Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-27 / 123. szám
1994« Május 27«, Péntek —~ Hírek - Tudósítások - Hirdetés ........... =z=z ÉSZAK^Magyarország 3 S ínen a kerékpárút Sárospatak (ÉM) - A Bodrog-parti város képviselő-testülete egyet ért a Patak és Újhely között megépítendő kerékpárút gondolatával. A Zempléni Környezetvédő Egyesület elképzelése szerint, az utat a volt bodrogközi kisvasút nyomvonalán, annak szerencsére még megmaradt töltésén lehetne megépíteni. A Föld napján, április 23-án az építkezés megindításáért tartottak demonstrációt, amelynek végén petíciót nyújtottak át Patak vezetőinek. A képviselő-testület tegnapi ülésén elfogadták a két várost összekötő kerékpárút építésének tervét. Az előkészítés tehát megindulhat, és a város a jövő évi céltámogatási igények között benyújthatja pályázatát az országos alapra. A jó tíz kilométernyi kerékpárút megépítése több mint húszmillió forintba kerül. Az állami támogatás ennek maximum ötven százaléka lehet, a többit a két zempléni város önkormányzatának kell előteremtenie. Hotelrendszerű idősek otthona Zalaegerszeg (MTI) - Százszemélyes új szárnnyal bővült a Zala megyei önkormányzat Zalaegerszeg- pózvai idősek otthona. Az egy- és kétágyas szobákkal, korszerű szociális-szolgáltató helyiségekkel ellátott s otthonos bútorzattal berendezett létesítményt csütörtökön avatta fel Pálfi Dénes, a megyei közgyűlés elnöke. A134 milliós beruházás révén a 180 dolgozót foglalkoztató intézmény összesen 400 idős embernek ad otthont, ami egyben azt is jelenti, hogy - több évtized óta először - minden rászorulót képesek elhelyezni a megye területéről. Vállalkozói napok Székesfehérvárott Székesfehérvár (MTI) - Csaknem száz vállalkozó mutatja be termékeit, illetve szolgáltatását a csütörtökön megnyitott, a székesfehérvári Pagát Kft. által immár negyedik alkalommal megrendezett Vállalkozói napokon. A négynapos programsorozat jó alkalmat kínál a térség vállalkozóinak az üzletkötésre, üzleti kapcsolataik bővítésére, a piackutatásra, a gyártók, felhasználók, szolgáltatók találkozására. A Vállalkozói napok szakmai programját fórumok, divatbemutató, sport- és kultúrműsorok egészítik ki. A rendezvényen bemutatkozik Székesfehérvár németországi testvér- városa, Schwäbisch Gmünd is - turisztikai látványosságaival, valamint Európa-hírű ékszer-, illetve fémárukészítő üzemének és gyógyszergyárának termékeivel ismerteti meg az érdeklődőket. Katalán üzletemberek Budapest (MTI) - Juhász Endre, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának államtitkára csütörtökön hivatalában fogadta a katalán üzletember-delegáció élén Budapesten tartózkodó Alfredo Mo- linast, a Katalán Magánvállalkozók Szövetségének elnökét. A vendégek főként a magyar gazdaság helyzete, illetve a választások után várható gazdasági, politikai folyamatok kánt érdeklődtek. Ezzel kapcsolatban Juhász Endre kiemelte, hogy Magyarországon a parlamenti pártok között teljes az egyetértés az európai integrációs politika folytatását illetően és a választások eredményétől függetlenül a piacgazdaság elemeit erősítő, vállalkozás- és befektetésbarát gazdaságpolitika várható. Alfredo Molinas kiemelte: Magyarországot hídfőállásként tekintik keleti irányú gazdasági vállalkozásaik számára. Vizsgaelőadás Miskolc (ÉM) — A Rónai Sándor Művelődési Központ balettiskolájának vizsgaelőadását május 28-án (szombaton) délután öt órától tartják a művelődési otthonban. Közreműködnek Kónya Erzsébet tánctanár növendékei, akik Genezis címmel mutatják be műsorukat, számot adva az év során tanultakról. A darab zenéjét Zoller János szerzte, koreográfus-rendezője Kónya Erzsébet.-ti Koalíció kellene Miskolc (ÉM - Nyl) - Május 8-án arról döntöttek a választók, hogy a jelenlegi kormány- koalícó távozzon, május 29-én pedig arról kell dönteni, hogy egypárti irányítású, avagy koalíciós kormány vezesse-e tovább az országot — mondotta tegnap délelőtt dr. Matyi László, megyei listavezető az SZDSZ kampányzáró sajtótájékoztatójár. A tét tehát most is nagy. Az SZDSZ úgy véli, hogy. a jelenlegi gazdasági válság és társadalmi problémák felszámolha- tósága érdekében a koalíciós kormányzás lenne jobb Magyarország számára. A szabaddemokraták május 29-én számítanak azok szavazataira, akik 8-án is rájuk szavaztak. Számítanak a liberális blokk pártjaira szavazókra és az MSZP-re szavazók közül azokra, akik az első forduló óta átértékelték akkori véleményüket. S végül azon konzervatív pártokat támogatók szavazataira is számít vasárnap az SZDSZ, akik most szintén úgy látják: az ország jövője szempontjából mindenképpen egy koalíciós kormány lenne jobb, semmint az egy egypárti. Dr. Hatvani Zoltán, a 8-as számú, edelényi képviselői választási körzet jelöltje arról is beszélt, hogy az Agrárszövetség jelöltje bejelentette: az ő javára visszalépett. Sőt: tegnap és ma szórólapokat kaptak, illetve kapnak kézhez a választók, amelyeken az MDF, a FgKP és a Fidesz jelöltjei megköszönik az eddigi bizalmat, de arra kérik a választókat, hogy vasárnap dr. Hatvani Zoltánra voksoljanak. Szabó Tamás, a miskolci 3-as számú választási körzet jelöltje képviselői munkájában első helyre sorolná új munkahelyek megteremtését és az elszegényedés megállítását. Farkas Zoltán a 12-es választási körzet SZDSZ-es képviselőjelöltje fontosnak tartja az önkormányzatok megerősítését. Az 1-es választási körzetben induló Gyöngyössy Kálmán arra hívta fel a figyelmet, hogy hatékonyabban kell eljuttatni a választópolgárokhoz az olyan SZDSZ-programré- szek gondolatait, mint a munkahelyteremtő beruházások, vagy az adókedvezmények kérdéscsoportja. A mezőkövesdi 13-as választási körzet jelöltje, dr. Dózsa György fontosnak tartja a térség gazdasági problémáinak feloldását, természetesen mindenekelőtt a mezőgazdaság és a vállalkozások területén. Felügyelők Pakson Paks (MTI) - Paksra látogatta!?: csütörtökön az atomerőműveikben WER-típusú, orosz tervezésű reaktorokat üzemeltető országok nukleáris biztonságát felügyelő szervezet szakemberei, akik május 25-27-e között Budapesten tartják ülésüket. A hatósági jogkörű szervezet bolgár, cseh, finn, magyar, orosz, szlovák és ukrán tagjain kívül megfigyelőként részt vesznek a tanácskozáson német és amerikai hatósági szakértők, valamint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselői is. A találkozó célja a nukleáris biztonsági hatósági munka színvonalának emelése, egymás gyakorlati tapasztalatainak megismerése. Kicserélik információikat az atomerőművekben üzem közben történő ellenőrzésekről, a biztonságnövelő intézkedésekről. Kiszámítható jövőt! Tisztelt Választópolgárok! Ivi'/önjuk. hogv .1 választások első fordulójában eljöttek, s olv sokan a Magsat Szocialista Párt jelöltjeire szavaztak. Az egseni mandátumok ttilnvomó többségéről azonban csak a második forduló dönt. Ebben 174 jelöltünk indul jó eséllyel. Kérem, hogy május 29-én jöjjenek el és szavazzanak tijra a Magyar Szocialista Part jelöltjeire. /Tisztelettel: (h.lJla, (1 Hont ^(.la KJ A Magyar Szocialista Párt egyéni képviselőjelöltjei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 1. vk. (Miskolc) Fedor Vilmos 2. vk. (Miskolc) dr. Koleszár Lajos 3. vk. (Miskolc) Korinthus Katalin 4. vk. (Miskolc) Tompa Sándor 5. vk. (Ózd) Benedek Mihály 6. vk. (Sajószentpétcr) dr. Faragó Péter 8..vk. (Edelény) Vargáné Kerékgy ártó Ildikó 9. vk. (Encs) Vadász István lü. vk. (Sátoraljaújhely) Soós Győző 11. vk. (Szerencs) Szabó György' 12. vk. (Tiszaújváros) Kovács Tibor 13. vk. (Mezőkövesd) Olasz János MAGYAR SZOCIALISTA PART A megbízható mey-oiüaz! . o u .................. Kössünk üzletet Magyarországon Budapest (ISB - D.Zs.) - Kössünk üzletet Magyarországon címmel nemzetközi üzletember találkozót szervezett az Országos Kisvállalkozás-fejlesztési Iroda (OKFI) Budapesten. A kétnapos rendezvényen a magyar vállalkozók portugál, spanyol és görög kollégáikkal vehetik fel a kapcsolatot. Május 26-27-én 130 hazai, 8 spanyol, 12 görög és 10 portugsd vállalkozó vesz részt a találkozón. Vállalataik nagysága az 1-2 főtől a több ezer alkalmazottig terjed. A részvétel ingyenes az üzletembereknek, az Európai Unió ugyanis magára vállalta a finanszírozási költségeket. Az üzletemberek főként az élelmiszeripar, a vegyipar, az építőipar, a faipar és a gépipar területéről jöttek. A magyar vállalkozók előzetes információk alapján megismerkedhettek lehetséges külföldi partnereikkel és jelezhették, kivel szeretnének üzleti tárgyalásokat kezdeni. Mivel a két munkanap viszonylag kevés, a szervezők 30 percben határozták meg egy-egy kétoldalú tárgyalás maximális idejét. Ez alatt annyi mindenképpen kiderülhet, hogy érdemes-e folytatni a kapcsolatot vagy más irányban kell keresni üzletük felvirágoztatását. A majdani együttműködések lehetséges formájaként egyébként nemcsak a közvetlen értékesítés jöhet szóba, hanem a közös termelés is. A program befejeztével a szervezők az elkövetkező hetekben kiértékelik az eredményeket. Mariano dos Santos, a portugál Ipari Kis- és Közepes Vállalkozásokat és Beruházásokat Támogató Intézet főosztályvezetője - aki portugál részről kezdeményezte a kapcsolatok bővítését - elmondta, hazánk az első ország, amelyben ilyen találkozón részt vesznek. Azért tartja fontosnak a kis- és középvállalkozások támogatását, mert saját országa tapasztalatából tudja, hogy ennek a rétegnek a legnehezebb betörnie külföldi piacokra. A hasonló találkozóktól tehát azt reméli, hogy sikerül enyhítem ezeken a nehézségeken. Budapest (ISB - D.Á.) - Közel félezer kötet jelenik meg az idei könyvhétre, igy - miközben már évek óta kizárólag a szakma áldatlan helyzetéről esik szó - ismét egy „soha ilyen nem volt bőségről”, egy újabb rekorddöntésről számolhatunk be. A június 2-5-ig sorra kerülő idei nagy könyvünnep országos sajtótájékoztatóját csütörtökön Budapesten rendezték, s a „távoli” időpont (egy hét) következtében egyelőre számos könyv nem is készült még el. A Magyar Könyvkiadók és Könyv- teijesztők Egyesülésének igazgatója azt tarja különösen szívderítőnek, hogy napjaink pohtikailag roppant izgalmas korszakában is ilyen óriási az érdeklődés és a kínálat is. Zentai Péter László bevezetőjében hangsúlyozta: Eui’ópában példa nélkül áll, hogy hat és fél évtizede minden esztendőben sor kerül az Ünnepi Könyvhétre. Az egyetlen kivétel 1957 volt, amikor a letartóztatások miatti tiltakozások következtében elmaradt az esemény. Supka Géza újságíró eredeti ötletének megvalósításához talán éppen tavaly sikerült a legközelebb kerülni, amikor az ünnepi események egész sorát bonyolították le szerte az országban. Idén Budapesten kívül 28 városban lesz könyvutca, írók, költők egész Június 2-5: Ünnepi Könyvhét Soha ilyen bőség nem volt Fotó: Nagy Gábor (ISB) serege dedikálja majd köteteit, s egyéb kulturális programokat is rendeznek a csütörtöktől vasárnapig tartó Ünnepi Könyvhéten. Az országos megnyitó Budapesten a Szép Magyar Könyv-díjak átadásával lesz egybekötve, majd 11 órakor Esterházy Péter nyitja meg az eseményt. Budapesten idén is a Vörösmarty tér lesz a központ, ahol felállítják „Az ismeretlen magyar olvasó” emlékművét is. A könyvek bemutatására — azaz a lehetetlen megkísérlésére - idén is Taiján Tamás kritikus vállalkozott. Annál is inkább nehéz helyzetben volt, mert - mint mondta - egy héttel a megnyitó előtt még csak a kötetek egyhaimada készült el a nyomdákban. A most megjelent (megjelenő) újdonságok már azt sugallják: visszavonhatatlanul itt az ezredvég hangulata. Antológiák készülnek ennek jegyében, mint például a Táncrend. Ez az antológia a huszonéves nemzedék megmérettetése, és a szerzők nagyrészt a Magyar napló Orkény-pályázatán tűntek fel. Izgalmasnak ígérkezik a Kapun kívül című kötet is, amely a határon tűi élő magyar írók írásait tartalmazza. Ennek megjelenését minden évben a könyvhétre tervezik a szomszédos négy ország magyar kiadói. Mint ahogy már évtizedek óta minden évben napvilágot lát a hazai novella - (Körkép) és a verstermés (Szép versek) antológiája. A további közel 500 kötet közötti szubjektív tallózást — hely hiányában — inkább június 2-tól az olvasókra bízzuk.----------JEGYZET----------V izsgák, remények Fecske Csaba Hétágra süt a nap, aranyköntösben pompázik a szürke lakótelep. Házunk előtt a négy juharfa ölelkezik a jó illatú zefírrel, halkan sóhajtoznak a lombok. Választás utáni, választás előtti, ballagás utáni, érettségi előtti orgonaillatú, hódító tavaszi nap ez. A kutyák is mintha vidd; mabban csaholnának. Ugatás hallatszik mindenfelől, az emeletekről, a házak közül. -Agyon kéne lőni mind! - mondja lakoni- kus tömörséggel egy ötvenes forma, nagydarab férfi, amint hozzám csapódik menet közben. -De nem ám a kutyákat, hanem a gazdáikat, akik ezekbe a szűk odúkba kényszerítik szerencsétleneket! -Arca kipirul az izgalomtól, még a fülei is belevörösödnek. -Képzelje, tegnap a házunk előtt, épphogy kilépek az ajtón, atorkomnak ugrikegybor- júnyi dög. Azt hittem, menten átharapja a torkomat. Nekem se kellett több, jól megszorongattam/ a gigáját. Csak a nyelvét nyújtogatta. És még a gazdájának állt feljebb! Hol van a rendőrség, hol van az ön- kormányzat?! Senki se tud itt rendet tartani?! No, majd most visszajönnek a kommunisták, hozzák a Kádár-kolbászt, lesz itt megint rend és fegyelem! Ha ez kellett, hát megkapjuk!-Háborgó lelke habot vet, nyál csurran reszkető szája szélén.-Ezek szocialisták, ezek már nem „azok” a régiek - vetem közbe.-Nem, hát persze, hogy nem! Ha még egyszer „ezekre” szavaznak, én úgy itt hagyom ezt az országot, mint Szent Pál az oláhokat! A felháborodott kijelentés ismerősnek tűnt, valami ilyesm it mondott a tévében egy operaénekes is. Fehér inges-blúzos fiúk és lányok görnyednek a fehér papír főié: szépek és izgatottak. Egyformán négy év van mögöttük, de aligha egyformán fognak szerepelni: lesz, akinek jól sikerül, lesz, akinek kevésbé. Ilyen az élet. Május 29-én újra bevonulunk a kicsike fülkébe, húzunk egy x-et. A többi már nem rajtunk múlik. Lesz, aki örül majd az eredménynek, lesz, aki nem fog örülni. Bár minél többen örülhetnénk! Még sok minden lehet. Illatoznak az orgonák. Tavasz van. Május. A szerelem és a remény évada.