Észak-Magyarország, 1994. július (50. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-07 / 158. szám

1994. lúLius 7-, Csütörtök Hi-Fi SZABADIDŐ 11 Benczúr-kerti hangversenyek Budapest (MTI) - Az opera, a szimfonikus muzsika, a dzsessz, a rock and roll, a ragtime kedvelőinek egyaránt kellemes nyárcsti szóra­kozást ígér a Benczúr-kert ez évi programsorozata. A Magyar Szim­fonikus Zenekar július 7-én koncer­tezik a Postás Művelődési Központ szabadtéri színpadán. Az est diri­gense: Medveczky Ádám, szólistái: Balatoni Éva, Daróczy Tamás, Gé­mes Szilvia, Káldi András és Szvé- tek László. A műsorban népszerű áriák és nyitányok hangzanak el például Rossini, Mozart, Bizet, Er­kel, Verdi, Puccini operáiból. Bontovics Kati és a Vukán trió, va­lamint a Szakcsi Session Group szó­rakoztatja a közönséget július 21- én. A Cadillac együttes augusztus 4-én lesz a Benczúr-kert vendége. A Budapest Ragtime Band muzsi­kusait augusztus 18-án hallgathat­ják meg az érdeklődők a Benczúr- kertben. Kürtkurzus Tarhos (MTI) - Hatvan hallgatója van a Békés-Tarhosi Zenei Napok keretében hetedik alkalommal szer­vezett kürtkurzusnak, amely ked­den kezdődött meg Tarhoson a Ze­nepavilonban. A legnépesebb az alapfokú tanfolyam, amelyben fel- sótagozatos általános iskolás diá­kok vesznek részt, a középfokú kur­zust a középiskolákban tanuló ifjú kürtösöknek szervezték, a felsőfokú tanfolyamon pedig a 18 évesnél idő­sebbek tanulnak. A tarhosi kürt­kurzus vezető tanára Tarjám Fe­renc, s az ifjú kürt,ősök nyári képzé­sét neves művésztanárok segítik. A kürtkurzus hallgatói a tíz nap so­rán egyéni tanfolyami órákon, ka­marazenei foglalkozásokon, növen­dék-hangversenyeken és térzené­ben vesznek részt a tarhosi zenei tá­borban. A záróhangverseny július 13-án, szerdán Tarhoson a Zenepa­vilonban este hét órakor kezdődik, amikor is a résztvevők bemutatják a zenei napok közönségének, mit ta­nultak a tanfolyamon. Carmina Burana a Margitszigeten Budapest (MTI) - Carl Orff Carmi­na Burana című műve három alka­lommal - csütörtökön, pénteken, il­letőleg vasárnap - csendül fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpa­don. A középkori játékok és diáké- nekek alapján komponált, darabot, zuglói zeneiskolai növendékekből szerveződött több száztagú kórus szólaltatja meg. Az előadás szólis­tái: Csonka Zsuzsanna , Fülöp Attila és Berczelly István. Közreműködik a Szent István Király Zeneművé­szeti Szakközépiskola Egyesített Szimfonikus Zenekara és a Szent István Gimnázium Szimfonikus Ze­nekara. Az est dirigense Záborszky Kálmán lesz. A mulat ságot, a bort, a szerelmet, az életet dicsőítő zene­művet - amelynek nincs összefüggő kerettörténete - ötvenkét esztendő­vel ezelőtt komponálta Carl Orff, és ez lett legnépszerűbb alkotása. A műsor első részében is kedvelt zene­darabok szólalnak meg. Ravel Bole­ro, illetőleg Gershwin Kék rapszó­dia című művét Fellegi Ádám zon­goraművész adja elő. Az előadások 20 órakor kezdődnek. Jasrztábor Tatabánya (ÉM) - A tatabányai Kreatív Zenepedagógiai Intézet is­mét megrendezi - immáron nyolca­dik alkalommal - a Nemzetközi Jazz Tábort július 25-31. között, amelynek utolsó három napján jazzfesztivált is terveznek. Magyar Jazxkutatási Találkozó Tata (ÉM) - A Magyar Jazzkutatá- si Társaság a Magyar Blues Társa­sággal és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Zenei Szekciójával júli­us 18-22. között rendezi meg a tatai edzőtáborban a II. Magyar Jazzku- tatási Találkozót. A rendkívül sike­res, nagy visszhangot kiváltó