Észak-Magyarország, 1994. június (50. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-30 / 152. szám

4 ÉS ZAK-MAGYARORSZÁG Megyei Körkép _ 1994« Túnius 30.« Csütörtök-------------JEGYZET-----------­D rágábban lakni M. Szabó Zsuzsa Tavaly született meg az a törvény, amely „új lakástörvény” néven ment át a köztu­datba. Az önkormányzati lakásokban élők most kezdik érezni, mit is jelent a számuk­ra. Nem csak azért, mert július 1-jén lép­nek életbe az önkormányzatok által készí­tett helyi lakásrendeletek, hanem mert most jár le az ezek megalkotására lehető­séget adó lakbér-moratórium. Most már minden önkormányzat annyit kérhet a tu­lajdonában lévő lakásért, amennyit akar. (Nem szólva most azokról a magánszemé­lyekről, akik mint tulajdonosok eddig is annyit kértek az albérlőtől, vagy még töb­bet...) Egyes dunántúli városokban az ere­deti lakbér három-négyszeresét is elkérik péntektől. Nem vitás, hogy miért: ott, az or­szág szerencsésebb felén nagyobbak a jöve­delmek mint itt, a mindinkább leszakadó keleten. Megyénkben például a legtöbb eset­ben maximum 100-120százalékkal emelik a lakbéreket. Nem sok ez a dunántúli szint­hez képest és nem sok, ha figyelembe vesszük, mennyibe is kerül a lélakott bér­lemények karbantartása, felújítása. Oly annyira nem az, hogy szakemberek szerint felújítási pénzekről még így sem beszélhe­tünk, csak a tűzoltó jellegű javítások­ra, karbantartásokra futja majd az új lakbérekből. Kérdés: miért nem emelték akkor jobba n a bérleti díjakat, hogy végre felújítási ala­pot képezzenek, s megállítsák a lakásállo­mány további értéktelenedését? A válasz nagyon is kézenfekvő: mert már a régi ta­rifa megfizetése is gondot okozott a bérlők­nek, s mivel most tovább nő, várhatóan még nagyobb terhet jelent. Szakemberek azzal próbálnak érvelni, hogy a nyugdíjak, kere­setek reálértéke igenis javult az utóbbi tíz­egynéhány évben, csak a lakbér maradt annyi amennyi. Most hát ez is követővé vá­lik. Ez természetesen igaz, de az is, hogy a lakbér csupán egyetlen tétel az ember meg­élhetési költségei között - ha mégoly fontos is. Időközben mindennek többszörösére emelkedett a beszerzési díja, drágább lett az egész élet. A másik érv a lakbérek eme­lése mellett: az emelés arra ösztönzi a lakó­kat, hogy vásárolják meg a lakásukat, s bérleti díj helyett fizessenek a megalakuló társasház közösségnek fenntartási díjat, a városnak vételi árat, az se baj, ha részle­tekben. Csakhogy; sok ember erre sem képes, mert nemcsak a havi törlesztés, hanem a laká­sért fizetendő tízszázalékos beugró össze­gyűjtése is komoly gond számára. Vagy: olyan rossz a lakása, hogy azt még alacsony ■áron sem érdemes megvenni, mert később képtelen a tulajdonos helyrehozni. A bér­lőknek ez a rétege az, amely megérdemli nemcsak a társadalom együttérzését, fi­gyelmét, hanem minden lehetséges támo­gatását. Fedik a tetőt Alsóbereckiben Alsóberecki (ÉM - K.L.) - A szlovák határ szomszédságában élő lakosság összefogásával és pályázaton nyert pénzeszközökből új okta­tási központ épül a településen. Az új oktatási együttesre szükség is van - tá­jékoztatott Tar László, az önkormányzat jegy­zője, mert az új tanév kezdetekor már „vissza­hozzák” az általános iskola nyolcadik osztá­lyában tanulókat is, akik a körzetesítés miatt eddig más településeken jártak iskolába. így megközelítőleg száz iskolás korú gyermek ta­nul majd az alsóberecki intézniényben - de váltott műszakban. És ez mind a gyere­kek, mind a pedagógusok szempontjából kedvezőtlen. Az új oktatási együttesen a kivitelezők már a tetőfedésnél tartanak. Bíznak benne, hogy ha nem is szeptemberben, de még az ősszel meg­kezdődhet a tanítás az új épületben. A három részre tagozódó oktatási együttes terveit úgy készítették, hogy az szakaszosan is megépülhet. A bejárati előcsarnokból közelít­hető meg a tornaterem a szükséges szertárak­kal. Ettől jobbra épült meg az étterem a 300 adagos konyhával, a