Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-05 / 105. szám
1994. Mátus 5., Csütörtök z~~-------z. Hírek - Tudósítások ~ ------_ ÉSZAK-Magyarország 3 F idesz: versenyelvű Magyarországot! Tisza menti szövetség a folyó védelméért Csongrád (MTI) - Az év elején Csongrádon alakult Tiszamenti Önkormányzatok Szövetségének képviselői programismertető körúton jártak a folyó mentén lévő településeken. Vásárosnaménytól Szentesig azt tapasztalták, hogy a folyó és környezetének védelméért készek összefogni az érintett települések. Losonczi Zoltánná, a szövetség elnöke az MTI tudósítójának elmondta: Európában már alig található olyan környezet, mint amilyen e térségben még mindenütt megóvásra érdemes. A Tisza 600 folyamkilométerével, mintegy 1200 kilométeres, kerékpározásra, lovaglásra, gyalogtúrára alkalmas töltésvonalával, a termálfürdőivel, egyéb természeti adottságaival csábító lehet a külföldiek számára is. Ehhez viszont számos feladat vár egyrészt a szövetségre, másrészt az érintett önkormányzatokra. A Felső-Tisza vidékén a még jelenleg is kiváló adottságokat - vízminőség, erdők, holtágak - kell megóvni, a Közép-Tiszán a hullámtér rehabilitációja, a víz és a vízpart további terhelésének megakadályozása az elsődleges tennivaló, az Alsó- Tiszán pedig a környezet szennyezése jelenti a legtöbb gondot a szakembereknek. A holtágak elhanyagoltsága, nem megfelelő használatuk, továbbá az infrastruktúra elmaradottsága szinte az egész térségben nehezíti a terület hasznosítását. A szövetség szakembereinek véleménye szerint az infrastruktúra kiépítésének prioritást kellene kapnia a Tisza mentén. Engesztelő zarándoklat Esztergom (MTI) — Májusban két rangos egyházi eseményre kerül sor Esztergomban. E hét szombatján, azaz hetedikén országos engesztelő zarándoklat lesz a magyar katolicizmus fővárosában, megemlékezésül a néhai Mindszenty József hercegprímás 1975-ben Bécsben bekövetkezett haláláról és az 1991-es esztergomi újratemetéséről. A zarándoklat mottójául Mindszenty József egyik tanítása szolgál: „Felelőssé is teszek minden magyart és elsősorban a katolikusokat a nemzet jövőjéért!”. A Bazilikában délelőtt fél 11 órakor kezdődő engesztelő szentmisét Paskai László bíboros, prímás, esztergom-bu- dapesti érsek celebrálja. A zarándoklatra eddig több tízezer hívő, illetve érdeklődő jelezte részvételi szándékát az ország minden részéből és még a határon túlról is. Az európai egyházi múzeum- és kincstárigazgatók idei találkozójának május 16-a és 18-a között ad otthont az esztergomi Keresztény Múzeum. A csaknem félszáz szakember ekkor első ízben tanácskozik Magyarországon. Megbeszélésük központi témája a lézer szerepe lesz a restaurálásban. A háromnapos eszmecserén emellett tájékoztató hangzik el a hazai egyházi gyűjteményekről, s a tanácskozás résztvevőinek bemutatják Esztergom mellett Székesfehérvár, Veszprém és Pannonhalma nevezetességeit is. Egy finn pap kitüntetése Budapest (MTI) - A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök javaslatára - a magyar-finn egyházi kapcsolatok fejlesztése, és a határon túli magyarság helyzetének finnországi megismertetése érdekében kifejtett, fél évszázados tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztike- reszije kitüntetést adományozta D. Martti Voipio finn lelkésznek. HIRDETÉS- . Miskolc (ÉM - NJ) - A Fidesz tegnap tartotta Miskolcon fesztivál- és kampányzáróját. A Fiataldemokraták egésznapos programjában részt vett a párt elnöke is. Orbán Viktor Ózdon kezdte a napot, ahol a Technika Háza tükörtermében vállalkozókkal, vállalatvezetőkkel, szimpatizánsokkal találkozott. A jelenlévőket elsősorban az érdekelte, hogyan viszonyul a Fidesz a privatizációhoz, a vállalkozások támogatásának ügyéhez. Szó volt arról is, van-e jövője Ozdnak, s e kérdésre, mint a helyszínen válaszként elhangzott, a reorganizációs program már megfogalmazta a választ. Ezután a Centrum áruház előtti téren megkezdődött a narancs árusítása. Miskolcon ott kezdték, ahol Ózdon abbahagyták: a narancsos pult mögött ott szorgoskodott Repka Attila a párt listás jelöltje Wachsler Tamás megyei listavezető képviselőjelölt társaságában. Itt is ugyanúgy mint Ózdon, fogyott a narancs és a Politikusportrék-sorozatban megjelent könyv Orbán Viktorról. Mint valamennyi korábbi esetben, a pátrtelnök most is jó eladónak mutatkozott. Délután 16 órától a FiMiskolc (ÉM - KJ) - Tegnap tartotta megyei kampányzáró nagygyűlését Miskolcon a Magyar Demokrata Fórum. A Városi Sportcsarnok előtti téren megrendezett gyűlés szónoka dr. Kulin Ferenc, a párt frakcióvezetője volt. Beszédét azzal kezdte, hogy bemutatta az igazi MDF-et. Mint mondta két markáns, de téves kép alakult ki mostanában a Magyar Demokrata Fórumról. A tőlük baloldalra lévő politikai erők azt sugallják, hogy jött egy amatőr, dilettáns, hatalomvágyó csapat, amely ráadásul gőgös is és arrogáns, és minden jó szakembert félresöpört. Beültette a pozíciókba saját embereit, és a rendszerváltás címén tönkretette az egész országot. A tőlük jobbra állók szerint pedig elmulasztották a nagy történelmi lehetőséget a rendszerváltást, semmit nem csináltak, s az egész kommunista nonemklatúra változatlan befolyással uralja az országot. Ezekkel szemben az MDF - hangsúlyozta Kulin - a legkorábban, már ’87-ben észlelte, hogy elkerülhetetlen egy történelmi fordulat, s Miskolc (ÉM) - A Kereszténydemokrata Néppárt tegnap este a miskolci technika házában tartotta kampányzáró nagygyűlését. A rendezvény szónoka dr. Varga László alelnök volt. Bevezetőjében leszögezte: a KDNP- nek nagy szüksége van a győzelemre segítő szavazatokra, a nemzetnek pedig a kereszténydemokratákra. A mi mostani választásunk jelentősen különbözik a fejlett demokráciával rendelkező nyugati országokétól, hiszen azokban a hatalomért vetélkednek, majd cserélődnek a pártok, a társadalom alapintézményei új kormány esetén is változatlanul maradnak. Nálunk arról pár nap múlva az dől el, hogy a megkezdett átalakulás, a szükséges változás tovább megy, vagy pedig megtorpan. Ezzel kapcsolatban Varga László kijelentette: nem kell visszarendeződéstől félnünk, a kommunizmus eszméjét annyira lejáratták, annyira csődbe jutott, hogy annak egyszer s mindenkorra vége. Riasztó azonban, hogy a régi kommunista vezetők a hataloméhségtől vezetve megpróbálnak desz válaszol címmel választási fórumot tartottak Encsen a művelődési házban, majd este Miskolcon a Rónai Művelődési Központban nagyszabású műsor várta a vendégeket. A Hobo Blues Band és Tátrai Tibor műsora mellett videofilmek, klippek követték egymást a fesztivál- és kampányzárón. A párt elnöke Orbán Viktor beszédében átfogóan értékelte az elmúlt négy évet, elmondta, hogy annak eredményeit nem lehet elvitatni az új vezetéstől. Ennek ellenére a kormányt le kell váltani, mert a kormány iránti bizalom hiánya lassan most már áttevődik a demokráciába vetett bizalomra is. A rendszerváltást csak úgy lehet végigvinni Magyarországon, ha a kormányt leváltjuk. Kormányváltás nélkül a rendszerváltás nem tartható fönn. Ugyanakkor a régi emberek visz- szaihívásától tartózkodni kell. A magyar választópolgár nem lehet olyan, mint az árvagyerek, aki kiszökött az intézetből, ám amikor megéhezett, megfázott, örült, hogy visszakulloghatott. Mi nagyon jól tudjuk, hogy az árvaszéket bezárták, a konyha nem működik, a fűtés amilyen mértékben elkerülhetetlen volt, kompromisszumot kötött a volt uralkodó réteg vezetőivel annak érdekében, hogy békés átalakulás történhessen. Ezt követően megkötötték az alkut azokkal a parlamenten belüli erőkkel, akiknek a minimális támogatása, együttműködése nélkül Magyarországon 1990-ben nem kezdődhetett volna el a törvényalkotás, a rendszerváltozás jogi alapjainak lefektetése. Tehát igaz, hogy volt ugyan alku, volt paktum, de ez nem a hatalomra éhes erőknek az elvtelen megegyezése volt, hanem a realitások figyelembe vétele, a kikerülhetetlen szükségszerűség. Az MDF és a külföld megítélése szerint is Magyarországon az elmúlt négy év alatt a kelet-közép-európai térségen belül a legsimább, a legtermékenyebb és a legtöbb lehetőséget megérleló átalakulás történt. Ezek nem pusztán légből kapott dicséretek, hanem statisztikailag alátámasztható állítások - mondta Kulin Ferenc. Ezek közül feltétlenül kiemelésre érdemes az, hogy a ’89-ben