Észak-Magyarország, 1994. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-02 / 154. szám
r-1— ft*»-1 ! i mim—MIMww iiimiimwxriiKír nrnnn'¥mimunfnirmomniiiíiiiun 111 ÉM-interjú ______________ A termelőktől azt hallani, hogy a betakarításhoz rendelkezésre álló, mind kapacitásában, mind minőségében leromlott gép- és eszközháttér nehezíti az aratást. II. oldal. ÉM-riport________________Milyen az út? -kérdezem a Magyarországról befutó autó vezetőjétől -Gyalogosan, vagy» traktorral megteheti az ember, de személygépkocsit vétek itt igénybe venni., III. oldal Műhely _________ , A műterem nekem menedék is, terápia is, a legnagyobb örömök és kudarcok színhelye. Feltehetően nem tudnék erős lenni mindig, ha nem lenne hely, ahol gyenge is lehetek”. MI. oldal Mezei szorgalom Fotó: Fojtán László A hét embere Tóth Márton agrármérnök Marczin Eszter Az aratás évszázadokon keresztül a legnehezebb és egyik legfontosabb munka volt a parasztember számára. Nem véletlen, hogy a gabona fejlődésének, érésének minden egyes mozzanatát gondosan számon tartották. A hagyomány szerint Szent György napján, április 24-én szárba indul a vetés, májusban kihányja a fejét, Vid napján, június 15-én abbahagyja a növekedést, Péter-Pálkor megszakad a töve és ettől kezdve már csak érik, lehet kezdeni az aratást. Ez a szabály természetesen ma is érvényes és most, Péter-Pál hetében - a megyében elsőként - a szentistvá- ni határban elkezdődött az „élet” betakarítása. A feszített tempójú, szinte valamennyi dolgos kezet megmozgató munkát Tóth Márton agrármérnök, kerületigazgató irányítja. • Harminckét aratást értem meg itt a szentistváni szövetkezetben, de nyugodtan mondhatom, nem volt közöttük két egyforma - kezdi a beszélgetést Tóth Márton. Ha sorra veszem, akad jónéhány emlékezetes: például a 60-as évekbebek, amikor a gépesítettség csak töredéke volt a jelenleginek és 14-16 órákat dolgoztunk - tényleg látástól, vakulásig. A csúcs azonban mégis az 1970-es aratás. Borzasztóan rossz idő járt akkor a mezőgazdaságra. Itt Szentistvánon és környékén 1120 milliméter csapadék hullott le, úgyhogy szeptember 20- án végeztünk a gabona körüli teendőkkel. Olyannyira megsínylette a szövetkezet ezt a szúk esztendőt, hogy veszteségesek lettünk; ami sem addig sem azóta - egészen a mai napig - nem fordult elő. □ Tegyük hozzá, hogy valamennyi emlék, élmény ehhez a faluhoz köti. Itt született, innen indult a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, és ide tért vissza a diploma megszerzése után. Soha nem akart változtatni, másutt élni? • Meg sem fordult a fejemben. Pedig akadt jó néhány kecsegtető állásajánlat, de mindet visszautasítottam. Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű; ez a vidék nevelt fel, ide köt minden. Nekem ez az igazi életterem, az otthonom. Ismerek mindenkit és engem is ismer mindenki. □ Ha bepillantunk az önéletrajzába, elsőként az tűnik fel, hogy végigjárta a szakmai „szamárlétra” valamennyi fokozatát; volt áruátadó, brigádvezető, ag- ronómus termelési elnökhelyettes és még sorolhatnánk... • Aki szereti választott hivatását, annak úgy érzem, ez a fokozatosság természetes. Engem gyermek koromtól kezdve a föld szeretetére neveltek a szüleim, egészen pontosan nem is neveltek, sokkal inkább példát adtak abból, mit jelent becsületesen, kétkezi munkából élni. Ez volt az első iskola. Aztán jöttek a már említett beosztások, mindegyik adott valami pluszt amit érdemes volt elraktározni, hogy aztán kellő időben „kéznél” legyen. Csak a saját tapasztalatai alapján ismerheti meg az ember az adott tevékenység minden fázisát. □ Visszatérve az aratásra; idén milyen termésre számítanak? • Jók a kilátásaink, persze ez a meleg, aszályos idő sokat ronthat az esélyeinken. Ilyenkor általában azt kívánják a szakemberek, ne legyen eső, hogy haladhasson a munka. Most az lesz a nagy baj, ha nem hullik csapadék. Az előzetes kalkulációk alapján 1400 vagon terményt takaríthatunk be a 3240 hektárnyi vetésterületről. Július elsején, a hivatalos kezdéskor 14 kombájnunk vonult fel a Gyeprejárónál, vagyis az A-ll- es táblánál. Jövő héten még 14 csatlakozik hozzájuk. Lesznek vendégaratóink Borsodszirák- ról, Szil-máról és Hajdúnánásról. Ez utóbbiak béraratók, az első két csapatnak pedig — immár hagyományosan - „visszasegítjük” a kombájnolást. Naponta akár 200 vagon is beérkezhet a tárolókba, a feldolgozásnak éjjel, nappal mennie kell. Mindenki aki mozdítható, az elkövetkezendő napokban, hetekben erre a munkára lesz ráállítva. Szerencsére eladási gondjaink nincsenek, ami nagy előny manapság. □ Technikai fejlődés ide, gépesítettség oda, e szerint az aratás még mindig a legfontosabb mezőgazdasági munka? • Én úgy mondanám, a legfeszí- tettebb. Kukoricát lehet aratni két hónapon keresztül, az őszi kalászosok vetése is eltarthat október elsejétől egészen 31-ig, de a kalászosok betakarításával nem lehet várni. Itt reggeltől estig minden percet ki kell használni. Ha meghibásodik valamelyik kombájn a szerelőknek azonnal ott kell lenniük, nem hivatkozhatunk alkatrész- hiányra, mindenről az előkészítés során kell gondoskodni. Szerencsére összeszokott gárdával dolgozunk együtt, vannak kollegáim akikkel már huszonöt éve núnden nyáron ez a közös „programunk”. Tiszta hang Bujdos Attila Már régóta akartam kérdezni: most akkor vége van a médiaháborúnak? Mintha kevésbé lenne fontos ma, ami akár csak néhány hete is majdnem végletesen megosztotta a társadalmat. Ezt magamon is észrevettem. Molyoltam este, a tévében a híradó ment, a hangját lecsavartam. Hallgattam közben a Pink Floydot, A Pillow of Wind”, a szél párnáján, ha jól fordítom, vagy valami hasonló. Jó kis zene, az ember ilyenkor szokott elvágyódni, nem akar többé a fülledt lakótelepi lakásban lenni soha, megfogadja, hogy tanyára költözik, nyitott dzsippen vágtat a mezőkön, a haját borzolja a szél, őzek ugranak szét előtte, a levegő meg tele lesz a vaddohány erős illatával. A képernyőn közben két ismerős arc tűnt fel, nem voltak sem riadtak, sem önteltek, sem magabiztosak, nem voltak semmilyenek, csak néztek. Egy Csúcs-arc meg egy Nah- lik, én meg nem voltam kíváncsi rá, hogy most elcsapják- e a két férfit, vagy sem, törvényt ülnek-e felettük, vagy sem, nem szántam őket és nem keltettek bennem indulatokat. És ez meglepett. Aztán arra jutottam, nem a meleg teszi. Itt van például a leköszönő miniszterelnök, aki olyasmit talált mondani, hogy ha magyar ember magyar tollal magyar újságot akar írni, ahhoz meg kell teremteni a körülményeket. így persze ez nagyon is megmosolyogtató: nem véletlenül veszítette el az MDF a választást, még az sem tudják, hogy m ár a szamizdatot sem tollal írták, a mai lapok többsége pedig direkt számítógéppel készül. Másrészt kár lenne he- herészni, mert nagyon is fontos dologról van szó. A legfontosabb tömegközlő eszközökkel - közelebbről a televízió hírműsoraival-éppen az volt a baj, hogy nem voltak objektívek, csak a kormánypárti retorikára figyeltek, az ellenzéket meg kerülték, mint a pestisest, az agyonhall- gatással hoztak is jó néhány szavazatot az akkor még mellőzött szocialistáknak. Kérdés, hogy sikerül-e az új hatalomnak megteremteni az objektív tömegtájékoztatás feltételeit. A tévések egy-az MSZP-vel és az SZDSZ-szel amúgy szimpatizáló - része például szkeptikus: a televízió ma már olyan állapotban van, hogy nem lehet újjáépíteni, el kellene felejteni, úgy ahogy van. Újat kellene gründolni. Mondjuk legyünk optimisták: pártatlan lesz a hírközlés, hozzásegíti a polgárokat, hogy ellenőrizhessék a hatalmat és megismerhessék az ellenzék érveit is. Kétkedjünk is ugyanakkor. A most kormányra kerülő erőkkel szemben a nyomtatott sajtó egy része - fogalmazzunk így - megértő. De olvashatunk-e majd olyan lapokat is, amelyek az ellenzék szemszögéből próbálják magyarázni, amit a következő négy évben átélünk? Nem azt akarom mondani ezzel, hogy nekem személy szerint hiányozna a Pesti Hírlap és az Új Magyarország, de a nyilvánosságból hiányozhat, amit képviselnek. És itt van az igazi probléma. Beszélik; a világban máshol is úgy tagozódik a sajtó, hogy mindenütt vannak a jelentősebb politikai erőkhöz közel álló orgánumok. Csak nem az állam pénzeli őket - már ahol egyáltalán támogatásra szorulnak -, hanem az adott politika i erőt támogató tőkések. Ritka, hogy egy konzervatív pénzember holnaptól a szociáldemokrata sajtóban akarna befektetni, éppen hogy bizonyos értékek stabil képviselete miatt fizet konzervatív újságoknak. Mármost tény, hogy a Pesti Hírlap és a „tiszta hang” meglehetős veszteségek mellett, de eddig megjelent. Hogy most nem tüsténkedik mögöttük a tőke, elgondolkodtató. Többféle következtetésre juthatnánk az okokat firtatva. Például arra, hogy ezek a lapok nem valós, a társadalomban jelen lévő,jól körülhatárolható értékeket képviselő csoportok nevében szólaltak meg eddig. Ha ugyanis lennének ilyen csoportok és fontosnak tartanák úgy általában a tiszta hangot, összedobnák a pénzt, csak hogy ezt hallgathassák. És nagyon jó volna, ha ezt tennék, mert azzal azt is bizonyítanák, hogy valóban megindult a magyar polgárosodás, vannak az elveikhez hű és azok szerint cselekvő emberek. Ha viszont nincsenek ilyen csoportok, mondhatnánk akár azt is: az említett lapok megjelentetéséhez mostanáig a politikai akarat teremtette elő a pénzt. És voltak, akik fizettek, de ma már nem akarnak a pénztárcájukba nyúlni. Vajon miért nem ? Azért, mert már nem kötelező? Vagy, mert elegük lett - bármiféle - politikai akarat kiszolgálásából? Vagy fizetnének, de más: az új hatalom kegyeit keresik? Vajon elfogadja-e őket kliensének a mostani vezetés, vagy ajtót mutat a régi fiúknak, az új fiúknak, vagy tudja a szösz, hogy kiknek? Olyan rendszer épül-e, ahol nem csak hiheti az ember, hogy megkapja a lehetőséget a feltörekvéshez, de valóban meg is kapja? Olyan-e, amelyikben saját kezébe veheti a sorsát, s amelyikben ha eltol valamit, csak magát okolhatja, nem kell már hibáztatnia a körülményeket, azaljajellemtelen politikusokat és egyebeket? , Ki a túrót fog érdekelni akkor a médiaháború?
