Észak-Magyarország, 1994. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-10 / 135. szám
6 ÉSZAK-Magyarország Világpolitika 1994. Agyukra ment a béke Budapest (MTI) - Hadijelentéssel is azonosítható adatokat hozott nyilvánosságra a Pentagon: a hidegháború utáni években, az amerikai hadigépezet erőteljes leépítése következtében példátlanul magasra emelkedett az erőszakos cselekedetek száma a katonacsaládokban. A múlt évben 46 287 ilyen jellegű bejelentést tartottak nyilván, s ez majdnem kétszerese az 1986. évi 27 783 esetnek. A hadügyminisztérium statisztikája szerint, átlagosan minden héten meghalt egy gyerek, vagy feleség valamelyik fegyvernem egyenruháját viselő apa, vagy férj keze által. Ami az első következtetéseket illeti, úgy vélik, hogy az indítóokok között a Szovjetunió felbomlása is szerepel. Pontosabban az, hogy azok előtt a katonás: előtt, akiket a legádázabb ellenség leküzdésére készítettek fel, most már nincs semmiféle ellenségkép. Megégetés Észak-Koreában Tokió (MTI) - Döbbenetes hírről számolt be a dél-koreai hírügynökség. Egy szemtanú beszámolója szerint állítólag katonatiszteket öltek meg Észak-Koreában oly módon, hogy a nyilvánosság előtt megégették őket. A több mint tíz kivégzett katonatiszt Kim ír Szén elnök hatalmának megdöntésére tört, ezért kellett tűzhalált szenvednie. Februárban a phenjani katonai akadémia udvarán ezer ember, köztük a koreai munkapárt vezetőinek és áldozatok családtagjainak jelenlétében történt a megégetés. A meg nem nevezett szemtanú beszámolója szerint egyenként kellett kilépniük az összeesküvő tiszteknek a sorból, ekkor benzinnel leöntötték, majd meggyújtották őket. Olasz korrupció — ismert nevekkel Milánó (MTI) - Bettino Craxi egykori olasz kormányfő és a Fiat autógyár egyik gazdasági vezetője is szerepel azon a 29 nevet tartalmazó listán, amely a milánói tömegközlekedési vállalat nagyszabású korrupciós ügyének vádlottjait sorolja A vádak ezúttal is kenőpénzekről szólnak, amelyek gyaníthatóan politikusok zsebébe vándoroltak a milánói tömeg- közlekedéssel kapcsolatos szerződések odaítélése reményében. Craxi mellett a törvény elé idézettek között szerepel Francesco Paolo Mattioh, a Fiat pénzügyi igazgatója és Claudio Dim, a milánói közlekedési vállalat egykori elnöke is. Vietnami veterán öngyilkos akciója Crown King (MTI) - Az Arizona állambeli Crown King városkában szerdán dinamittal felrobbantotta magát egy 49 esztendős amerikai férfi, a vietnami háború veteránja. A hatóságok nem hozták nyilvánosságra az öngyilkos kilétét, de barátai elmondták: Ron Elliot- nak hívják, és tettével fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy az amerikai elnök annak idején tiltakozott a vietnami háború ellen, és kivonta magát a katonai szolgálat alól. Egyik közeli barátjának közlése szerint undorítónak találta, hogy egy olyan ember képviseli az amerikai hadi dicsőséget és hagyományokat Európában, aki a vietnami háború idején mindent megtett, hogy személyesen ne kelljen hozzájárulnia e hírnév öregbítéséhez. A hatóságok hét órán keresztül tárgyaltak a férfival, aki egy bárban ülve közölte, hogy mire készül, de csupán annyit sikerült elérniük, hogy a helyszínről távozva a városkától egy mérföldnyire hajtsa végre öngyilkos akció- ját-A robbanás következtében rajta kívül senki sem sérült meg. Alois Mock hatvanéves Bécs (MTI) - Hatvanadik születésnapját pályafutása csúcspontján ünnepelheti Alois Mock, aki, soha nem remélt népszerűségnek örvend mostanában. A jeles jubileum után éppen két nappal eldől, vajon még feljebb jut-e, s o lesz Ausztria EU-csatlakozásának hőse, vagy éppenséggel vereséget szenved: macja mondta, hogy személyes kudarcként fogja megélni, ha a népszavazás elveti az Európai Unióhoz való csatlakozást. Az 1934. június 10-én Alsó-Ausztri- ában született - jogi végzettségű - Alois Mock politikai pályája nem volt mentes a cikcakkoktól, a hatvanadik születésnapon azonban van mit leltárba vennie: összesen nyolc év kormányzati felelősség - egy az oktatási tárca, és most