Észak-Magyarország, 1994. június (50. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-16 / 140. szám

4 ÉSZAKtMagyarország Megyei Körkép 1994« Túnius 16», Csütörtök Beemelték a hidat A legutolsó igazítás A forgalom rendben megindult Fotók: Laczó József A kötözés befejeződött A szerkezet a levegőbe emelkedik A híd már a pilléreken van A házalót sem utasítják ki Nem mindenhol vigyázza őr a polgármesteri hivatalokat Alsózsolca, Tokaj, Szerencs, Sáros­patak (ÉM — KJ) — A megye legtöbb polgármesteri hivatalának ajtaja nyitva áll, az ügyfélfogadási napo­kon túl sem iiif|ák meg senkinek hogy ügyes-bajos dolgaival betérjen. Akad, ahol kérdésünkre válaszolva kijelentették: a házalót sem küldenék ki. Az újságírót pedig semmi esetre sem. Tegnapelőtt történt, hogy kollégán­kat a szikszói polgármesteri hivatal rendíthetetlen őre nem engedte be az épületbe, mondván, nincs beje­lentkezve. Ennek apropóján kérdez­tünk meg néhány önkormányzati vezetőt arról: milyen rend szerint fogadják a hivatalokba betérő ügy­feleket, vendégeket. Alsózsolca polgármestere, dr. Oláh László megerősítette a helyi önkor­mányzat alakuló ülésének határozatát: „Ebben megfogalmaztuk, hogy a községháza szellemi és fizikai érte­lemben egyaránt nyitott. Nem al­kalmazunk őrt, s bár egy alkalom­mal komoly inzultus érte a helyi szociális előadót, mégsem változtat­tunk a korábbi elhatározáson. A polgármesteri hivatal ajtaja azóta is nyitva áll mindenki előtt. Ügyinté­zést természetesen csak az ügyfélfo­gadási időben végzünk, de bárki, B. Tóth Erika Miskolc, Tiszaújváros, Bogács, Mezőc- sát (ÉM) - Eltérő belépődíjakat alkal­maznak a megye strandjai. Nyolcvan forintnál olcsóbban nem lubickolhat­nak a fürdőző felnőttek. Tiszaújváros- ban 150-ért léphetnek a strandra. Igaz, itt - a megye más fürdőihez ké­st - extra szolgáltatásokat is igény­vehetnek - derül ki tudósítónk összeállításából. Miskolctapolcán május 1-én nyitot­tak. A megkérdezett strandok közül egyedülállóak abban, hogy a 10 éven aluli gyermekek számára a be­lépés díjtalan. A tíz év fölöttiek 100 forintot fizetnek. Naponta átlago­san 1200-an váltanak jegyet.. Ter­mészetesen csak ha az időjárás is kedvez a strandolásnak. A miskolci vízművek tulajdonában lévő tapolcai-strand üzemeltetése ez idáig nyereséges volt, nem úgy mint a tiszaújvárosi TVK Strandé. Itt tavaly 43,6 millió forintos veszte­séget könyveltek el. Ajegyek többe kerülnek, mint Miskolcon: egy fel­nőtt belépő 150 forint, a gyermeke­kért pedig 75 forintot kérnek. A TVK dolgozói igénybe vehetik az egyhavi bérletet, ami lényegesen ol­csóbb a napijegynél: a felnőtt válto­zata 300, a gyerekbérlet 200 forint. Igaz, hogy sokba kerül a belépőjegy, de ez a szolgáltatásaik díját is tar­bármikor betérhet hozzájuk, s amennyiben jelen van és ráér akár a polgármester, akár a jegyző, szívesen állnak mindenki rendelkezésére.” A tokaji önkormányzat jegyzője, Szikszay Tamás: ,Akinek kedve szottyan rá, bármi­kor betérhet hozzánk. Még a házaló ügynököket sem utasítjuk ki, ha er­re járnak. De félre a tréfával: nem alkalmazunk se portást, se bizton­sági őrt, az ügyfélfogadási időn kí­vül is foglalkozunk azokkal az ügy­feleinkkel, akik más településről