már egymillióra becsült munkanélküliség helyett ma alig több, mint visszafűrakodni az ország vezetésébe. A kereszténydemokratákat az a felismerés vezette programjuk megalkotásánál, hogy tudják: minden gazdasági és kulturális fejlődés motelja az ember, a szabad egyén, aki irányítja a dolgait, aki vállalkozik, alkot. Az állam csak keret, azokat a feladatokat tartja meg, amelyek feltétlenül szükségesek. Ha ez fordítva van, és az állam kezében marad a vagyon döntő része, az megtorpanást hozhat. Európa akkor esett össze, amikor sorsát nem a szabad ember vezette, hanem a fegyverek vették át az irányítást. Szerencsére Európa újjáépült a keresztény demokrácia segítségével, erre van szüksége hazánknak is. Az alelnök a továbbiakban kifejtette: a kereszténydemokraták szeretnék, hogy mindenki gazdag legyen, miközben a társadalomban működik a szociális igazságosság. Ez utóbbiról elmondta, nem azonos a szociális biztonsággal, azt jelenti, hogy legyenek gazdagok, de azok is kapják meg a szükséges anyagiakat, akik vállalkozásaikban nem ki van kapcsolva. A kommunista árvaszék ismerte fel először, hogy már nem lehet fenntartani a konyhát. Most ők nagyon szeretnék, ha mi elhinnénk nekik, hogy újra ki lehet nyitni. Egy baloldali kormánytól nem várható csodaszerű fordulat. Ha elhinnénk, oda jutnánk, ahová Lengyelország jutott. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Fidesz egy versenyelvű Magyarországot akar, ahol a tehetség, a szorgalom és a teherbírás dönti majd el, mi lesz az emberből, nem pedig a társadalmi kapcsolatok. Mi nem azért küszködtünk az elvtársi brancs-világ ellen, hogy azt egy uram-bátyám világ váltsa föl. Viszont ezzel most nem azért fordultunk szembe, hogy visszahozzuk az elvtársak brancs-világát.- Tisztességes versenyt akarunk, olyat, ahol a díjakra nem vésik fel előre a győztesek nevét, a bíró nem csal, és a fontos elvtársak nem kapnak előre tuti-tippet a befutóról — mondta arról beszélt, hogy Magyar- országnak van jövője, itt van képzett munkaerő, itt működnek a legjobban a külföldi beruházások, tehát van reális esély a talpra állásra. 600 ezer regisztrált munkanélküli van, a félmilliárdot sem elérő valutatartalék helyett 7 milliárdja van ma a magyar gazdaságnak. Az országba befektetett nyugati tőke több, mint amit Közép-Kelet-Euró- pa összes többi országa együttvéve magáénak mondhat. Az ország adósságállománya úgy marad szinten, hogy közben a gazdaság, az ipar korszakos jelentőségű átalakuláson ment keresztül. Míg a ’90 előtti négy-öt esztendőben megduplázódott az államadósság, addig az elmúlt években nem nőtt, méghozzá úgy, hogy közben megtörtént a gazdasági rendszerváltoztatás. Ennek egyik legszemléletesebb bizonyítéka, hogy ma a nemzeti jövedelemnek több mint a felét a magánszféra produkálja, amely abból a 600 ezernél több magánvállalkozóból áll, akiknek több mint 90 százaléka az elmúlt négy évben lett az, és akik között rengetegen vannak olyanok, akik az MDF által kezdeményezett, és rendkívüli ellenállással szemben megvalósított kárpótlási törvény következtében tudtak bekapcsolódni a piacgazdaságba. szerencsések A lemaradottak segítése a társadalom kötelessége. Éz teremt a társadalomban egyensúlyt, biztonságot. Nem az az ország gazdag, ahol sok a milliomos, hanem ahol kevés a szegény - állapította meg Varga László. Hangsúlyozta a család fontosságát, amely a társadalom alapját adja és a nők az anyák megbecsülésének fontosságát. A KDNP-programjának a szociális biztonság megteremtése a magva és ez vonzó nagyon sokak szemében. A kampányról szólva az alelnök megállapította, hogy az anyagiak szűkös volta ellenére is jónak találja. Kapcsolataik az MDF-fel kedvezőek, szeretnék, ha a fórum utánuk második lenne és közösen alakíthatnának kormányt. A kisgazdákat sajnálja a szétesésért, az SZDSZ-MSZP esetleges koalícióját a liberalizmus történetében egyedülállónak minősítette, reméli nem következik be. Az MSZP-vel kapcsolatban a vezetés cseréjének fontosságát emelte ki, azt hogy nem a párttal, hanem a vezetőivel kapcsolatban van kifogása. Az MDF megyei kampányzárója Visszarendeződéstől nem kell félni Dr. Varga László, a KDNP alelnöke tartott nagygyűlést Tégy a gyűlölet ellen! Budapest (MTI) - A választási kampány finisében a gyűlölködő, az egyre szélsőségesebb hangot használó médiumok megszólalásra kényszerítették a Tégy a gyűlölet ellen! kezdeményezést, amely a választási előkészületek idejére visszavonult a nyilvános szerepléstől — mondta Hegedűs Zsuzsa, a kezdeményezés kuratóriumának elnöke a szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A továbbiakban bejelentette: a Tégy a gyűlölet ellen! felhívással fordul a választópolgárokhoz és a következő hetekben megválasztandó képviselőkhöz. Kéri a választópolgárokat, hogy éljenek a demokrácia által adott jogukkal, menjenek el szavazni, vegyenek részt az ország sorsát négy évre meghatározó döntésben. A felhívás az új parlament képviselőit arra kéri: módosítsák a Büntető törvénykönyvet úgy, hogy a mostaninál súlyosabb büntetés sújtsa azokat, akik faji töltésű bűncselekményt követnek el. A kezdeményezés hangsúlyozza: a növekvő gyűlöletet és türelmetlenséget az elkeseredés és a kirekesztés kelti. Ezért az új parlament a legrövidebb időn belül hozzon törvényt egy a Társadalmi Kirekesztettség Elleni Nemzeti Tanács felállításáról, amely a kormány, a szakszervezetek, a munkaadói szervezetek, az egyházak és a kirekesztés ellen fellépő civil szervezetek egy-egy képviselőjéből állna. Szavaznak a katonák Budapest (MTI) - Valamennyi sorkatona számára lehetővé teszik a választásokon való részvételt -1 közölte az MTI érdeklődésére szerdán a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Erdélyi Lajos alezredes elmondta, hogy május 6-ra előre hozták a leszerelést, és a bevonulást egy héttel elhalasztják, ami azt jelenti, hogy 7000 fiatal május 30-án, illetve álén kezdi meg sorkatonai szolgálatát. A jelenleg sorkatonaként szolgálók nagy többsége a hét végén eltávozást kap. A szavazás napján a laktanyákban lehetőség szerint a helyben vagy a környéken lakók látják el a különféle szolgálatokat. Mindezt úgy szervezik meg, hogy váltás előtt, illetve után lehetőség legyen a lakóhelyen történő szavazásra. Akiknek ez nem biztosítható, azoknak ezt már korábban tudomásukra hozták, és lehetőséget kaptak arra, hogy személyesen vágj' írásban - a honvédség költségére - kérhessék a tartózkodási helyükön való szavazást. Választási tudnivalók Miskolc (ÉM) — Tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy ír vjus 8-án és a második fordulóban a választójogi törvény értelmében a sza- vazóhelyiségben az az állampolgár szavazhat, aki a választók nyilvántartásában szerepel, vagy abba utólag felvették. Ennek megfelelően szavazni a személyi igazolvánnyal, valamint a lakóhelyváltoztatás miatt, illetve tartózkodási helyen történő szavazás céljából kiállított igazolással lehet. Célszerű, ha a korábban kiküldött „értesítö”-t is magukkal viszik a szavazáshoz. Igazolás hiányában utólagos - személyi igazolvány alapjául történő - felvételre azon választópolgárok esetében kerülhet sor, akiknek lakóhelye a választók nyilvántartásának közszemlére tétele, tehát 1994. március 7. napja előtt már a szavazókor területén volt, választójoggal rendelkeznek, csak a névjegyzékből valamilyen ok miatt kimaradtak. A március 7-én, illetve ezt követően lakóhelyet változtató választópolgárok akkor kérhetik a szavazatszámláló bizottságtól a választók nyilvántartásba való felvételüket, ha ezzel együtt átadják a korábbi lakóhely szerint illetékes jegyző igazolását az ottani névjegyzékből való törlésükről. Miskolc megyei jogú városban 190 szavazókor kialakítására került sor. A városon belüli, az említett határidő után történő lakóhelyváltoztatás esetén is rendelkeznie kell a választópolgárnak az előző lakóhelye szerinti szavazókor névjegyzékéből való törlésre vonatkozó igazolással, amennyiben az új lakóhelye más szavazókörbe tartozik. Enélkül csak az előző lakóhelye szerinti szavazókörben szavazhat, ott, ahol a névjegyzékben szerepel. A szükséges igazolást május 7-én 16 óráig a Városház tér 8. szám alatti választási irodában lehet beszerezni. Választási Munkacsoport Az év mérkőzése május 5-én, csütörtökön este 8 perccel 8 után a TV4-en! Ön dönti el. SZDSZ