Észak-Magyarország, 1994. július (50. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-16 / 166. szám

ÉM-SwEerjú __________________ „ Ahol élünk, a katasztrófának két fajtája fenyeget különösen. Az egyik a vegyiparral hozható összefüggésbe, a másik az árvízzel Az utóbbi most nem fenyeget, de az előbbi igen. II. oldal ÉM-riporft____________________ N agy volt az öröm hét évvel ezelőtt, amikor felavatták az egészségügyi főiskolát Miskolcon. Azóta 112 gyógytornász és 130 védőnő kapott diplomát. III. oldal Műhely ,„A graßka sokkal intimebb és nagyabb szellemi azonosulást kíván a nézőtől, mint egy színes kép. Azt is mondhatnám, hogy grafikával nem tudnak lakást díszíteni” VII. oldal A hét embere Soltész Rudolf a miskolci Városi Televízió igazgatója M. Szabó Zsuzsa Azon ritka helyzetben vagyunk, amire joggal mondják: akaszt­ják a honért. Mert azon kívül, nogy vérbeli menedzser, újságí­róként kezdte, részben ma is an­nak vallja magát. A furcsa szitu­ációt egyébként jól bírja, sőt, szemmel láthatóan élvezi Soltész Rudolf (36), a miskolci Városi Te­levízió igazgatója. Egy ilyen portré nemcsak alkalom a bemu­tatkozásra, hanem arra is, hogy éreztesse az olvasóval, milyen nagy dolog, hogy idáig jutottak. A jövő héttől ugyanis sugárzott adással jelentkezik a VTV. Mint mondja, alap végzettségét a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem főiskolai karán szerez­te, egy fél évig dolgozott a szak­mában mint beruházó, majd jött a nagy szerelem, a sajtó. El­végezte a Bálint György Újságíró Iskola belpolitikai sza­kát, tavaly pedig a Külkereske­delmi Főiskola marketingkom­munikáció szakán szerzett dip­lomát. Ez a három „ke­ményfedelű” már elég a közal­kalmazottak F-kategóriájához. Volt napilapos újságíró, sajtófő­nök, részvénytársasági igazga­tó, írt könyvet, ma is szerkeszt egy tudományos havilapot, a Gép címűt. Katonaként a Nép­hadsereg című lap újságírója- ' ként számos hadgyakorlatról tudósított, átment a Duna alján harckocsival, részt vett a moszkvai VIT-en. Mint atléta a megyei ifjúsági válogatott tagja volt, harmadik az országos ranglistán. „Ma már csak a te­nisz és hetente kétszer a szau­na.” Cigi egy szál se, néha 1-2 sört megiszik. Játszott zongo­rán, orgonán, F-tubán - mint mondja, mindenbe belefogott, kivéve a harangöntést. Igazi színes, dinamikus egyéniség, „nyüzsgő alkat”. Azt vallja, menedzsernek nem születik senki, hanem azzá vá­lik sok-sok tanulás (itt nem el­sősorban az iskolára gondol!) és tapasztalat szerzés révén. A menedzserség rendkívül széles ismeretségi kört, tudást, tájéko­zottságot kíván, azt, hogy min­den helyzetre azonnal tudja az optimális választ a cég érdeké­ben. „Érzék, de valamivel több is.” írásai ellenére ugyanis első­sorban üzletembernek, média­menedzsernek taríja magát. Mint az IC(P) Rt. sajtófőnöke, annak idején szoros, vállalkozói jellegű kapcsolatokat épített ki a médiumok képviselőivel, meg­tanulta a szakmát. Vonzotta a feladat, hogy az országnak egy ilyen nagy városában, mint Miskolc, „fél” támogatással mű­ködhet egy városi televízió. Ez nagyjából sikerült is: a féléves mérleg szerint a tulajdonos, a város a költségek 52 száza­lékát adta, a többit ők, a tévé­sek „termelték” ki. A miskolci Városi Televízió élé­re három évvel ezelőtt került. A szintén új főszerkesztővel már akkor elhatározták, hogy ott­hagyják az akkori stúdiót, az avasi „lyukat”, és csinálnak egy kisebb jellegű regionális tévét, amely Miskolcot és nagyjából az agglomerációját (30 települést) ellátja naponta friss képes hí­rekkel, adásokkal. Egy fél évük ráment, amíg megkapták a mostani, Dózsa György utcai székházat. A kollégákkal a két kezük munkájával maguk hoz­ták rendbe az épületet ügy, hogy cserébe szinte semmit nem kaptak. Sikerült össze­fogni a társaságot, elfogadtatni, hogy ezentúl egy egészen más tévét csinálnak, amelynek mi­nősége közelít a műholdasok­hoz, amire a helyi polgár szíve­sen átkapcsol.- A három év alatt működtetés­re és fejlesztésre majdnem 25 millió forintot költöttünk. Saj­nos, a televíziózás nagyon költ­séges, drágák a műszerek, be­rendezések. Közben alkalmassá tettük magunkat az élő adások­ra, ez év elejétől rendszeresen egyik helyszíne vagyunk a TV2 Szieszta című magazin műsorá­nak. A stúdiónk, amit mi alakí­tottunk ki, az egyik legjobb az országban. Most szeretnénk a földszinten egy nagyobbat, ahová nézők is beférnek, já­tékokra is mód nyílik. A jövő héten kezdik a sugárzott adást. Az avasi toronynál van az adójuk, a sugárzó a torony tetején, az ott látható négy fe­hér félgömb őket jelzi. „Szé­dületes volt, amit az alpinisták csináltak, hatvan méter magas­ban szereltek.” Tavasszal kap­tak frekvencia-engedélyt és na­gyon kedvező sugárzási időpon­tot. A vasárnap reggel helyett ezentúl hétfőnként este 7-kor magazint adnak, a többi napon 18.40-kor jelentkeznek hírmű­sorral. Megegyeztek a nagykö­zösségi (ezer lakás felett) anten­narendszerekkel, hogy ők is csatornát adnak a városi tévé­nek. Egyébként az UHF 55-ös csatornán fogható az adásuk, ha valaki fontosnak tartja, erre külön antennát is vehet. Ugyanez a tanácsa a környék­beli községek antennarendsze­reinek is. Műsoraikban nem­csak a miskolci polgárokat érin­tő információk lesznek, hanem másokat is érdeklő hírek, fil­mek, reklámok...- Bízom benne, hogy több lesz a reklámbevételünk is, így még kevésbé mondják ránk, hogy eltart minket a város. Fel­tétlenül nagy sikernek érzem, hogy idáig jutottunk. Hatalmas munka volt, izgalmas feladat mindezt megszervezni, ösz- szehangolni. A kollégáim egész nyáron szereltek, mindenki tette a dolgát. De az is igaz, még mindig sok segítség kell a tulajdonostól, a várostól. Főként anyagi, amire kicsi a remény. Ha ez a pénz nem lesz, küszködni fogunk. Most végre elértük, amit akartunk és nincs mese, azt működtet­ni is kell. Jupiter-bomba Brackó István Nem akarok a kölcsönvett a csillagászati ismeretek fej­tegetésébe bocsátkozni, s riogatni sem szeretném a lan­gyos éjszakán eget kémlelő, csillagot választó szerelme­seket... Július 16-án, szombaton este egy 21 darabból ál­ló üstökös raj bombázza meg a Naprendszer legnagyobb bolygóját. A lakatlan, hidrogén és hélium „légkörű” óri­ás vagy száz éve fogta be a csóvás farkú meteorrajt, s az ölelő gravitáció miatt az összeütközés elkerülhetetlen. He­lyi műszerek nem mutathatják ki a detonációt, de a föl­di, vagy a Földről az űrbe küldött szeizmográfok aligha­nem jelzik majd az égi katasztrófát. Tanulságos, izgal­mas élményben lehet részük a „kék bolygó”értelem mel és felszereltséggel bíró asztrológusainak és asztronómusa- inak. Ám e „földiekkel játszó égi tünemény” kapcsán ta­lán nem haszontalan fölemlegetni néhány praktikus tud­nivalót és tanulságot. Az ember nem tud kibújni a bőréből, s mindent a saját mércéjével mér. A Jupitert Hirosimáh oz képest ötvenm il- liószoros pusztítás-dózis éri. Ez az ütközet olyan méretű, olyan mennyiségű energiá t szabadít föl, mintha egyszer­re vetnék be az összes földi nukleáris fegyvert. Ha a Ju­piter támadói a Földön vendégeskednének, akkor - a szakértő szerint- bolygónkon