ér­keznek, s nem tudják, mikor is van a hivatalos ügyintézés. A polgár- mester, illetve a jegyző természete­sen nem tud mindig mindenkit fo­gadni, tekintettel arra, hogy az ő feladatuk többek között a különböző - külső - szervekkel való tárgyalás, kapcsolattartás is. Időnként egy- egy feldúlt ügyfelet persze jó lenne valahogy megállítani, de szerencsé­re kevés ilyennel akad dolgunk.” A szerencsi városháza az ügyfélfo­gadási napokon tárva-nyitva áll az állampolgárok előtt. Dr. Bíró Lász­ló, jegyző: „Csak kedden és csütörtökön tart zárva a hivatal, ezeken a napokon dolgozzák fel ugyanis munkatársa­ink a beérkezett ügyeket, ekkor jár­nak helyszíni szemlékre, tovább­lya működik, s a felnőtt és gyerek csúszdáért sem kell külön fizetni. Az elmúlt évben 86 298-an keresték fel a „TVK-szabadidő központot”, ahogyan a tiszaújvárosiak nevezik, ijaponta 9-18-ig fogadják a vendé­geiket. Bogácson egész évben nyitva tarta­nak. Fő idényben - májustól-szep- temberig - 1/2 9-től 18-ig üzemel­nek. A felnőtt jegy ára 100, a gyer­mek és nyugdíjas belépő 70 forint. képzésekre és így tovább. Mindez a nyugodt munkavégzést, s ezáltal az ügyfeleink érdekét szolgálja, hiszen az ő ügyeikben intézkednek a kollé­gáid. Egy portást alkalmazunk, aki arra hivatott, hogy az említett két napon megakadályozza, hogy bol­dog-boldogtalan beállítson. Termé­szetesen ez az intézkedés nem je­lenti azt, hogy hermetikusan zárt a városháza, a rendkívüli ügyekben - például haláleset alkalmából - ter­mészetesen rendelkezésre állunk. A szerencsiek már megszokták ezt a rendszert, nem okoz semmilyen konfliktust körükben.” Sárospatakon egy civil ruhás, fegy­vertelen biztonsági, őr vigyázza a rendet. Dr. Kiinga Ágnes, jegyző: ,Az emlékezetes és tragikus erdő­horváti gyilkosságot követően több hivatalban is bevezettek valami­lyen biztonsági intézkedést. Inkább csak a dolgozóink megnyugtatására alkalmazzuk az őrt, aki lényegében az eligazító, útbaigazító szerepét tölti be nálunk. No és persze segít a sajnos mindennaposnak számító randalírozó, részeg ügyfelek megfé­kezésében. Hivatalunk egyébként nyitott, a heti háromszori ügyfélfo­gadás mellett naponta van ügyféltá­jékoztatónk és anyakönyvi ügyinté­zésünk.” Csúszdával nem rendelkeznek, de a gyerekek részére és örömére gumi- ugrálót üzemeltetnek. 1993-ban 247 ezer fürdőző vendégük volt, és nyereséggel is zárták az évet - tájé­koztatták lapunkat. A mezőcsáti kicsi, és fiatal strand­nak számít. A felnőttek 80, a gyere­kek 60 forintért léphetnek a fürdő területére. Egész, hé ten nyitva tar­tanak 9-től 18 óráig. Külön prog­ramjuk a hétfő esténkénti zenés fürdőzés. Holnap...- Rendkívüli képviselő-testületi ülést tart délután négy órától a ka­zincbarcikai képviselő-testület. A szenátorok az azbeszt-ügyről tár­gyalnak. A megvitatásra váró ja­vaslat szerint arra kellene megol­dást találni, hogy mind az ötezer tonnányi azbesztet szállítsák el a településről. *- A „Pax Corporis” Természetes Életmód Egyesület szervezésében 16 órától dr. Biczó Erzsébet főorvos tart előadást a gyógynövényekről és alkalmazásukról a miskolci Köz­ponti Leánykollégiumban. *- A Területi Orvosi Kamara alakuló ülését tartják 13 órától a