hozzá tartozó kiszolgáló részlegekkel, külön gazdasági bejárattal. Mindkét együttes nemcsak az iskola, hanem egyben a község igényeit is szolgálja. A négy tantermet az épület emeleti részén alakították ki. Itt kapott helyet a természettu­dományi előadó, a tanműhely, valamint a tan- testületi szoba és több szertár is. A már épülő együttessel „egy fedél alatt”, de külön bejárattal alakítják ki az 50 fős óvodát. Ennek kivitelezése később várható. Lejárt a lakbér-moratórium Százhúsz-háromszáz százalékos emelésről döntöttek Miskolc, Mezőkövesd, Sátoraljaúj­hely, Ózd, Tiszaújváros (ÉM - Nyl) - Holnaptól több településen drágul az önkormányzati lakások bérleti díja. Az emelés mértéke azonban eltérő: akad, ahol háromszor többet kell majd fizetni, mint eddig. Július 1-től megszűnik az önkor­mányzati tulajdonban lévő lakások bérleti díjának emelésére eddig ki­mondott moratórium. Vagyis min­denütt az önkormányzatok közgyű­lései, képviselő-testületei döntenek az új lakbérekről. Öt városban arról érdeklődtünk, hogy döntöttek-e, s ha igen, mikortól és milyen mérté­kű lakbémövekedésre számíthat­nak a lakók? A miskolci közgyűlés áprilisban ha­tározott a két lépcsős lakbéremelés­ről, amely összesen mintegy 14 ezer önkormányzati tulajdonú lakásra terjed ki. Az első, átlagosan 50 százalékos emelés július 1-től érvényes. Egy év múlva, vagyis 1995. július 1-től pe­dig további 70 százalékkal emelked­nek a lakbérek. Határozott a köz­gyűlés a lakbértámogatás rend­szeréről is, amely a bérlők mintegy egyharmadát érinti; azokat, akiket nehéz helyzetbehoz a díjemelés. A mezőkövesdi képviselő-testület még az év elején szabályozta a vala­mivel több mint háromszáz önkor­mányzati tulajdonú lakás új bérét. Nem éppen kellemes hír a bérlők­nek, hogy július 1-től átlagosan több mint háromszáz százalékos lakbér­növekedéssel kell számolniuk. Ez a különböző típusú lakásoknál össz­komforttól lefelé haladva négyzet- méterenként 60, 50, 40 és 30 forin­tos új bérleti díjat jelent. Ám ugyan­akkor arra lehet számítani, hogy az év végéig a bérlők mintegy kilenc­ven százaléka megvásárolja a mos­tani bérlakását, s akkor valójában nem sokakat érint majd a lakbémö- vekedés. Sátoraljaújhelyen mintegy 600-700 lakás van még önkormányzati tu­lajdonban. Egyelőre azonban csak az előkészületek folynak lakbére-’ melés ügyben. Ez azt jelenti, hogy felméréseket, gazdasági számításo­kat végeznek a polgármesteri hiva­tal szakemberei, s konzultálnak a lakások kezelésével megbízott gaz­dálkodási kft.-vel. Csak az ő véle­ményük megérkezése után teijesz- tenek majd határozati javasla­tot a képviselő-testület elé. Addig pedig maradnak a régi lakbérek... A hajdani acélvárosban is mintegy 2600 lakása van még az önkor­mányzatnak. Minden bizonnyal ezért alkalmazzák ott is már július 1-től az átlagosan 100 százalékkal növelt lakbért. Az új díj komfortfo­kozatonként és négyzetméteren­ként 44,30,15, illetve 10 forintot je­lent. Ebben viszont nincs benne az olyan külön szolgáltatások, níiint a közös helyiségek elosztó költsége, a lift, a beépített bútorok díja, vagy például a házmesterek alkalmazta­tásának költsége. Ezek a díjak azonban annyira sokféle változatot jelentenek, hogy még egy átlagot is nagyon nehéz lenne meghatározni. Az viszont bizonyos, hogy a legtöbb bérlőnél jelentkezik majd ilyen pluszköltség a lakbéren felül is... Tiszaújvárosban is mindössze 270 lakás maradt már csupán az önkor­mányzat tulajdonában. Ez is oka le­het annak, hogy a képviselő-testü­let még nem hozott határozatot a lakbéremelésről, hiszen számítani lehet arra, hogy ezeket a lakásokat is rövid időn belül megvásárolják a bérlők. A rendelet megalkotásáig pedig itt is maradnak a régi lakbérek. Rendben van a fürdők vize Miskolc (ÉM) - Eddig rendben ta­lálták a fürdők vizét a szakembe­rek, így a fertőzés veszélye miatt se­hol sem kellett még beavatkozniuk. Évente százezrek fürdenek a megye szabadvizű strandjain, a fedett für­dők medencéiben, amelyekben kü­lönösen ilyenkor, a nyári kánikulá­ban fenyeget a fertőzés veszélye. Ezért az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei szak- kemberei rendszeresen ellenőrzik a strandok és fürdők vízminőségét és a higiénés körülményeket. A nyári szezon kezdetét minden év­ben az egész megyét átfogó ellenőr­zés előzi meg. Ezt követően kéthe­tente veszik és ellenőrzik a vízmin­tákat, ám időnként beiktatnak vá­ratlan hétvégi akciókat is. Idén eddig nem tártak fel olyan kö- nilményeket, amelyek miatt az ANTSZ-nek közbe kellett volna lép­nie. E kedvező jelenséget azzal is magyarázzák, hogy sok strand és fürdő magánkézbe, társasági üze­meltetésbe került. Gyógyításra várnak a kórházak Az ágyak száma csökkenhet, a színvonalon javítanak Miskolc (ÉM - U. J.) - Az elképzelé­sek szerint a megyében mérsékelten csökkentik a kórházi ágyak számát és változtatnak a gyógyítás szakmai felépítésén. Ez is szóba kerül a me­gyei közgyűlés mai ülésén, ahol Bor- sod-Abaúj-Zemplén kórházainak helyzetéről, jövőjéről vitatnak meg egy előterjesztést. A közgyűlésen Széni Etelka, a me­gyei önkormányzat szociális és egészségügyi osztályvezetője ter­jeszti elő a részletes vizsgálati ada­tokat és a fejlesztési programot fel­vázoló anyagot. A helyzetelemzésről most csak annyit, hogy az intézmé­nyek nem azonos eséllyel indultak a versenyben, amelynek kereteit a teljesítmény-finanszírozás tavaly bevezetett új rendszere határozza meg. Azonos teljesítmény mellett is eltérő gazdasági feltételek, kondíci­ók alakultak ki. A szakmai és gaz­dasági dokumentáció rangja ug­rásszerűen emelkedett. A finanszí­rozási rendszer a pontos teljesít­ménykimutatás nélkül ugyanis egy­szerűen működés képtelenné válik. A jövőre vonatkozó elképzelések szerint a megyei intézményekben a kórházi ágyak száma mérsékelten, összességében több mint 8 százalék­kal csökken. Ugyanakkor a belső struktúra áta­lakításával közel harmadával nő a rehabilitációs férőhelyek száma, részben az úgynevezett aktív, rész­ben az egyéb krónikus ágyak terhé­re. Az intenzív ellátást nyújtó osztá­lyokon 11-el gyarapodik az ágyak száma. A demográfiai tendenciák­nak megfelelően a szülészeti osztá­lyok kisebbek lesznek, és a csecse­mő és gyermekgyógyászatban pedig az átlagosnál nagyobb arányban csökkentik a férőhelyeket. Amíg a reumatológiai, onkológiai orthopéd és belgyógyászati gyógyító kapaci­tás nem változik, addig a tüdőgyó­gyászatban is majdnem tíz százalé­kos mérséklés várható. Az adatok és a várható intézkedé­sek felsorolása kissé száraznak tűn­het, különösen ha betegek gyógyu­lásáról, netán emberi életekről van szó. Az egészségügy megszervezése komoly szakmai feladatokat jelent. Meg kell találni az optimális megol­dást, amely hidat teremt az igények és a sajnos továbbra is szűkös anya­giak között. Mint az előterjesztés­ben is megjegyzik: a tervezett át­szervezések végrehajtásával a kór­házak a már most létező lakossági igények jobb kielégítése felé indul­nak el. Az átalakulással nemcsak a megye saját kórházaiban, hanem a fekvőbeteg ellátás egészét tekintve kedvező változások következhetnek be. Arra azonban nem lehet számí­tani, hogy valamennyi szakma és körzet problémái megoldódjanak. A megyei lépésekkel összhangban a kórházfenntartó városi önkormány­zatoknak is bőven vannak tenniva­lóik. Ezek sorába elsősorban a kró­nikus férőhelyek számának bővíté­se, a szeptikus sebészet kialakítása, az idegsebészet, az érsebészet, az onkológiai ellátás bővítése és a szükségtelenné váló szülészetek le­építése tartozik. Mindjobban szorít a drogosok gyó­gyításának megoldatlansága. Erre megyei szinten is gyógyírt kell talál­ni, mind a gondozás, mind pedig a fekvőbeteg ellátás területén. Sajnos a törvényi szabályozás sem szüle­tett még meg az elvonás feltételei­nek megteremtéséhez. A szakembe­rek azonban úgy vélik, hogy ezt a kérdést sem szabad kikerülni, s a pszichiátriai osztályok bevonásá­val a megelőzésen túl a kábító- szeres betegek gyógyítását is meg kell kezdeni. Nemcsak a betegek, a kórházak is gyógyításra várnak Fotó: Farkas Maya Holnap...- Fogadóórát tartanak délután 2-től a miskolci egyéni választókerület­ben mandátumot szerzett, szocialis­ta párti parlamenti képviselők. Tompa Sándorral a Győri kapu 123- ban, Fedor Vilmossal, Korinthus Katalinnal és dr. Koleszár Lajossal pedig az MSZP Corvin utca 9. szám alatti irodájában találkozhatnak a választók. Szieszta Tapolcán Miskolc (ÉM) - A Magyar Televí­zió 2-es csatornáján július 1-jén, pénteken 12 órakor ismét élő adás­sal jelentkezik a Szieszta című ma­gazin, melynek ezúttal egyetlen helyszíne lesz: Miskolctapolca. Az adás stábja a Junó szállodában ren­dezkedik be, ide várják T. Asztalos Ildikó polgármestert. Az adás kezdetéig a nézők kérdése­ket tehetnek fel Tapolca jelenével, jövőjével kapcsolatban két telefon­számon: a 323-322-n és a 323-522-n. A magazinban szó lesz a Miskolci Nyár rendezvényeiről, a szovátai kórusfesztiválról, megszólal Mis­kolc nagy ismerője, Delneki Miklós, hallhatunk a tapotoai Termálfürdő reumatológiai hatásáról. A műsort Lódi György és Kolossay Katalin vezeti. Ajándék a gyorspostázóknak Miskolc (ÉM) - Július elejétől ajándékokkal kedveskednek azok­nak, akik igénybe veszik a gyors­postai szolgáltatást. A Magyar Posta Rt. új szolgáltatá­sát, a közelmúltban bevezetett bél­és külföldi gyorspostát a megyében tizenhárom helyen hívhatják - töb­bek között Miskolcon, Szerencsen, Ózdon és Mezőkövesden. A szolgá­lat munkatársai a levélért, csoma­gért házhoz mennek, vapr a felvevő­helyen soron kívül veszik át. A kül­demény már az első pillanattól kezdve elsőbbséget élvez. Minden egyéb kézbesítésre váró darabtól el­különítve, megkülönböztetett mó­don kezelik és a vállalt időn belül továbbítják a megadott címre. A szolgálat népszerűsítése érdekében a részvénytársaság július elsejétől szeptember közepéig tartó akciót szervez, amelynek keretében a fela­dóknak ajándékkal kedveskednek a postások. Kecskeméten lovagolhatnak Miskolc (ÉM) - A miskolci Tudo­mány és Technika Háza a fiatalok nyári szabadidejének hasznos elol­tásét szorgalmazza. Egy Kecskemét melletti farmon működő nyári lo- vastáborba szerveznek turnusokat 6-18 év közötti miskolci és borsodi gyerekek részére. A fiatalok a lo­vaglás tudományának elsajátítása mellett nyelvet is tanulnak. A lo- vastáborról Rittenbacher Lászlóné, oktatási menedzser ad részletesebb felvilágosítást a 46/414-240-es tele­fonom ______________________ N yugdíjasok kamarája Miskolc (ÉM) - Új ügyvivői testü­letet választottak legutóbbi ülésü­kön a Nyugdíjasok Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kamarájának kül­döttei. Az elnök Szeghő István lett, az alelnöki tisztséget Bujdos László és dr. Tóth Lászlóné tölti be. Az el­nökség tagjai közé választották Szabó Bertalannét és Tóth Árpádot is, s betöltötték az ügyvivői testület öt bizottságának elnöki posztját is. Az ügyvivői testülettel a Mindszent téri szakszervezeti székházban le­het felvenni a kapcsolatot. Itt min­den szerdán 10 és 12 óra között ügyeletet tartanak. (Kivéve nyáron, ugyanis az első szerdai fogadónapot leszámítva júliusban és augusztus­ban szünetet tartanak.) A kamara jogsegélyszolgálata változatlan: minden hónap első szerdáján 12 és 17 óra között kereshetik fel jogi, adózási és társadalombiztosítási ügyekkel összefüggő panaszaikkal és kérdéseikkel az érdeklődők a ka­mara szakembereit. A kamara változatlanul nyitott va­lamennyi civil szerveződés felé’ Nem egyedi ügyeket, hanem a tag­szervezetek érdekét kívánja messzemenően figyelembe venni, il­letve képviselni - derül ki abból 3 tájékoztatásból, amelyet a kamara sajtó- és propagandabizottságának , elnöke, dr. Bállá László adott tó' ) púnknak. Rendben találták a szakemberek a fürdők és a szabadstrandok vizét Fotó: Laczó József

Next

/
Thumbnails
Contents