az utóbbi hét a külügyek élén -, 17 év parlamenti képviselősködés, tíz év pártelnökség szerepel a listán. Emellett az Európai Demokratikus Unió (EDU) elnöke, és ő volt a Nemzetközi Demokratikus Unió alapító elnöke is 1983 és ’87 között. Pártja, az ÖVP (Néppárt) parlamenti frakciójának élére 1978-ban előbb ügyvezetőként, majd egy év múlva állandó elnökként került. Hamar jöttek az első csalódások, és a felemelkedés nehezen következett be. Négyéves párizsi diplomáciai szolgálat, majd kabinetfőnöki teendők után 1969-ben - 35 évesen - az egyszínű néppárti kormányban megkapta az oktatási tárcát. Nem sokáig volt az övé: a párt választási veresége miatt már egy év múlva meg kellett válnia tőle. Másfél évtizedig volt alkalma kitapasztalni az ellenzéki képviselői szerepkört, az utolsó években már frakcióvezetőként. 1979-ben viharos szavazáson választották a Néppárt elnökévé, és A születésnapi ünnepségsorozat is választási kampánnyá válik ’83-ra vezetésével megszületett a siker: az ÖVP megtörte az SPÖ abszolút többségét. Már-már a csúcson volt 1986-ban a választáson, amikor az új szociáldemokrata sztár - Franz Vranitzky - elütötte őt a győzelemtől. A párt és maga Mock egyre lejjebb csúszott a népszerűségi listán - pedig közben ’86- ban az a Kurt Waldheim tehette le az államfői esküt, akit Mock indított néppárti elnökjelöltként. A lefelé csúszást az sem állította meg, hogy ’87 januárjában összeomlott a kiskoalíció, és az SPÖ - az FPÖ helyett - a Néppárttal alakított kormányt. E nagykoalícióban Mock külügyminiszter lett és alkancellár, de miután a sajtó és a nagyközönség nem sok rokonszenvet tanúsított iránta, jobbnak látta megválni a pártelnöki és az alkancellári poszttól. Kelet-Európa nyitása, a vasfüggöny lebontása hozta a következő pontokat, majd a szakadatlan kezdeményezés a balkáni konfliktus megoldása érdekében, az önálló osztrák külpolitika megformálása, a néha nagyon is harciasnak tűnő javaslatokkal növelte népszerűségét. Mindezek következtében most, az Európai Unióhoz való csatlakozásért folytatott harca finisében Alois Mock - függetlenül a vasárnapi népszavazás eredményétől - a népszerűségi listán szorosan, egyetlen pont lemaradással követi a verhetetlen Vranitzkyt. Belejátszik ebbe minden bizonnyal, hogy a láthatóan beteg politikus önmagát nem kímélve küzd a csatlakozásért, olyan megterhelést vállalva, ami egészséges embereknek is soknak tűnik. Amióta Brüsszel hőseként viszonylag jó csatlakozási szerződéssel a tarsolyában tért meg a belga fővárosból, csakis az osztrákok meggyőzésével foglalkozik. A duma növelte a költségvetést Moszkva (MTI) - Az orosz parlament alsóháza - dacolva Jelcin elnök és a katonák részéről megnyilvánuló nyomással - a kérfnél jóval kisebb mértékben növelte szerdán a katonai költségvetést. A kormánynak két hete van a duma áltál, a szerdán második olvasatban elfogadott költségvetési tervezetben javasolt módosítások tudomásulvételére. Ezután a kabinetnek be kell terjesztenie a költségvetést a duma elé végleges szavazásra. A duma az idei büdzsét második olvasatban elfogadva a források átcsoportosításával mintegy három és fél ezer milliárd rubellel növelte a katonai költségvetést, amely ily módon jócskán elmarad a katonák által pótlólagosan kért 18 ezer milliárdtól. A duma szerdai plenáris ülésén változatlanul hagyta a költség- vetés bevételi és kiadási oldalát, illetve a deficit mértékét. Ennek megfelelően 194,4 ezer milliárd kiadással szemben 124,4 ezer milliárd rubel bevétel áll: A költségvetési deficit mértékét a nemzeti össztermék 9,6 százalékában, azaz mintegy hetvenezermilliárd rubelben határozták meg a honatyák. A hadiköltségvetésről szerdán délelőtt zárt ülésen döntött a duma. Ennek megfelelően délután vita nélkül hozott határozatában hagyta jóvá második olvasatban a duma a módosításokkal együtt a költségvetést. A legtöbbet vitatott védelmi büdzsé ennek megfelelően 37,1 ezer milliárd rubel helyett 40,6 ezer milliár- dot irányoz elő védelmi kiadásokra a belső források átcsoportosítása által. A kiszivárgott értesülések szerint a zárt ülésen a kormányt képviselő Alekszandr Sohih gazdasági miniszter támogatásáról biztosította a három és fél ezer milliárd rubeles növelést, ugyanakkor Andrej Kokosin, a védelmi miniszter első helyettese továbbra is ragaszkodott a kért 55 ezer milliárd rubelhez. Megfigyelők szerint a duma ellenállása kérdésessé teszi, hogy sikerül-e keresztülvinnie a katonai lobbynak a megemelt hadiköltségvetést. A kiadási oldal növelésével ugyanis felborulna a költségvetés, és tovább növekedne az infláció. A belső források további átcsoportosítása viszont azt jelentené, hogy még kevesebb pénz jutna a szociális kiadásokra és a kultúrára. A szatmári „király” Jeruzsálemben Kairó (MTI) - Jeruzsálem vendége kedd este óta az anticionista zsidók „királya". A szatmári szekta New Yorkból érkezett első emberét, Mose Teitelbaum rabbit hívek százezres tömege üdvözölte ujjongva, miközben a látogató és az izraeli kormány tudomást sem vesz egymásról. Ezer Weizman államelnököt saját szavai szerint tejesen hidegen hagyja az idős rabbi érkezése, és a szektavezető környezetében keresetlen szavakkal jelezték, hogy a „király” nem tart igényt a kormány egyetlen tagjának tisztelettételére sem. Súlyos ideológiai szembenállás a kölcsönös ellenszenv oka: a második világháború előtt Szatmárban született szekta tagjai Isten elleni véteknek tartják Izrael állam létét, amely - mondják - a Messiás eljövetele előtt jogosulatlan. A Biblia nyelvének újjáélesztését ugyanígy elutasítják - Teitelbaum rabbi a szent város ultraortodox negyedébe, Mea Searimba érkezvén jiddis nyelven ostorozta a cionizmust, a zsidó államiságot. A hatóságok szolgálatairól a kétezer fős küldöttség azért teljesen nem mondhatott le: már délután, a Ben Gurion repülőtéren rendőri segítség kellett a tömeg féken tartásához, ahhoz, hogy a rabbi és környezete elfoglalhassa helyét az őket Jeruzsálembe szállító limuzinokban. A légikikötő nemzetközi forgalmát így is legalább fél órával késleltette az üdvözlési ceremónia. A rabbi híveinek egyike ezzel együtt mély megvetéssel szólt az államot megtestesítő egyenruhásokról, és azon sajnálkozott, hogy nem a palesztin rendőrség biztosította az útvonalat. Egyáltalán, á szekta hívei úgy látják, hogy a zsidóságnak idegen uralom alatt korábban is jobb volt, és jobb lenne ma is Palesztinában. A szektának összesen háromezer tagja - mintegy négyszáz család - él Izraelben, és ők is úgy, hogy az állammal semmiféle érintkezésre nem hajlandók. Nem fogadják el az izraeli személyi igazolványt, nem élnek izraeli pénzzel. A szatmáriak többsége, mintegy harmincezer ember az Egyesült Államokban, Angliában és Belgiumban él, s ezzel ók a legnagyobb hasszid közösség. Am Teitelbaum rabbit nem csak a szekta, hanem valamennyi anticionista ultraortodox mozgalom is vezérének tekinti. Marosvásárhelyi Antonescu-szobor Bukarest (MTI) - A román főügyész helyettesének közlése szerint a testület megóvja a marosvásárhelyi területi bíróságnak a helyi veteránszövetség által felállítani szándékozott Antonescu-szoborral kapcsolatos határozatát. A szobor, amelynek talapzatát a Nagy Győző polgármester vezette városháza tilalma ellenére építették meg, Románia 1946-ban háborús bűnösként halálra ítélt és kivégzett II. világháborús diktátorának emelne emléket. Az RMDSZ Maros megyei szervezete ismételten tiltakozott felállításának terve ellen. A veterán-szövetség beperelte a városházát a tilalom miatt, s a helyi bíróság, majd a fellebbviteli hatóság a veteránoknak adott igazat, sőt „ország- és nemzetidegen” elemeknek minősítette a szobor felállításának ellenzőit. A határozat - záró rendelkezése szerint - egyben építési engedélyként is szolgál. A főügyész helyettese, akivel Borbély László képviselő, a megyei RMDSZ- szervezet vezetője folytatott megbeszélést, közölte a politikussal, hogy e rendelkező részt óvja meg a főügyészség. A szobor talapzata június 2-án, az avatásra kitűzött napon már készen állt, ennek ellenére a leleplezés elmaradt. Traian Chebeleu