Észak-Magyarország, 1994. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-10 / 135. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Megyei Körkép 1994» Túnius 10«, PÉNTEK--------------JEGYZET ------------A dós} Fizess7 Bujdos Atiua Egy ügyvéd szerint jogszerű, ha valamelyik lakásszövetkezet odaadja a szövetkezet tagjainak az adósok névsorát, hogy azután ők győzködjék lakótársaikat: ha nem fizetnek, csődbe megy a társaság. Egy másik ügyvéd szerint jogokat sért, bármilyen megfontolásból teszik is ezt. Én például évek óta tartozom egy csekély összeggel a szövetkezetünknek, bár mindig időben befizetem a csekkeket. Ok évek óta bizonygatják, hogy nekik van igazuk, én évek óta, hogy nem vagyok az adósuk. A terméketlen dialógus most új fordulatot vehet. Ha lesznek, akik megfontolják a szövetkezetfelkérését, napjában akár több lakótárs is csengethet az ajtómon. Mivel nem vagyok vadember, kénytelen leszek mindegyiküknek elmagyarázni a szövetkezettel folytatott polémiámat. Nyilván minden alkalommal elő kell majd keresnem és meg kell mutatnom nekik a havonkénti befizetést igazoló szelvényeket, másként esetleg nem hinnének a szavamnak. Természetesen egyik szomszédomnak sem mondhatom, hogy örömömre szolgál a procedúra, de ki sem kérhetem magamnak a zaklatást. Kérdés, hogy a lakásszövetkezetet vádolhatom-e zaklatással? Hiszen nem ők nyomkodják majd a csengőmet. A korifeusaik csupán néhány információt adtak, szerintük - és egy ügyvéd szerint -jogszerűen. Tegyük fel: lesz egyetlen ember, akit nem tudok meggyőzni arról, hogy igazam van. Bár magyar bíróság nem mondta ki rólam, hogy máriás huncut vagyok, mégis elterjed a híre: nem tudok, vagy nem akarok fizetni azért, amiért kellene. Hogyan védekezzem a hitelemet rontó szóbeszéd ellen? Mire megyek vele, ha a demokráciával köszönő viszonyban sem lévőnek minősítem azt a gyakorlatot, hogy a törvényes út megkerülésével akar valaki a pénzéhez jutni? Egyáltalán: új távlatokat nyit az adósság behajtásában a lakásszövetkezet kezdeményezése. Itt vannak például a kórházak. Egynémelyik nincs abban a helyzetben, hogy pontosan fizesse mondjuk a fűtésszámlát. A távfűtők, ha követnék a jogszerűnek mondottgyakorlatot, felszólíthatnák a szolgáltatásaikat igénybe vevő polgárokat: ha nem akarják, hogy felszámolják a céget, próbáljanak az érintett kórházak léikére beszélni. Csak minden második, távfűtött lakásban élő fogadja meg a tanácsot. Tudnak-e majd akkor gyógyítani a kórházakban? Lesz-e idejük mindenkinek elmagyarázni, hogy miért nem fizetnek időben? J6, persze lehet, hogy mindez tréfásan hat. Komolyra fordítva a szót: nyilván lesznek, akik olyanoknak az ajtaján csöngetnek be, akik fizetnének, ha lenne miből. Lehet-e emberségesnek nevezni azt a gyakorlatot, ha alkalmi behajtót küldenek az ilyen adós nyakára, hogy naponta figyelmeztessék ele- settségére, a pénztelenség tragédiájára? Megyei körkép a piaci árakról Miskolc 2 j f SÍ Ózd T.