Rónai Sándor Művelődési Központban. Az összejövetelen megválasztják a ve­zetőséget és a küldötteket. Vállalkozók a faluházért Alsózsolca (ÉM) - Ma délután 6 órakor az Alsózsolcai Faluházért Alapítvány kuratóriuma találkozó­ra hívja a mintegy 150 helyi vállal­kozót annak érdekében, hogy meg­nyerjék támogatásukat a tervezett faluház megvalósításához. A község 3. Sz. Általános Iskolájában meg­rendezendő összejövetelen dr. Sze­gedi László, a megyei Munkaügyi Központ igazgatója tájékoztatót ad az intézmény tevékenységéről, illet­ve a vállalkozókat segítő, különböző támogatási formákról. Átvették mandátumukat •Miskolc (ÉM) - Tegnap délután 4 órakor a városháza dísztermében ünnepélyes keretek között vették át országgyűlési képviselői megbízóle­velüket a Miskolc négy választóke­rületében megválasztott parlamen­ti képviselők. A mandátumot a vá­lasztási bizottságok elnökei adták át Fedor Vilmosnak, dr. Koleszár Lajosnak, Korinthus Katalinnak és Tompa Sándornak. Az átadásra meghívást kaptak a város vezetői, illetve a parlamenti pártok képvise­lői is. Saját lerakó Putnok (ÉM) - Saját szemétlerakó létrehozását fontolgatják Gömör központjában. Egyelőre még csak a tervezés megindításáról van szó. A település önkormányzata a legutób­bi képviselő-testületi ülésen ugyan­is határozott: a saját szeméttelep kialakítására tervet készíttetnek, s e munka elvégzésére pályázattal választják ki a legmegfelelőbb vál­lalkozást. Putnokon az elmúlt esz­tendő júniusától a Városgondnok­ság emberei gyűjtik össze és szállít­ják el a kommunális szemetet. A hulladék túlnyomó részét a kazinc­barcikai telepen rakták és rakják le. Az elhelyezésért azonban mind töb­bet kell fizetni, s ezért válik szüksé­gessé az új lerakó létrehozása. Százötvenért veszteségesek Korcsolyapálya, csúszda és zenés fürdőzés a strandokon A tapolcai strandra melegebb napokon átlagosan ezerkétszázan váltanak jegyet Fotó: Farkas Maya talmazza: a területükön műjégpá­Forduljon még tíz millimétert! Tizennyolc tonnás éjszakai előadás a Tízeshonvéd utcában Udvardy József Miskolc (ÉM) - Nem egészen egy óra alatt emelték fel, és tették a helyére kedden éjfél előtt és után a Herman Ottó Gimnázium gyalogos hídjának acélszerkezetét. Az éjszakai órákban a munkaterületet nagy fényerejű ref­lektorok világították meg. Az egyál­talában nem veszélytelen munkát az érdeklődő közönség biztonságos tá­volságból az ideiglenesen felállított mozgatható kerítések mögül nézte. Olyan volt az egész, mint egy izgal­mas színielőadás, tizennyolc tonnára és harminc ember munkájára hang­szerelve. Az utolsó villamos aznap 23 óra 10 perckor gördült el a gimnázium épüle­te előtt. Az szürkészöldre mázolt acél- szerkezet már korábban, 21 órakor ér­kezett meg egy vontató hátán. A híd az úttal párhuzamosan feküdt a tartó­bilincsek között. A feladat így leírva egyszerűnek tűnik: fól kellett emelni, és kelet-nyugatiból észak-déli irányba 90 fokkal elforgatni, majd a hét méter és hatvan centiméter magas pillérek .fejére” helyezni, millimétemyi pon­tossággal. Aki kíváncsi volt a beemelésre, pon­tos és szakszerű munkának lehetett tanúja. A Diósgyőri Nemesacél Kft. Szállítási Üzemének autódaruja éj­fél előtt egy