Észak-Magyarország, 1994. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-11 / 161. szám
4 ÉSZAK^Magyarország Levelezés 1994« Iúlius 11«, Hétfő Kinek mi a lényeges? Észrevételek a Nemzetközi magyar tábor című cikkel kapcsolatban (ÉMjún. 29.) A nemzetközi magyar tábor első napján a Szo- vátáról, Kassáról és Szikszóról érkezett gimnazista diákok felírták egy nagy lapra, hogy mit várnak a tábortól. Sokan, sokféleképpen fogalmazták meg azt a gondolatot, hogy társakat, barátokat keresnek, azt remélik, hogy a közös nyelv, a magyarság vállalása közel hozza őket egymáshoz. Minden egyéb, hogy ezt vidáman, lazán, jó hangulatú foglalkozásokon, kötött és kötetlen programok keretén belül fogják megkapni, csak formális kérdés. A tartalom a lényeg. Mi tehát a lényeges? Mitől volt ez a tábor - szellemiségében, hangulatában - különleges, ezer más diáktábortól különböző? Egyrészt attól, amit a résztvevők hoztak magukkal, magukban. Másrészt a táborban kialakult hangulattól, közvetlen kapcsolattól diákok, tanárok, üdülőszemélyzet között, attól, hogy sokkal inkább illő szó volt a résztvevőkre a „partner” elnevezés, mint az előző megkülönböztető felsorolás. Megrendítő élmény, amikor harminc fiatal elhozza hazájából magyar közössége kultúráját (tánc, ének, irodalom, anyanyelv), feltárja legféltettebb gondolatait, legmélyebb érzéseit. Bámulatra méltó, hogy számos komoly program (nyelvhasználati verseny, anyanyelvi foglalkozás, Óda a magyar nyelvhez címmel előadói est...) mellett a diákoknak arra van igénye, hogy szépkiejtési, fogalmazási verseny is legyen, s hogy meg kell rendezni a versmondók találkozóját. Versmondók. Harmincból tizenhét jelentkező. A meglepetés mégis más: az előre jelentkezett versmondók után még két órán keresztül folyik a találkozó. Egyik fiatalt követi a másik és mondják, mondják Pilinszky, Ady, József Attila, Kányádi verseit, Móricz, Sütő, Tamási Áron gyönyörű műveit. Vagy ki ne figyelne oda, (figyelne fel), amikor az erdélyi magyar csoport bemutatkozó műsorát szemet gyönyörködtető székely ruhában adja elő. És amikor beszélgetés alkalmával ilyen gondolatmegjelenítések hangzanak el: „Édesanyámmal mély érzelmi kapcsolatban vagyok. Most is, amikor eljöttem, tudtam, hiányozni fogok neki. A búcsúzásnál nagyokat nyelt. Fájt, fájt nekem látni. Tudtam, hogy a szívét nyeli vissza”. Az érzelmek feltörése. Az utolsó este a tábortűznél kéretlenül is énekelnek a szovátaiak, kassaiak: magyar népdalokat. (A magyarországiak inkább csak hallgatják őket.) Az összefonódó kezek, testek, az egymást kereső tekintetek valami megfogalmazhatatlant fejeznek ki. Valami nemes dolog történt a táborban. Ez a lényeges és nem más. Kristóf Lajosné A szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnázium igazgatója Krumplibogár Az abaúji kis falu - Hemádnémeti - bármelyik utcáját járjuk, mindenütt olyan emberekkel találkozunk, akik azért mennek ki a határba, hogy a burgonyaföldeken kárt okozó bogarakat valamiképpen megsemmisítsék. Mert az bizony mostanság a burgonyát szüntelen támadja és ha nem fékezik meg időben falánkságát, akkor a növényből legfeljebb csak a le- kopasztott fekete szárak maradnak. Már másodszor találkozom össze azzal a nyugdíjas asszonykával, aki - miként korábban is - vegyszerrel feltöltött permetezőt cipel a hátán. Ki, az amolyan „háztájinak” nevezett parcellájához. Mert itt a tsz teljesen megszűnt, az árván és műveletlenül maradt dűlőkből ki-ki a maga ízlésének megfelelően választhatott krumpli, és más kultúrnövény termesztéséhez szántóföldet. Utána, nemsokára megintcsak egy nyugdíjas nénike halad el mellettem gumikerekes talicskát tolva, rajta azok a felszerelések, amelyekkel a krumplibogárral veszi majd fel a „harcot”. Igazán, kimehetne a fiam is vegyszerezni - szól hozzám - de nem engedem, mert a múlt évben ő végezte ezt a munkát és majdnem tragédiával végződött. Az történt ugyanis, hogy vegyszermérgezést