újváros Salá ta/db 10 13 15 15 Retek 25/cs 130/kq35/cs Zöldpaprika 16/db 200/kg 20/db 18/db Paradicsom/kg 180 170 180 160 Üborka/kq 76 70 80 46 Zöldborsó/ka 40 60 60 50 Üiburgonya/kg 50 50 55 32 Sárgarépa/cs. 40 45 25 28 Petrezs. qyökér/cs. 32 5028 Karalábé/db 12 15 13 12 Ze ller/db 30 30Vöröshaavma/kq 70 80 60 60 Fokhagyma/kg 180 250 200 200 Gomba/kq 200 130 ~T2Ö Karfiol/kg 90 110 100 110 Kelkáposzta/kg 46 60 60 60 Fe es káposzta/kg 35 30 30 28 To ás/db O o S fiÖT ~T5ö~ ~550 Alma/kq 50 30 Szárazbab/kq 160 150150 Dióból/ka 360 350 400 400 Savanv. Káo./ka 50 5050 Tök/kq 65 ŐO 150Cseresznye/kg 60 100 120 80 "Eper T5Ö" 120 150“ TZÖ A táblázatban szereplő árak forintban értendők. Ahol az egyes termékek áraiban szóródás tapasztalható, ott a középárat jelöltük meg. Kiadják az avasi adóslistát Szövetkezeti idea: a tulajdonosok hajtsák be a hátralékot Udvardy József Miskolc (ÉM) - Az Avas-Dél Lakásszövetkezet tagjai betekintést nyerhetnek abba a listába, amelyet az üzemelési és felújítási díjhátralékosokról állítottak össze a könyvelésen. Erről a szövetkezet Felügyelő Bizottsága néhány napia körlevélben értesítette a lakastula|donosokat. A különös eljárást azzal indokolják, hogy az arányaiban magas kinnlevőség miatt pénzügyi összeomlás fenyeget. Vannak, akik helyeslik ezt a módszert, míg mások a titokvédelem szabályaira, és a személyhez fűződő jogok védelmére hivatkozva ellenzik az adóslista bemutatását. Nincs béke a szövetkezet berkein belül. Erről már nemcsak híresztelések keringenek, hanem egy, az előző értesítéshez mellékelt levél is tanúskodik. Ebben Szolnoki László, az igazgatóság elnöke az elmúlt esztendő szövetkezeti életének jelenségeit elemzi. Leszögezi, hogy a tulajdonosok tartozásának mértéke immár komolyan veszélyezteti a gazdálkodást. A költségeket tetemesen megnöveli a liftekben, az ajtókban és a zárakban szándékos rongálás miatt keletkező kár. Ugyanennyit - ha nem többet - árt a szövetkezetnek a tulajdonosok közömbösségével okozott erkölcsi kár. Jó néhány gyűlés a küldöttek távolmaradása miatt határozatképtelen volt. A levél utal rá, hogy a szövetkezet alkalmazottai a bizalmatlanság légkörében dolgoznak. Alaptalan feljelentések sorát zárta le például a közelmúltban a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya. A rendőrségi határozat a nyomozás megszüntetéséről értesítette a bejelentőket.- Néhány szövetkezeti tag a vezetők lejáratására törekszik - mondta lapunknak Szolnoki László. - Képtelen vádakkal és bejelentésekkel bombázzák a rendőrséget és a sajtót. Miután nem érik el céljukat, más módon próbálják az érdemi munkát hátráltatni. A meghirdetett gyűlések rendre határozatképtelenek voltak a küldöttek távolmaradása miatt. Pedig ott minden információhoz hozzájuthatnának. * A huzakodás még a kisebbik baj lenne. Sokkal több veszéllyel jár a „szövetkezet kinnlevősége”, amely 17 millió forintra rúg. Ez az üzemelési, felújítási díjak elmaradásából tevődik össze. Ha kimondják a fizetésképtelenséget, úgy a hitelezők felszámolási eljárást indíthatnak el, annak minden következményével együtt. Leállhatnak a liftek, megszűnhet a szemétszállítás, felszámolhatják a központi antennarendszert... Az adósságok behajtására a szövetkezet megindította a jogi eljárást. Ez több mintha mondjuk a levegőnek adtak volna egy pofont, de pénzt a közeljövőben a jogi procedúrából sem remélhetnek. A pereskedés ugyanis hosszadalmas. A felügyelő bizottság szerint nem maradt más megoldás, mint az, hogy a szövetkezet tagjai egymást győzzék meg: az adósok rendezzék hátralékukat, és azt követően is törekedjenek a díjak rendszeres megfizetésére. „A hátralékosok névsora épületenként a szövetkezet irodájában átvehető” - áll az értesítésben. Ezzel a mondattal alighanem csak olajat öntöttek a tűzre. Az adósok ugyanis aligha veszik jónéven, hogy anyagi nehézségeikről ország-világ tudomást szerezhet. Nyilván sokan szívesen befizetnék a költségeket, ha lenne miből. Vannak, akik úgy gondolják, hogy téves adatokat is tartalmazhat a könyvelés. Pénzügyi kérdésekben vitás esetek is előfordulhatnak a szövetkezet és tagjai között. Ki kártalanítja azt, aki esetleg mások mulasztása miatt kerül a Szégyenlistára? Miért a tulajdonosokat próbálják a behajtó szerepére kárhoztatni? * Mit szól mindehhez a jogász? Dr. Czikray Tamás ügyvéd szerint nem törvénysértő a szövetkezet lépése.- Véleményem szerint az adott szövetkezet tagjának joga van megismerni a hátralékosok nevét. Másként ugyanis nem tudhatom meg, ki ellen kell fordulnom, ha a szövetkezet megszűnik, vagy megindul a felszámolási eljárás. Feltételezhető ugyanis, hogy az adósok helyett részben én fizettem. így, ha a pénzem nem akarom veszni hagyni, meg kell tudjam, kit kell perelnem. Ez nem sérti a személyiségi jogokat. Ha a lista valótlan adatokat tartalmaz, úgy kártérítést követelhetek a szövetkezettől. Egy másik jogász álláspontja szerint azonban nem mindegy, milyen formában jut nyilvánosságra a hátralékosok neve. Az adósok névsorának bemutatása helyett jobb megoldásnak tűnik a szóbeli kihirdetés á közgyűlésen. Bonyolult jogi vitáról van tehát szó, amelynek eldöntése nyilván a bíróság hatáskörébe tartozik. És itt bezárul a kör, hiszen feltehetően ebben az ügyben sem születne korábban ítélet, mint az adósság behajtásra vonatkozó perben. Kérészéletű szociális tábor Tortára válthatják bonjaikat a perecesi nyári napközisek Nyári napközi Perecesen. Még mindig szükség van rá. , Fotó: EM-archív B. Tóth Erika Miskolc, Ózd, Mezőkövesd, (ÉM) - Ma már nem minden önkormányzat engedheti meg magának, hogy nyári napközit tartson fenn azok kedvéért, akik a vakáció egy részében nem tudnak gyermekükkel foglalkozni, arra viszont nincs elég pénzük, hogy drága táborba küldjék a fiukat, vagy a lányukat. A megye több településén nem is indítanak önkormányzati nyári napközit. Kivétel azért van - derül ki tudósítónk összeállításából. Miskolcon évek óta jól működik a pereces-erenyői zöld tábor. Erre idén is nagy szükség lesz a borsodi megyeszékhelyen: mostanáig hat- százan jelezték igényüket. Június 27-től augusztus 19-ig 4 turnusban vesznek részt programjaiban a gyerekek. Reggel 1/2 8-tól délután 1/2 5-ig biztosítják a 6-14 évesek számára a felügyeletet. A 76,70-es térítési díj fedezi a napi háromszori étkezést is. A rászoruló családok a díjnak csak a felét fizetik. A napi foglalkozásaik nem kötelezőek a gyerekek számára, de megpróbálják bevonni őket a kulturális és sportprogramokba. Bonokkal ösztönzik a nyári napköziseket, és alkalmanként sorsoláson vehetnek részt, akik aktívak a foglalkozásokon. Nyereményük esetenként egy torta. Segítség továbbá, hogy korrepetáló foglalkozásokat is tartanak, ami egyben pótvizsga előkészítő. Ózdon, a régió munkanélküliségtől leginkább sújtott városában nincs igény a nyári napközire. Valószínűleg éppen a munkanélküliség miatt, hiszen a szülők otthon lehetnek a gyerekekkel. Az önkormányzat mindenesetre olvasó, és sport táborokat, felzárkóztató foglalkozásokat szervez, s mindezt a diákjóléti alapból finanszírozza, természetesen étkezés nélkül. Mezőkövesden anyagi okok miatt szüntették meg a nyári napközit. Az önköltsége annyira magas volt, hogy a szülők többsége nem tudta kifizetni, így már tavaly sem szervezték meg. Itt is működik ellenben olvasó és sporttábor, de ezekben nincs megoldva az étkezés. Sátoraljaújhelyen 3 évvel ezelőtt szűnt meg az önkormányzati hivatal által támogatott nyári napközi, szintén anyagi okok miatt. Jelenleg úgynevezett szociális tábort működtetnek. Hét napért az étkezéssel együtt 600 forintot fizetnek a szülők. Ez a tábor viszont kérészéletű, június 11-től mindössze egy hétig tart. Most 81 gyerek veszi majd igénybe. Visszavettek a rendőrök a Tempo-ból Miskolc (ÉM - FJ) - Vissza bizony. Na nem, nem a jómadár-fogó iramból, hanem a Tempo névre hallgató taxitársaság létszámából. S képzeljék: nem gyorshajtás vagy éppen ittas vezetés miatt. Az ok kevésbe „lírai". Nevezetesen lopásokban, betörésekben való közreműködés. Az ügy szálai június 4-re nyúlnak vissza, amikor is a Tokaj Vendéglátóház mögötti parkolóban (akkor még) ismeretlennek titulált tettesek a már-már klasszikussá váló porcelános módszerrel feltörtek egy autót, amiből öltönyt, valamint egy értékes rádiós magnót loptak ki. Nem sokkal rá az Avason a járőrök két férfit fuvarozó taxist állítottak le, és - mit tesz Isten! - az egyik ülés alatt egy sehogyan oda nem illő, viszont bűncselekményből származó magnetofont találtak. Nosza, bekísérték őket a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol R. Zoltán, R. István és a Tempo-s E. János las- san-lassan kezdett beszédessé válni. Egy ilyen nyomozókkal (így a lapunkat az ügyről tájékoztató Kole- szár Zoltán zászlóssal) folytatott csevegés során kinyögték: bizony ők törtek be nemrégiben a Győri kapuban lévő videotékába, illetve a Magyaros Étterembe is. Ez utóbbi balhéba - derült ki - T. Róbert nevű cimborájukat is bevették. Emellett idáig 13(!) gépkocsi-feltörést sikerült rájuk bizonyítani, sőt, a vizsgálat során fölmerült az alapos gyanú egy másik Tempo Taxis fiivaros ellen is. Itt rögtön meg kell jegyeznünk, a két személyszállító kisiparos tevőlegesen nem vett részt a csirkefogászatokban, ók „mindössze” a tetthelyről való gyors és biztonságos felszívódást garantálták. Félreértés ne essék, nem véletlenül sodródtak bele a bűncselekményekbe, ők - és ezt be is ismerték - ugyanolyan jól tudták, mire készülnek kuncsaftjaik, mint most a rendőrök. S, ha a fentieket bárki szívére venné, ne adj’ Isten félreértené, hadd jelentsük ki: nem az itt leírt alvilági közreműködés a jellemző a taxisokra Sőt! Mindazonáltal, esetleg maguk is elgondolkodhatnának rajta, nem lenne- e helyes, ha jobban odafigyelnének egymásra. S netalán saját kezűleg szűrnék ki maguk közül a fekete bárányokat. Holnap...- Elnökségi tisztújító taggyűlést tart az Ifjú Szocialisták Társulása. Rendezvényük délután 6-kor kezdődik a szocialisták miskolci, Corvin utcai székházában. Nem mond le a mandátumról Budapest (ÉM) - Nem mond le mandátumáról Bogár László MDF- es parlamenti képviselő, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának államtitkára. Az ezzel kapcsolatos találgatásokra azok a - az egyik napilapban megjelent - hírek adtak alapot, amelyek szerint bizonyos képviselők fontolgatják mandátumuk visszaadását, így ugyanis képviselői helyhez juthatnának azok a pártjuk választási listáján mögöttük szereplő politikusok, akik a kampányban jobban szerepeltek náluk. Bogár László az ftj parlamentbe az MDF borsod-abaúj-zempléni listájának éléről jutott be. A megyei MDF-lista második helyezettje Hör- csik Richárd viszont nem jutott mandátumhoz. Bár egyéni választókerületben igen jól szerepelt, az MSZP-s jelölt mégis több szavazatot kapott. Területi listáról viszont csak egy embert küldhetett a Demokrata Fórum az új törvényhozásba. Bogár Lászlót, akit viszont egyéni választókerületben nem támogattak annyian, hogy a sajószentpé- teri központú körzetben ringbe szállhasson. Helyi politikai körök az idézett újságcikkre és az ismertetett tényekre hivatkozva nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy Bogár László is lemond a mandátumáról, így biztosítva Hörcsik Richárd képviselőházi tagságát. „Nem kívánok lemondani”- nyilatkozta az Észak-Magyarországnak a tegnapi kormányülés szünetében Bogár László. A képviselő elmondta: az idézett újságcikkben foglaltak az MDF országos listájára vonatkoztak. Ott is elsősorban az a szándék fogalmazódott meg, hogy a párt választási vereségéért esetleg felelős személyek adhatnák át mandátumukat a listán szereplő más politikusoknak. A területi listával kapcsolatban Bogár László arra emlékeztetett: annak idején mintegy hatórás, nyolcmenetes szavazással döntötték el az illetékesek, hogy a jelöltek közül ki hányadik helyre kerüljön. Hogy a párt rosszabbul szerepelt a választáson, mint ahogy arra számítottak, mit sem változtat ezen a tényen. Képviselők, főállásban Miskolc (ÉM) - Még nem tudni pontosan, hogy a Borsod-Abaúj- Zemplénben mandátumhoz jutott szocialista képviselők közül a képviselőség mellett ki tartja meg polgári foglalkozását is. Ezt Tompa Sándor, a megyei MSZP-s képviselőcsoport szóvivője jelentette ki érdeklődésünkre. Lapértesülés szerint ugyanis vita alakult ki az MSZP-frakción belül erről a kérdésről. A vezetőség azt szerette volna, ha valamennyi képviselő főállásban végzi a parlamenti munkát. Néhányan azonban ezt állítólag nem tudták vállalni. Az MSZP-s képviselők egy része ezért megtartja civil állását is. Tompa Sándor ezzel kapcsolatban elmondta: egyelőre nincs elfogadott működési szabályzata, a frakciónak. Azt azonban tudni lehet, hogy a frakció a parlamenti szakbizottságokba olyan embereket kíván delegálni, akik főállásban képviselós- ködnek. A tizennyolc tagú borsodi képviselőcsoportban viszont vannak olyanok, akik attól teszik függővé a főállású képviselőségüket, hogy delegálják-e őket ilyen szakbizottságba. Ha igen, az annyi időt vesz igénybe, hogy amellett a polgári foglalkozásukat aligha tarthatják meg. A borsodi MSZP-képviselócso- port a jövő héten ülésezik. Akkor már többet lehet majd tudni a dologról. Addig azonban annyi bizonyos, hogy Faragó Péter (6. választókerület) szeretné megtartani tsz- elnöki állását. Szabó György (11. vk.), a megyei közgyűlés elnöke és Rádóné Gyárfás Ildikó (7. vk.), a megyei közgyűlés alelnöke szintén így döntene, ha ezt lehetővé teszik majd számukra a jogszabályok. A Miskolcon parlamenti mandátumot szerzett négy szocialista viszont a főállású képviselőség mellett kötelezné el magát.