Észak-Magyarország, 1994. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-29 / 151. szám
1994. Június 29., Szerda Megyei Körkép ztz .. .. ÉS ZAK-M agyarország 5 Bérletidíj-emelés: újabb határidő Miskolc (ÉM) - Részben dűlőre jutottak a MIK Rt. és a borsodi megyeszékhely üzlethelyiségeit bérlők- és érdekvédelmi szervezeteik - nevében eljáró Érdekvédelmi Tanács képviselői a tegnapi egyeztető tárgyaláson. Ezt az Észak-magyarországi Gazdasági Kamara kezdeményezte. A napokban ugyanis nagy felzúdulást váltott ki, hogy a MIK Rt. egyes hírek szerint esetenként 250-300 százalékkal kívánja növelni a nem lakás céljára szolgáló bérlemények bérleti díjait. A bérlők képviselői azt sérelmezték, hogy az intézkedés előtt nem egyeztette velük elképzeléseit az ingatlankezelő részvény- társaság. A tegnapi tanácskozás után az Érdekvédelmi Tanácsot képviselő dr. Karcagi Zoltán ügyvéd, a KISOSZ jogi képviselője, valamint a MIK Rt.-t képviselő Edőcs József igazgató tájékoztatást adtak lapunknak. Dr. Karcagi Zoltán:- Az Érdekvédelmi Tanács által képviselt mintegy 2 ezer bérlő nevében arra kértem Edőcs Józsefet, hogy az egyes bérlők részére megküldött megállapodásból kerüljenek ki azok a részek, amelyek nem kizárólag a bérleti díjak emelésére vonatkoznak. Edőcs úr ezt elfogadta. Továbbá azt is, hogy a bérlőknek kiküldött megállapodásban jelzett eredeti 8 napos határidő 1994. július 31-re módosuljon. Maradtak ezután a konkrét bérleti dijakra vonatkozó javaslataink. E tekintetben ajánlást tettünk, hogy milyen szempontok alapján, milyen bérleti díjemelést képzelünk el mi. A tárgyalási javaslataink természetesen nem vonatkoztak azokra a bérlőkre, akik időközben már megkötötték a szerződést a MIK Rt.-vel, akik elfogadták az ingatlankezelő árajánlatát. Azt javasoltuk, hogy akik mostantól számítva visszamenőleg egy éven belül kötöttek új, vagy módosított szerződést, azok esetében most ne történjék bérleti díjemelés. Azok, akiknek bérleti díját az 1992 novemberi miskolci közgyűlési határozat alapján állapították meg, vagy azóta kötöttek egy évnél régebben új szerződést, azoknál 20 százalékos díjemeléssel ért egyet az Érdek- védelmi Tanács. Továbbá: akiknél a bérleti díjat a fentebb említett közgyűlési határozat elfogadása előtt állapították meg, s azóta, lényegében 1990 óta változatlan díjat fizetnek bérleményeikért, a díjemelés mértéke 40 százalékos legyen. Ez utóbbi esetben a MIK Rt. illetve a házkezelőségek egyedenként vizsgálják meg meghatározott szempontok alapján a díjemelés konkrét mértékét, hiszen a bérlemények elhelyezkedése alapján nyilván lehetnek eltérések a bérleti díjakban. A magam részéről sokra értékelem, hogy ezen kérdéseknek a jelentős részében sikerült a MIK Rt.-vel egyezségre jutnunk. Edőcs József:- A mintegy 2 ezer, főként belvárosi bérlő közül hetvenen saántítógephi- ba, illetve adminisztrációs tévedés miatt kaptak olyan értesítést, hogy bérleti díjuk 300-600 százalékkal nőtt. A mi elképzelésünk szerint a bérlemények díjai átlagban 90 százalékkal nőttek volna. Mi is úgy gondoltuk, hogy a 92-es önkormányzati rendelkezés után, de egy évnél régebben kötött bérleti szerződések esetében maximum 20 százalékkal növeljük a bérleti díjat, az egy éven belül kötött szerződéseknél pedig 0 százalék legyen az emelés, vagyis semmi. Ami a régebbi, vagyis a 92 novembere előtti szerződéseket illeti, a 40 százalékos javaslat számunkra természetesen nem fogadható el, tekintettel a négy-öt év alatti infláció mértékére. Egyenként kell megvizsgálni minden szerződést, hiszen jelentős eltérések is mutatkozhatnak a bérlemények értékességének megítélésben. Éppen ezért arra kérünk minden érdekelt bérlőt, hogy keressen meg bennünket, szívesen állunk rendelkezésre. A megállapodás