Észak-Magyarország, 1994. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-14 / 164. szám
1994» Iúlius 14», Csütörtök Sport ÉSZAK-Magyarország 13 Ligaértekezlet Miskolc (ÉM) — A Sátoraljaújhelyhez közeli Széphalom ad otthont július 16-án, szombaton délelőtt 10 órától a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság hagyományos nyári ligaértekezletének. Az eseményen elkészítik az őszi idény sorsolását is. Mától Agárdon edzőtáboroznak Miskolc (ÉM) - Agárdon rendezik meg július 14—17-e között a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgószövetség játékvezetői bizottsága által szervezett hagyományos nyári edzőtábort. A négynapos eseményen a síposok előadásokat hallgatnak és elméleti felkészültségükről adnak számot. Meghívták a megyei sporthivatal, a labdarúgó-szövetség és az MLSZ JT vezetőit is. Holtverseny Budapest (MTI) - Befejeződött az Első Szombat elnevezésű nemzetközi sakkverseny. Az utolsó fordulóban Lukács nagymester (Miskolci Sakk SK) legyőzte Almásit, Szabolcsi nemzetközi mester (ugyancsak MSSK) pedig remizett Csőm nagymesterrel. Az élcsoport végeredménye: 1. Dao (vietnámi), Lukács, Szabolcsi 6-6 pont. Emlékműavatás London (AFP) - A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Juan Antonio Samaranch rövid látogatásra készül az angliai Much Wen- lock községbe, ahol emlékművet avatnak fel az olimpiai mozgalom tiszteletére. Samaranch nem véletlenül választotta ezt a néhány ezer lakost számláló települést, ugyanis 1850-ben itt, a helyi orvosban, dr. Brookban ötlött fel az ókori görög olimpiák újraélesztésének lehetősége. Az ő terve, és az általa megszervezett Much Wenlock-i játékok adtak „ihletet” Pierre de Coub'trtin bárónak, a modem olimpiák eletre hívójának. A Much Wenlock-i játékokat, kisebb megszakításokkal bár, de bő egy évszázadon át minden esztendőben megrendezték. Az utolsót 1977-ben tartották meg. Műholdsport Miskolc (ÉM) - SAT 1:17.30: Labdarúgó-világbajnokság, magazin. Eurosport: 8.30: Aerobic. 14.30 és 24: Tour de France, nemzetközi kerékpárverseny. 15.30: Mountain bike. 16.30: Motorsportmagazin. 22: Forma-1. 23.30: Ökölvívás. DSF: 16 és 21: Lovassportok. 18.30: Varázslatos sportok. 22: Extrém sportok. 23: Golfmagazin. Kajak-kenu Miskolc (ÉM) - A Velencei-tavon rendezték meg a kajak-kenu diákolimpia országos döntőjét, amelyen a Miskolci VSC sportolói a következő eredményeket érték el. Fiúk, K I. kölyök 500 m: 2. Babay. 1000 m: 3. Babay. MKI. kölyök 2000 m: 2. Fátyol. KI. serdülő 1000 m: 4. Szentesi. 500 m: 9. Szentesi. K I. kölyök 1000 m: 7. Szekeres. K II. kölyök 500 m: 8. Szűcs, Szekeres. Ezek az eredmények biztatóak a közelgő vidék- és országos utánpótlás bajnokság előtt. Nyilvános sorsolás Miskolc (ÉM) - A Free-sport Alapítvány (amelyet a tömeg-, az él- és a szabadidősport működési feltételei, továbbá a magyar sportolók anyagi és tárgyi eszközei biztosítására hívtak életre) matricajátékának első nyilvános sorsolására július 16-án, szombaton 11 órától kerül sor Miskolcon, a Centrum Áruház előtt. Az első díj 100 ezer forint. Rozsnyón készülnek Miskolc (ÉM) - Szlovákiába utazott a Szerencs-Balox VSE NB III- as labdarúgócsapata. A keret tagjai egy hétig Rozsnyón alapoznak, vasárnap pedig nemzetközi tornán szerepelnek. Hazaérkezésük után Szerencsen folytatják az erőgyűjtést, majd felkészülési mérkőzéseket játszanak. AGyulán szórják a salakot Adorján és Nagy elvéreztek a finálé előtti lépcsőfokon