nagykövet, Iliescu elnök szóvivője azonban cáfolta azt a hírt, hogy a Cotroceni-palotából szóltak volna le Marosvásárhelyre a szoborállítás halasztása végett. Chebeleu legutóbbi sajtóértekezletén csodálkozásának adott hangot, hogy az RMDSZ ilyen nagy figyelemmel követi a kérdést, amely szerinte nem annyira a magyar etnikumot érinti, hanem inkább a román történelemmel függ össze, és hozzáfűzte, hogy az ügyben mindenkinek nagyfokú mérsékletet kell tanúsítania. Osztrák hetilap — bírósági betiltás Becs (MTI) - Bírósági betiltó határozat alapján elkobozták a News című osztrák hetilap legfrissebb, szerda este megjelent számát. Az intézkedést Wolfgang Flöttl Amerikában élő befektetési bankár - az ausztriai BAWAG bank elnökének fia - kérte, mert a lapban a róla szóló cikk azt álhtotta, hogy ügyletei törvénybe ütközőek, nevezetesen cégei kábítószer-kereskedelemből szerzett feketepénzek mosdatásá- ból jutnak jelentős haszonhoz. A cikk azt írta, hogy az ifjabb Flöttl ellen az FBI és az amerikai kábítószer-rendőrség egyaránt eljárást folytat. Az állítás a bankár szerint nem igaz, ám Flöttl hiába szervezte meg a randevút az újságíró és a hatóságok képviselői között, a News munkatársa erre nem tartott igényt és a cikket ellenőrzés nélkül betették a lap e heti számába. JÚNIUS 10», PÉNTEK Kínai atomkísérlet Washington (MTI) - Amerikai források szerint Kína feltehetően napokon belül végrehajtja soron következő atomkísérletét. A főid alatti robbantásra a Lop Nor-i kísérleti telepen fog sor kerülni. Washingtoni kormánytisztviselők közölték, hogy a nukleáris töltetet már leeresztették a föld alatti csatornába, és hozzákezdtek a lebeto- nozásához. Kínának ez lesz a második atomkísérlete azóta, hogy a többi atomhatalom önkéntesen felfüggesztette a teszteket. Kína mindazonáltaljelezte, hogy 1996-ban kész lesz csatlakozni a robbantásokat betiltó átfogó egyezményhez, de addig folytatja a kísérleteket. Papgyilkosságok London (MTI) - Kigali érsekét, két püspököt és tíz papot gyilkolt meg Ruandában a lázadó erők négy katonája, akikre a római katolikus egyházi személyiségek őrzését bízták rá. A mészárlás indítéka az volt, hogy a fegyveresek felelősnek vélték a papokat családtagjaik meggyilkolásáért. Az áldozatok egyike, Vincent Nsengiyumva, Kigali érseke egyben a püspöki konferencia elnöki tisztét is betöltötte. A tájékoztatás szerint a 13 egyházi személyiséget 8 fegyveres felügyelete alá helyezték, miután a lázadók kezére került Kabgayi városa. Az őrök közül négy végzett a katolikus papokkal. Ámikor társaik felfedezték a gyilkosságot, megölték a tettesek egyikét, miközben háromnak sikerült elmenekülnie A menekülők elfogására nagy erőket mozgósítottak, hogy katonai bfróság elé állíthassák a gyilkosokat. Késik Karadzic útja Moszkva (MTI) - Elhalasztották Radovan Karadzic boszniai szerb vezető csütörtökre tervezett moszkvai útját. Karadzic csak a jugoszláviai ENSZ-szankciók betartását ellenőrző bizottság engedélyével indulhat az orosz fővárosba. A boszniai szerb vezető érkezésének legkésőbbi időpontja június 13., azaz jövő hétfő. A boszniai szerbek vezetője az orosz írószövetség Solohov-díját veszi át Moszkvában. Ha Karadzic valamelyik szomszédos ország légijáratával érkezne az orosz fővárosba, akkor nem lenne szüksége a moszkvai magánlátogatáshoz külön vízumra és beutazási engedélyre. A boszniai szerb vezető moszkvai útja előtt felmerült akadály kizárólag technikai jellegű Dohányzási tilalom a parlamentben Tokió (MTI) - A japán felsőház elrendelte, hogy a honatyák nem dohányozhatnak a költségvetési bizottság ülésein. Tartós dohányzási tilalmat most foganatosítanak először a japán parlamentben, ahol rendszerint sűrű füstfelhőben folynak a tanácskozások, és ahol valamennyi kormánytag széke mellett ott a hamutartó. Az egyik ellenzéki, liberális demokrata párti képviselő javaslatára rendelték el a tilalmat. Craxi egyébként akinek neve egyéb megvesztegetési botrányok kapcsán is felmerült, továbbra sem hajlandó hazatérni tunéziai nyaralójából Fotók: AP