kapott, mégpedig olyan mértékben, hogy a mentő szirénázva vitte a szikszói kórházba. Az alvégen egy idős, őszhajú bácsi ad éppen jó tanácsot egy ugyancsak permetezővel felszerelt fiatalasszonynak, hogy a száját és az orrát kösse be kendővel, mielőtt munkához látna. A fiatalember, akiről tudom, hogy munkanélküli, dunsztos üveget visz a kezében. Mint elmondta, ő abba gyűjti össze a fránya bogarakat, majd azokat olajjal leöntve meggyújtja, s így teszi ártalmatlanná „gyűjteményét”. Az idős, tejfehérhajú bácsi, aki talán a legjobban ráér, naponta kétszer is kézzel fricskázza le a szaporafajta bogarakat. Ó azt tartja, amíg á földön azért kínlódnak, hogy újra a növényre másszanak, legalább addig békén hagyják az amúgy szépnek ígérkező termést. Mindezt este, újra megismétli. A kérdés most már csak az, hogy vajon melyikük rmja meg az egészet hamarabb? Jelenleg ez hát a „sláger” a kicsi faluban. Megmenteni a szépen virágzó burgonyát a pusztító burgonyabogaraktól. Paranai János Drótkötélpályáról „álmodik” Egy holland családdal hozott össze a véletlen két évvel ezelőtt Répáshután, és ez a család már harmadszor készül ebbe a kis nemzetiségi faluba. - Mondd, Ben - kérdeztem a papát már Répáshután -, mi vonz benneteket újra és újra e kis falucskába? - Itt lehet igazán pihenni a szép természetben, ahol a hegykoszorú szinte ölében tartja a festői szépségű települést és az emberek barátsága, szorgalma példamutató számunkra is - felelte. Én 1953-tól vagyok „honos” Répáshután, s így nyomon követhettem fejlődését a petróleumlámpás világítástól kezdve egészen a műholdról jövő képek fogadásáig... Szívós Miklós igazgató-tanító és Horváth János vb-titkár fáradságos munkája nyomán nagyon messziről érkezett a modern élethez szükséges áramforrás. Óvoda, orvosi rendelő épült, autóbusz-összeköttetés létesült Miskolccal, ami új munkalehetőségeket és iskoláztatást biztosított a falu dolgozóinak és gyerekeiknek. Az elkezdett falufejlesztést Mátrai Károly, a jelenlegi fiatal polgármester folytatta és jelenleg is minden igyekezetével elősegíti. Ő nem vezényel, hanem, ha kell, gépre ül, árkot ás, „magával rántja” a falu vezetésében dolgozókat, fiatal munkatársait. így építették fel a sífelvonót, a két tévéműsort sugárzó televíziós tornyot, a parabolaantennát, a tájházat. Hollóstetőről hegyen-völgyön át vezetékes, finom ivóvizet kapott a falu, megépült és már két éve üzemel a szennyvíztisztító, miután elkészült a szennyvízcsatorna az egész faluban. A régi iskola közben megújult, padlástér-beépítéssel kibővült és mivel a gyerekek egészsége megköveteli a mozgást, a tornát, elkezdődött a tornaterem építése is. Milyen lesz a tornaterem? - kérdeztem a minap a polgármestertől. Olyan - mondotta -, hogy mások is szívesen fogják igénybe venni - és titokzatos mosoly futott át az arcán. Ettől az embertől minden kitelik, olyan kemény akarata van. Ha nem jön gyors álom a szemére, éjjelenként azon töpreng, milyen nagyszerű dolog lenne egy drótkötélpályával Répáshutát összekötni Bánkút- tal. Négy 60 méteres toronnyal ezt meg is lehetne valósítani és a kötélpályán utazók csodálatos élményben részesül(het)nének. No persze az ilyen elgondolás megvalósításához sok okos ember támogatása kellene, esetleg külföldi segítség Bánkút további kiépítéséhez és az infrastruktúra megteremtéséhez. Répáshuta ezáltal nemcsak a megye, hanem hazánk gyöngyszemévé is válhatna. És nem utolsó sorban azt is meg kell említeni, hogy a polgár- mester nem valósíthatta volna meg elképzeléseit a lakosság áldozatvállalása, támogatása, aktív közreműködése nélkül. Egyébként a faluban sok a gépjármű, legalább hatvan házban telefon van, így akár az egész világgal is kapcsolatot lehet teremteni. Lám mit tesz egy agilis polgármester, akinek munkáját a falu nagyra értékeli! Ezért „téved be” egyre több külföldi turista a faluba, ahol kulturált kiszolgálást kap a Vadász bisztróban, tiszteletet a falu