Miskolc (ÉM) - Július 16-án, szombaton 17 órai Kezdettel a gyulai pályán rangos versenyre kerül sor. A junior salakmotoros vb-döntő előtti megméretésre kerül sor. Az első nyolc helyezett vehet részt a norvégiai Elgane-ban sorra kerülő fináléban. A négy selejtező továbbjutott versenyzőit irányított sorsolással választották ki a két világ- féldöntőbe, Gyulára és a németországi Pockingba. A talpon maradt 4 magyar fiú Gyulán bizonyíthat: Rőth Gábor debreceni, a Hajdú Volán versenyzője, Kovács Zsolt nyíregyházi, a helyi Volán Dózsa versenyzője, Magosi Norbert szegedi, a Hajdú Volán versenyzője,, Bencze Zsolt miskolci, a Borsodi Építők Volán versenyzője. A nem mindennapi mezőny, startszám szerint; 1. Szergej Erosin (Oroszország), 2. Ronnie Pedersen (Dánia), 3. Rőth Gábor (Magyarország), 4. Piott Baron (Lengyelország), 5. Klaus Rasmussen (Dánia), 6. Jason Crume (Ausztrália), 7. Ben Howe (Nagy-Britannia), 8. Klind- berg Nicklas (Svédország), 9. Szergej Darkin (Oroszország), 10. Gre- zegelaw Rempala (Lengyelország), 11. Kovács Zsolt (Magyarország), 12. Antonin Sváb (Cseh Köztársaság), 13. Magosi Norbert (Magyar- ország), 14. Markus Andersson (Svédország), 15. Miroslaw Ciemi- ak (Lengyelország), 16. Jiri Stand (Cseh Köztársaság). Tartalékok: 17. Bencze Zsolt (Magyarország), 18. James Grives (Nagy-Britannia). Akik figyelemmel kísérik a sportágban történteket, azok számára nem mindennapi versenyt ígér a rajtlista. Akik csak szeretik, esetleg most ismerkednek a salakmotorversenyekkel, azoknak üzenik a házigazdák, hogy jöjjenek el, mert a versenyző fiatalok csatája nagyszerű látványt ígér. Ok mindnyájan a salakozás hagyománnyal bíró országaiból érkeznek, bizonyítani szeretnének. * Budapest (MTI) - Az egyéni salakmotoros világbajnokság elődöntőjében még a magyarok is érdekeltek voltak Adorján Zoltán, illetve Nagy Róbert révén, ám - amint a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetségtől kapott tájékoztatásból kiderül - egyikőjük sem tudta kiharcolni a továbbjutást. Az elmúlt hét végi világbajnoki elődöntő legjobbjai, 1. elődöntő, Bradford: 1. Mark Loram (brit) 14 pont, 2. Hans Nielsen (dán) 13, 3. Henrik Gustafsson (svéd) 12, 4. Josh Larsen (amerikai) 11, 5. Marvyn Cox (brit) 11, 6. Chris Louis (brit) 9, 7. Piotr Swist (lengyel) 8,8. Craig Boyce (ausztrál) 8. Ébben a mezőnyben Nagy Róbert pont nélkül zárt, 16. lett. 2. elődöntő, Prága: 1. Tornász Gollob (lengyel) 14 pont, 2. Tony Rickardsson (svéd) 12,3. Jan Stech- man (dán) 11, 4. Sam Emiolenko (amerikai) 11,5. Stefan Danö (svéd) 11, 6. Tommy Knudsen (dán) 11, 7. Jason Crump (ausztrál) 9, 8. Greg Hancock (amerikai) 8. Adorján Zoltán 5 pontot gyűjtött, s ezzel a 11. helyet szerezte meg. A világbajnoki döntőt a legjobb 16 versenyző részvételével augusztus 20-án a dániai Vojensben bonyolítják le. Magyarok nélkül játszák a tenisz vb-t Frankfurt (dpa) - Frankfurtban szerdán elkészítették a Federation Kupa sorsolását. A 32 legjobb ország részvételével július 18-24. között esedékes nem hivatalos női tenisz csapatvilágbajnokságon a magyarok nem szerepelnek,- miután nem jutottak tovább a tavasszal Ausztriában lezajlott euro-afrikai selejtezőből. A címvédő spanyol válogatott ezúttal is favorit, hiszen náluk játszik két idei Grand Slam-baj- noknő, Arantxa Sánchez-Vicario és Conchita Martinez is. Az első forduló párosítása: Spanyolország — Chile, Kuba - Argentína, Belgium - Svédország, Kína - Japán, Németország - Kolumbia, Finnország — Szlovákia, Dél-afrikai Köztársaság - Paraguay, Fehéroroszország - Hollandia, Bulgária - Horvátország, Tajvan - Indonézia, Olaszország - Dánia, Koreai Köztársaság - Franciaország, Ausztria - Lengyel- ország, Litvánia - Ausztrália, Kanada - Svájc, Csehország - Égye- sült Államok. Kazincbarcikán az FTC A hét végén nemzetközi tornát rendez a Kazincbarcikai SC. Az esemény valószinűleg élénk érdeklődést vált ki, ugyanis a mezőnyben található a Ferencváros labdarúgócsapata is! A zöld-fehéreken kívül pályára lép az ugyancsak élvonalbeli Debreceni VSC, a nemzetközi jelleget a Rimaszombat részvétele biztosítja, negyedikként a házigazdák igyekeznek sikeresen szerepelni. A pénteki programban 16 óra 30 perctől a Rimaszombat-DVSC találkozó szerepel, majd 18 óra 30 perctől az FTC-KBSC összecsapás következik. Szombaton hasonló az időbeosztás, előbb az előző napi vesztesek csapnak össze a harmadik helyért, majd a győztesek mérkőznek meg az elsőségért. — Kínai indulók Köln (dpa) - Kínai futónők is rajthoz állnak az augusztus 21-én rendezendő atlétikai Grand Prix-viada- lon Kölnben. A világbajnoki ezüstérmes Zhong Huandi, aki ázsiai csúcstartó, és a vb-bronzzal rendelkező Wang Xiu- ting 5000 méteren indul. Legnagyobb ellenfelük a 10 000 méter olimpia bajnoka, az etióp Derartu Tulu lesz. A szervezők tárgyalásokat folytatnak a két kmai világcsúcstartó „csodafutónővel”, Junxia Quval és Junxia Wanggal is. Sjöberg kérése Stockholm (MTI) - Reijne Sjöberg, a stockholmi atlétikai Mobil Grand Prix szervezője bejelentette: kérte a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (IAAF), hogy egy hétre tiltsa el a versenyzéstől a brit olmapiai bajnok Linford Christie-t és Sally Gun- nellt, mert az utolsó pillanatban lemondták a svéd fővárosban rendezett viadalt. Ha a szövetség helyt ad a kérésnek, úgy a két brit nem vehet részt a pénteki londoni GP-n. Sjöberg hasonló szankciót kezdeményezett az ugyancsak brit John Regis ellen is. Elutasították Mike Tyson kérelmét Indianapolis, New York (AFP) - A bíróság a legutóbbi, június 13-i meghallgatás után is elutasította az 1992-ben nemi erőszak vádiával 6 év börtön- büntetésre ítélt egykori nehézsúlyú világbajnok, Mike Tyson szabadlábra helyezési kérelmét. A profiboksz valaha ünnepelt sztárja hosszas mérlegelésnek vetette alá a dolgot, s úgy tűnik, megértette, mit diktálnak érdekei. Tyson ugyanis most olyan levelet juttatott el az ügyével megbízott bírónő, Patricia Gifford részére, amelyben sajnálatát fejezte ki a történtekért.- Szeretném, ha tudná, hogy amit tettem, megbocsáthatatlan. Kérem, tudassa ezt a Washington-családdal is - írta Mike Tyson. Az amerikai exvilágbajnok eddig váltig tagadta, hogy nenű erőszakot követett volna el Desiree Washington ellen. Mike Tyson egykori menedzsere, Don King két hét múlva maga is a vádlottak padján ül majd. A vád: biztosítási csalás - adta hírül a New York Post. King már korábban, 1984-ben is összeütközésbe került a törvénnyel. Akkor azzal vádolták, hogy egymillió dollárt elsikkasztott cége, a Don King Productions költségvetéséből. A bíróság azonban nem találta bűnösnek. London (AP) - A brit Nigel Benn, a WBC nagyközépsúlyú kategóriájának világbajnoka szeptember 10-én Bhminghamben megmérkőzik Darrin Van Hornnal, a korábbi címvédővel - jelentették be Londonban. Egyúttal a WBA-szervezet újdonsült világelsője, Frank Warren is hamarosan ringbe száll, hogy megvédje trónját, ellenfele azonban egyelőre ismeretlen. Amennyiben mindkét bajnok sikerrel veszi az akadályt, akkor a jövő év elején létrejöhet egy „csúcstalálkozó”, immár az egyesített világbajnoki címért. Gyerekeket toboroznak Miskolc (ÉM) - A Hejőcsabai Cement SC asztalitenisz szakosztálya jó mozgású, ügyes fiúkat és leányokat keres, ugyanis a szakosztály vezetői szeretnék szélesebb alapokra helyezni az utánpótlás nevelését. A nyári időszak kitűnően alkalmas arra, hogy új gyerekek kapcsolódjanak be a vérkeringésbe, ismerkedjenek meg a sportág alapjaival. A szakosztályba az 1986. július 1-je után született gyerekeket hívjak és várják. Az érdeklődők minden nap 17 és 19 óra között jelentkezhetnek a HCM SC csarnokában, Hejőcsabán (megközelíthető a 24-es számú busszal). A fiúkat Kriston Béla, a leányokat Lovászik János edzők várják. A felkészülési időszakban hétfőtől péntekig naponta délutáni foglalkozás szerepel a programban, később lesznek délelőtti edzések is. Szeptembertől 15 és 18 óra között gyakorolnak. A jelentkezők tornacipőt és felszerelést (ütőt is) vigyenek magukkal. Negyeddöntők a Davis Kupában London (AFP, Reuter) - Újabb forduló következik a nem hivatalos férfi tenisz csapatvilágbajnokságon, a Davis Kupában. Az országok közötti legpatinásabb versenysorozaton sűrűsödnek az események, hiszen a péntektől vasárnapig sorra kerülő találkozók közül a Világcsoportban már a negyeddöntőket rendezik, s teljessé válik azoknak a csapatoknak a névsora is, amelyek a szeptemberi helyosztón a 16 legjobb együttest felsorakoztató Világcsoport tagságáért küzdhetnek. Noszályék is azért harcolnak, hogy ősszel megragadjanak az elit kategóriában. A világcsoportos helyosztók sorsolására jövő kedden Londonban, a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) székhelyén kerül sor. Az idei világcsoportos küzdelmek első fordulójának nyolc veszteséhez - Ausztrália, India, Belgium, Magyarország, Ausztria, Olaszország, Dánia és Izrael - az eggyel alacsonyabb osztályt jelentő földrajzi zónák győzteseként már csatlakozott, Új-Zé- land, Indonézia, a Dél-afrikai Köztársaság, Portugália, Horvátország, Svájc és Peru. Az utolsó, még kiadó helyért ezen a hét végén küzd meg az Amerikai-zóna 1. csoportjában Argentína és Uruguay. A Davis Kupát népszerűsége, hagyományai, s nem utolsó sorban bevételei miatt sem kell félteni. Ezt a kijelentést támasztja alá az a londoni keltezésű hír, miszerint a DK fő szponzora, az NEC úgy döntött: további három évvel meghosszabbítja az ITF-fel megkötött, s 1995 végén lejáró szerződését. A Daris Kupa 1981 óta fut közösen a japán informatikai cégnevével, s az akkori 51 résztvevővel szemben az idei kiűásban már 109 ország nevezett. Visszatérve a legjobbak csatározására: az igazán esélyesek közül csak Ausztrália esett ki időnek előtte, s miután a nyolc között hét európai együttes található, nem csoda, hogy mind a négy negyeddöntőt az öreg földrészen rendezik. Az egyetlen nem-európai, az Egyesült Államok viszont toronymagas favoritként pályázik idén a salátástálra, hiszen az újonc kapitánynak, Tom Gulliksonnak sikerült csatasorba állítania a világ jelenlegi kiemelkedően legjobbját, Pete Samprast is. Michael Stich az utolsó „simításokat" végzi a Davis Kupa-fellépést megelőzően. Stílszerűen, futballal múlatja az időt. Fotó: AP A rajt pillanatai mindig sok érdekességet rejtegetnek, s persze veszélyforrást is hordoznak magukban Fotó: Farkas Maya