első találkozó nyomdokain haladva ezúttal is jeles szakemberek t arta­nak előadásokat valamint 15 hazai és külföldi előadó mutatja be tudá­sának legjavát. A blues irányzatát a rendezvényen Nemes Nagy Péter és a Gál Csaba vezette Mississippi Delta Blues képviseli. Rockarchívum: Jeff Beck Szakács Gábor A - „Ilié loner” című számot Gary Moore futtatta be, a cím mögött, azonban a jól ismert gitáros Jeff Beck értendő. Bizony hosszú volt az út, amíg a billentyűs Max Middle- ton - ma Chris Rea-t erősíti - meg­írta ezt a dallamot egykor főnöke tiszteletére. De kezdjük az elején! Itt van rründ- járt Cyril Davies, akinél pályafutá­sát kezdte, vagy a Yardbirds, ahová a „For your love” irányzattal elége­detlen Clapton kiválása után került mégpedig Jimmy Page ajánlásával. Felkészülésre nem sok ideje ma­radt, mivel néhány nap múlva már a Marquee-ben volt jelenésük. Aki ott befürdik, az megnézheti magát, na de Jeffre nem ez a jellemző. Az „Over under sideways down” Gary Moore-t indította útnak ne­kem a „Wister you’re a better man than .1” csodálatosan felépített szó­lója borzolja az idegeket. A sorbol persze nem maradhat ki az Antoni­oni rendezte „Nagyítás” betétdala sem, az Aerosmith feldolgozta „The train kept a rollin’”. A filmbeli jele­netben Jeff bemutatta, hogyan kell aprófát csinálni a jobb sorsra érde­mes hangszerből. Persze semmi sem fart, örökké és az 1966-os évet hősünk már „magányosként” búcsúztatja. Az emberbarát Mickie Most producer és Peter Grant - későbbi Led Zeppe­lin — menedzser nem nézheti tétle­nül és társakat szervez J. Page, J. P. Jones, Nicky Hopldns, Keith Moon személyében. A nevekhez nem kell kommentár. Noha erejük­ből csak két stúdiófelvételre futotta, az örömszerzés eredményére ezút­tal kilenc hónap helyett csak né­hány hetet kellett várni. Az újszü­lött felsírt és annyit szólt „Hi-ho sil­ver lining”, míg a „Beck’s bolero”-t rábízta a hangszerekre. A sors iró­niája, hogy ez utóbit Jimmy Page szerezte. A Jeff Beck Group háza tá­ján nagy lett a jövés-menés, míg Ron Wood és Rod Stewart, statisztá- lásával megszületett a „Truth” al­bum. Fenomenális siker Ameriká­ban, hallgatás Angliában. A követ­kező stúdiómunka Beck becenevé­ről a „Cosa nostra Beckola” címet kapta, de mire piacra került a zene­kar már nem is létezett. Ennek előz­ménye, hogy Page és Bonham egy békés iszogatás közepette felrakta Jeffnek a Vanilla Eudge „Shotgun” című számát. Barátunk azonnal be­lehabarodott a dobos játékába és el­tökélte, hogy csak vele akar zenélni. Szerencsés egybeesés, hogy Bogért és Appice viszont éppen vele es Ste­warttal képzelte el a szebb jövőt.. A sors keze azonban lesújtott. Ste­wart. inkább a Facest. választotta, Beck pedig kocsijával felcsavarodott az első fára, aminek következtében csaknem egy évig nyomta az agyat súlyos koponyatöréssel. Lábadoza­Á Flash című lemez borítója sa után azonnal magához kérette Cozy Powellt és Middletont., hogy megalakítsa a nem túl épületes Jeff Beck Group II-t. A rövid intermezzo után végre összeállhat a Beck-Bogert and Áp- pica, a .kiszemelt énekes: Paul Rod­gers. Ö azonban inkább a Feet-et szervezi újjá, így marad a trio felál­lás. Egyetlen stúdiómunkájuk meg­ítélése vérmérséklet kérdése. A ko­rabeli New Musical Express mindenesetre azt írja: .Jeff a legő­rültebb rock gitáros. Hendrix és Clapton óta nem volt ilyen dinami­kus trió...”