lakosaitól. íme milyen fejlődésen ment keresztül az egykori üveghuta székhelye, ahol a szén- és mészégetés még ma is kenyeret biztosít nem egy családnak. Deme Dezső Gondolatok a fizetési morálról A közelmúltban egy tájékoztató levelet kaptak az Avas-Dél Lakásszövetkezet felügyelő bizottságától a szövetkezeti lakástulajdonosok. Ebből többek között arról értesülhettünk, hogy a szövetkezet kintlevősége az üzemelési-felújítási díjhátralékok miatt 17 millió forint, s ez komolyan veszélyezteti működőképességü(n)ket. Mert például a különböző cégek megtagadhatják szolgáltatásaikat (szemétszállítás, áram, lift, antennarendszer, stb) és mindezek szenvedő alanyaivá válhatnak azok a tulajdonosok, akik rendszeresen fizetnek. S bár a szövetkezet mindent elkövet a kintlevőségek behajtására, de a jogi út hosszadalmas, ezért az említett következményekkel számolni lehet. Ezért arra kémek bennünket, próbáljuk egymást meggyőzni a hátralékok kiegyenlítésének halaszthatatlan fontosságáról. Ennyi dióhéjban, melyről az alábbi a véleményem: Nem az egyetlen vagyok, aki abban a reményben vásárolt szövetkezeti lakást, hogy öreg korára nyugodtan, kényelmesen élhessen. Akkor még nem gondol(hat)tam arra, hogy rokkant nyugdíjas leszek és a családom tagjai közül pedig többen munkanélküliek. Ennek ellenére nincs egy forint tartozásom sem! Mert vallom, a szegénység nem jelenthet egyet kötelezettségeink „lerázásával”. Bármennyire is katasztrofális a helyzet, ne a lakók molesztálják egymást! Hiszen többnyire tudjuk, hogy közösségünkben ki, milyen gonddal küzd és ezt átmenetileg toleráljuk is. Azt azonban már nem, ha valaki láthatóan megfelelő anyagiakkal rendelkezik, még sem fizet. Pedig, ha egy tízemeletes bérháznál megszűnik a szemétszállítás, a lift-szolgáltatás és sok egyéb, az valamennyiünket - kisgyermekes családokat, idős, beteg embereket - súlyosan érint. Mégse a lakók győzködjék egymást (sokan ezt akár mo- lesztálásnak is vélnék), hanem a szövetkezet éljen az alapszabályban rögzített lehetőségeivel: vagyis akinek munkahelye, fizetése, jövedelme van, a tartozást abból próbálja (persze törvényes úton) levonatni. A nagyobb értékkel rendelkezőkkel szemben pedig mielőbb kérjenek a ■ bíróságtól fizetési felszólítást, majd végrehajtást, méghozzá soron kívül, hiszen nagyon sok család alapvető létszükséglete kerül , veszélybe! Ezenkívül: mivel az ÁFA-visszai- génylés megszűnt, forduljanak kérelemmel illetékes helyre, hogy a jogszabályt ilyen esetben rugalmasan, méltányosan alkalmazzák. Jól tudom, sokan tényleg képtelenek fizetni az üzemelési költségeket. De hát ott vannak a különböző érdek- védelmi szervezetek (nyugdíjasoknak, nagycsaládosoknak, stb.) s a polgármesteri hivatal szociális osztálya (lakásfenntartási támogatás)... Kell, hogy legyen megoldás és segítség, mert ha így haladunk, hamarosan kialakul a város harmadik szegény telepe, lerobbant lakásokkal. S még annyit: épületünk természetesen kiválhat a szövetkezetből és gazdálkodhat teljesen önállóan, de aligha hiszem, hogy a régi hátralékosok ezután rendszeres fizetőkké válnának. (Név és cím a szerkesztőségben) A Diósgyőri vár szomszédságában A Bodrogi Zsigmond utcából hívta fel telefonon rovatunkat egyik olvasónk, hogy szóvá tegye utcájuk elhanyagoltságát. Az egyenetlen földút, a parkírozónak csúfolt placc, a többnyire dugig telt szemetes konténer úgy hisszük, állítására elegendő bizonyíték. A bódé csak azért ne szúrjon szemet, mert ideiglenesen helyezték oda a Vár utca burkolatának felújítása kapcsán. Mégis ez utóbbi miatt fordult hozzánk panasszal olvasónk. Mert micsoda dolog az, hogy elfeledkeztek az építtetők a Vár utcát keresztező Bodrogi Zsigmond utcáról, ahol a várbeli rendezvényekre érkezők előszeretettel parkíroznak, no meg a kátyúk miatt lavíroznak. És mert a közelben nincs nyilvános illemhely, jó néhány látogató sürgős dolgát is itt tudja le. Természetesen a környék lakói örülnek a Vár utcai díszkőburkolatnak, de szeretnék, ha az illetékesek a bekötő utcákra is szentelnének némi figyelmet. Utcarészlet Fotó: Fojtán László Panasz a MIK-re Németh Márkus miskolci olvasónk (Szilvás u. 19. IV/2) a MIK Ingatlankezelő Rt. III. Sz. Házkezelősé- gétől évek óta eredmény nélkül kérelmezi, hogy az erkélye fölött lévő betonlap szakszerű szigetelését oldják meg. A szigetelés hiányában ugyanis lakásának nagyszobája már többször beázott, és jelenleg is befolyik a víz. A hosszadalmas huzavona elkerülésére olvasónk saját kezűleg, házilagos kivitelezésben átmenetileg megoldotta a szigetelést. Erre a házkezelőség egy felszólító levelet küldött ki címére, hogy távolítsa el a betonlappal lerögzített, pvc-padlóból készített szigetelést, mert szerinte így az balesetveszélyes. Olvasónk viszont azon a véleményen van, ha a szigetelést eltávolíttatják, akkor újra beázik a lakása és jelentős kárt fog szenvedni, amely teherbírását meghaladó anyagi nehézségekbe sodorhatja. A volt tanácsi, illetve később önkormányzati lakást panaszosunk 1993 májusában megvásárolta. Azóta kb. 15 ezer forintot közös költség címén kifizetett, így joggal válj a el, hogy a szigetelés kérdésében megnyugtató megoldás szülessen. Tekintettel előrehaladott (73 éves) korára, megromlott egészségére, és a biztonsági felszerelések hiányára, Németh Márkus önmaga képtelen megoldani a szigetelést. Ezért megkéri az részvénytársaság igazgatóját, hogy intézkedjen, még a rossz idő beállta előtt. Hatházi megálló Feleségemmel a Hatház-tanyai buszmegállótól utazunk naponta sárospataki munkahelyünkre havi bérlettel. Szomszédaink úgyszintén, s hiába van nyári szünet, a diákok is szívesen járnak be a város- központba. Ám az a bökkenő, hogy amióta a nyári menetrend szerint közlekednek a járatok, csak találomra megyünk ki a megállóba, s várakozunk hosszú perceket feleslegesen. Egy szóval nagyon hiányzik a megállói menetrend, amelyről leolvashattuk a buszok érkezését, illetve indulását. Kihez fordulhatnék panaszommal? - kérdezi többek nevében Sass Ernő sárospataki olvasónk. Az észrevétellel megkerestük a Borsod Volán Rt. Sátoraljaújhelyi Üzemigazgatóságának vezetőjét, aki a következőkről informálta lapunkat. Nincs nyári illetve téli menetrend, de az tény, hogy minden évben új menetrendi tájékoztatót ad ki a részvénytársaság a helyközi autó- buszjáratokról, amely május 29-től érvényes. A tájékoztató füzetek kibocsátásán kívül valamennyi megállóban kihelyezzük az adott útvonalon közlekedő járatok indulási (érkezési) idejét, méghozzá két nappal korábban, de sajnos ezek gyakorta eltűnnek. Sőt nemcsak a tabellák, hanem az azokat rögzítő táblák is. Ezeket igyekszünk pótolni, s tesszük ezt most is utasunk jelzésére. Velem is megtörtént Régi olvasója vagyok lapjuknak. Igaz levelet még soha nem írtam Önöknek, de most muszáj nagy bánatomat valakivel megosztanom. Legalább mások okuljanak belőle. Július 2-án a Zsamai piacra indultam, hogy két gyermekemnek nyári ruhákat vásároljak. Mindössze két pólót sikerült vennem, mert a következő kiszemelt darabot már nem volt miből kifizetnem. Eltűnt ugyanis a pénztárcám, amelyben hétezer forint volt. Az utolsó forintjainkat lopták el, miután féljem fizetése csak pár nap múlva volt esedékes, én pedig gyes-en vagyok. Feljelentést akartam tenni a rendőrségen, de a párom lebeszélt róla mondván, úgy sem tudják a tolvajokat elfogni. Azzal is tisztában vagyok, hogy gyakori az ilyesmi, mégsem tudok napirendre térni fölötte, mert rendellenességgel született kisebbik gyermekem ápolása és gyógyítása, nem beszélve az utazási költségekről, igen sokba kerül. Ugye elhiszik, hogy azóta is lelkibeteg vagyok? Egy vidéki olvasójuk Jogsegélyszolgálat Ma, július 11-én, hétfő délután 4-6 óra között jogsegélyszolgálatot tartunk Miskolcon, a Sajtóház I. emeletén, lapunk levelezési rovatának irodájában. Tanácsokat és felvilágosítást ad dr. Demeter Lajos ügyvéd. A.
