataikat, és az adóskonszolidáció hatását is beszámítva, pozitív eredménnyel zárták az évet. Az idei terv készítésénél a fő cél az volt, hogy megtörténjen a gazdálkodás stabilizálása és a pénzügyi működés zavarait megszüntetve, emelkedő pályára állítsák a vállalatot. Ennek feltétele volt, hogy - az évek óta elmaradt döntés pótlásaként - egy egy hónapos olefingyári nagyjavítás mellett, megkezdődjön a teljes rekonstrukció, amivel további, mintegy 10 évre garantálható a biztonságos működés, a jó színvonalú alapanyagtermelés. Ezen előzmények után kérdeztük a részvénytársaság vezérigazgatóját Va- nyó Pált az első félévről.- A gazdálkodás feltételei az elmúlt év azonos időszakával összehasonlítva kedvezőbben alakultak, hiszen a MÓL Rt.-vei kötött hosszú távú szerződés keretében az alapanyagellátás biztonságosabbá vált. Ezzel együtt kedvezőbb ártendenciák mutatkoznak az alapanyag beszerzésnél és a tennék eladásoknál egyaránt. Élénkülni látszik a petrolkémiai termékek világpiaca, és a félév végén jelentős áremelés érvényesült a kombinát exportjában is. Az eltelt hat hónapban 15,7 milliárd forintos árbevétel realizálódott, melynek több mint 50 százaléka export piacokon eladott termékekből származott. Májusban, a közel egy hónapos, éves nagyjavítással egybekötve került sor az olefingyári rekonstrukciós munkáinak első fázisára, amely egy 3 éves feladat időarányos részét jelentette. A nagyjavítás több mint félmilliárd forintba került. A megnövekedett költségeket is elszámolva a társaság az első félévet 233 millió forintos veszteséggel zárta, ami az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva, nagy előrelépést jelent, hisz akkor a veszteség 2,1 milliárd volt. Stabilizálódás hatására a részvénytársaság hitelszerkezetében is kedvező változások következtek be. Költségvetési, banki és szállítói tartozásainak naprakészen, határidőben tesz eleget a cég.- Ez év januáijától 20 százalékos bérfejlesztést hajtottunk végre - mondja a vezérigazgató —, és nem volt szükség szervezett létszámleépítésre, sőt fiatal pályakezdők felvételére is sor került. A tavalyi intézkedések eredménye képen és a petrolkémiai termékek piacán megindult kedvező irányú változások alapján, minden remény meg van arra, hogy az 1994. évet tervezett szintű nyereséggel zárja a nagy múltú gyár. A vagyonügynökség háza tájáról Budapest (ÉM) - Az ÁVÜ elhalasztja azt az országos napilapok számára kiírandó pályázatot, amely során eldől, hogy melyik napilapban jelennek meg állandó jelleggel az ÁVÜ hirdetései. Azt a pályázatot is csak később írja ki, amely során kiderül, hogy a jövőben mely lap(ok) közölhetik mellékletként - az ÁVÜ támogatásával - a Heti Privinfót. Az Igazgatótanács június 15-én úgy döntött, hogy két hónapon belül, azaz augusztus 15-ig pályázatot írnak ki az újságok számára a privatizációs pályázatok állandó közzétételére és a Heti Privinfó mellékletként való megjelentetésére. Az IT viszont módosította korábbi döntését, mivel az ilyen pályázatot a vagyonkezelő szervezetek várható közeli összevonása után célszerű lebonyolítani. A pályázat kiírásáról az összevonás után létrejövő egységes szervezet döntéshozóinak kell határoznia. Az érdeklődők addig is rendszeresen olvashatják az ÁVÜ hirdetéseit a Magyar Nemzet című napilapban és a Világgazdaság heti mellékleteként is rendszeresen megjelenő Heti Privinfóban. A Tisza Bútoripari és Kereskedelmi Rt. (Csongrádi, a Zemplén Bútoripari és Kereskedelmi Kft. (Sátoraljaújhely) és a Dália Bútoripari és Kereskedelmi Kft. (Szombathely) állami tulajdonrészeinek értékesítésére kiírt pályázatot bírálták el. A Tisza Rt. esetében a pályázat eredménytelenül zárult, mivel a cég dolgozói és vezetői által 81 százalékos árfolyamon tett egyetlen vételi árajánlat túl alacsony volt a részvénytársaság magas jövedelemtermelő képességéhez képest. Az rt. tavaly közel 100 millió forintnyi nyereséget termelt. A Zemplén Kft. esetében egyetlen pályázó az MRP, az MBO és a Damix Kft. által alkotott konzorcium vásárolhat 62 százalékos árfolyamon. A Zemplén Kft. 80 millió forintos hitelállománnyal gazdálkodik, ezért itt indokolt volt az alacsonyabb árfolyam. A Dália Kft. közel 200 milliós jegyzett tőkéjét a DOMUS Rt. vásárolhatja meg 130 százalékos árfolyamon. A másik érvényes ajánlatot az MRP- MBO-APPORT Kft. konzorciuma tette 120 százalékos árfolyamon. A Vasért Pestlőrinc Kft., a Buda- vidéki Kertész Rt. és az Univerzál Kereskedelmi Rt. esetében eredménytelen a pályázat és új pályázatot írnak ki. A Vasért Kft. és a Törökbálinti Állami Gazdaságból alakult Budavidéki Kertész Rt. esetében az ÁVÜ jobb ajánlatokat remél a következő pályázattól. Kevesebb és drágább a gyümölcs Budapest (MTI) - Az idén a tavalyinál kevesebb gyümölcs termett, ám nem kell hiánnyal számolni, jut elég a hazai fogyasztóknak - közölte Lux Róbert, a Magyar Gyümölcsszövetség és Terméktanács főtitkára. A szerényebb hozamok miatt viszont magasabbak az árak, és ezért sok család asztalára ritkábban kerül gyümölcs. Az almából már tavaly felére esett vissza az egy főre jutó fogyasztás. A mostani helyzetre jellemző, hogy a tulajdonváltás körüli gyakori herce-hurcák núatt sok gyümölcsösben az elmúlt két évben elmulasztották a metszést, és emiatt jó néhány — főként — őszibarack-ültetvény tönkrement, elsősorban Buda és Pécs környékén, valamit Somogy megyében. Az is általános tapasztalat, hogy a gyümölcsfák nagy része elöregedett, indokolt lenne évente 5-6 százalék körüli arányban felújítani a faállományt, ez azonban mostanában elmarad, legfeljebb 1-2 százalékos az új telepítések aránya. Ä termelés és a piac körüli bizonytalanságok miatt sokan kivárnak, egyelőre nem kezdenek ilyen jellegű beruházásba. A prognózisok szerint viszont a gyümölcstermesztés hosszú távon is kifizetődő vállalkozás lehet, s a következő években elsősorban a cseresznye, a kajszi és az alma iránti kereslet növekedhet itthon és külföldön egyaránt. A termés fedezi az igényeket Bukarest (MTI) - Románia az idén - öt év óta először - elegendő búzát termeszt a hazai igények kielégítésére - közölte a bukaresti kormány mezőgazdasági és élelmezési minisztere. Románia csak a század első felében tett szert európai hírnévre gabonatermelésével, a föld kollektivizálása azonban visszavetette a termelést, az 1989. decemberi forradalom után pedig sokáig bizonytalan volt, kié a föld, s lesz-e hitel az agrártermelés korszerűsítésére. Mindez a termés további visszaesésével járt együtt. Most jó volt a termés, bizonyos jelek a gazdasági talpra állas irányába mutatnak, s a termelőknek nyújtott hitelek is lendítettek a hozamon. A Romcereal állami tröszt 120 milliárd lejt, csaknem 71 millió dollárt adott hitelben a magántermelőknek, lekötve magának a termést, hogy azután exportálhasson is belőle. ^ÁRFOLYAMOK. Budapest (MTI)- A kis tételben folyó kereskedéstől eltekintve 336 üzletben összesen 202,743245 millió forint forgalmat bonyolított le a Budapesti Értékpapírtőzsde pénteken árfolyamértéken. A részvények forgalma 289 promt kötésben névértéken 67,38450 millió forintot, árfolyamértéken számolva pedig 117,569565 millió forintot tett ki. A kárpótlási jegy árfolyamértékű forgalma 48,515105 millió forint, a diszkont kincstárjegyeké 26,918580 millió forint volt. Kárpótlási jegyi Index (ideiglenes) aug. 12. 1671,61 +17,41 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1994. augusztus 12. Pénznem I font Valuta Deviza Vétel Eladás Középárf. 166,66 169,66 167,88 Belga os luv IV 335Ű3 31Ü53 " jUívől " Finn marka 20,90 21.24 90 97 Francia trafik * «KM 20,46' Holland Ionul 61,62 62,56 107857 10ÍM3 ÍO.ŰSO ' t 78.01 79.63 Jgl jvanaaar apuitr iz.vi immmmmmmM Kuvaiti dinár 361.28 367,94 363,55 Német marka 69.12 70.32 69,39 Norvég korona 15,72 16.00 15.88 01w.W- 68,09 69,31 68,42., Osztrák schilí." 982,51 999,21 993,27 Portugál escudo3' 67,73 63,87 ; 67.78 Spanyol peseta* 83.38 84,84 83.57 Svéd korona 13,85 11.09 ls’VKl 13L64 \fHaS*g™ A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység