Észak-Magyarország, 1994. július (50. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-04 / 155. szám

1994« Július 4», Hétfő Megyei Körkép ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 5 Helyiség-kereső Miskolc (ÉM) - A mozgássérültek türelmét kérik, intézik az ügyüket. Ezt a választ adta a miskolci város­háza a mozgássérülteket képviselő egyesület nyílt levelére, amelyet la­punkhoz is eljuttattak. A Mozgássérültek és Barátaik Mis­kolc Városi Egyesülete nevében Ig- lói Gyula elnök ez év áprilisában ké­relemmel fordul a polgármesteri hi­vatalhoz: szeretnének kapni tartós használatra a várostól egy cégbíró­ság által is bejegyezhető címmel el­látott irodahelyiséget, ahol hivatali ügyeiket intézhetnék. Mozgássérül­tekről lévén szó, olyan helyiségre gondoltak, amely könnyen megkö­zelíthető, megfelel a megváltozott egészségi állapotú, fogyatékos em­berek életvitelének. Sem helyiséget, sem vailaszt ez idáig nem kaptak, mindössze egy újságcikkből jutot­tak ahhoz az információhoz, hogy a város október végén, november ele­jén dönt a helyiségekről - tekintet­tel az önkormányzati választások eredményére. Az egyesület ezt sé­relmezi, mondván: meglehetősen furcsa, hogy a politikai pártok előbb vannak elosztáskor a ramgsorban, miközben ők most az egyesületi ta­gok lakásaikban kénytelenek az ügyeket intézni, holott társadalmi munkájukkal fontos missziót telje­sítenek - úják nyílt levelükben. Lapunk kérdésére dr. Szádeczki Zoltán, a város jegyzője elmondta: az elnök megismételt kérését továb­bították a MIK Rt.-hez, mert a he­lyiségekkel a részvénytársaság gaz­dálkodik. Az ügyintézés szokásos rendje, hogy MIK Rt.-nél felmérik, hány szabad helyiség van, majd azok közül ajánlanak fel az egyesü­letnek. A jegyző szerint az a gond, hogy ha van is nem lakás céljára szolgáló helyisége a városnak, az többnyire nem a belvárosban, pedig szinte mindenki ahhoz ragaszko­dik. Ha sikerült megegyezni, hol lesz az új iroda, a város tisztségvise­lői (polgármester, alpolgármeste­rek, jegyző) döntenek arról, milyen kedvezményeket adhatnak a bérlő­nek. Ha ezt elfogadja az egyesület, lehet költözni. Nyilván kedvez­ményt is kérnek a mozgássérültek, mert - mint ő is tudja - társadalmi munkában, térítés nélkül képvise­lik sorstársaik ügyét. Kik nyertek? Miskolc (ÉM) - Pénteken délután a Világjáró Utazási.Irodánál sorsol­tuk idegenforgalmi rejtvénypályá­zatunkat. A helyes megfejtés ez volt: Bogács. Egyenként 1000, 1500 és 2500 Ft értékű utazást nyertek fenti sorrendben az iroda útjaira: Posztuha Jánosné, Séra László és Tarcsi Lajos (mindhárman miskol­ciak). Idéző című irodalmi rejtvény­pályázatunkat a Gábriel Taxi és a Kispipa Halászcsárda szponzorálta. Pénteken délután a Kispipa Ha­lászcsárdában sorsoltunk. A helyes megfejtések ezek voltak: Gyóni Géza versének folytatása: „rúdja mutatja a hazai tájat”, a Ju­hász Gyula versé pedig: „Ott az ál­dás csűröd közepében”. A helyes megfejtést beküldők közül egyen­ként egy-egy darab 1000 Ft értékű Gábriel Taxi utazási jegyet nyertek: Venczel Istvánná, Boncsér Zoltán és Séra Lászlóné (mindhárman mis­kolciak). A Kispipa Halászcsárdába érvényes kétszemélyes, összesen 2000 Ft értékű vacsorajegyet nyert: Soltész Péter (Abaújszántó). Új csónakkikötő a Hámori-tavon Miskolc (ÉM - K.L.) - Lillafüred­nek más nevezetessége mellett nyá­ron egyik vonzereje a csónakázásra is alkalmas Hámori-tó. A csónakáz- tatási engedélyt most a Lillafüredi Alap vette át, s a régi csónakkikötő helyett újat létesítenek. Áthelyezik az ide vezető lépcsősort is. A kikötőt ugyanis eddig igen veszélyes rész­ről, a nagy forgalmú közútról lehe­tett megközelíteni. Ezt most a tó­parti sétány kezdeténél lévő aján­dékbolthoz helyezik át. Itt épül meg az új lejáró-lépcsősor. A lillafüredi kiránduló- és üdülő­hely vendégforgalmának fokozásá­ra a tónak is nagyobb szerepet szán­nak. Ezt szolgálja az a rendezvény, amelyre a tervek szerint augusztus 20-án kerül sor, nagyszabású ka­jakversennyel, csónakfelvonulással és sok-sok szórakoztató prog­rammal. Jó hír, hogy a kánikula ellenére sem apad a Hámori-tó vízszintje, hanem túlfolyása is van. Ezt tudtuk meg Piukovics Józseftől, a Garadna-völ- gyi Vízi Társulat igazgatójától. Új helyen köthet majd ki a csónak Fotó: Laczó József Borsodiak, kulcsszerepben Felértékelődött a parlamentben a bizottsági munka Budapest (ISB - D.Á.) - A három északkeleti megye közül Borsod-Aba- új-Zemplén jutott kulcsszerephez a tör­vényhozás bizottságaiban. A bizottsági munka e ciklusbeli fel­értékelődéséről már sok szó esett. Valóban, a parlament 17 bizottsá­gából a legfontosabb hatban az el­lenzéki képviselők aránya megha­ladja az egyharmadot. (Az alkot­mányügyi bizottságban például 17 kormánypárti mellett 10 ellenzéki kapott helyet. (A környezetvédelmi bizottságban viszont már 14:5 ez az arány, ami a plenáris ülés számará­nyait tükrözi.) Ez az egyharmad annyit jelent, hogy a bizottsági előterjesztést ennyi százaléknak kell támogatni ahhoz, hogy a téma a plenáris ülés elé kerüljön. Ebben a hat bizottságban (alkot­mányügyi, külügyi, önkormányzati, költségvetési, gazdasági és mező- gazdasági) tehát az egységes (és az ülésről nem hiányzó) ellenzék a ple­náris ülés elé vihet olyan előterjesz­tést, amit esetleg a kormányzó pár­tok elvetnek. Természetesen, egy ilyen ellenzéki javaslatnak nem lesz esélye arra, hogy a plenáris ülés elfogadja, de annyi azért legalább történik, hogy a nyilvánosság előtt kell foglalkozni a témával. Éppen ezért nyilván különösen iz­galmas most, hogy térségünk képvi­selői közül ki, melyik bizottságban kapott helyet. Feltűnő, hogy a három északkeleti megyéből Borsod-Abaúj-Zemplén jutott kulcsszerephez. Miközben Hajdú-Biharból és Szabolcs-Szat- már-Beregből egyetlen képviselő sem lesz tisztségviselő valamelyik bizottságban, Bórsod-Abaúj-Zemp- lén G. Nagyné Maczó Ágnes (FKgP) személyében parlamenti alelnököt, Nagy Sándor (MSZP) révén a szám­vevőszéki bizottság elnökét, Soós Győző (MSZP) révén a költségvetési bizottság, Wachsler Tamás (Fidesz) személyében a honvédelmi bizott­ság és Isépy Tamás (KDNP) révén a mentelmi bizottság alelnökét is ad­ja. Bár főleg az MSZP-frakció még nem töltött be minden bizottsági he­lyet valamennyi parlamenti bizott­ságban, így is érdemes közzé tenni a megyéből valamelyik bizottságba tagként bekerült borsod-abaúj- zempléni képviselők