július 31-ig kitolódott határidejével egyetértünk mi is. Favorizált rendőrök Tállya (ÉM) - Rangos vendéget fogadtak szombaton az alig egy éve átadott Tállyai Rendőrőrsön: dr. Túrós András vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány közbiztonsági főigazgatója látogatott Hegyaljára. Egy Skoda Favoritot adott át a huszonegy fős őrs legénységének. Használjuk a panaszkönyvet! Az árak közlésével döntési helyzetbe kell hozni a vásárlót A vevőt az árak feltüntetésével nyáron is döntési helyzetbe kell hozni, hogy maga határozhasson róla: kell-e neki a termék annyiért, amennyiért ott kínálják Miskolc (ÉM) - Nyár van, ilyenkor gyakrabban vásárolunk tópartokon, üdülő övezetekben - oda telepített pavilonokban. Sokan megjárják, mert nem azt az árut, vagy nem azon az áron kapják, mint akarták. Pedig a lényeges szabályok ugyanúgy érvényesek a pavilonban történő vásárlásnál, mint a nagy üzleteknél - ez derül ki a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője, Stefán Mihály tájékoztatójából. I A szakember mindjárt az elején leszögezi: a vásárlók jogait számtalan jogszabály védi, ilyenkor, nyáron is, amikor többen vásárolunk alkalmilag felállított vendéglátó pavilonokban. A fogyasztóvédelemben dolgozók több figyelmet is szentelnek ezeknek az „egységeknek”, annak ellenére, hogy számuk az utóbbi időben csökkent. Azért van kevesebb belőlük, mert a jövedéki termékek (szesz, cigaretta, kávé) árusítására, csak olyan kiskereskedelmi üzleteknek adnak engedélyt a helyi önkormányzatok, amelyek fixen, elmozdíthatatlanul állnak a helyükön. Ha például lakókocsi a büfé, kerék nélkül, betonon kell állnia. Ezekre a pavilonokra is érvényesek a jogszabályok ugyanúgy, mint a nagy üzletekre. Például, hogy a kínált cikkek árát jól látható helyen ki kell függeszteni. Amint Stefán Mihály fogalmaz: úgy, hogy még vásárlás előtt döntési helyzetbe kerüljön a vevő. maga határozzon arról, hogy a jelzett áron veszi, vagy nem veszi a terméket. Hasonlóan, tehát jól láthatóan ki kell függeszteni az üzlet tulajdonosának nevét, címét, az új, módosított jogszabály értelmében azt, hogy a becsapottnak érzett vásárló hol tehet ellene panaszt. Többnyire a helyi önkormányzat jegyzőjének neve, címe, valamint a Kenni (Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet) és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség címe kell, hogy ott legyen. És a közkeletűen csak panaszkönyvnek nevezett vásárlók könyve. Ez utóbbiról azt tartja fontosnak a felügyelőség vezetője megjegyezni, hogy: használjuk! Igenis, újuk bele gondunkat, problémánkat, mert ha a panaszunkat nem intézik kellő odafigyeléssel, a bejegyzés bizonyíték erejű. (Az ilyen esetekben is érvényes a mondás: az írás megmarad.) Szintén lényeges, hogy a vásárló helyben, az üzletben megtudhassa, mi módon intézheti minőségi kifogásait, hogyan szerezhet érvényt a jogainak. A másik, gyakori nyári panasz, hogy látszólag elszabadulnak az árak, a vásárlónak úgy tűnik, hogy nálunk a szabadpiaci ár egyben szabad rablást jelent. Nos, a szabad ár valóban szabad, akkora, amekkora. Ezt enyhíti, hogy ugyanakkor a vásárló is szabadon (látszólag persze, mert ha nincs a közelben más büfé és nagyon szondás, mit tehet?) dönthet a vásárlásról. Gond akkor van, ha más ár van kifüggesztve a falon és mást ír a számlára a kereskedő - mégpedig: általában vastagabban fog a ceruza. Ez az eset már szabálysértésnek számít, és büntetésért kiált. Stefán Mihály szerint jóval többen írnak a panaszkönyvekbe, mint 8- 10 évvel ezelőtt, ez biztató jele a vásárlók öntudatra ébredésének, de még mindig kevés. Épp ezért ismét azt hangoztatja: még ha a kereskedő ódzkodik is tőle, akkor is kérjük a könyvet és újuk a panaszt! Negyvenhat betörést beismertek Miskolc (ÉM - FJ) - Ritka nagy bűncselekmény-sorozat sikeres felaeríté- séről számoltak be tegnap délelőtt a Miskolci Rendőrkapitányságon. A sajtótájékoztatón Forgács László ezredes, megyei rendőrfőkapitány az ügyben érintett három kollégája - Varga Sándor törzszászlós, Oovák József zászlós, valamint Tondora András őrmester - érdemeit külön is kiemelte és jutalomban részesítette őket. A gigászi betöréssorozat részleteit dr. Csintalan László őrnagy ismertette:- Február végén ritka nagy magánlakás-betörés sorozat indult meg Miskolcon. Az akkor még ismeretlen tettesek ablak-,vagy ajtóbetörés módszerével hatoltak be a kiszemelt családi házakba - kifejezetten ezekre voltak specializálódva -, ahonnan főleg ékszereket, műszaki tárgyakat, készpénzt loptak el- mondta. A rendőrtiszt egy hosszú listát sorolt fel. Az ezen szereplő gaztettek elkövetését sikerült a négy gyanúsítottra bizonyítaniuk. A rossz fiúk utolsó dobása június 13-án volt. Ekkor egy Soltész Nagy Kálmán utcai házat pécéztek ki, és fényes nappal kivitelezett akciójuk során 86 ezer forintnyi értékkel felpakolva távoztak. Arra viszont nem számítottak, hogy egy szemfüles állampolgárnak Ami előkerült... feltűnik mesterkedésük, s az általa riasztott járőrök - a Petneházi bérházaktól a martintelepi szemétlerakóig loholva utánuk - elfogják őket. így került.a kapitányságra a fővezér B. P., a „betanított munkás” F. J. és A. I. monogramú hölgyismerősük. Első kihallgatásuk alkalmával - tudták, hiába is tagadnák - a fent említett betörést minden hercehurca nélkül elismerték. A nyomozással megbízott Varga Sándornak és Dovák Józsefnek viszont más apróságok is feltűntek. így például, hogy néhány korábbi bűncselekmény környékén látott ismeretlenek fantomképei „meglepően” hasonlítanak a jómadarakra. Az sem a gyanúsítottak malmára hajtotta a vizet, hogy B. P. elfogása után hamis nevet diktált be, így fáradhatatlanul faggatták őket tovább. A jól megválasztott kihallgatási taktika, illetve a szaporán gyűjtögetett terhelő bizonyítékok eredményeképp’ a trió egyre beszédesebbé vált, s tegnapig már 46 (!) Miskolcon elkövetett betörés végrehajtását ismerték be. A detektívekkel folytatott gyakori diskurzusok egyikén negyedik társuk, K. I. kilétére is fény derült, aki ugyan tetten érésük alkalmával nem volt velük, de korábban lelkes segítőjük volt. Érdekességként említette Csintalan őrnagy, hogy a négyesfogat vezető egyéniségét, a korábban már többször büntetett B. P-t körözte a Pest Megyei Bíróság, a B.-A.-Z. Megyei Bíróság, az Edelényi Rendőr- kapitányság, a Miskolci Büntetésvégrehajtási Intézet, valamint a főváros VI-VII. kerületi Rendőrkapitánysága is. Ez utóbbi helyen egyébként inkognitójában került sor kihallgatására, és az eljárást is az „álnévvel szemben” folytatták... A veszélyes galeri az eddig rájuk bizonyított ügyekben több mint három és fél millió forint kárt okozott. Az összeharácsolt értékeket általában rövid úton elpasszolták, a pénzt pedig még rövidebb úton eldorbézol- ták. S, ha jól értettük az elejtett célzásokat: a bizonyítás-sorozatnak még koránt sincs vége... Utolsó simítások a Gömöri-felüljáróíi Miskolc (ÉM) - Befejeződött Miskolcon a Gömöri-felüljáró felújítása, amelyre két év alatt mintegy 60 millió forintot költött a Miskolci Közúti Igazgatóság. Ma és holnap már csak az utolsó simításokat végzik a kivitelezők, péntektől pedig minden valószínűség szerint mind a négy sávon zavartalanul haladhat a nemzetközi főútvonal forgalma. A felújítás során kijavították a vasbetonpálya szerkezetét, amely új szigetelést is kapott, s így jobban ellenáll majd ezután a só hatásainak. Fontos mozzanat volt a felújításnál az új dilatációs szerkezetek beépítése. A szakemberek szerint legalább húsz évig nem kell ismét hozzányúlni a Gömöri-felüljáróhoz. Kivéve a többrétegű aszfalt felső burkolatát, amely becslések szerint 8-10 évig képes ellent állni a nagy forgalom koptató hatásának, viszont az újra- aszfaltozás már nem jelent komoly és hosszan tartó műszaki feladatot. Ma és holnap: utolsó simítások a Gömöri-felüljárón Fotók: Farkas Maya------INNEN SZÓLVA------K ormányon Bujdos Attila / Úgy tűnik, az új kormánynak mindenképpen kevesebb borsodi (abaúji és zempléni) tagja lesz, mint amennyi az előző kabinetnek volt. Szomorkodnunk kell-e emiatt? A kérdés sokkal inkább az: jó-e nekünk egyáltalán, ha ez a térség küld politikusokat a tárcákhoz? Az ember ugye hajlamos úgy gondolkodni: az innen elszármazott nagy ember csak jobban segíti majd az övéit. Ez viszont a gyakorlatban korántsem így áll. Egy térségfelkarolására vagy van programja egy kormánynak, vagy nincs. Vagy akar és tud tenni valamit az ellen, hogy egy régió véglegesen és végletesen leszakadjon más térségekhez képest, vagy sem. (Próbáljunk meg legjobb tudásunk szerint, elfogulatlanulfelelni:jobb lett-e nekünk, amikor Grósz Károly volt a miniszterelnök, vagy később, amikor mondjuk Kiss Gyula miniszteri, Rajkai Zsolt államtitkári pozíciót töltött be és így tovább... Kevesebb lett-e a munkanélküli és több a befektető? Amivel persze nem azt akarom állítani, hogy nincs személyes felelősségük, szerepük és jelentőségük a politikusoknak. Van, de nem szabad ezt túldimenzionálni.) Hogy lesz, és éppen ilyen lesz az új kabinet, ezt a közös kormányzásra készülők történelmi tettnek mondják. Példa nélküli kiegyezésnek,amiazországérdekébenoly erők között köttetett, mely erők egykor egymással igencsak szemben álltak. Azt is mondják, hogy a megállapodásuk a feleknek kölcsönösen előnyös, garanciákkal jól körülbástyázott. Egyeztették a programjaikat és arról beszéltek: elenyészően kevés az olyan terület, ahol az egyik párt ellenkező irányba húzna, mint a másik. Nyilvánosságra hozták a leendő miniszterek listáját is és azt bizonygatják: a látszat ellenére ez mégiscsak szakértői kormány lesz. Vagyis minden együtt van ahhoz, hogy jobb legyen, mint amilyen volt. S hogy ehhez kormányzati szinten a borsodiaknak (abaújiaknak és zemplénieknek) nem sok közük lesz? Hát Istenem! Csak abban reménykedjünk, hogy azért van ez így, mert egy hajszállal kevésbé jó szakértők, és nem azért, mert a politikai érdekérvényesítésben kevésbé jeleskednek, mint akik között a tárcákat kiosztották és akik személyesen isosztozhatnakkormányzatifelelősségben. ÉM-portré Mészáros Tibor Miskolc (ÉM - B.A.) - „Rendkívül szerencsésnek tarthatom magam. Hiszen a hobbim ugyanaz, amivel a kenyeremet is keresem: a kémia és az angol nyelv” - jelenti ki Mészáros Tibor (37). Hollóházán született, a miskolci Zrínyi Gimnáziumban érettségizett. A veszprémi vegyipari egyetemen szerzett diplomát. Nyolc éve került a Miskolci Egyetem analitikai kémiai tanszékére. „Az egyetemen kutatással foglalkozom, de a kezdetektől bekapcsolódtam az itt folyó idegen nyelvi képzésbe is ” — árulja el és arról is beszél, hogy betéti társaságot alapított. Ebben tanítással, tolmácskodással és fordítással foglalkozik. De mivel az utóbbi tíz évben többször járt Angliában, az ott szerzett tapasztalatait más módon is kamatoztatni szeretné. Idén nyáron például két utat is szervez Albi- onba. Ä júliusban és augusztusban induló turnusokban résztvevők megismerkedhetnek a szigetország nevezetességeivel. De megfelel-e ez a magyar üdülési szokásoknak? Erről azt tartja, hogy ma még inkább a passzív pihenés a jellemző.„Én mindenesetre inkább az a típus vagyok, aki az aktív pihenést választja. S úgy látom, hogy a diákok és a tanárok körében is sokan erre voksolnak” - mondja Mészáros Tibor.