órával érkezett a hely­színre. A hat tengelyes, az első és hátsó kerekeket szinkronban kor­mányozható jármű és a daruszerke­zet teljesítménye 120 tonnányi súly 32 méteres magasságba emeléséhez lett volna elegendő. A Herman Gim­názium főépületét a tornacsarnok­kal összekötő híd 28 méteres acél- szerkezete valamivel több mint 18 tonnát nyomott. Ezt a súlyt sem szabad persze lebe­csülni. A daru megérkezése után ugyanolyan gondosan „letalpalt” azaz négy vaslábára helyezte a sú­lyát, mintha 100 tonnát emelne.- Nem látszik különösebben ideges­nek - provokáltam Koics Lászlót a generálvállalkozó Adeptus Kft. (a tervezéstől a parkosításig ők irá­nyítják a munkát) építésvezetőjét. — A feszültség valószínűleg nem lát­ható az arcomon - hangzott a vá­lasz. - Ennek ellenére mégis táncot jár bennem a nyugtalanság. Bár a beemelés minden fázisát pontosan megterveztük, mégis számítani le­het váratlan akadályokra. Ezt a munkát nappal természetesen nem végezhettük volna el. Nem kell le­bontani a villamos felső vezetékét, de a közlekedési vállalat áramtala- nította a hálózatot. A villamosközle­kedésnek négy óra után újra kell in­dulnia. Nagyon rosszul sikerülne a vizsga, ha miattunk állni kénysze­rülne a város. A beemelés 23 óra 25-kor kezdődött. Az acélszerkezet 0 óra 19-kor került pontosan a helyére, miután az elő­zőekhez képest 10 millimétemyit fordítottak még rajta. A darut Doj- csák József, a DNM. Kft. munkása irányította. — Ezzel a géppel a kohászatban dol­gozunk. Sajnos nincs minden órája kihasználva - mondta. - Kevés a munka. A mostanihoz hasonló fela­datra viszonylag gyakran megkér­nek. Mégis van bennem némi drukk, hiszen nagy a felelősség. A hídszerkezetet 28-tól 40 milliméter vastag drótkötelekkel emeljük fel. Négy vezetőkötéllel pedig bekísér­jük a helyére. A beemelés nem egészen egy órája minden baj nélkül zajlott le. Alkal­manként egészen lenyűgöző látványt nyújtott a magasba emelt szerkezet. Szerdán hajnalban zavartalanul megindult alatta a forgalom. Pollenjelentés Miskolc (ÉM) - A levegőben jelen­leg is keringő pollenek a pázsitfü­vek, a lórum az útifű, a bodza, a csa­lánfélék és az erdeifenyő dús virá­gaiból származnak. Áz erős szél olyan növények virágporát is felka­varta, amelyek elvirágoztak vagy csökkenőben van a virágzásuk. Jelenleg is számottevő az agresszív füvek jelenléte, növekszik a kevésbé allergén csalánfélék pollenje. Ma­gas számú gombaspóra jelenlétét is kimutatták az elmúlt héten. Házasságban éltek Miskolc (ÉM) - 1994. június 14. lapszámunkban Szirmabesenyőről megjelent cikkünkben a volt föld­birtokos családdal (a Gróf Szirmay és Dabasi Halász) családdal is fog­lalkoztunk. Cikkünkbe, sajnálatos módon megalapozatlan mendemon­dák is belekerültek, mivel az érin­tett család leszármazottja, okmá­nyokkal igazolta, hogy Dabasi Ha­lász Zsigmond és neje Gróf Szirmay Eszter 1905. év óta törvényes há­zasságban éltek, halálukig. Mind­ketten a szirmabesenyői római ka­tolikus temetőben nyugszanak. Az Észak-Magyarország és a cikk írója, Gyöngyösi Gábor kérik, hogy ezt a nyilatkozatot a sértett elégté­telként fogadja el, mély sajnálatuk kifejezése mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents