Észak-Magyarország, 1994. augusztus (50. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-01 / 179. szám
Balatoni szobakiadás Veszprém (MTI) - A balatoni szobakiadás szabályozásának megváltoztatására, törvénymódosítás előkészítésére hozott létre munkabizottságot a Balatoni Gazdasági Kamara. Olyan tóparti szakember- csoport vette kezébe ily módon a fizetővendég-szolgálat már-már tart- hatatlan ügyét, amelynek tagjai közvetlen tapasztalataikból ismerik a gondokat. Az északi parton összesen legalább százezer kiadó ágyról tudnak az ön- kormányzatok, de az utazási irodák csupán hétezret közvetítenek. Ez lenne a kisebb gond, de a szobák többségében a vendég „illegálisan” tartózkodik, vagyis nem jelentik be és nem is fizetnek utána adót. Megjelentek az árnyékgazdaságban a közvetítők is, akik a vendégfogadóhoz hasonlóan adózás nélkül jutnak bevételhez. A Balatoni Gazdasági Kamara elnöksége szerint a rendkívül kedvezőtlen szabályzók kényszerítették a feketegazdaságba a szobakiadókat. Bevételükből ugyanis csak 10 százalékot írhatnak le költségként, és 90 százalék után adóznak. Ez irreális arány, hiszen a rezsi, a mosás, takarítás ennél sokkal többet elvisz, előfordul, hogy a bevétel 40-50 százalékát. Adózhatnának ugyan tételes elszámolás alapján is, de ez bonyolult adminisztrációval jár, amire nem mindegyik szobakiadó készült fel, másrészt pedig a vendégfogadással kapcsolatos munkát a családtagok végzik, márpedig az iskoláskorú leány, vagy fiú aligha tud számlát adni. Arra már nincs remény, hogy az idei szezon alatt reformálják a szobakiadást, de a következőre új szabályozókat követel a Balatoni Gazdasági Kamara. 1994» Augusztus 1 A deo vocatus Hajdú Imre Hányás vagy? Negyvenhetes? Akkor mi 'félszavakból is megértjük egymást... Emlékszel? Te a Kossuth kapujában, én meg mezőnyjátékosként a Martintelepben. Általános iskolásként emlékezetes kézilabdameccseket vívott a két miskolci iskola. Meg a többi is, mert akkor még az ötvenes években voltak ilyen bajnokságok is. Azért említem csak, mert minden azért nem volt rossz akkortájt sem. Emlékszel? Később már együtt egy csapatban. Kék tányérsapkánk volt, rajta a Földes jelvénye. Négy, érdekes, soha vissza nem térő, örök emlékű év volt az, abban a latinos osztályban. Valójában ez volt a közös gyökerünk! Ha találkoztunk bármikor később, a harmadik mondat már ez volt: emlékszel amikor... ? Róla mit tudsz? Mikor találkoztál vele? Mert onnan, abból a vöröstéglás épületből ezer irányba indultunk el. Sokan többször is, többszöri újrakezdéssel. Te Debrecenbe kerültél, ahol magyar-latin szakos diplomát szereztél. Tulajdonképpen csak eny- nyi volt a kitérőd, mert a diploma- szerzés után azon nyomban visszajöttél ide, a szűkebb pátriádba, Borsodba. S azóta, te és Mezőkövesd elválaszthatatlanok voltatok egymástól. Gimnázium, városi tanács, majd az utóbbi években újra az „első szerelem”, a tanítás, ismét csak a Szent Lászlóban. Múltidőben beszélek, sajnos. Az angol középkori filozófus Thomas Hobbes írta latinul: Antius superior semper melior - a múlt év mindig jobb a mostaninál. Való igaz, de mégis... Mi fordítva szeretnénk. Miklós! Mi fordítva szerettük volna! Még akkor is, ha az ember tudja, amit már Horatius is tudott: Im- mortalia ne speres, monet annus et almum quae rapit hóra diem. - Nincs mi örök, ne reméld! Int erre az év, meg a perc, mely elviszi szép napodat. Félszavakból is értő barátom, Mó- ritz (így tz-vel) Miklós, a mezőkövesdi Szent László gimnázium magyar-latin szakos tanára, az egykori városi tanács művelődési osztály vezetője, későbbi elnökhelyettese már csak üzenni tud nekünk. Persze, hogy Horatiussal! Non omnis moriar! - Nem fed végleg a sír! így igaz Miklós! Éppen ezért erősítem én is a fájdalmasban az enyhítőt. Magunk vigasztalására én is a nagy római mestert idézem: A deo vocatus - rite paratus. - Isten szólít, neked jó így. ♦, Hétfő Riport ÉSZAKtMagyarország 13 Egy szőlőhegy újjászületése... Gomba módra nőnek a házak a Kőkötőn Hajdú Imre Ezt a hegyet úgy hívják Kőkötő. A Nyugat-Bükk déli nyúlványa. Valójában inkább hegyecskc mint hegy. Ám így is mire felkaptat az ember a legtetejére, zilál a tüdeje, sűrűn, szaporán szedi a levegőt. S a torkán akadt hangokból könnyebben formálódik a szó hegynek, mint he- gyecskének. Meg hát így palástolni is lehet a gyenge kondíciót. Persze mindez a témánk szempontjából teljesen mellékes. Az viszont nem, hogy e háttal északnak fekvő, inkább keletre, s főleg délre nyújtózkodó Kőkötő termetté évszázadokon át a gazdaközség, Bogács legzamatosabb, legtüzesebb borát. Ettől függetlenül jómagam, gyerekként utáltam odajárni. Pedig a nyári szünidőkben gyakran kellett megtennem az odavezető utat. Méghozzá a legnagyobb melegben, délben, amikor is nagyanyámmal vittük az ebédet nagyapámnak, oda fel a hegyre. Már a noszvaji úton is megálltunk pihenni mindkét partnál, aztán hogy befordultunk a kőkötöi útra, a meredek kaptatón még többször. Nagyapám szőleje a harmadik járásban volt, a hegy legtetején, az út a világvégének tűnt. Am amikor végre valahára felértünk a szőlőben álló kisházhoz, a „kunyhóhoz”, mintha kicseréltek volna. Nagyszerű panoráma tárult elém, tiszta időben egészen a Tiszáig leláttunk. Mindez régen volt, nagyon régen. Csupán emlék. S közben, amikor a tsz-szervezés ezt a falut is meghódította, befellegzett ennek az egykor virágzó szőlőhegynek, ahol a szigorú tekintetű, hetyke bajszú Császár bácsi volt a kerülő, s a szőlő mellett például Konya Miska bácsinak nagyon szép őszibarackjai is teremtek. De volt ott cseresznye, meggy, körte is bőséggel. Igaz rengeteg munkával, de valóságos paradicsom volt az a szőlőhegy. A tsz-nek mégsem igen kellett! Sok kétkezi munkát kívánt. Könnyebb volt, s főleg kifizetődőbb a síkabb területekre telepített kordonos szőlőt művelni, mint például a sokkal értéktelenebb Cseijében. Fogyni kezdett hát a szőlőterület a Kókötón, s fogytak a szőlőtermelők is. Oly annyira együtthaladt ez a fogyatkozás, hogy a 70-es évek végére legfeljebb hírmondónak maradt meg egykét öreg, aki még művelte az akkor már alig valamit érő szólőtábláját. Eközben szép lassan az egykor virágzó terület átalakult naturland- dá. Az akác különösen megkedvelte, szaporodott is, mint másfelé a csicsóka. Mi tagadás, rossz volt nézni ezt a lepusztulást. Sokan voltunk, akiknek sajgott a szíve a hajdani kultúrtáj gazdasági eróziója láttán. Olyannyira, hogy ki-ki a hangját is felemelte emiatt. Szóval, írással próbáltunk tenni a Kőkötő megmentéséért. Időközben ugyanis Bogácsból a megye egyik legközkedveltebb üdülőfaluja alakult ki. Annyi volt a telekigény, hogy a helyi tanács képtelen volt azokat kielégíteni. Évekig álltak sorban százszámra az igénylők, s fogalmuk nem volt arról, érdemes-e várakozniuk. Akkortájt vetődött fel a Kőkötő kiosztásának gondolata. Nem klasz- szikus víkendtelkekre gondoltunk, hanem 280 négyszögöles nagyságú birtokokra, ahol a kis ház mellett diszkért, gyümölcsös, sőt talán még újra szőlő is létesülhet. A terv legnagyobb ellenzője, akadályozója az akkori megyei tanács építési osztálya volt. Bújtatott víkendtelkek lennének - mondták ki az ítéletet. Nem kérünk belőle. Van elég gondunk a már kialakított hétvégi telkek infrastrukturális ellátásával is. Újabb telkek újabb igényeket vetnének fel, erre nem tudunk pénzt biztosítani. S hiába voltak az érvek, hogy mindezt, mármint a „kőkötói kertszövet- kezetet” úgy kell megvalósítani, hogy arra egy fillért ne adjon se a község, se a megye. Hisz mindezt a kezdetek kezdetén fehéren-feketén le lehet szögezni, írásba lehet foglalni. Nem és nem. A megye nagy hatalmú urai megmakacsolták magukat. Sót részükről a terület az erdőgazdaságnak kínáltatott fel, hogy az telepítse be erdővel. Nem lehetett könnyű feladat, mert az erdészet nemet mondott. A Kőkötőn pedig nőtt az akác, dúsan tenyészett a csalán és az árvalányhaj. Hanem amikor a politikai változások szele errefelé is lazítani kezdett a gyeplőn, a helyiek afféle „huszárvágással”, a megye véleményének kikérése nélkül eldöntötték, itt pedig mintegy 250 darab, egyenként körülbelül 800 négyzetméter nagyságú hobbikertet mégis kialakítanak. És nem csak elhatározták, meg is valósították a tervet! Elkészültek az új, meliorált földutak, és a telkek kimérése, majd értékesítése is megtörtént. Az új tulajdonosok többsége nem helybéli lakos volt. Dunaharasztitól-Karcagig, Gödöl- lőtől-Egerig sokfelől érkezett társaság vette birtokába a Kőkötót. A honfoglalás nem volt szemet ámító, a csodálkozástól szájat eltátó látványosság. Időközben ugyanis gazdaságilag nehéz évek következtek. Az ember nyomát kezdetben lassan, s alig lehetett észrevenni. De végül is évről-évre több lett a nyom. Mára lentről, a noszvaji út melletti horgásztótól már legalább 25 hétvégi házat tud megszámolni a kapásra váró horgász. Valójában legalább 50 elkészült, vagy épülő ház található már a Kőkötőn. Van, ahol a ház mellett már gyönyörű díszkert, máshol gyümölcsös is díszlik Szóval formálódik megyénk egyik legszebb pihenőövezete. Ha elkészül, minden bizonnyal az lesz. Most azt gondolhatják, minden jó, ha jó a vége. Hát nem! Egyrészt mert még a vége messze van, másrészt viszont az eleje sem egészen gondtalan a kialakult helyzetnek. Jelen pillanatban földútja van a Kőkötőnek, amely - különösen, mert egyes szakaszain meredek és agyagos a legkisebb esőkor járhatatlan. Ilyenkor személygépkocsival se felmenni a hegyre, se lejönni onnan nem lehet. Szóval az út óriási gond. Mesélik: az egyik karcagi család mielőtt elindul otthonról mindig telefonál Bogácsra az egyik ismerősükhöz, s megérdeklódik: esett ott az eső, vagyis érdemes-e útra kelniük. Az út mellett a villany-, s a vízhiány a legfőbb gond. Azoknak is, akik megfeszített erővel elkészültek az építkezéssel, s azoknak is, akik most kezdenek hozzá. Az építkezéshez a vizet a faluból hordják fel lajt- tal, utánfutóval, ki mivel tudja. Korábban már írtam, annak idején az fogalmazódott meg a Kőkötó újrahasznosítását szorgalmazók részéről, hogy minden önerőből, községi- és megyei támogatás nélkül valósuljon meg. Most se mondunk mást! De... egy kérésük jogos az itteni tulajdonosoknak. Ezt Márki Sándor Karcagról, Molnár Tibor Egerből például így fogalmazták meg.- Belátható időn belül útra, méghozzá szilárd burkolatúra van szükségünk. Ellenkező esetben ez a telek nem az örömünket szolgálja, hanem a bosszúságunkat okozza. Százfelől jöttünk össze, egymást nem ismerjük. Ne adjon a helyi ön- kormányzat ide egyetlen egy fillért sem! De egy valamit azért vállaljon fel, ha már értékesítette e területeket. Mégpedig azt, hogy rövid időn belül összehívja egy megbeszélésre a tulajdonosokat, ahol megismerkedünk egymással, ahol valamilyen képviseletet választunk, ahol elmondjuk: ezt és ezt szeretnénk közösen megvalósítani. A tanácskozás összehívásán túl természetesen arra kérjük Bogács község önkormányzatát Jegyen kiviteleztetóje” a terveinknek. Ha utat akarunk, terveztesse meg, csináltasson költség- vetést, szerezzen kivitelezőt. Az anyagiakat teljes egészében a közösségnek kell állnia! A kőkötói tulajdonosok jogos kérésével természetesen megkerestem Szajlai Sándort, Bogács polgármesterét. Kiderült, a tulajdonosok „nyitott kaput” döngetnek.- Szeptember hónapban tervezzük a tulajdonosok által kért közös értekezlet megtartását. Erre a nyilvántartásaink alapján meghívunk levélben minden telektulajdonost. Nem tagadom, erre a találkozóra sor kerülhetett volna már hamarabb is, de ez ideig a polgármesteri hivatal minden dolgozóját leterhelték a napi ügyek mellett a községben folyó víz-, gázvezeték-építéssel kapcsolatos feladatok. Sót már a fürdő körüli víkendtelep gáz- és vízvezeték-építésének a munkálatai is elkezdődtek, egyelőre a tervezésnél tartunk. Szóval a hivatal dolgozói ki sem látszanak a dologból. A Kőkötó a község legfiatalabb üdülőterülete, így én úgy gondolom a régebbiek jogos igényeinek a kielégítése volt előbbre való feladat. Szeptemberben viszont találkozunk a kőkötői- ekkel is, s ezen a találkozón mód lesz az igények és lehetőségek összevetésére. Elárulom - ha a közösség felkér rá bennünket -, mi vállalunk közvetítő feladatot mind az út, mind a villanyvezeték kiépítésében. Sőt elmondhatom, bizonyos tervjavaslatokkal fogunk menni erre, a már említett szeptemberi találkozóra. Anyagiakkal nincs módunk és nincs lehetőségünk támogatni az ottaniak terveit, azok csak önerőből, közös összefogással valósulhatnak meg. Ám ha ennek anyagi terheit vállalják, mi minden segítséget megadunk nekik úgy a tervezésben, mint a kivitelezésben. Hisz mi, itt élők, itt születettek különösképpen örülünk a hajdan virágzó Kőkőtó újjászületésének. A polgármester úr ígéretét hallva, s most már: „közhírré” is téve, remélhetőleg rövid időn belül eloszlik a telektulajdonosokban ez ideig kialakult kétely, aggodalom. S ha az ön- kormányzat valóban felvállalja a koordinálást, a „hegyfoglalókon” - tudom - nem fog múlni a szőlőhegy újjászületése. Sőt én azt hiszem ők mindent megtesznek azért, hogy még a hajdani fénykoránál is virágzóbbá tegyék a Kókötőt. Márkiék Karcagról járnak ide Fotók: Fojtán László A rossz pénz igenis elvész Miskolc (ÉM - FJ) - A kisfiú a pénztáros nénihez ért, zsebéből előkotorta a papától kapott ezrest és fizetett. Pontosabban csak szeretett volna fizetni. Mert a kasszában üldögélő nő rögtön kiszúrta: valami nem stimmel a bankóval. A különböző feliratok elmosódottak, „szellemképesek” voltak, s a piros sorszámok is jó egy centivel feljebb kerültek a megszokottnál. Gyanakodva forgatta a zöldhasút, végül pedig visszaadta a srácnak, mondván: menjen haza, s kérjen szüleitől másik pénzt, mert ó ezt nem fogadhatja el. A gyerek így tett, az elfogadhatatlan ezres pedig hozzánk került „felülvizsgálatra”. Ám a megfelelő szakértelem, illetve az elengedhetetlenül szükséges felszerelések hiányában mi sem mentünk sokra vele, így felkerestük a Magyar Nemzeti Bank Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságát. Itt aztán pillanatokon belül kiderült: a bankjegy nem hamis, csak nyomdahibás. De probléma egy szál sincs, azonnal kicserélték egy tökéletesre. (Mint utóbb megtudtuk, ők csinálták a jobb boltot, hiszen az ilyesfajta selejteket a gyújtók általában felárral veszik át...) A történet tehát mindenki számára, s minden tekintetben happy end-del végződött. Egyrészt mert az éles tekintetű pénztáros nem csinált botrányt, amikor fölfedezte az ezres másságát („Fogják meg, pénzhamisító!” stb.); másrészt a rossz pénz tulajdonosa is hamar újat kapott, s végül, de nem utolsó sorban nekünk is alkalmunk nyűt egy hamis pénzekről való elbeszélgetésre a fenti pénzintézet igazgatójával, dr. Koleszár Istvánnal. □ Volt idő, amikor a köztudatban az terjedt el (terjesztették el?), hogy a földkerekség egyik legnehezebben hamisítható papírpénze a magyar forint. Azóta persze sokat változott a világ, fejlődött a technika, mi tehát a helyzet most? • Hogy a köztudatban mi teijedt el, azt nem tudom, ám azt bizton állíthatom, a forint sosem tartozott a legbiztonságosabb bankjegyek közé. Már csak azért sem, mivel (kivéve az ötezrest) mindössze három védelmi elemet tartalmaz. Ezzel szemben más országokban a bankjegyekre átlagosan hét-nyolc elemet visznek fel. (Igaz, az amerikai dollárra csupán négyet, de a világ legnehezebben hamisítható pénzére, a német márkára például tizenegyet.) Miután pedig a forint előállítása gyakorlatilag 1946 óta azonos technológiával történik, ráadásul az alapvető gépi berendezések a két világháború közötti időből származnak, néhány éve nyilvánvalóvá vált egy új bankjegy-sorozat kibocsátásának szükségessége. □ Legfőbb indokai? • A legnagyobb kihívást a színes fénymásolók elterjedése jelenti. Az ezekkel készült úgynevezett bubble-jet (tinta-sugaras) másolatok ellen a régi technika nem tud kellő védelmet biztosítani. Ezen túlmenően a jegybanknak olyan pénzeket kell kibocsátania, melynek védelmi elemei közül néhányat az átlagpolgár is ellenőrizhet, míg másokat csak a pénztárosok, illetve - megfelelő gépi eszközökkel - kizárólag a szakértők tudnak ellenőrizni. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a bankjegyeknek illeszkedniük kell az európai valuták rendszeréhez, mert a kor műszaki színvonalának megfelelő biztonsági elemeket a konverti- büitás is megköveteli. □ A tervek szerint mennyire lesznek mások, biztonságosabbak az 1995 elején kibocsátandó új papírpénzek? • A benyújtott tervek alapján az új bankjegyek kisebbek lesznek a ma forgalomban lévőknél, méretüket egységesen 70x154 milliméterben állapították meg. Címletbem változás, hogy lesz kétszáz, kétezer és tízezer forintos is. Maga a papü is tartalmaz majd védelmi elemet, éspedig az úgynevezett pelyhező szálakat, amelyek ultraibolya fényben válnak láthatóvá. A biztonsági fémszál a gépi feldolgozáshoz és a bankjegyek automatákban való alkalmazásához szükséges. A fémszál ugyanis elektronikus leolvasást tesz lehetővé, s a színes fénymásolás ellen is véd. □ Miután azonban egyelőre be kell érnünk a már ismert bankókkal, nem lenne haszontalan, ha tudnánk, hogyan vizsgálhatja meg egy átlag ember: nem hamisítványt próbálnak-e rásózni. • Ami a valódi pénzt minden mástól megkülönbözteti, az a vastagsága (minden más, hamisításra használt papír vékonyabb), továbbá a metszet-mélynyomtatás. A bankjegy sűrűn nyomtatott részletei a nagy festékvastagság miatt kiemelkednek a papírpénzek felületéből, ami tapintással is jól érezhető. Ha pedig az egyes címleteken szereplő férfiúk (a leggyakrabban hamisított ezer forintoson például Bartók Béla) gallérrészén finoman végighúzogatjuk körmünket, úgy érezhető, mintha egy finom reszelőt építettek volna a papírba. No és persze a fémszál, ami egyelőre csupán az ötezresekben van. A többnyire csak pénzváltó helyeken, pénztárakban alkalmazott UV (ultra ibolya) lámpák alá helyezve bármilyen címletet, a rajtuk szereplő piros számozás narancs, illetve vörös színben fluoreszkál.