. A velük turnézó Alvüi Lee minden koncertjüket szalagra veszi. Hiába azonban a sok pozitív felhang, gyengécske saját szamait helyett inkább a feldolgozások do­minálnak (pl. Steve Wonder „Su­perstition”, Curtis Mayfield „I’m so proud”). Szóval ez a dolog sem jött igazan össze, ráadásul Bogért sú­lyos motorbalesetet szenvedett, Beck pedig napi egy üveg Smimoff- ba folytatta bánatát. Mick Taylor Jeff Beck Fotók: ÉM-repró kiválása után a Rolling stúdió sessi- onra hívja a gitárost 1974 decembe­rében, az alacsony elvárási szint azonban nem elégíti ki. Blackmore távozása után felmerül Purple-ös tagsága is, szeszélyes természetét ismerve Coverdale lebeszéli róla a többieket.. Jól tette. A ,loner” azu­tán kizárólag saját feje után megy, szólóban dolgozik és egyetlen igaz barátja - Robert Fripp (King Crim­son) - tanácsára a jazz felé fordul. Első megmozdulása a „Blow by blow”, már klasszikusnak számít. Az .Air blower”, vagy a „Freeway jam” hallatán még ma is meglódul az agyveló a hallgatóban. A lassú „'Cause we ended as lowers”-t első példaképe, Roy Buchanan ihlette. Minthogy minden mindennel összefügg, ez a szám viszont Cozy Powellt késztette arra, hogy Midd­letont megbízza a „Loner” megkom- ponálásával. Gary Moore ezt dol­gozta fel évekkel később. Jeff ezt követően a billentyűs virtu­óz, Jan Hammer hatása alá kerül. Lemezeket ugyan csak szórványo­san ad ki, de mint a jó úttörő, ahol tud segít. Fellép az 1983. március 1-jén rendezett jótékonysági kon­certen, aminek bevételét a sclerosis multiplexben szenvedő ex-Small Faces basszer, Ronnie Lane gyógy­kezelésére fordítják. Ezen a bulin all először egy színpadon a három Yardbirds géniusz: Beck, Clapton, Page. A segedkezés folytatódik Tina Turner, Mick Jagger, Bon Jovi szó­lólemezeivel. 1985-ben megjelenik a „Flash", amelyen főleg a „Gets us all in the and” tébolyit, de feltűnik a ré­gi „gonosz” Rod Stewart is az örök­zöld „People get ready”-vel. Erről klip is készült. Utolsó stúdiomúve a „Guitar shop”, amelyen a régi haver Tomy Kymas billentyűs és az ex-Zappa dobos Terry Bozió segéd­kezik (ó azóta Steve Varnál is meg­fordult,.) Jeff, aki már minden zenei irányza­tot kipróbált a countryt kivéve 1994. június 24-én volt, ötven éves. Dobkulcs: A hangolás technikája A hangolás a legzavarbaejtóbb do­log egy kezdő dobos számára. Ez va­lószínűleg azért van így, mert nincs rá konkret recept. Mindenfajta zene egy - a stílusra .jellemző - speciális dobhangot kíván. A különböző han­golások más-más hangot produkál­nak. Amelyik módszer jó az egyik szituációban — nem jó a másikban. El kell döntened, hogy milyen hang­gal akarod kifejezni magad! Sok esetben a dolog úgy indul, hogy ta­lálsz egy jó lemezt, és azt mondod: azt akarom, hogy így szóljon a sze­relésem! Hogy csináljam? Tudnod kell, hogy: a lemezről hal­lott, hang, az amit Te hallasz a sze­relés mögött,; és amit a közönség hall - mind különbözőek. A dobfel­szereléseknél a hangot általában mikrofon veszi fel, ami közel van a bőrhöz. De ha füledet 10 cm-re he­lyezed el a dobbórtól úgy fogod ta­lálni, hogy a hang nagymértekben eltér attól, amit játék közben hal­lasz. Ha órákon át kísérletezel, per­sze elérheted, hogy a dobod vala­hogy úgy szóljon, mint amit hallot­tál. A hangzás kialakulásánál azon­ban sok minden közrejátszik. A szo­ba, amelyben játszol, a levegő pára- tartalma, a bőrök, a dobverők, a ze­nekar hangzása, stb. A feszítés és tompítás különböző fajtáinak meg­ismerése aiapvetóek ahhoz, hogy a kívánt hangot elérjük. Gondos han­golással a relatív hangmagassag és a dobveró kívánt visszapattanása (válasz) - is beállítható. A hangolás lépései 1./ Dobbőr elhelyezése: - A bőr kari­máját ültesd fel a test peremére, — Helyezd rá az abroncsot (kávát), - Csavard be a csavarokat, egyenlő mélységig kezzel (Ha a csavarok kij- jebb-beTjebb állnak a karikában nyolcas lesz!), - Nyomd be tenyérrel a dobbőr közepét, ezzel az a cél, hogy a bőr a dobtest szélén végig fe­küdjön. 2 / Kezdd el kulccsal húzni a feszítő- csavarokat. 1/2 fordulatonként ha­ladj körbe, de sohasem az egymás melletti, hanem a szembe lévő csa­varokat húzd meg, így könnyebb tartani a karika szintezését. A má­sodik körben minden csavart 1 1/2 fordulattal húzz meg, majd ismét a 1/2 fordulatos kör következik mind­addig, amíg eléred a kívánt feszes­séget. 3./ Ellenőrizd a hangmagasságot minden csavar közelében gyenge ütögetessel. Ha bármelyik feszítő- csavarnál magasabb mint a többi, akkor 1/4 fordulattal lazítsd fel, ha alacsonyabb, akkor 1/4 fordulattal feszítsd meg. Egy normál dobon 2 bőr van. A felső áz ún. ütőbőr, az alsó a rezonáns bőr. Kettejük között a közvetítő kö­zeg a dobtestbe zárt. levegóoszlop. Csak felső bőrt használva a hang akadálytalanul áramlik ki a testbői. Ez erős, nagy hangot eredményez, a hangszín viszont szűk sávra korlá­tozódik. Két bőrrel nagyobb vibráci­ót és rezonanciát kapsz, bár a hang gyengébb, de széles skálában vál­toztatható és színes tónussal pá­rosul. A két bőr feszességének egymáshoz való viszonya is vita targya. Van aki az egyformára esküszik, mások az alsót vagy a felsőt húzzák meg job­ban. Próbáld ki mindegyiket és dönts ízlésed szerint! Ne használd túl lazán a bőröket, mert akkor úgy szól, mint egy timpani. Ha ellenben túlfeszíted, csökkenti - elfojtja - a pergési akciókat. A pergódob hang­ja legfontosabb hang a szerelésen belül. Ezeket általában éles „vágó” hangra hangoljuk fel. A lecsengés lerövidítése érdekében a tompító (dampfer) is nagy szerepet játszik. A nagydobot puffanó „mellbevágó” hangra hangolják. Ezt - legtöbbször csak az ütő oldalra feltett - laza bőr­rel és rafinált fojtásokkal érik el. Ez ugyanúgy lehet filccsík, ragtapasz, papírzsebkendö, mint szivacs vagy kispárna Eme romantikus kép né­mi takarására vezették be a kivá­gott első bőrt. Ha a 2 speciális járgányt - a pergőt és nagydobot - ízlésed szerint be­hangoltad a felső tárnok és az álló- tam között a terc-kvart a leggyak­rabban hasznait hangtávolság. Ne feledd: el kell döntened, hogy mi­lyen hanggal szeretnéd kifejezni magad! Kísérletezz! - És hamaro­san az eredmény is jönni fog. (A Rockin form nyomán) Sokkolt a szigorú zsűri Moszkva (MTI) - Csütörtökön ért véget Moszkvában a szóló énekesek döntőjével a 10. Nemzetközi Csajkovszkij Zenei Verseny. A szerdai nap óriási megdöbbenéssel fogadott szenzációja volt, hogy a szigorú zsűri valóság­gal sokkolta a közönséget, amikor bejelentet­te, hogy nem ítéli oda az első díjat a zongora-, a hegedű- és a csellóverseny egyikében sem. Az indoklás: „a versenyzők teljesítménye el­maradt az 5000 dollárra] jutalmazott első dí­jak színvonalbeli követelményétől”. A zsűri ebben a három kategóriában további díjak odaítélését is megtagadta. A világ legrangosabb zenei versenyeinek egyi­két, a Nemzetközi Csajkovszkij Zenei Ver­senyt. 1958 óta négyévenként rendezik Moszk­vában. Az már korábban is előfordult - legu­tóbb 1982-ben -, hogy nem ítéltek oda első dí­jat a versenyen (egyszer a hegedű, egyszer pe­dig a zongora kategóriában), arra azonban még nem volt példa, hogy ugyanabban az év­ben több kategóriában is megtagadták volna az első díj odaítélését. A döntők színhelye a moszkvai Állami Kon­zervatórium nagy hangversenyterme volt, a díjak átadására a névadó Pjotr Csajkovszkij öt,méteres képe alatt került sor. A terem falai­ról a nagy orosz zeneszerző mellett Bach, Brahms és Schubert képei tekintettek le a kö­zönségre. Az idei Nemzetközi Csajkovszkij Zenei Ver­senyen a több mint 750 jelenetkezóból 284-en vettek részt - húsznál több ország lá­nyai és fiai. A zongora kategóriában a második díjat a 22 éves Nvikoláj Luganszkij (Oroszország), a harmadik díjat pedig megosztva a 26 éves ugyancsak orosz Vagyim Rudenko és a 29 éves dél-koreai Pajk Hae Szun kapta. A ne­gyedik díjon a 25 éves kínai Hszu Zsong és a í 7 éves orosz Alexander Gindin osztozott. Ötö­dik a 26 éves orosz Alexander Starkman lett. A hatodik díjat nem ítélték oda. A hegedű kategóriában megosztva ítélték oda a 2. és 3. díjat is. Az előbbin a 17 éves ameri­kai Jennifer Koh és a 21 éves orosz Anasztázia Csebotareva osztozott., míg az utóbbi nyertese a 27 éves olasz Marco Rizzi és a 20 éves orosz gróf Murzsa lett. Á legrosszabbul a csellisták jártak - nem ítél­te oda a zsűri az 1., a 2., a 3. és az 5. díjakat. A negyedik díj nyertese a 24 éves amerikai Eileen Moon, a hatodiké pedig a 21 éves hol­land Quirine Viersen lett. A vonóshangszer készítők versenyében az első dijakat a következők nyerték el: hegedű - Fabrizio Portanti (Olaszország) bracsa - Hildegarde Dodel (Németország cselló - Takátoci Hacimoto (Japán). Zeneművészeti verseny középiskolásoknak Takaszaki (MTI) - A japán Nyíregyházi Tár­saság ősszel rendezi meg a második nemzet­közi zeneművészeti versenyt középiskolások számára a Gunma kormányzóságban fekvő Takaszaki városában. A színhely a Takaszaki Műveszeti Főiskola. A rendezvény célja tehet­ségek felkutatása és felkarolása, valamint a népek közötti kölcsönös megértés előmozdítá­sa a zene által. Az 1980-ban alakult társaság az 1987-ben az Egyesült Államokban elhunyt magyar szüle­tésű Nyíregyházi Ervin, az egykori csodagye­rek és zongoravirtuóz nevét vette fel. A japán rendezők azt szeretnék, ha a verseny - a fiatal tehetségek elismerésén kívül - lehetőséget ad­na arra is, hogy a világ jobban megismeije Nyíregyházi életútját és szerzeményeit.. Az idős művész kétszer is járt Japánban, ahol nagy elismerésben részesítették. A Takaszaki városában megrendezendő ver­senyen az alábbi kategóriákban lehet indulni: enek, zongora, füvola, elektromos orgona, ko­to, samiszen. A zsűri tagjai: Sebestyén János zongora- és or­gonaművész, Ara Ken zongoraművész, Will Crutchfield karmester, Mijasita Sin kotomú- vész, zeneszerző, Joan Paskert zongoramű­vész, Kurt, Redel fuvolaművész, Takahasi Mi- csiko ütőhangszerek, Steven Tharp énekes. A nagydíjon kívül a zsűri első. második és har­madik díjjal jutalmazza majd a legjobb előadó­kat. A díjon felül a nyertesek 200,100, illetve 50 ezer jen készpénzjutalmat is kapnak. Különdjjat ajánlott fel az Aszahi Simbun című napilap. Lesz Hironaka-, Szugavara-, illetve Szaszagava-díj is. Iglesias és Estefan Santa Barbara (MTI) - Julio Iglesias és Glo­ria Estefan a legjobban fizetett spanyolajkú énekes sztárok az Egyesült Államokban. Igle­sias tavalyi és idei félévi összbevétele a felmé­rést készítő magazin szerint 51,5 millió dollár, míg Gloria Estefané 38,5 millió. A harmadik helyen Geraldo Rivera talk-show-sztár áll 37.5 millióval. Érdekes módon Placido Domin­go „csak” 14 millió dollárt, Carlos Santana 11.5 milliót keresett az Egyesült Államokban ezen időszak alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents