Észak-Magyarország, 1994. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-06 / 157. szám
ÉLETMÓD Az ÉszaK'Magyarország SZERDAI MELLÉKLETE 1994. JÚLIUS 6. „Éretlen Paradicsom” - A fiatalok oldala A Buli — Zircen Már biztos, hogy a zirciek szándékosan csinálják: tavaly is éppen akkor rendezték a maguk Buliját, mikor nálunk a Kaláka zajlott. Persze ez bajnak nem baj, konkurenciának meg pláne nem konkurencia, de ha valakinek éppen rájuk támadna kedve, ne mondja, hogy mi nem szóltunk! Tehát: július 9., szombat. Vendégek: Tolcsvay Trió, Musikverein Aalen-De- wangen, Hétalvók, Albatros, Halász Judit, Bomai BT., LGT Emlékzenekar, Benkó Dixieland Band, Bródy, Zorán, N.O. coM.M.ent, Old Boys. Ezen kívül: Buli-futás és -torna, BMX-, taekwoon-do-, és íjász-bemutató, tombola, célbadobás, rajzolás, pónilovaglás, lövészet, lesznek kézművesek, vasútmodellezők és még az új Reguly-kilátó alapkövét is leteszik. Már nem csuklik a 100-as A Miskolci Közlekedési Rt. őrzi azt a villamost, ami Magyarország első csuklós villamosa volt. Először Budapesten járt a belvárosban. Egy idő múlva elszállították Debrecenbe. Ott sokáig közlekedett, de ők is eladták, mert nem tudták, milyen nagy értéke lesz a jövőben. Az akkori Miskolci Közlekedési Vállalat megvette, így menetrend szerinti járatként közlekedett. Ez a villamos még teljesen más, mint a „mai” Barkas FW. Például csak az egyik oldalán van ajtó, de ott is csak három. A jármű hátsó részén nincs vezetőfülke, így ott kívülről laposnak látszik. Ezért én ezt a fajtát „laposhátúnak” hívom. Ebben, az egykor modem villamosban körülbelül négyen dolgozhattak (gondoljatok a kalauzokra!) és mintegy 200 utas fért el benne. A 100-as szám jutott neki. Szerintem ez a villamos ma már muzeális érték. Kovács Attila Hogy kerül, egy matuzsálem a fiatalok oldalára? Úgy, hogy a járműrajongó cikkszerző még nincs 12 éves. Előzetes EFOTT-híradó Ez a híradó csak a tervekről adhat hírt, hiszen a Kecskeméti Szabadidőparkot csak augusztus 11-14. között lephetik el az EFOTT részvevői. Az ígéretek szerint viszont ezeket a terveket úgy vehetitek, mintha már vége is lenne az egésznek, szóval készpénznek. Sport: kispályás foci, kosárlabda, röplabda, tollaslabda (ezek a hagyományosak), iszapbirkózás, szkanderverseny, tájfutás, kerékpártúra, csónakverseny; BMX-, korfball-, hőlégballon bemutató (ezek az újdonságok). Lesz filmvetítés és folk-program. Ezen túl pedig koncertek. A névsorolvasáson csak a legismertebbek szerepelnek: Auróra, HFT, Horváth Charlie, Kispál és a Borz, Pál utcai Fiúk, Palermo Boogie Gang, Takáts Tamás D.B.B., Tankcsapda, Török Adám és a RABB, Sziámi, Waszlavik Gazember. Kuriózum: Fodor János show-műsora, várhatóan Farkasházy, Katona Klári, Dés, Benkő és Presser vendégszereplésével. Mindezen kívül lesz AustriaLottó-sorso- lás és tűzijáték, de ha te belül akarsz lenni, akkor a belépőt is meg kell venned. Az ár tavalyi, és előtte még mindig háromszáz forinttal olcsóbb, mint a helyszínen. Játék — angol nyelven Most megkezdi vakációját az angol nyelvi klub játéka is, ezért nem adunk újabb fordítani való mondatokat. Szeptemberben azonban folytatjuk játékunkat! A két héttel ezelőtti mondatok fordítása (természetesen több jó megoldás is elfogadható): The situation is hopeless but not serious. -A helyzet reménytelen, de nem súlyos. I do not recall your name, but your manners are familiar. —Nem emlékszem az ön nevére, de a modora ismerős. Az előző feladványokra beadott helyes megoldások alapján könyvjutalmat nyert Axmann Aliz és Axmann Katalin. Összeállította: Csömök Mariann „Őrségváltás” a rockzenében Szörényi Örs: „Soha nem fogok érdekből zenélni!” Valószínűleg eljön Miskolcra is, de a koncert pontos dátumát csak ősszel jelentik be Fotó: Szekeres Tibor Nyéki Zsolt Egy jól csengő név, de mégis új arc, új hang tűnt fel a könnyűzenei élet palettáján. Még a tárgyilagos vélemény is hamar odaveti: az operetténekes mama és a legendás Illés együttes frontembereként ma is (néha túl-) misztifikált apa gyermekének nem nehéz megjelenni a színpadon. Való igaz, a színpadralépést ilyen esetben megkülönböztetett figyelem kíséri, de nagyobb az elvárás is, hiszen a közvélemény óhatatlanul az elődökhöz viszonyít és magasra teszi a mércét. Szörényi Örs zenei pályafutása - az ó szavaival élve - talán már az anyja méhében kezdődött el, később apja nevelésének köszönhetően fejlődött benne a jó” zene iránti vonzalom. Valamikor kilencévesen került a kezébe egy pár dobverő, akkor még csak játékszerként. A kapcsolat azonban komolyra fordult és a szorgalmas gyakorlást követően az apa meghívta 13 éves fiát búcsúkoncertjére, a Budapest Sportcsarnok színpadára. A jó poént követően együttes alapítás, majd egy év zenélés következett az Első Emelet együttesében. Három évvel ezelőtt érett meg a gondolat egy önálló album elkészítésére, amely végül is a napokban került a boltok polcaira. □ Bár zenédet messze nem lehet azonossággal vádolni, de mintha ismerős lenne a hangzásvilág, a szövegkörnyezet... • Szőkébb családi környezetem zenei kultúrának hatását nem is tagadom és tény, hogy rendelkezem bizonyos zenei örökséggel. De nem hiszem, hogy mást kellett volna csinálnom csak azért, hogy minden áron és merőben különböző legyek apámtól, aki már megtett egy utat ezen a pályán. Ez a zene tetszik, ez áll közel hozzám, soha nem fogok mást játszani, csak mert más lesz a világ, megváltozik a tömeg igénye. Akkor inkább abbahagyom. □ Egyébként a „Fater” hogyan viszonyult törekvéseidhez, segített? • Mindenképpen előny adott, ahogyan nevelte, formálta zenei ízlésemet, de a konkrét munkában nem vett részt, ebben tanácsokat nem kértem tőle, de ahogy ismerem, nem is adott volna. Csupán az elkészített számokat hallgatta meg, a számok sorrendjére, összeállítására tett csak javaslatot. □ Mi tartott ilyen sokáig, miért kellett három évet várni a lemezre? • Miután magánéletem elég furcsán alakult, visszavonultan írogattam számaimat, de ebből erőt merítve végül kikerekedett ez az album. □ Milyen furcsaságok történhetnek meg ma egy 23 éves fiatalemberrel, akinek úgy tűnik, minden feltétel adott a nyugodt élethez'? • Mint bárki mást, engem is értek csalódások, jöttek hullámvölgyek, elég mélyek. De minél nagyobb válságba kerül valaki, annál biztosabb az, hogy a rossz dolgok után csak jobbak jöhetnek. Épp olyan az életem, mint bármely más fiatalnak, és mivel az életemet vittem a dalokba, talán magukra ismernek benne. A komoly szöveg és gondolatok azonban remélem, másoknak is tetszenek majd. □ A lemezedet mikor mutatod be a közönségnek, hol találkozhatnak veled az ország északi, keleti részén? • A nyár folyamán egy 130-140 fellépéssel járó országos körútra megyünk a kísérő Jam zenekarral, ezek főleg diszkókban, klubokban előadott play back produkciók lesznek. A bemutatkozó, élő koncertet szeptember 4-én tartjuk majd a Budai Parkszínpadon. Az ország északi és keleti részeire csak ezt követően, várhatóan októberben jutunk el. Ne csak nézz, nem baj, ha látsz is Medve Kelly A látás javítására sokunknak megfelel a szemüveg, főleg most, hogy a keretekből a legváltozatosabb fajták, formák vannak forgalomban. Bárki megtalálhatja hát a stílusához és az arcához illő szemüvegkeretet. Am aki úgy érzi, hogy nem áll jól neki a szemüveg, vagy csak szeretné kipróbálni a kontaktlencsét, annak dr. Sztancsik Katalin kazincbarcikai szemész főorvos ad tanácsokat. • Először mondok egy pár szót a kontaktlencse múltjáról - vág bele egy kis történelembe a doktornő. - A kontaktlencse elődjét már 100 évvel ezelőtt feltalálták, azonban ez nem ugyanaz, mint a ma használatos lencse, mely 1948-ban egy kaliforniai optikus fejében született meg. Ez az optikai eszköz az Egyesült Államokban hamar tért hódított, majd 1952-től Európában is elterjedt. Egy évvel később Győrffy professzor feltalált egy olyan technikai eljárást, amely lehetővé tette, hogy hazánkban is készüljenek kemény lencsék. □ Mik a kontaktlencse előnyei? Mikor ajánlja a használatát? • Előnye, hogy jobb látást biztosít, mert csak az egyik oldala érintkezik a levegővel nem úgy mint a szemüveglencsének, és mert hőmérsékletváltozáskor nem párásodik. Ajánlom szemüvegfóbia és a két szem nagy fénytörési különbsége esetén, illetve sportolásnál. □ Milyen fajtái vannak? • Három fajtája van: a kemény, a félkemény és a lágylencse. □ Miben különböznek egymástól a változatok? • A kemény lencse műanyagból, polymethil metacrilátból készül, maga a lencse 8-10 mm átmérőjű és a tekintési irányokat követi, nem csúszik le a szaruhártyáról. Mivel nem oxigénáteresztő, a levegő oxigénjével a könny látja el a szaruhártyát a pislogáskor. A kemény lencsét kicsit nehéz megszokni, körülbelül 3-4 hét, azonban több évig használható és kisebb a fertőzés veszélye. Karbantartásához két oldat szükséges: a tisztító és a fertőtlem- tő-zsírtalamtó oldat, amiben tároljuk a lencsét. A félkemény lencse porózusabb anyagú, az oxigént kicsit jobban átengedi. Bár könnyebb megszokni mint a kemény lencsét, ehhez is idő kell. Mindkét lencse napi viselése ajánlottan 8-10 óra. A lágy kontaktlencsék viselése kevésbé okoz idegentestérzést. Köny- nyen megszokható, mert puha, gél alapanyagú. A lágy lencsék lehetnek egy, illetve több napig levétel nélkül fenntarthatóak. Én azonban javasolnám, hogy csak akkor hordják ilyen hosszú ideig, ha nagyon muszáj. Ennek a fajtának az élettartama egy-, másfél év, utána el kell dobni, ugyanis túlhordás esetén a felpuhult állományban a szemre káros baktériumok és gombák szaporodhatnak el. A lágy lencse tisztítását a napi tisztítószer használatán kívül enzimes tisztítással oldjuk meg (egy fehéijeoldó tablettával). Ezt hetenként végezzünk 20-30 percig. □ Sokan érdeklődnek a színes lencsék iránt. Mit kell tudni róluk? • Ebben az esetben túlnyomórészt a lágylencse az alap, ez az elterjedtebb. Tulajdonképpen kozmetikai jelleggel a szem színének megváltoztatására használják, egyéni kívánságokat kielégítve. Természetesen vannak dioptriás változatban is, de ezekre két hónap a várakozási idő. Beszerezhetők barna színű szemre is kék, illetve zöld kontakt- lencsék, amelyek jól mutatnak, teljesen eltakarják a szem eredeti szí-“ nét. Tisztítását, használatát és élettartamát tekintve szinte ugyanazt mondhatnám el róla mint a lágy kontaktlencséről, minthogy arról is van szó. □ Mi az, amire még külön felhívná a figyelmet? • A lencse és a tartótok tisztítása nagyon fontos, mert különböző szembetegségeket okozhat a higiénia hiánya. Emellett szükséges az időszakos szemorvosi kont- rollvizsgálat. ÉP-slágerlisták Ha slágerlista-dömping nincs is, a helyzet normalizálódni látszik: azaz se nem sok, se nem kevés, ami érkezik. Hogy éz az áldott állapot tartós legyen, ne feledjétek: mindenki slágerlistáját várjuk! A tiédet, a barátodét, barátnődét, a haverokét, az osztályét... Lehet névvel és név nélkül, jeligével és fényképpel. A lényeg: 10-es top-listát kérünk! Címünk: Eszak-Magyarország Szerkesztősége, Éretlen Paradicsom. Miskolc, Pf.:351. „Szarvas Adriennek hívnak, 14 éves leszek augusztusban. Kedvenc időtöltésem a zenehallgatás.” - úja a szűkszavú Adrienn Szikszóról. 1. Hevesi Tamás: Szólj rám, ha hangosan énekelek (LGT!) 2. Take That: Everything Changes 3. Hip Hop Boyz:15év 4. Aerosmith: Crazy 5. Bruce Springsteen: Streets of Philadelphia 6. Mariah Carey: Without You 7. Ace of Base: Don’t Turn Around 8. Hevesi Tamás: Ezt egy életen át kell játszani 9. Dr. Alban: Look Who’s Talking 10. Real 2 Real: I Like To Move It „Dienes Zoltán vagyok, 14 éves. Parasznyán lakom. Kedvenc időtöltésem a zenehallgatás, bicajozás. Imádom a technot, a bulikat és az állatokat!” 1. Maxx: No More (I Can’t Stand It) 2.2 Unlimited: The Real Thing 3. Madonna: I’ll Remember 4. Magic Affair: Give Me All Your Love 5. Capella: You And Me 6. Aerosmith: Crazy 7. Youssou N’Dour With Neneh Cherry: 7 Seconds 8. Roxette: Crash! Boom! Bang! L 9: Mariah Carey: ' °" Anytime You Need a Friend 10. Prince ItaL Joe Feat. Marky Mark: United „Mi a szerénység ellen harcolunk, (fradisták vagyunk!)!” - írta tömör levele végére a rejtőzködő hajlamú társaság, akik a borítékon található Mi feladójelzést így „bontották” ki a levélben: MC Norbert, Ice Attila, CD Pete; Hemádnémeti, 3 utca 3 szám. 3564. Aki ez alapján nem találja meg őket, keresse úgy, hogy „a fiúk, akik a diszkót és a strCetbailt imádják”. 1. Loft: Love Is Magic 2. Magic Affair: Give Me All Your Love 3. Dr. Alban: Look Who’s Talking 4. Masterboy: I Got To Give It Up 5. The Musketeers: All For Love (Disco mix) 6. Real 2 Real: I Like To Move It 7. Capella: Move It Up 8. Dr. Alban: Home, Sweet Home 9. Doop: Doop 10. Run D.M.C.: Three Little Indians (11. Pandora: Come On And Do It) Báthory György, Szerencs. O eny- nyit árult el magáról, a többit - meglehetősen meglepő - listájából kell kiolvasnunk. 1. Metallica: The Unforgiven 2.2 Unlimited: The real Thing 3. Z.Z. Top: Antenna 4. Dr. Alban: Look Who's Talking 5. Mariah Carey: Without You 6. Metallica: Nothing Else Matters 7. Metallica: Wrenever I May Roam 8. Metallica: One 9. Doop: Doop 10. Metallica: Enter Sadman Révész Anikó és Pásztor Nikoletta 13 éves, Mádon lakik - méghozzá egy utcában. Egyéb hasonlóság: szeretik a diszkózenét és magát a diszkót is. Listájuk is közös. 1.2 Unlimited: The real Thing 2. Prince Ital. Joe Feat. Marky Mark: United 3. Maxx: No More 4. Maxx: Get-A-Way 5. Capella: You And Me 6. Ace of Base: Around The World 7. Magic Affair: Give Me All Your Love 8. Real 2 Real: I Like To Move It 9. Aerosmith: Crazy 10. Big Mountain: Baby, I Love You Way Kedves Nagy Marianna! Kettős listádat - ahogy kérted - egyben szándékozzuk közölni. Ez viszont csak a következő ÉP-ben lehetséges. Addig is: jó nyaralást! Akárhonnan nézzük, a szemüveg öltöztet! Fotók: Fojtán László