nagy valószínűséggel meg­szűnne a civilizáció, s kipusztulna az élet. Tetszenek már pedzegetni az összefüggést, s megérteni, elfogadni a pa­cifizmus fehér bélyegét is vállaló jegyzetíró aggodalma­it? Hogy mi is meg tudnánk csinálni azt a kunsztot - bu­taságból, öngyilkossággal felérő indulatból, a technika adta borzalmas lehetőségek jóvoltából”, kisstílű gigan­tomániából -, ami odafent történik? Hát nem hátborzon­gató hallgatni az óra ketyegését, amelyről nem tudjuk, hogy az idő múlását jelző kronométernek, vagy a bomba kioldószerkezetének tik-takja? Áldott és átkos XX. szá­zad! Megajándékoztál bennünket a televízióval, a gép­kocsival, a távfűtéses lakással, a mágneses fizetési kár­tyával, a rafinált óvszerrel és fogamzásgátlóval, a lufi­vá fújható rágógumival, a test titkait kutató komputer­tomográffal, a bolygóközi űrutazás rakétatechnikájával, az elnyűhetetlen műanyaggal, a Bíró József nevéhez fű­ződő golyóstollat, a hibernáció halált túlélő reményével, a játékot és a keserves munkát segítő számítógéppel... De meggyötörtél bennünket a hetvenmillió áldozatot köve­telő két világáborúval, felszerelted az amúgy is önpusz­tító hajlamú embert az önpusztítás teljes arzenáljával, rázúdítottad a fasiszta és a kommunista diktatúrá t, sa­nyargatod droggal és AIDS-betegséggel, a te találmá­nyod a városképet csúfító és családi-baráti kapcsolato­kat lerontó panel, felnyitottad az emberiség története leg­nagyobb népvándorlásának zsilipjét, a fogyasztói társa­dalom hulladékai végveszélybe sodorták az életet és létet jelentő környezetet, atomháborúval riogatsz és a nukle­áris erőművek időzített pokolgépei a kiszámíthatatlan robbanás lehetőségével fenyegetnek... Csernobil szarko­fágjából még húszezer éven át lövell a gyilkos sugár, hi­ába a betonköpeny, a költöztetés, az Ukrajnának felaján­lott sok millió dollár. Az Öböl-háború idején az iraki el­nök az atom-zsarolás fegyverét is bevetette, a nemrég zaj­lott nápolyi csúcson ,a koreai plutónium-keringő dalla- márajárták a (halál) táncot a legfejlettebb országok kép­viselői. Hogy messzire szárnyalt a képzelet, vagy inkább a Föld­höz ragadt egy távoli, természeti jelenség kapcsán? Meg­lehet. A dolgok azonban összefüggenek, mert egyszerre kitágult és összeszűkült a világ. A gyors és nagy változá­sok korátéljük, s olyan napok vannak mögöttünk és előt­tünk, amelyek megrengették a földet. Már nem a század- és ezredfordulón szokásosan feltűnő messiások próféciá­ját féljük. (A kijevi Mária, a női Krisztus - a rendőrségi jelentés szerint - százezreket zaklatott föl, s kergetett az utcára. Ez tavaly volt. De a XVI. században élt francia Nostradamus a kilencvenes évek végére járványt, hábo­rút, katasztrófát ígért.) Napi tapasztalásunk, közérze­tünk és biztonságunk romlása mételyezi a lelket, s figyel­meztet. De nem arra, hogy kapjunk ásóra és lapátra, s építsünk bombabiztos óvóhelyeket! Már nem tudunk el­bújni, a kollektív veszélyt csak az egyetemes felelősség tudja elhárítani. S egyre nehezebb lesz lefogni a gonosz kezét. Nagyon sok kéz kell hozzá. JA Jupiternek meg sem kottyan ez a szombati robbanó A rómaiak főistenéről elnevezett bolygó térfogata 130 szór, tömege 320-szor haladja meg a mi égitestünkét. 1 különben is... Messze van. Messze? Kívánom, reméler megmarad annak, ami: csillagászati esemény, feljeg zésre méltó égi jelenség és nem több. Nem válik föl rémálommá, s a túlélő idő igazolja majd, hogy ez < aggódó jegyzet felesleges volt... Hol vár állott... Fotó: Dobos Klára

Next

/
Thumbnails
Contents