névsorát. Az alkotmányügyiben Koscsó Lajos (MSZP), a külügyiben Fedor Vilmos (MSZP), a költségvetésiben Matyi László (SZDSZ), a gazdaságiban Tompa Sándor (MSZP), Hatvani Zoltán (SZDSZ) és Bogár László (MDF), a mezőgazdaságiban Rusz- nák Miklós (KDNP), a szociálisban Koleszár Lajos (MSZP), a kulturá­lisban Korinthus Katalin (MSZP), az emberi jogiban Tóth Pál (MSZP), az európai integrációs ügyekkel fog­lalkozóban Kovács Tibor (MSZP), a foglalkoztatásiban Benedek Mihály és Vargáné Kerékgyártó fldikó (MSZP) tevékenykedik majd. * Egyelőre nincs borsod-abaúj-zemp- léni képviselő az önkormányzati, a környezetvédelmi, az oktatási és a nemzetbiztonsági bizottságban. Nem mindenhol kapós a lakás Encs, Sárospatak, Kazincbarcika (EM) - Nem mindenhol halad gyorsan az önkormányzati tulajdonú bérlakások értékesítése. Ez derül ki munkatársunk összeállításából. A megye településein arról érdek­lődtünk: hol tartanak a tulajdonuk­ban lévő lakások elidegenítésével? A sárospataki önkormányzat egy sátoraljaújhelyi kft.-t bízott meg a lakások elidegenítésével, az ezzel kapcsolatos tennivalókkal - tájé­koztattak bennünket a Bodrog-par- ti városban. Hozzátették: lassan ad­ják postára a kérelmeket, igénylése­ket. Eddig mindössze 30-40-et re­gisztráltak. Ennek egyebek között az lehet az oka, hogy műemlék, il­letve műemlék-jellegű épület nem eladó. Ilyen pedig sok van Sárospa­takon... így is azonban mintegy féle­zer lakás vár eladásra, s úgy gon­dolják, hogy a bérlők többsége ezt meg is vásárolja. A fele bizonyosan, hiszen a lakbérek is nőnek, és ez a bérlők egy részét a tulajdonszerzés­re ösztönzi. Az igénylések beadásá­nak határideje áthúzódik a jövő ta­vaszra. Addig mindenkinek van ide­je a töprengésre, számolgatásra. Kazincbarcikán azonban már vala­mivel előbbre tart ez az ügy. Itt az önkormányzat három-négy éve sa­ját kft.-t alapított a lakáseladások bonyolítására. A Real Porta Kft. ed­dig mintegy 5 ezer önkormányzati tulajdonban lévő lakást értékesí­tett. Miután az önkormányzat meg­alkotta a lakáselidegenítéssel kap­csolatos helyi rendeletét, új alapo­kon indult, illetve indul az eladás.- Még legalább 2 ezer lakást szeret­ne eladni a város - hallottuk a Real Porta Kft.-nél. - Jó esetben azonban ebből 1000-1200-nak a megvásárlá­sával számolunk. Megszűnt a régi rendelkezésnek az a kitétele, ame­lyik szerint a lakók legalább felének vevőként kellett jelentkeznie. Most már akkor is meg kell hirdetnünk az eladást, hacsak néhány, vagy akár egy vevő kéri azt. Encsen is rendelkezett az önkor­mányzat az önkormányzati tulajdo­nú lakások elidegenítésének az új lakástörvény előírásain alapuló sza­bályairól.- Áz új rendelkezések július 1-től érvényesek, de még nagyon kezdeti stádiumban van minden - hallot­tuk. — Néhány kérelem már beérke­zett, de konkrét eladás még nem történt. Az eladásra kijelölt lakások száma sem túl sok, majd kora ősszel indul be igazán ez a folyamat. MEGYÉNKBŐL Véradónaptár Megyénkben július 4-től július 8- ig az alábbi cégek, lakóterületek biztosítják a betegellátáshoz szükséges vérmennyiséget: Hétfőn: Magyar Honvédség Mezö- csáti Alakulata Kedden: Észak-magyarországi Vegyi Művek: INTERMED Kft., Sagrochem Kft., Porán Kft., Sajó- bábony; APEH Borsod Megyei Igazgatósága, Miskolc; Sátoralja­újhelyi Határőrség; Mozaik Kft., Ózd; Borsodchem Rt., Kazincbar­cika Szerdán: MIBET Kft., Miskolc; Miskolci Centrum Aruház Rt.; CHINOIN Csanyikvölgyi Injekció Üzem; Szent Ferenc Kórház Csütörtökön: Hejőbába Szociális Otthon; ÁB Aegon, Miskolc; Sá­toraljaújhelyi Büntetésvégrehaj­tási Intézet Pénteken: Csavar- és Húzottáru Rt., Miskolc; Miskolci Likőrgyár; DNM Kft. Energetikai Részleg Vízellátó Üzem, Miskolc; DNM MEGASZER Kft., Miskolc. Forgalomkorlátozások Miskolc (ÉM) - A Miskolci Közú­ti Igazgatóság területén július 4- tól július 10-ig az alábbi forgalom- korlátozások lesznek érvényben: A 26-os úton, Vadna és Dubicsány között külszmi bányaművelés mi­att előzési tilalom és 40 km/órás sebességkorlátozás. Az Eger- lövó-Tiszavalk útszakaszon hat tonnás tengelysúly-korlátozás. Oszlár és Tiszapalkonya községek között egyenetlen úttest miatt 60 km/óra a legnagyobb megenge­dett sebesség. A Miskole-Kistokaj úton közműépítés miatt félpályás útlezárásra számíthatunk. Negyven kilométer per órás se­bességkorlátozás van érvényben Lillafüred és Ómassa, Eger és Hollóstető, Tárcái és Tokaj, Sáros­patak és Kenézlő, Kazincbarcika és Múcsony, valamint Ózd és Szil­vásvárad között. Készülnek a választásra Miskolc (ÉM) - A parlamenti vá­lasztás eredményét értékelte leg­utóbbi ülésén a Magyar Szocialis­ta Párt miskolci választmánya. A testület az ősszel esedékes hely- hatósági választásokról is tár­gyalt. Augusztus végéig várják a javaslatokat a pártszervezetektől, az MSZP-hez közel álló civil szer­vezetektől arra, hogy kiket indít­sanak az egyéni választókerüle­tekben, illetve kit jelöljenek a szo­cialistáik Miskolc polgármesteré­nek. Információink szerint a vá­lasztmány ülésén a borsodi me­gyeszékhely vezetőjének tisztére való jelöléssel kapcsolatban egye­lőre nem hangzottak el nevek. Megválasztották viszont a párt miskolci irodavezetőjének Gyulai Ferencnét. Ezt a pozíciót eddig Korinthus Katalin töltötte be, de ő a város 3-as számú egyéni válasz­tókerületében parlamenti képvi­selői mandátumot szerzett Életmód tábor Edelény (ÉM) - Életmód tábor kezdődött ma Edelényben, a helyi családsegítő szolgálat szervezésé­ben. A július 8-ig tartó foglalkozá­sokba a szülők gyermekeikkel együtt kapcsolódnak be. A tábor célja, hogy megtanítsák a résztve­vőket: miként javíthatnak a köz­érzetükön. Drága fényképek... Miskolc (ÉM) - Ma délelőtt Me­zőkövesd és Kazincbarcika kör­nyékén mér a traffipax. Délután kettőtől este tízig a 37-es út men­tén, Szerencs és Sátoraljaújhely környékén futhatnak méregdrága villanásba a száguldozok.------INNEN SZÓLVA------­C sellengők Nyikes Imre Látszólag se szeri, se száma a különböző intézmények által ajánlott, a vakációzó gye­rekek hasznos időtöltését szorgalmazó nyá­ri táboroknak. Látszólag, mondom. Mert valójában a sok ajánlat is elenyésző szá m ú gyereknek jelent a nyár két hónapjában konkrét programot. Például mert ezek a tá­borok nem éppen olcsók, némelyiknél na­gyon is a pénztárcába kell nyúlnia a szü­lőknek, pláne, ha nem is egyetlen gyerekről van szó. A legtöbb diák most is ott tölti a nyarat, ahol a legtöbbször: a lakásban, a bérházudvaron, az utcán. Főként ez utóbbi hordoz magában olyan veszélyeket, amelyekre nem árt újra és új­ra figyelmeztetni. A járdán, az úttesten fo­ciznak, a jó bizonyítványért kapott kerék­párokkal, görkorcsolyákkal száguldoznak, robognak a kismotorral, tiltott helyen für- dőznek és így tovább. A közlekedésrendé­szet, az iskola évről évre figyelmezteti a gye­rekeket, a szülőket, ám mégsem múlik el nyár gyerekbalesetek, szerencsétlenségek nélkül. A szülők gondja nagy. Hiszen dolgozniuk kell, nincs mindenütt nagyszülő, aki felü­gyeljen a gyerekre. Ám, könnyebb lehetne a helyzetük, ha miként más országokban, Miskolcon - és a megye többi városában - is volnának olyan elkerített, a forgalomtól védett, jó állapotban lévő, kellően felszerelt játszóterek - emlékszem, egy időben egész mozgalmuk alakult ezek létrehozására, karbantartására ahová töprengés nélkül kiengedhetnék gyermeküket. Európa más tájain az ilyen játszóterek, védett parkok jelentős részében a városok - ingyenes gyermekfoglalkozásokat is szerveznek, ép­pen azokra gondolva, akiknek nincs pén­zük a táborokra, s arra sincs módjuk, hogy a szüleikkel vakációzzanak. Tudom persze, hogy a magyar városoknak így is tenger a gondja. De aligha tartanák a polgárok pénzpocsékolásnak, ha a szená ­torok a csellengő gyerekek programjaira is áldoznának. ÉM-portré >H; 1 f*r • nitaMW mm * ,, teás H .. , ü, ■ iflp 1 » :: T*r!fc fgjihrW. * Jl i ,1, ■ m ||$ ««mw» 2 , *■ ' iüi&f : Fotó; Farkas Maya Soós Zoltánná Sajóbábony (ÉM - MSZ) - Miskolcon szüle­tett, de gyermekkorától Sajóbábonyban él. Mint sok bábonyinak, neki is az Észak-Ma­gyarországi Vegyiművek adott kenyeret, meg­élhetést 22 éven keresztül. Volt munkaver­seny-, majd tervelőadó, legutóbb elemző. Na­gyon szereti az embereket, amolyan mindig mozgó típus. Mint ismert, az ÉMV sok kis kft.- re szakadt, ennek egyikében, a Sagrochem- ben tudta meg: nincs tovább, ha a csődeljárás befejeződik, társaihoz hasonlóan munka nél­kül marad.- Erre többféle választ is adhat az ember. Pél­dáid azt, hogy elmegy munkanélküli segélyre, az a legkönnyebb. Más a helyzet, ha van két olyan nagy gyermeke, mint az én két fiam, akiknek a sorsáért, a jövőjéért felelősséget ér­zek. Ilyenkor nincs mese, fel kell venni a kesz­tyűt. - A fiatalasszony bevallja, nemcsak a gyerekek oktatása, jövője miatt kellett átgon­dolnia, hogyan tovább. Nemrég vették meg a lakást, bevezettették a gázt, a telefont - min­dez akkora anyagi teher, aminek viselésére kevés lenne a segély. Keresett, kutatott és ta­lált magának új munkát.- Hatvanban van a Területfejlesztési Infor­mációs Rendszer központja, amelynek eddig nem volt Borsod megyei képviselője. Megbe­széltem velük, hogy én válladom ezt, és a me­gyei hálózat megszervezését. A rövidítve csak TIR-ként említett hálózat 1992-től szervező­dik, munkájának lényege, hogy összehoz vál­lalkozókat és önkormányzatokat, ehhez széles adatbázissal rendelkezik. Albánia és Lengyel- ország kivételével mindenütt vannak képvise­lőink, tehát nemzetközi szervezetről van szó. a TIR közreműködésével eddig több mint 3 mil­liárd forint értékben köttetett üzlet. i.

Next

/
Thumbnails
Contents